Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-17 / 140. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 17., csütörtök 3 Hírünk a világ(gazdaság)ban MOST, HOGY KÜLKERESKEDELMÜNK SZEREPŰRŐL egyre több szó esik, gyakran hallunk különféle kooperációkról. Legutóbb a BNV adott okot erre. De mit is értünk ezen az együttműködési formán? Sokfélét: a bérmunkától az alkatrészszállításokon át a közös fejlesztéseken alapuló megosztott gyártásig, a közös harmadik piaci exportig mindenféle együttműködést a kutatásban, a kísérletezésben, a licencforgalomban, a gyártásban és az értékesítésben. Az ENSZ európai gazdasági bizottsága is tágan értelmezi a kooperációt: minden kooperáció, ami hosszú távú kapcsolatot teremt, és nem kizárólagos export-import szállításokból áll. Tehát ide sorolható a közös piackutatás vagy a bérmunka is, kiváltképp, há az szervezési tapasztalatok átadásával párosul. Ezek után nézzük, hogy milyen szerepet tölt be a kooperáció a magyar népgazdaságban, külkapcsola- taink formálásában? A legfontosabb termelési együttműködések a KGST-beli partnerekkel, elsősorban a Szovjetunióval alakultak ki. Ezeknek a két- és sokoldalú gyártásszakosítási és kooperációs megállapodásoknak egyike-másika az egész népgazdaság vérkeringését serkentheti, fontosságuk alapvető az ipar nyers- és alapanyag-ellátásiban. Szocialista partnereinkkel bonyolított árucsere-forgalmunkban — a kooperációs termékek részaránya egyes ágazatokban — például a gépiparban — meghaladja az 50—60 százalékot. A KELET—NYUGATI GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS terén valóságos kooperáló „nagyhatalomnak” számítunk. Az ipar termelési szerkezetének átalakításában egyre jobban igyekszünk kihasználni a tőkés cégekkel létrejövő kooperációk előnyeit. Az ENSZ már említett szervezete, az EGB egyik friss statisztikája szerint csaknem kétezer kooperáció épült ki a szocialista közösség és a tőkés világ vállalatai között. Ennek felében, tehát legalább ezerben érdekeltek magyar vállalatok. A legtöbb kooperáció, mintegy négyszáz, nyugatnémet cégekkel alakult ki, de igen sok termelési együttműködésben osztrák, svájci és skandináv üzemek a partnereink. Az utóbbi időben jó néhány szerződést kötöttek a magyar vállalatok amerikai vállalkozókkal. Más ország vállalataival viszont nehéz ilyen közvetlen kapcsolatokat kiépíteni, így a lehetőségekhez képest jóval kevesebb a kooperáció olasz, angol és japán gyárakkal. A kohászatban és a gépiparban, ezen belül is a szerszám- és a mezőgazda- sági gépgyártásban, valamint az alkatrészgyártásban a legtöbb termelési együttműködés eredményes. Mind több építőipari és mezőgazdasági üzem vállalkozik a cseppet sem kockázatmentes közös termelés megszervezésére tőkés partnerekkel. Korábban sok könnyűipari kooperáció is létrejött; ezek közül jól ismertek a Triumph, a Feliina vagy a Levi Strauss együttműködések, de az utóbbi egy-két évben nehezebb kooperáló partnert találni ebben az iparágban. Többnyire sikeres kooperációkról olvasunk, hallunk. Pedig nem minden ígéretes vállalkozásnak induló termelési együttműködés váltja be a hozzá fűzött reményeket, olyanra is akad példa, amelyik megbukott. Nemrég egyik vállalatunk osztrák céggel szerződött az építőiparban eddig hiánycikknek számító padlókiegyenlítő paszta közös gyártására. A honosítás megtörtént, a próbát azonban nem állta ki a külföldön oly népszerű, hatásos, jó minőségű termék. Hogy miért? Minthogy a paszta nem szereti a napsütést, az osztrák partner külön előírta, hogy ott, ahol használják, az ablakokra védőernyőt kell szerelni. A pasztát sok helyen kipróbálták Magyarországon, de egyetlen alkalommal sem tartották be a technológiai előírást. A magyar építőmunkás úgy gondolta, a nap sugarai sem neki, sem a pasztának nem árthatnak. Ez utóbbiban tévedtek, s így a paszta közös gyártásából nem lett semmi. Ebből is látható: a figyelmetlenség, a lazaság fékezőerő a sikeres együttműködésekben. Emellett háttéripari hiányosságok gátolják a kooperációk szélesebb körű kibontakozását. Gyakran a szükségesnél magasabb az importhányad, ezért a közös munka — legalábbis az első két-három évben — nem hozza meg a várt hasznot. KÜLKERESKEDŐINKET GYAKRAN ERI VAD, hogy nem elég körültekintőek a piacon, rossz marketing- munkát végeznek, s ezért lefutott termékek licencét veszik meg. Mégsem ez a jellemző, inkább az, hogy a hozzánk eljutó új technológiák és eljárások adaptálása elhúzódik, sokszor öt-hat évig. Így, mire a sorozat- gyártás megkezdődik, nemcsak a termék, hanem annak előállítási módja is elavul. Bár az sem tagadható, hogy nem mindig a legkorszerűbbet vesszük. Ennek oka, hogy manapság a technikai-műszaki színvonal versenyt fut az idővel. A holnap technikáját az Egyesült Államok képviseli, a mait Nyugat-Európa, míg a kelet-európai országok a tegnap és a ma közötti átmenetet. Természetes, hogy mindenki előbbre akar lépni, ezért igyekszik túladni a jelenleg alkalmazott eljárásokon. Annak átvétele viszont a rangsor alsó fokán elhelyezkedőknek érdeke, mert — bár sok szakember vitatja — átugrani egyik lépcsőfokot sem lehet. Hazánkban szűkebb keretek közé szorult az import. A népgazdaság teherbíró képessége, • az államháztartás pénztárcája nem teszi lehetővé az import fokozását, gyakran kell mérlegelni, fontossági sorrendet felállítani. A kooperációs együttműködés feltételei a világ- gazdasági válságjelenségek hatására megváltoztak, és sok külföldi partner lassan beérő kooperáció helyett az azonnal fizető exportot részesíti előnyben. Ebben a helyzetben számunkra különösen fontos, hogy külföldön megbízható partnernek ismerjenek bennünket. Rugalmassággal, jó minőségű, gondosabb és termelékenyebb munkával új partnereket szerezhetünk, s a régieket megtartva tovább bővíthetjük az együttműködést. A most alakuló vállalkozások és társulások, vállalatok előtt is nyitva áll a kapu. Néhányuk máris külkereskedelmi partnert keres találmányok, számítástechnikai programok, szervezési ismeretek értékesítéséhez vagy éppen kooperációkhoz. A kialakuló verseny remélhetően arra ösztönzi az ipari vállalatokat és szövetkezeteket, hogy az előnyös együttműködéseket bővítsék. A BUDAPESTI NEMZETKÖZI VÁSÁRON is több tőkés cég nyilatkozott úgy, hogy kész az együttműködésre. A Philips vezérképviselője pl. udvariasan többes szám első személyben fogalmazott így: „Nagyobbak a lehetőségek, mint amennyire azokat kihasználtuk”. Szőke László Két vállalat együttműködése Építőanyagok - egység- csomagban További három évre, 1985- ig meghosszabbította és korszerűsítette együttműködési megállapodását a Volán, valamint a Tégla- és Cserépipari Tröszt. A két vállalatnak elsősorban a tégla- és cserépgyártmányokból képzett — a közúti fuvarozás és a gépi rakodás igényeinek megfelelő — egységrakományok elterjesztésében, valamint a szállítási technológiák fejlesztésében vannak közös érdekeik és feladataik. Éppen ezért megállapodtak abban, hogy az ehhez szükséges előfeltételeket együttesen biztosítják: közösen jelölik ki az egységrakományképző gyárakat, valamint az egységesített áru fuvarozását végző Volánvállalatokat. Azokban a gyárakban, ahol nincs meg a szükséges feltétele a szállítás korszerű előkészítésének, a területileg illetékes Volán vállalja magára a rakományok összeállítását. Az együttműködési megállapodás kedvező a Tégla- és Cserépipari Trösztnek, hiszen ezzel a módszerrel lényegesen kevesebb lesz szállításrakodás közben a károsodás, ugyanakkor rendszeressé válik termékeinek a fuvarozása. A Volán pedig gyorsabban juttatja célhoz az árut, s jobban ki tudja használni a járműparkját. A lakosságnak is haszna van a trösztök közötti megállapodásból, ugyanis lehetőség van arra, hogy a TÜZÉP-nél megrendelt téglát és tetőcserepet a Volán-teherautók — a TÜ- ZÉP-telep érintése nélkül — a gyárból közvetlenül a megrendelőhöz fuvarozzák. A múlt ismerete és a jövő Pach Zsigmond Pál a konferencia nyitó előadását tartja (Folytatás az 1. oldalról.) európai, közép-európai kis- népek, hanem példatárnak tekintették a múltat, közvetlen politikai tőkét próbáltak kovácsolni maguknak a történelemből. Ez a fajta „historizálás” még marxista köntösben is sokáig kísértett. Hasonló gondokat érintett előadásában Glatz Ferenc, az MTA Történeíemtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Talán abban tért el, hogy felhívta a figyelmet a „historizálás” nagy veszélyére, amely még ha pozitív példákat is hoz fel, sematikussá . teszi a gondolkodást. Hangsúlyozta, hogy mennyire függ az egyének történelmi tudata saját élményeiktől, s a jelen mennyire rányomja a bélyegét a múlt értelmezésére. A természettudományok egyértelműsége mellett bizonytalannak tűnik sok esetben a történettudomány értékítélete. összevetett két filmet a Rákóczi-szabadság- harc történetéről: a Rákóczi hadnagya című alkotás problémamentesen, sziru- posan, győzelmeken át mutatta be a kuruc harcokat. A 70-es években keletkezett Trombitás című mű viszont a paraszti hétköznapokba ágyazva ábrázolja az eszme fennmaradását. Két kor, kétfajta szemlélet: az 50-es évek felhőtlen optimizmusa mellett jól látszik az összetettebb, bajainkkal számot vető visszapillantás. Végül figyelmeztetett Glatz Ferenc, az évfordulókhoz kötődő megemlékezések ellentmondásaira: részben az a gond, hogy egyoldalúvá válik az ismertetett alakok sora, pedig a létrejövő új az ellentétek harcából, azok értékeiből keletkezik. Másrészt azok maradnak ki a megemlékezések sorából, akikre leginkább figyelnünk kéne: a dolgozó ember nem ünnepelhető hős. Az előadás nagy visszhangot váltott ki, a jelenlevő írók közül Páskándi Géza és Kunszabó Ferenc is kérdéseket tett föl a témával- kapcsolatban. Érzékelhetővé vált a különböző szemlélet: a történészek és a toliforgatók másként és másként látpak bizonyos kérdéseket. Az eddigi — elsősorban elméleti — fejtegetéseket adatokkal igazolta, illetve árnyalta a következő előadó, Böhm Antal, az MSZMP Társadalomtudományok Intézetének tudományos munkatársa. Elmondta, hogy a szociológiai felmérések szerint az emberek közötti összetartó kapcsok közül a nemzeti és a családi a legerősebb. Hangsúlyozta, hogy több figyelmet kell fordítani a valós nemzeti értékeink tanítására, hiszen széles rétegekhez még elemi ismeretek sem jutnak el. Sok az értékzavar, s a szocialista fejlődés három évtizedé alatt annyira átrétegződött társadalmunk, hogy sokak energiáját leköti helyzetük állandósítása, így nem rendelkeznek a múlt ismeretével, de ami még fenyegetőbb, jövőképük is kialakulatlan. Egy felmérés szerint a fiatalok alig kevesebb mint fele semmiféle jövőtudattal nem rendelkezik. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a múlthiány jövőhiányhoz vezet. A délután még több előadásra sor került, s a nap vitával zárult, melyen a különböző területek képviselői kifejtették véleményüket. A tanácskozás ma és holnap folytatódik. (góbor) A tanácskozás résztvevői (Fotó: Kőhidi Imre) Történelem és közgondolkodás 3/2. Jogos vészjelzések Gondok az iskolában Dr. Hunyadi György szociálpszichológus, az Eötvös Lorónd Tudományegyetem docense, a társadalom és munkalélektani tanszéki szakcsoport vezetője, az iskolai történelemtanítás gondjait sajátos módon kutatási eredményeivel jelzi, bizonyítja. Észrevételei nemcsak elgondolkodtatóak, hanem meg is szívlelendők, hiszen alapos búvárkodás nyomán születtek. Oknyomozó felmérések — Értesüléseink szerint régóta foglalkozik ezzel a témakörrel. Ez akkor is igaz, ha egy szélesebb távlatú áttekintés részeként elemezte. Miről tanúskodnak a sokoldalú tájékozódás adatai? — Az 1960-as években kezdődött. Ekkor mintegy hétszáz gyerek körében kerestem választ arra, hogy menynyire ismerik a tankönyvekből kiválasztott három fogalmat. Arra voltam kíváncsi: mit értenek társadalmi osztály, társadalmi fejlődés és nemzet alatt. A legkevesebb baj az első esetben adódott, bár a sablonok ekkor is kísértettek. A következő fordulóban elbizonytalanodtak, s általánosságokkal érveltek. Az utolsó menet sikertelenséggel zárult. Nem véletlenül, ugyanis az órákon erről mit sem hallottak. Tapasztalataimat könyv formájában is megjelentettem mivel hittem ötleteim kamatoztatható voltában. Később — 1971-ben — három más típusú felmérés során is érintettem ezt a területet. Ekkor bebizonyosodott az, hogy a XX. század döntő fordulóinak megítélését alapvetően befolyásolja a családi hatás, környezet, neveltetés. Legutóbb 1979/80-ban kerestem fel tanszéki kollégáimmal ötszáz ifjút. Az érdekelt bennünket: milyen szintűek történelmi ismereteik, miként alkotnak ítéleteket. Nemcsak a fővárosi oktatási intézményekben néztünk szét, hanem a Hajdú-Bihar megyeiekben is. A nyolcadikosokból és az utolsóéves középiskolásokból származás, iskolatípus és tanulmányi eredmény szerint homogén csoportokat szerveztünk, s velük töltettük ki a kérdőíveket, ők lettek mélyinterjúink alanyai, ők birkóztak meg a tesztekkel. Utólag azt mondhatom: érdemes volt fáradozni, mert érdekes összefüggésekre bukkantunk. Zavar a térkép előtt — Elkészült a tanulságos mérleg, pillantsunk most ennek részleteibe. Összhangban vannak-e ezek a valóságot nem kendőző pedagógusok nézeteivel? — Ugyanazt hangsúlyozzák legfeljebb újszerű megvilágításban, s bizonyító erővel. A ténytudás meglehetősen szegényes. A különböző fogalmakkal nem állnak ennyire hadilábon, de elégedettségre nincs semmi ok, ugyanis a legtöbbször üres absztrakciókkal dobálóznak. Az mindenképpen helyes, hogy marxista, tudományos történelemfelfogást akarunk plántálni a tanulókba, a sorozatos kudarc előidézője viszont az, hogy alig vagyunk tekintettel a befogadókra, azok életkori sajátosságaira. Ezért terjeng a sémaszerűség, emiatt únják az anyagot a fiúk-lányok, ezzel magyarázható, hogy a história számukra nem válik életük tanítómesterévé. Az se szívderítő, hogy szinte teljesen mellőzzük az érzelmi hangolást, a példákban rejlő lehetőségek kiaknázását. Ez bizony súlyos hiba mert neveltjeink igénylik ezt. Ráadásul a história neves hőseinek eseményekben gazdag élete erkölcsi tanulságok sorát kínálná nekik, persze csak akkor, ha szólunk ezekről. Mi azonban a legtöbbször hallgatunk. Erre a mulasztásra nincs indok. Régebben minden rend, minden államalakulat nagy gondot fordított erre. Előadásomban jelzem: a rossz emlékű Horthy-rezsim nem feledkezett meg erről. Miért vagyunk mi ilyen könnyelműek, ennyire nagyvonalúak, amikor egyáltalán nem közömbös számunkra, hogy miként formálódik a felnövekvő nemzedékek gondolat- és érzelemvilága, a jövő köz. gondolkodása. Az oknyomozás során arra is fény derült, hogy a történelmiföldrajzi ismeretek szégyellni valóan hiányosak. Talán e téren a legaggasztóbb a helyzet. Túlzás nélkül állítom, hogy a tizenévesek zöme jóformán teljesen tájékozatlanul toporog a térkép előtt, igazolva topográfiai analfabétaságát. Az iskola szerepe — A vizsgálódás egy kissé az oktatási intézményeket is értékelte. Hallhatnánk erről? — Az előbb a család hatásáról szóltam, s annak kisugárzó hatását hangsúlyoztam. A komplex tájékozódás során viszont arról győződhetünk meg — ez végeredményben örvendetes jelenség, hogy a pedagógusok lelkesedése elmoshatja az in- díttatási a környezetbeli különbségeket. A pálma a gimnáziumoké, innen kerülnek ki a legjobban felvértezett diákok. Ráadásul a munkás, a paraszt és az értelmiségi ifjak szemléletmódja, tudásszintje nem nagyon tér el egymástól. — Mi lesz az önök által összegyűjtött anyag sorsa? — Az alapos tanulmányozás, kiegészítés után kötetben publikálom, hiszen a legutóbb említett példa is jelzi: nemcsak gondok vannak, nemcsak indokolt vészjelzések léteznek, hanem kiút is. Bízom abban, hogy ez a kiadvány arra ösztönzi az ügyben érintetteket, hogy felelősségérzettől vezérelve ne csak keressék, hanem meg is találják azt, mert ezt kívánja az ifjúság érdeke, s ennél aligha létezhet fontosabb érv. Pécsi István
