Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-13 / 110. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 13., csütörtök A hajdani épület Radnóti örökségét ápolják Egy brigád komolyan veszi vállalásait A riporter számára jó érzés, ha egykori írásával a szellemi pallérozódást segítheti, különösképp, ha az elvetett mag ilyen talajban szökken szárba. Ezek az ifjak — az átlagéletkor mindössze 25 év — ugyanis hajdani reményeit váltják valóra, s lelkes lokálpatriótaként és irodalom barátként ápolni, óvni akarják az alkotó hagyatékát. — Tanulmányoztuk a verseket, nemcsak azokat, amelyek itt születtek, hanem a többit is. Ezenkívül cikkeket szereztünk,, ezeket böngésztük; hogy újabb megállapításokkal gazdagodjunk. Azzal is egyet értettünk, hogy a szállítási részleg KISZ- alapszervezete — ezt elsősorban mi hoztuk létre — felvegye Radnóti nevét Ebből következett egy sor tennivaló. Egyöntetűen fogalmazták még, hogy a házra emléktáblát helyeznek majd el, s ilyen jellegű parkot is létesítenek. Azt valamennyien természetesnek tartották, hogy nemes cél érdekében társadalmi munkát végeznek. Az egészben az a szép, hogy a kezdeti lendület később sem tört meg, s az elhatározás ma épp olyan erős, mint induláskor volt. A míves szó varázsával Erki Ferencné statisztikus mindössze fél éve munkálkodik a szállításnál, s csak két hónapja tagja a brigádnak. A vállalkozás azonban őt is felvillanyozta. — A buzgalom számomra is vonzó, hiszen terveink között szerepel az, hogy meghívjuk a költő özvegyét, hogy találkozzunk vele. ö bizonyára útbaigazít bennünket. Az feltétlenül hasznos, hogy az oknyotmozás során közelebb kerül hozzánk a Szép, s így akarva-akanatla- nul is színesebbé, változatosabbá, tartalmasabbá formálódnak hétköznapjaink. Ez olyan erény, amelyért érdemes áldozatot hozni. Mindezt azért említettük, mert a példa nemcsak figyelemre méltó, hanem másutt is kamatoztatható. Ráadásul a mostani pezsgés olyan fedezetet jelent, amelyre lehet és kell építeni... Pécsi István Az újságíró csalódások regimentjével keseredik, ha a termelőszövetkezetekben — tisztelet a meglévő kivételeknek — a kulturális vállalásokról, azok tényleges teljesítéséről érdeklődik. A kérdezettek vagy hümmög- nek, vagy pedig kendőzik az elszomorító valóságot Az igazság az, hogy ezt az egész ügyet a legtöbb helyütt so- kadrangúnak minősítik, s csak tessék-lássék módira foglalkoznak vele. Épp ezért hatott rám üdítő élményként az a sok örvendetes információ, amit a hatvani Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Delta ifjúsági brigádjának tagjaitól hallottam. Nemcsak a munkában Erről a gárdáról már korábban is csak jót mondtak. Dicsérték kezdeményezőkészségüket, szorgalmukat, s azt is hangsúlyozták velük kapcsolatban, hogy olyan fiatalokból toborzódott, akik nemcsak ígérnek, de állják is a szavukat. Ezzel magyarázható, hogy 1978-ban alakult kollektíva az idén már a zöldkoszomis szintet érte el. Ez önmagában is érdem, de ennél sokkal többet jelent az, hogy ebben a körben a művelődést, a folytonos ismeretgyarapítást mindenki szívügyének tartja. Először kételkedve jegyeztem Koszom Ferenc brigádvezető szavait, később azonban mindinkább lekötötte érdeklődésemet. — Nem elégedtünk meg a sablonokkal. Mi is rendszeresen járunk színházba, általában Budapestre. Nálunk is beváltak a különböző kirándulások. A legutóbb Esztergomban és környékén jártunk, s ekkor megtekintettük a műemlékeket, a vár nevezetességeit, a Keresztény Múzeum ékességeit. Ékről természetesen szó esik a naplóban, de ha csak ennyire lettünk volna képesek, akKoszora Ferenc kor nem állunk rajthoz, akkor nem versenyzünk a jobbnak járó címért, mivel ennyit másutt is produkálnak. Arra törekedtünk a helyi hagyományokban rejlő lehetőségeket aknázzuk ki. így jutottunk el Radnóti költészetéig, pontosabban addig az adalékig, hogy egyik legkiválóbb, legtragikusabb sorsú poétánk egykor a nagytelki imtemálótábor- ban raboskodott, illetve dolgozott Ez nem hagyott nyugton bennünket s elhatároztuk, hogy kiderítjük a részleteket összegyűjtjük az ezekre vonatkozó anyagot. Széles körű tájékozódás A döntést tettek követték, az oknyomozásba mindenki Bereczki János (Fotó: Szabó Sándor) bekapcsolódott. Ékre így utal Bereczki János műhelyvezető: — Megtudtuk, hogy élnek még olyanok, akik annak idején itt tevékenykedtek — egyébként munkahelyünkhöz tartozik az az épület ahol a foglyok éltek — s felkerestük őket. Aztán a véletlen is segített. A 213-as számú Damjanich János Ipari Szakmunkásképző Intézet egyik szakoktatója gyerekeket kísért hozzánk, s beszélgetés során derült fény arra, hogy milyen irányiba haladjunk tovább. Tőle értesültünk, hogy a témát a Népújság -is feldolgozta. A cikk iránytűt jelentett számunkra, s egyre több mozzanatot derítettünk fel. Ter- 'mészetesen még korántsem tisztázott minden, de hát az egész dologban épp ez az izgalmas. AZ ORSZÁGOS FILHARMÓNIA ZÁRÓKONCERTJÉN Két zenei csemege Egerben Az Országos Filharmónia tétel mindent elsöprő extáziidei egri hangversenysorozatának befejező programjára hétfőn este került sor, a székesegyházban: a műsort a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a DÉLÉP Szegedi Zenebarátok Kórusa adta. A megszólaló művek — Per- golesi Stabat Matere és Puccini Messa di Glóriája valóban ritka csemege a komoly zene hívei számára. Pergolesi Stabat Matere egy, az élettől huszonhat éves korában búcsúzó zeneszerző alkotása. Azt hinnénk, hogy a vesztes Anya fájdalmát közvetítő oratórium csak elvont téma lehetett egy nagyálmú zseniális zenész számára. Ez a zene ma is frissen hat és él. Ügy tűnik, mintha ebben a női karra, női szólókra és zenekarra,. continuóra szolgáló műben Pergolesi legőszintébb önmagát vallotta meg — megrendítőert. Nem véletlenül jutott eszünkbe Mozart sem, aki Requiemjével szintén oly fiatalon köszönt el a világtól. A liturgikus anyag ellenére egészen más világba kalauzol el bennünket Puccini Messa di. Glóriája. A Kyrie, Gloria és a Credo az ember szenvedélyes hite. Drámája annak a belső mozgásnak, ami az embert legszebb, legértékesebb pillanataiban kifejezheti. Kis túlzással azt is állíthatnánk, hogy a Gloria zenei mintá- zata-szövése bármely zenedrámában, Puccini-operában megállna, mert mindenütt azt az embert halljuk, nem is akármilyen hőfokon, aki kész megváltani magát, gondjait, érzelmeit. A Kyrie és a Credo között a Gloria hatalmas zenei freskó benyomását kelti. Nem is véletlen, hogy a közönség lelkesedése felcsattan a végén. A Sanctus, a Benedictus, az Agnus Dei mintha egy csendesebb, szemlélődőbb szerzőtől származnék, vagy elmélkedésbe vezetne át. Érzelmi töltésében, hangulatában nem sok köze van az első három sához. Ez a két mű adott alkalmat arra, hogy a Szegedi Szimfonikus Zenekar ismét bebizonyítsa, hogy nagy formátumú, zene- és énekkarra írott művek megszólaltatásában is otthonosan mozog. A Stabat Mater meghittebb hatását nemcsak a vonószenekar és a női kar dinamikailag visszafogottabb együttműködése okozta. Az is, hogy a mű egységesebb, zártabb. Molnár László, a hangverseny karmestere sok-sok részletszépséget mutatott fel mindkét műben. Azt nem állítanánk, hogy a líra áll hozzá, alkatához közelebb, mert hiszen Puccini Glóriájában, a karmester temperamentumát követve még a székes- egyház hatalmas térsége is, minden zugában megtelt a fúvósok hangtömbjeivel; mégis mintha Pergolesi de- rűsen-áhítatos\lelke vezetné őt a meghittebb teljesítményekre. A szegedi zenekar pesti sikerei után most ismét növelte Egerben tekintélyét; szeretettel várjuk vissza őket, főként, ha ilyen nagyszabású műveket hoznak. A Pergolesi-műben a szegedi kórus női kara adott élményt, míg a Messa di Glóriában a férfiakkal közösen együtt váltak a siker gazdáivá. A szegedi operatársulat szólistái — Vámossy Éva szoprán, Lengyel Ildikó alt, Réti Csaba Liszt-díjas, tenor, Kenessey Gábor basszus — láthatóan élvezték Puccini romantikáját, áradó dallamait; nagy hatást keltettek. A Stabat Materben a két női szólista érzelmileg és hangulatilag is együtt maradt az értékes XVIII. századi zene újraköltésében a zenekarral. A Stabat Materben Virágh Endre orgonaművész működött közre a székesegyház hajóbeli kisorgonáján. Farkas András Úttörők néptánctalálkozója A három északi megye úttörőié ncosai adnak találkozóit egymásnak május 15-én, szombaton délután 2 óráitól az egri Kemény Ferenc Sportcsaimotoban. A Megyei Művelődési Központ rendezvényén kilenc úttörőcsoport mutatja be produkcióját. Fellép a gyöngyösi úttörő- ház csoportja, a palotáshalmi Boróka táncegyüttes, a cigándi táncegyüttes; a pa- ródi általános iskola úttörői, a vanyarci gyerekek, a toriéi művelődési otthon kicsinyei, a visznek! Kamaszka táncegyüttes tagjai, valamint a miskolci 3. Általános Iskola Zöld ág tánccsoportja. A találkozó közönsége meghallgathatja a Rege népzenei együttes két műsorát is. — Biztos, hogy a kedves lakótársak között kell keresnie a tettest — mondta az író szomszédja, amikor aznap összefutottak a lépcsőházban, és igaza lehetett. Hiszen a kaput mindig bezárják, amint az a lakótelepi házaknál szokás, és ha egy idegen netán be is tudott volna surranni valaki mögött, nemigen vette volna magának a bátorságot, hogy a földszinti levélszekrényből kipiszkáljon egy borítékot. Nem könnyű feladat az! S már nem először fordult elő! Mégsem hihető, hogy egy idegen csak azért lopakodik be a házba, kockáztatva a tettenérést, hogy az ő levélszekrényéből kivegye a küldeményeket. Lakótárs lesz a tolvaj, úgy bizony! Ezt bizonyítja az is, hogy az első borítékot a lift tetején találták meg. Ugyan miért dobta volna oda azt egy idegen? Jött a házmester, és mutatta a poros papírost: „Nem a magáé?” Naná! Mert az olaszliszkai plébánosé! Amikor rajta van a neve. A kéthónapos késéssel megkapott hivatalos iratban arról értesítették, hogy tizenöt napon belül fizessen be ötven forintot „térképkészítési költséghozzájárulás” címén. Nem fizette be. Már csak azért sem, mert el nem tudta képzelni, hogy az ő második emeleti lakását hogyan jelölik azon a térképen. A második levél eltűnéséről akkor szerzett tudomást, amikor a nagynénje meglátogatta Mátészalkáról, és sírva állította, hogy levélben értesítette őt az érkezéséről, de bezzeg nem érdemel meg annyit, hogy kint várják az állomáson. Hiába bizonygatta az író, hogy nem kapta meg a levelét, hiszen ha kapott volna, rohan az állomásra: a tánti csak hüp- pögött, sipákolt. Másnap aztán megvárták a postást, aki bizony emlékezett a levélre. „Bedobtam — mondta az öreg —, mert ugye nincsenek itthon, hát kinek tudjam átadni?” Tehát azt is ellopták. Most pedig az utolsó alkalommal egy nagy alakú küldeményét ügyeskedte ki a levélszekrény nyílásán a tettes. Az író ebben a dologban biztos volt, merthogy amikor délben elment otthonról, még látta a sötétbarna tasakot. Csak nem volt nála a szekrényke kulcsa. Délutánra pedig már hült helye volt a borítéknak. Ki lehetett? Talán valamelyik gyerek? Bizony előfordulhat, fene a vicces kedvüket! Vagy a felette lakó, akihez egyszer felment, hogy megkérje: ne verje olyan hangosan a feleségét? Netán a lenti agglegény, aki meg hozzá kopogott be, mert a gyerékek ugrálása zavarta? Ezen morfondíroztak a szomszéddal a lépcsőfordulóban álldogálva, de nem tudhattak biztosat. — Majd én kilesem — mondta a szomszéd végül —, bízza csak rám. Nekem van időm. Legyen nyugodt, nem sokáig garázdálkodik az illető. A szomszéd szavában bízni lehetett, bár nem volt köztük • különösebben szoros kapcsolat. Jó napot! Jó napot! És mentek a dolgukra. De az író tudta, hogy a szom_ széd a ház mindenese. Szerelő, ügyintéző, rendteremtő. Nemhiába dolgozott az adóosztályon huszonöt évig, kémény, határozott emberként ismerte mindenki. És röntgenszeme volt: előtte a lakóknak nemigen lehetett titkuk. Tudta, ki szemetel, ki szaggatja le a liftben a tapétát, de még azt is, hogy ki kihez jár be, s kihez nem! Másnap délután már jött is a hírrel: sejti, hogy ki a tettes. Reggel összefutott az agglegénnyel, aki éppen a szemetét vitte kifelé a kukába, és a vödörben egy nagy barna borítékot látott összegyűrve. — Azt a levelet ő is kaphatta — mondta az író. — Nemigen — kuncogott, a szomszéd —, mert miközben beszélgettem véle, észrevettem, hogy a címzett nevében van egy s betű. Való igaz, jó szeme van a szomszédnak — gondolta az író. — Az agglegény nevében nincs s betű, az övében meg kettő is. Szóval az agglegény! — Majd én tettenérem — mondta a szomszéd, és elmesélte, hogyan fürkészte ki adófelügyelőként a kiskereskedők titkait, hogyan jött rá a turpisságaikra. Ügyes ember lehetett annak idején, annyi szent. Másnap délelőtt, miközben az író egy tárcanovellát próbált összeeszkábálni arról, hogy lopják a leveleit, ragyogó ötlete támadt. Ez ám a csapda! Előkapott egy -borítékot, néhány üres papírral kibélelte, és beleszórta a karácsonyi diófestéshez vái- sárolt ezüstport. amit egy hétig nem tudott lemosni annak idején a kezéről. A X borítékot megcímezte saját magának, de még bélyeget is ragasztott rá, hogy igazán hiteles legyen. Miután elhelyezte a levél- szekrényben, közel a nyíláshoz, hogy könnyen ki lehessen halászni, becsöngetett a szomszédhoz. De az öreg nem volt otthon. Este az író hangosan elnevette magát, amikor megpillantotta az üres levélszekrényt. Szóval a barátunk bekapta a horgot! Ismét becsengetett a szomszédhoz, de csak az asszonyt találta otthon. No nem ibaj, ráérnek. Másnap a szép kora nyári időben az író a ház előtt végre összefutott a szomszéddal. . — Képzelje el, szomszéd, mit találtam ki ... — kezdte vidáman, de a másik közbevágott. — Jaj, ne haragudjon már, sietek — hadarta. — A feleségem elküldött a gyógyszertárba, mert ez a nyavalyás ekcéma már megint előjött ... És felemelte kesztyűbe bújtatott kezeit. Az író mozdulatlanul nézte az elsiető szomszédot, és arra gondolt, hogy minek ír az olyan, aki nem ismeri az életet. Nógrádi Ferenc
