Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-11 / 108. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 11., kedd Egy hét A KÉPERNYŐ ELŐTT II. József császár: Avar István; Eleonóra: Bordán Irén A magános Avar István A magános Avar István, azazhogy a magára maradt II. József császár. A kalapos királyt kortársai, kora és saját elképzelései „hagyták magára”, Avar Istvánt a rendező és a színésztársai. Avar István hősiesen küzdött e kellemetlen egyedüllét ellen és- e küzdelem a televíziós játék egy jelentős részében, ott, ahol ez csak rajta múlt, sikert is hozott, szép alakítást, hiteles emberi figurát teremtve. Ám akkor maradt vesztes és igazán egyedül, amikor társai is ott voltak a képernyőn. Igen, Szomory Dezső II. József császár című drámájának televíziós változatáról van szó, s e rövid bevezetővel lényegében már fenntartásaimat is elmondtam e tévéjáték bemutatója kapcsán. A túlságos „meghúzása” e talán legjelentősebb Szomory-drámának, néhány szereplő nem éppen szerencsés kiválasztása okán és miatt Málnay Levente rendezése „eltusolta” a dráma legizgalmasabb, történelmileg is hiteles és íróilag dramaturgiai csomópontnak komponált jeleneteket. Azokat a tragikus fordulatokat, amelyek Szomory Dezső II. József császár-drámájának leglényegibb pontjait jelentették volna, s amelyek emberi mélységekbe és társadalmi távlatokba helyezetten vizsgálták, nagy drámaírói készséggel a császár és a magyar nemesség viszonyát, a reformer császár emberi tragédiáját, s annak történelmi hátterét Szomory Dezső 1918-ban, még az akkori' Nemzeti Színházban bemutatott és már akkor elismert, ugyanakkor a jobboldal részéről felhördülést kiváltó e színpadi művét már megelőzte két, a Habsburg-házról szóló drámája. Kétségtelen azonban, hogy a reformer császárról szóló állta ki az idő minden próbáját és vált így valóban alkalmassá, hogy a nem túl gyakori — Budapesten tavaly mutatták be, majd két évtized után újra — színpadra kerülése után a televízió „országos” színházában kerüljön milliós közönség elé. Ezért is sajnálatos a túl radikális meghúzás és a szerény színtű szereposztás. Olyan drámai pillanatokban maradt egyedül a képernyőn Avar István, mint a magyar nemesség képviselőivel való disputájakor, amely egyszerre és szinte egyetlen drámai szituációban mutatta meg, milyen mély volt az ellentmondás a nemzeti érdekeket figyelmen kívül hagyó, jószándékú császári tervek és a magyar urak valóságot teremtő világa között. „Itt nem küzdenek, csak osztályérdekek. Ez a középkor ... Nem hallják önök, mit sodor a szél?...” — vágja oda mély meggyőződéssel a mentés-forgós magyar uraknak a felülről polgári átalakulást szervező-tervező uralkodó. Ám Forgách válasza is egyértelmű: a magyarság pusztulását jelentené a fentről tervezett és elnéme- tesítést hozó császári akarat. E két drámai és történelmi „igazság” összecsapása azonban szintoly gyö- kértelen lebegéssel tűnik el a képernyőn, mint a pápa és II. József vitája, ahol — Szomory drámájában persze — sziporkázó, szinte voltaire-i szellemességgel érvel vissza II. József arra, hogy mint császár nem teheti meg azt, amit megtehetett, vagy tervezett megtenni, még mint a trón örököse. A vélt jót nem lehet rá- " kényszeríteni egyetlen népre sem, hiába a jó szándék kövei, ha felülről, történelmileg meg nem érett időben, önhatalmúlag akarja valaki e jót tenni. A reformer császár története máig szóló tanulság, élete máig ható figyelmeztetés és Szomory Dezső írói szemlélete formáltan mély és tiszteletre méltó egyéni, emberi tragédia. Ezzel maradt adós általában a televíziós változat, amelyben maradéktalanul csak a magára hagyott Avar Istvánt lehet dicsérni. A többi szereplő egy része még lehetőséget sem kapott, hogy életre keltse a rája osztott figurát, más része, elsősorban a pápát alakító Kölgyesi György és a Lórit formáló Bordán Irén még egyszerűen nem tudott mit kezdeni a szerepével. Gyurkó Géza Műsorösszeállításból: jeles Csak elismeréssel szólhatunk a Magyar Úttörők Szövetsége által rendezett ifjúsági demonstrációról, amelyet — tizenkétezer diák részvételével — vasárnap délelőtt tartottak a Budapest Sport-, csarnokban. Ezzel a programmal — szerencsére a televízió is közvetítte — nemzetközi béke- és barátsághónap nyitányaként a győzelem napjának jubileuma előtt is tisztelegtek. " A nemes szándékhoz ebebben az esetben — sajnos, nem mindig történik így — a megközelítés sokszínűsége, ötletessége, magas művészi szintje, dicséretes igényessége, pedagógiai, lélektani átgondoltsága is ötvöződött. Ezért nyújtott maradandó élményt nemcsak az ott levőknek, hanem sok százezer ifjú és felnőtt nézőnek egyaránt. A műsor összeállítói — ebben nem kis része van Kol- tay Gábor rendezőnek — számoltak a gyerekek életkori adottságaival, s a témát ezekhez méretezve dolgozták fel, méghozzá igen hatásosan. Kitűnő arányérzékkel lelték meg az egyes elemek szerepkörét. A leg- megkapóbb érvekkel szóltak a világ dolgaira érzékeny, fogékony fiúkhoz és lányokhoz. A „békematematika” igaz tételeit vonultatta fel Ipper Pál, bizonyítva többek közt azt, hogy abból a pénzből, amit földgolyónkon, fegyverkezésre költenek percenként, egy harmincötmillió forintba kerülő iskolát lehetne építeni. Chrudinák Alajos megrendítő történeteket idézett a közel-keleti harcokban nevelődő tinédzserek torzuló egyéniségéről, embertelen e- déséről. Az érzelmi meggyőzés is árnyalt, indirekt eszközöket használt. Remekelt a KISZ Központi Művészegyüttes úttörőcsoportjának tánckana, megérdemelt sikert aratott Halász Judit, Szörényi Levente, Bródy János, Szteva- novity Zorán, a Vidor Jar a együttes. Ennyi erény azt is feledtette velünk, hogy a tévés tolmácsolás olykor nem volt összhangban ezzel a rangos szinttel. Mégsem zavart az egysíkúság, az indokolatlanul sok totálkép, mindezért kárpótolt bennünket apnak tudata, hogy a színvonalasan közölt gondolatok célhoz érnek, s hittől sarkallt cselekvő erővé izmosodnak. . (pécsi) Elismerés „A kitüntetés”-nek Újabb produkciójával jelentkezett szombaton a Telepódium, a tévé szórakoztató színpada. A kitüntetés című darab — melyet Herczenik Miklós és Polgár András írt idegen ötletből (vajon kiéből?) — úgy tűnik, végre telitalálat. Az írók, a rendező: Bednai Nándor és főleg a szereplők igen jól megfeleltek mindannak, amit az egyszerű néző szombat este — könnyű, kellemes szórakozás címén vár, várhat. A mulatságosan kipellengérezett témákra; azaz a lusta emberek változatos ötleteire, amelyekkel a munkát kerülik, az áltudósok áleredményeinek felfújására, a főnök-feltaláló viszony fonákságaira — igazán bárki saját környezetében is ráismerhet (Okkal jelent meg hát a főcím után: Vigyázat, sértődósveszély !) A magunk „kínjain” való nevetést pedig megkönnyítette az oldott tálalás. Nem sokat akart a szarka, de bírta is a farka ... A pódium társulatából ezúttal is kiemelkedett komé- diázó tudásával az újabb és újabb extra betegségeket produkáló Körmendi János. Méltó kiegészítője volt a feleségét alakító Schubert Éva, s a betegtárs, Gálvölgyi János is. Valós jellemeket ka- rikírozott a két orvos, Harsányt Gábor és Ínke László. Egy-egy villanással remekelt Balázs Péter és Horváth Gyula. Elismerés tehát A kitüntetésnek, amely produkciót remélhetőleg hasonló színvonalúak követik majd. (németi) II/l. Természetesen Nüngelnek, amikor Bad Neuwassert választotta tavaszi üdülése színhelyéül, halvány sejtelme sem volt küszöbönálló haláláról. Szerfölött ritka dolog, ha valaki előre tudja, hogy . meg fogják gyilkolni. Ilyesmi csak akkor fordul elő, ha gengszterfőnök az illető, és megkapta a konkurrens geng fenyegető leveleit. Nüngel nem volt gengszterfőnök. Jó üzletembernek, törvénytisztelő és politikailag .megbízható állampolgárnak számított. Bűntetteket — vagyis büntetőjogilag üldözhető dolgokat — nem követett el életének ötvenhárom esztendeje alatt, ha meg is esett olykor, hogy amit tett, nem mindig volt feltétlenül korrektnek nevezhető. Itt volt például Inge Stolterfoth esete. Tizenöt évvel ezelőtt Nüngel üzemében dolgoábtt egy jóképű szerszámkészítő, Alfred Stolterfoth, aki közkedveltségnek örvendett, és egy ragyogó feleséggel rendelkezett. A nő valóban gyönyörű volt. Gesztdhyevörös haja, zöldesszürke szeme, és olyan, de olyan alakja volt, hogy a férfiak szűknek érezték a gallérjukat, ha ránézitek. Nüngel első alkalommal ' egy üzemi kiránduláson látta meg Inge Stolterfoth-ot. Noha kiegyensúlyozott házasságban élt, ő is érezte, menynyire szűk a gallérja, amikor bemutatták neki a fiatalasszonyt. Kétszer táncolt vele — ebben nem volt semmi kivetnivaló —, az első táncnál bókokat mondott neki — még ezt sem lehet kifogásolni. A második tánc közben azonban olyan megjegyzést tett, amely túllépte az ilyenkor szokásos határokat. Mentségére el kell mondanunk, hogy addigra már többet ivott a kelleténél. A meglepő az volt a dologban, hogy a fiatalasszony nem úgy válaszolt — „No de, Nüngel úr” —, ahogy tulajdonképpen várta, hanem azt mondta: Ezt mégse lehet, Nüngel úr! Megtudhatja- valaki! — Azt csak bízd rám, kislány! — mormolta Nün- gél boldogan, hogy nem kapott kosarat,- és olyan erősen szorította magához, hogy a fiatalasszony alig kapott levegőt. — Milyen erős! — sóhajtotta Inge -és zöldesszürke szeme valósággal felszikrázott. Nüngel ezen az estén úgy leitta magát, hogy éjfél körül az összes alkalmazottja fizetését átlagosan tíz százalékkal felemelte, amit másnap persze keservesen megbánt, de már nem változtathatott rajt, ha nem akarta, hogy a tekintélyén csorba essék. Ráadásul még a felesége is jelenetet rendezett a részegsége és az abból eredő szociális nagyzási hóbortja miatt, elég az hozzá, hogy a megbántott Nüngel vigasztalásra vágyott. Három nappal az üzemi kirándulás után este a sötétben elkocsikázott ahhoz a sorházhoz, amelyben Stolterfoth lakott. A férfit bölcs előrelátással Münchenbe küldte egy vásárlási megbízatással. Nem volt szép ötlet, hogy Stolterforth-ot felszarvazza, meglehet azonban, hogy Stolterfoth-né is vigasztalásra vágyott. A fiatalasszony, akinek hí- zelgett egy kicsit, hogy a főnöke legyeskedik körülötte, s aki ezenfelül kíváncsi természettel és figyelemre méltó temperamentummal volt megáldva, nem sokáig állta az ostromot. Stolterfoth hamarosan új megbízást kapott, amely ezúttal már öt napig tartotta távol az otthonától — és így ment ez egy fél évig, és még tovább is mehetett volna, ha Nüngel lassanként nem hagy figyelmen kívül minden elővigyázatosságot. A kocsiját már nem négy utcával, hanem csak két háztömbbel odébb parkolta le, elvitte a fiatalasszonyt egy hotelbe, harminc kilométerre a városon kívül, ahol a feleségeként vezettette be a vendégkönyvbe, és mindenekfölött volt annyira ostoba, hogy az egész ügy folyamán elhanyagolta a tulajdon feleségét, és rosszul bánt vele. (Folytatjuk) Nomád nemzedék — avagy hogyan lesz tíz év múlva? 1972 májusában került sor az első budapesti táncház megnyitására, amely Sebő Ferenc és társainak kitartó munkájával egyfajta ifjúsági mozgalommá szélesült az elmúlt évtized során. Igaz, a kezdeményezés nem volt előzmények nélküli. Az emlékezetes, először 1970-ben szervezett „Röpülj páva!” verseny maga is olyan (nem várt és rejtett) energiákat szabadított föl országszerte, hogy évekkel később már- már úgy tűnt; egy szellem ébred fel kényszerű álmából, s a még lakhelyül kijelölt palackot is szétvetette. Sokan, tartva attól,. hogy az üvegcserepek felsérthetik az érzékeny talpakat, vagy a furcsán csillogó kis tükrök viliózva kápráztatják a betájolt tekinteteket, seprűért-lapá- tért kiáltottak. Mások örömmel szemlélték a különböző színekben játszó alakzatot, amely egyre karakterisztikusabb vonásokat, öltött. — Az intézményesített nótakultusz és a nagytermes kultúrház- szemlélet tövében egy addig nem ismert, sok tekintetben „arc nélküli” nemzedék tagjainak egy — főként városban élő — része fogott kísérletbe úgy, hogy saját törekvéséinek maga állított és jelölt ki a mában korántsem mesebeli „hétpróbát”. Sebőék útja A Sebőék indította, de nem társtalan és segítség nélküli kezdeményezés arra keresett, s keres ma is választ: lehet-e szerepe a népművészetnek, a népi kultúra átmenthető elemeinek szerepe a (köz-)művelődés- ben, a nevelésben, a közösségi, társas együttlét során. A nyitott, mindenki számára örömet, tanulást és tanulságot jelentő önkéntes klubok élete — ahol erre igény mutatkozott és a feltételeket aggályoskodás nélkül biztosították —, valamint az alkotó táborok jó része pozitív választ, s a jövőre nézve gondolatokat, vitatémákat is adott mindezekre nézve. Igaz az is, hogy eredmények csak ott születtek, ahol kitartó munka folyt, és a tagok végigjárták útjukat a hagyomány valóságának megismerésétől alkotói lehetőségeik felismeréséig. S mellettük eközben sok ezren „csak” szórakoztak: énekelték tá- gabb és szűkebb hazájuk dalait, ellestek néhány tánclépést, élőben hallották és értelmezték Balassi, Csokonai Petőfi, Ady, József Attila és Nagy László verseit, ezek megzenésített változatait. __ A kiváltság, hogy kényszerzubbonyukat kinőve-elhajítva — egyszerű és tudós mesterek útmutatásai alapján — maguk is egy-egy mívesség mestereivé és gyakorlóivá váljanak, valóban csak keveseknek jutott a tíz esztendő alatt. De az ő példájuk már biztosíték arra, hogy skatulyák kalodáival szemben a fiatal vagy szándékaikban fiatalos szakemberekkel együtt történjék meg a „folyamatosság kísértése.” Ezt, az első tíz évet követi nyomon, kelti képekkel és tanulmányokkal együtt életre _ a „Nomád nemzedék” című figyelemre méltó kiadvány. Tárgyalható közösségek E könyv olvastán, de azon túl is érdemes röviden végiggondolni, miként áll e mozgalom Heves megyében? Ott, ahol évszázadok óta földrajzilag is meghatározot- 'tan a népi kultúra többféle táji, életmódbéli tagoltságban tárul elénk, ott, ahol a különböző szellemi és gazdasági javak cseréje és egymásra hatása mindig is jelentős volt. Ott, ahol a házi- és kisiparosok, a különböző mesterségek számtalan változá- ta élt, s él még napjainkban is. ’ lT1 A tárgyalkotó és díszítő tevékenységet folytatók közül legnagyobb múltra a tapasztalatokban és szervezettségben igen gazdag textiles közösségek tekintenék vissza. A más megyékhez viszonyítva csekély számú népművészet ifjú és idősebb mesterei, valamint a népi iparművészek jelentős része — természetszerűleg — az ő körükből került ki. Az utóbbi években egyre több fafaragó munn tatkozott be, és külön öröm, hogy közülük néhány fiatal g a bútorkészítéssel is foglalkozik. Igaz, e csoport tagjainak ízlése, elképzeléseik az előzőekhez képest sokkal több irányban mutatnak, de a közösségi munkára való törekvést, a népi hagyományokból táplálkozó tárgyalkotás egyszerre használati és esztétikai jellegét bizonyítják az egri és felsőtárkányi alkotásaik. Ez évi, kollektív tervük az, hogy a Csebokszári-lak ótelep háztömbjei között egy emlékoszlopot állítsanak valamelyik vasvázas játszótéren. A keramikusok szakkörbe szerveződve kaptak korongozásra és égetésre alkalmas helyet. A szövéssel és a bőrmunkákkal foglalkozók mostanában kísérlik meg, hogy közös műhelyeket állítsanak fel valahol Egerben. Mindezekkel kapcsolatos az is, hogy e hónapban folyik az Országos Népművészeti Tárgyalkotó Egyesület létrehozása, amelynek során már Heves megyében is elkezdődött a helyi munka szervezése, s a jelenlegi helyzet felmérése. A tervekben szükségszerűen merült fel az alkotó műhelyek vagy stúdiók kérdése is, ahol valódi bázd-í sai alakulhatnak ki a megyéd ben dolgozó különböző tárgyalkotó közösségek számára. Végül, hogy milyen tevékenység folyik majd tovább, vagy mostantól kezdve Heves megyében, az nem csupán rajtuk múlik, hanem a pártoló intézményeken és szerveken, illetve azok illetékesein is. Ez év nyarán ugyanis ismét csaknem száz Heves megyei általános iskolás vesz részt Csillebércen, a IV. országos úttörő népművészeti táborban, ahol komplex módon elevenítik fel tájegységük hagyományos tárgyi, díszítő tevékenységének, valamint szellemi hagyományainak széles körét. Nem lehet mindegy, hogy a mindennapokba hazatérve csak az érdekes kiruccanás élménye marad számukra, vagy ez az újabb nomád nemzedék itthon is folytathatja-e azt, amibe belekóstolt? ! Kriston Vízi József LE AKAR SZOKNI? Nézze a televíziót! Felmérések szerint több mint négymillió aktív dohányzó él ma Magyarországon: jelentős részük szeretne megszabadulni e káros szenvedélyétől. Rájuk gondolva, Leszokni nehéz címmel hatrészes ismeretterjesztő sorozatot készített a Magyar Televízió. Az adások nem szokványos módszerekkel — mind például riasztó orvosi adatok közzététele — kívánnak segítséget adni a sok nehézséggel, lemondással járó leszokáshoz. Május 15-től szofnbat délutánonként, hat héten keresztül a dohányzás személyes és társas motívumait igyekszik feltárni a televízió és nyomon követni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket egy leszokni vágyó dohányos átél.
