Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-11 / 108. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. május 11., kedd 5. A mindennapos A környezet kevés megértést tanúsít az analfabéták iránt Az NSZK-ban az írástu­datlanság különleges prob­léma. Azért probléma, mert a környezet szinte semmi­lyen megértést sem tanúsít iránta. Az írástudatlan azon­ban, ha ki akar szabadulni ebből az állapotból, rászorul embertársai megértésére és segítségére. Alighogy a Bajor Rádió az őszi szemeszter kezdete előtt felhívta a figyelmet egy analfabéták számára indí­tott tanfolyamra, az ezt ren­dező müncheni népfőiskolán máris sűrűn csengett a tele­fon. Az egyik első jelentkező autójából telefonált: ez a si­keres üzletember autórádió­jából hallotta a felhívást, és azonnal a kagylóhoz nyúlt. A következő érdeklődők azonban a mindent jobban tudók' köreiből toborzódtak, akik mindenképpen meg akarták győzni a tanfolyam vezetőit, hogy német analfa­béták manapság már nincse­nek, aki nem tud írni-olvas- ni, csak külföldi lehet­Így érthető, ha az üzlet­ember kérte, hogy álnéven vehessen részt a- tanfolya­mon. Más résztvevők — túl­nyomórészt németek — azt kívánják, hogy a (harmadik emeleten levő!) tanterem függönyeit húzzák be, hogy senki se ismerje fel őket. Még a felesége sem tudott róla A felfedezéstől való féle­lemnek több oka van. Ezért ennek csökkentése a tanfo­lyam első óráinak szerves része, amikor is tanításról még nem lehet szó, túlságo­san nagy nyomás nehezedett a résztvevőkre, és most vég­re megkönnyebbülten és akadálytalanul beszélhetnek állapotukról. A tanfolyamra beiratko­zottak közt például van egy férfi, akinek hét évig sike­rült megtévesztenie a felesé­gét a hiányzó írni-olvasni tudásával kapcsolatban. Egyes analfabéták függősége partnerüktől, aki felmenti őket az űrlapok kitöltésétől, a munkakönyvek vezetésétől, vagy más egyéb „terhes ir­kafirkától” — nem lényegte­len terhet ró jó néhány kap­csolatra. A tanfolyamon való részvétel azonban szintén veszélyes: a függőség végét jelentheti... Egy asszony, akinek gyer­meke nemrég került iskolá­ba, mindennap attól reszket, hogy a házi feladat ellenőrzése során „lebukhat”. Egy tiszt­viselőnő, akit tiltakozása el­lenére felelősebb állásba léptettek elő, egy egyszerű megrendelőlap kitöltésétől is fél. Valamennyien az NSZK- ban jártak iskolába. Az egyik például egy falusi is­kolába, ahol összesen 60, kü­lönböző korcsoporthoz tarto­zó gyermek tanult egyetlen helyiségben. Némelyik túl­terhelt tanító azután lemon­dott egyik-másik „reményte­len” tanítványáról. Jó né- hányan azért váltak remény­telen esetté, mert tanuló ko­rukban a szüleik gazdaságá­ban dolgoztak, és emiatt nem csinálhatták meg rend­szeresen házi feladataikat. Harsogó gúnykacaj Egyesek elmondták, hogy az egyetlen rendszeres vala­mi, amiben az iskolában ré­szesültek, a verés volt; ezt a tanító bőven osztogatta a legkisebb mulasztásokért is. Mások pedig, bár egyre nőt­tek, évről évre megint csak a „kicsik” között találták magukat, s ezek persze sűrűn figyelmeztették a „tökfilkó- kat” lemaradottságukra. Az egészen a felnőttkorig terjedő problémák további táptalaja volt az a harsogó gúnykacaj is, amely azt a gyermeket fogadta, aki szü­leivel' olyan vidékre költö­zött át, ahol más tájszólást beszéltek. A tanfolyamra jelentkezet­tek közül öt nő és négy férfi beszámolt kezdeti nehézsé­geiről, hogy egyáltalán eljus­son a népfőiskolára: ugyanis a földalattin levő útvonal- térképen meg kellett keres­nie a megfelelő állomást, vagy az épület belsejében kifüggesztett helyszínrajzon meg kellett találnia, a tan­termet. Ki oltja belé tulajdonkép­pen a leleplezéstől való fé­lelmet az írástudatlanba, aki különben semmiben sem különbözik polgártársaitól? Mi, akik nemritkán feltéte­lezzük róluk: „Ez az alak ahhoz is túl hülye, hogy ol­vasni és írni tudjon!” (Vorwärts) Wagner-tilmet forgatnak Magyar­országon A nemzetközi koproduk- ciós filmek krónikájában a Magyar Televízió minden ed­diginél nagyobb szabású vál_ lalkozásán dolgoznak Ma. gyarországon. A film aktua­litását, jelentőségét, terjedel­mét, várható színvonalát te­kintve a nemzetközi mérle­gen is a monstre jelzőn túl, a „legek” várományosa. A közönség a jövő esztendőben láthatja nemcsak itthon, szerte a világban. 1983-ban emlékezik az egyetemes kultúrtörténet Richard Wagner halálának 100. évfordulójára. Ez az ese­mény 'kínálta az ötletet az angol kezdeményező félnek, hogy partnert keressen egy világfilm-produkcióhoz. A magyar tévések még javá­ban dolgoztak egy korábbi, hasonló, nagyarányú kopro­dukción Liszt Ferenc életé­ről, amikor elfogadták Buda­pesten az angol javaslatot. A két fél, mint fővállalkozó, fiókországokat is keresett tervéhez. Csatlakoztak a nyugatnémet, a svájci, az osztrák, az olasz és a fran­cia érdekeltek, és megszüle­tett az elhatározás: nyolc­szor egy-egy órás időtartamú televíziós filmsorozatot ké­szítenek, amelyet feltehetően Európa-szerte vetítenek, ezenkívül amerikái forgal­mazásra négy és fél órás mozifilmváltozatot is készí­tenek. A forgatás helyszí­neit az NSZK-ban, Svájcban, Ausztriában, Olaszországban és Magyarországon jelölték ki. A világsajtó élénk figye­lemmel kísérni a csaknem fél évig tartó forgatást, amely ez év januárjában kezdődött. Charles Woodnak nem volt könnyű dolga, ami­kor a tengernyi Wagner-iro- dalomból összeállította a film forgatókönyvét, hiszen a XIX. század egyik legvita­tottabb művészének életútját mutatja be. S mint ahogy életrajzírói feljegyezték, Shakespeare és Napóleon ki­vételével senkiről sem írtak annyi dicsérő magyarázatot és ócsárló bírálatot, mint Wagnerről. A film rendezője az an­gol Tony Palmer, kétszeres „Prix Italia” nagydíjas, az operatőr Vittorio Storaro, Bertolucci munkatársa, az Sir Ralph Richardson, Lord Olivier és Sir John Giel­gud a sorozat egyik jelenetében. Apokalipszis című film ope­ratőrje, főszerepeiben világ­sztárok jelennek meg: Wag­nert Richard Burton alakít­ja, Liszt Gellei Kornél, leá­nya Cosima, Vanessa Red­grave, II. Lajos király szere­pében Gálffi László, Baku­nyin forradalmár Andorai Péter, Sir Ralph Richardson, Lord Laurence Olivier és Sir John Gielgud a király minisztereit keltik életre. A film érdekességeként világ­hírű Wagner-énekesek is láthatók majd, Gwyneth Jo. nes az egykori Wagner-éne- kesnőt, Malvina von Carols- feldet idézi, férjét Schnorr von Carolsfeldet — akivel együtt szólaltatták meg elő­ször a Tristan és Izolda cí­mű zenedrámát — Peter Hofmann alakítja. Daphne Wagner, Richard Wagner ükunokája, Metternich her­cegnő szerepében lép színre. A statiszták hadából csak a zenei felvételeknél nyolc. százötvenen vesznek részt. Budapesten a Bécsi úton ütötte fel tanyáját a nemzet­közi produkció vezérkara. Itt parkoltak utcaho6Szat a díszletszállító, az öltöző-, a személyszállító kocsik. Innen indultak a főváros különböző pontjaira forgatni. A vaskos forgatókönyv szerint csak­nem 470 képet, jelenetet vet­tek fel a május végéig tartó munkák során hazánkban. Éjjel-nappal dolgozott a stáb, napokon át kerestük a magyar gyártásvezetőt, Hor­váth Lórántot, amíg végül is sikerült néhány percre szóra bírni. — A Wagner-film számos helyszínét — eltérően a va­lóságtól — magyar miliőbe helyezte a forgatókönyvíró, ami azt .jelenti, hogy sok millió néző ismerheti meg a főváros, a vidéki városok, a magyar táj arculatát. A Ze­neakadémián például a pá­rizsi Nagyoperában történt eseményeket rögzítettük, amikor a Tannhäuser meg­bukott, majd Wagner (Ri­chard Burton) vezényletével Beethoven.műveket vettünk fel. A film zenei felvételei Magyarországon készültek, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekárát Fi­scher Iván vezényelte, magyar operaénekesek közreműkö­désével; Szalma Ferenc, Gáti István, Kukely Júlia, Molnár András, Maria T. Űribe tűnt fel a jelenetekben. Tatán tört ki az 1848-as drezdai forradalom, II. Lajos király bajor serege is magyar földön kelt újra életre, aztán a keszthelyi Helikon Könyv­tárban, Veszprémben, Kecs­keméten, a Balatonnál, Sop­ronban, Győrött vettük fel a film olyan jeleneteit, ame­lyek Wagner életében nem a mi országunkban történ­tek. A rendező azonban ideá­lis környezetet talált a kü­lönböző események megörö­kítésére. — Richar Burton, Wagner megszemélyesítője, az érdek­lődés középpontjában állt mindvégig. Rendkívüli ener­giával, nagy kedvvel vett részt a fárasztó forgatásokon. Éreztük, hogy teljes átéléssel, képességeinek legjavát akar­ja nyújtani. Azonosulni Wagnerral, a pódiumon, a forradalmi tűzben, alkotás közben, szenvedéseiben és dicsőségében, — Wagner művészi nagyságától és zené­jétől bűvöltem . — Láthatunk-e képeket Wagner magyarországi kap­csolatairól. látogatásairól, vendéefellépéseiről ? — Sajnos az angol forga­tókönyvíró nem tért ki ezek­re a részletekre. Erdősi Mária H eti umor ét elején A lakásban megszólal a telefon, de a kutya kivételé­vel senki sincs otthon. Az eb odaballag, felveszi ifc kagylót és beleszól: — Vau. — Ki beszél? — Vau. rég — Nem tudna érthetőbben beszélni? tel — Betűzöm: vé, mint ViU: mos, a mint Albert, u mint Ubul — vau! A fiatalember elmegy gazdag gyároshoz, akinek a lányát feleségül akarja ven“ ni. A gyáros így szól: — Fiatalember, érdeklőd­tem a múltjáról, és meg kell mondanom.!. A fiatalember félbeszakít­ja: — Én is érdeklődtem az ön múltjáról, és meg kell mondanom... — Jól van — felel a gyá­ros —, beszéljünk valami másról! » Gondolatok B&r megtanultam megismerni a hazugságot és az emberi értelem sztereotipiáit, továbbra Is hiszek bizonyos Igazságokban, amelye­ket egyszer talán mindannyian a magunkénak vallunk. (Isaac Beshevis Singer) ★ Magamról beszélek, de az ügy­re gondolok. Ok az agyról be­szélnek, de magukra gondolnak. (Karl Kraus) ★ Részeg emberrel nem lebet vi­tatkozni, akármitől rúgott Is be: bortól, hatalomtól, dialektikától vagy pénztói. (Gilbert Cesbron) ★ Csak a tekintetünk találkozott, de máris tegezódtünk. (Krecla P.) ★ A pillanat zaja az órókkévaló- ság zenéjét majmolja. (Rabindranath Tagore) ★ A hasznos és a kellemes, a szép és a Jó — nem azonos fo­galmak. (Coleridge) ★ Nyugtalanítóan könnyen szok- Juk meg a rosszat, amelyet a világ ránk kényszerít. (Slonlmszki) ★ Ha követ dobsz a pocsolyába, sár fröccsen az arcodra. (Maryla Wolska) ★ Ha egy lépésnyi előnyt akarsz szerezni, hátrálj egy lépést! (Kinai mondás) Jellegzetes jelenet a filmből (Fotó: KS) Miközben újabb és újabb hí­rek érkeznek arról, hogy Fel­lini abbahagyta az Iliász nyomán készülő filmjének forgatását, és egyre komo­lyabban gondol arra, hogy esetleg Amerikába utazik — a filmvilág minduntalan visszatér a nagy kérdéshez: vajon csakugyan egyforma minden Felldni-film? Mert vegyük például a nálunk is műsoron lévő A nők városát — és bizony a kérdésre nem is olyan könnyű a válasz. Persze könnyű lenne magát az olasz mestert idézni, de aki csak egy kicsit is járatos a hatalmas Fellini-irodalom- ban recenziók és ellenrecen­ziók áradatában, az önként lemond erről, ugyanis alig akad olyasmi, aminek ne áL lította volna a rendező éppen az ellenkezőjét is ... Marad­junk inkább a tényéknél! Fellini potom 7 milliárd lí­rás költségvetéssel készítette el a legújabb alkotását. „Óvatosan” jelentette be, hogy „amint nem akadt elég nagy pápa Michelangelo szá­mára, úgy nincs igazán nagy producer Fellini számára sem.” 30 hét alatt a Cinecit- tában kelt életre ez a sajá­tos vízió a női egyenjogúság megszállott és nemegyszer önmagukból, női mivoltukból kivetkezett apostolairól... És mindehhez kellett még való­di homok Riminiből, mert az itteninek nem olyan aranyos a színe: hatalmas gipszszob­rok Marlene Dietrich, Greta Garbo és Joan Crawford vo­násaival, 130 női portré, 700 technikus és nem kevesebb, mint kétezer színész, köztük a mester kedvence, Marcello Mastroianni, vagyis a fallinis film minden rekvízituma. Hogy nyugta legyen az új­ságíróktól, Fellini még azt is vállalta, hogy a forgatás megkezdése előtt sajtótájé­koztatót tartson, és szokásá­tól eltérően elmondja, miről is szól az új mű. „Egy görög mitológiatanár a főszereplő, aki egyszer csak rádöbben, hogy a körü­lötte élő lányok, asszonyok már csöppet sem hasonlíta­nak az örök típushoz: Miner­vához, Junóhoz vagy Dianá­hoz ... Furcsa utazásra indul, és mindinkább meggyőződik róla, hogy értékrendszere már nem felel meg a való­ságnak ...” És bármennyire fogadko- # zott is Fellini, hogy többé nem áll szóba az újságírók­kal, minduntalan megszegte esküjét. Először egyik színé­sze halála miatt törte meg hallgatását, majd egy sztrájk miatt. „Nem szívesen beszélek a filmemről. Már csak azért sem, mert mindig ugyanazt a filmet csinálom. A fehér sejktől a Nyolc és félen át az Édes életig ... Természe­tesen azért igyekszem aktuá­lis maradni... És mindig, csak azt látom, amit látni akarok, ami örömet szerez. A nők városa nem a nőkről szói — hanem egy férfiról. Nem más, mint önmagának ellentmondó szócsata — a nők kapcsán. Az egyetlen mondanivalója az, hogy mi­lyen lelki zavarokkal küszkö­döm, milyen az életszemléle­tem ...” Azt azért nem árt az olva­sónak tudni, hogy' még a filmforgatás megkezdése előtt egy militáns női szervezet azzal vádolta meg a mestert, / hogy eddig egyetlen filmjé­ben sem szerepeltetett nor­mális nőket. Mert sorra vé­ve a Satyricon, az Amarcord, a Casanova hősnőit, bizony csupa nagy keblű, elhízott, felfúvódott, vastag lábú, hi­hetetlen széles csípőjű, kicsa­pongó természetű hölgyet vitt filmszalagra — és az olasz nők harcias képviselői felszólították FelMnit: itt az ideje, hogy magába szálljon, és szembenézzen elfogultsá­gával. Mert nem elég, hogy a bemutatott típusok vissza­taszítók, ugyanakkor hűtlen nek, kegyetlenek, buták, ko_ miszak is. Nos, a rendező válasza nem sokáig váratott magára. A nők városa mintha lélki- ismeret-furdalás tüneteit hordozná. Mindenesetre Fel­lini sietett kijelenteni: új al­kotása csöppet sem női film. Annál kevésbé, mert szavai szerint: „Ki állíthat valamit biztosan a nőkről?! Ki is­merheti őket egyáltalán?! Számomra a nők világa va­lósággal olyan, mint egy is­meretlen bolygó. Most is. mint mindig, a nők bűvöle­tében élek, elcsábítva és kí­váncsian minden iránt, mi őket érinti." „Csodálom a női egyenjo­gúságért küzdő mozgalma­kat, és úgy találom, igazuk van. Ezt egészíteném ki az­zal, hogy Olaszországban végbement egy sajátos, való­di forradalom. Ennek nyomán új nőtípus született, aki meg­követeli, hogy eddig nem ta­pasztalt figyelemmel köves­sük. Persze, mint minden forradalomnak, a feminiz­musnak is megmutatkoznak a maga szélsőségei, de ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk jogosságá. ról sem.” Természetesen a római filmforgatás hírére a világ minden sarkából érkeztek Fellini-rájongók: pszichiáte­rek, tanárok, nagykövetek, vezérigazgatók, írók, százá­val a turisták, köztük egy dúsgazdag sejk is, aki tüstént felszólította a rende­zőt, készítsen filmet kőolaj­járói, és így bizonyítsa be a világnak, hogy az övé sok­kai jobb, mint a szomszéd­jáé ... Nem hiányoztak a különbözői női szervezetek delegációi sem a Cinecittá- ból. A Quantidiano Donna­csoport szerint az új Fellini­film nem más, mint a femi­nizmus kiárusítása. A can- nes-i bemutató után a világ véleménye nagyim is meg­oszlott a legfrissebb Fellini- filmről, amire a mester így válaszolt: „Az a film, amely mindenkiből azonos hatást vált ki, szerintem nem lehet igazán jó film.” A nők váro­sa ezek szerint jó film. Bár lehet hogy a közönség véle­ménye megoszlik róla — két­ségtelen : izgalmas hozzászó­lás egy nemegyszer kompro­mittált vitához. Csak éppen meg kell fejteni üzeneté. Nemlaha György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents