Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. május 8., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM 9* tvani képeslapok század elejéről Serfőző Simon új kötetéről Okos szóval, szép verssel, hittel Félúton Elszéledtek forradalmaink mindig. Kópéink bottal üthették nyomukat. Fáradtságba izzadt riiinden, s feledésbe. Csak kullogásunk járt aztán az ebek ugatta földeken. S szállt messze a leszakadt lombú nappalok kihűlt csendje. A ködöt durrantó, szétriadt távolságokból hallatszott csak a hangunk. Erőnk elhullajtotta a jegenyék minden levelét. S az utak megálltak megint félúton. Szolgáltuk volna Valahányszor a szelektől zúgó láthatáron, a parlag időkben erőink összegyfilekeztek, s az űrbe elfüstölgő napok mentén elképzeltük a szabadságot, a földek fölvert porából tereltek fegyverbe, a menetirány idegen népeken át: Galíciába, a Donhoz, kis, elesett sorsúak: kitakaríttassunk az országból, s a nyomor szaga, mint a kürtőn, utánunk szellőzzék messze a megnyílt, huzatoló határokon. Mi forradalmainkat szolgáltuk volna, nem a tornyosuló borúkat, háborúkat, hadakba állva nem a hatalmi álmokat: s a jövőt készítettük volna már elő e kihasználóinktól kijátszott népű, s gőgjeik indulatával telített levegőjű, túlfűtött hazában. Olcsó újságírói fogás lenne azzal a gondolattal eljátsza­dozni, hogy Miskolcon a Jó­zsef Attiláról elnevezett könyvtárban mutatta be Cs. Varga István kritikus Ser­főző Simon ötödik verses­kötetét. Pedig szinte önként kí­nálkozik a gondolati ív hid- ja, amelyre oly csábító len­ne rálépni. Történetesen az, hogy lám-lám, hányatott sorsú költőnkről ma már szép, modern könyvtár van elnevezve vidéki ipari fel­legvárunkban, ahol ím most kulturált körülmények közt ülnek le az emberek, s szív­ják magukba kortárs költő­jük verssorait. Szerencsére Serfőző Simon kötetében, a Büntetlenül- ben olyan művek sorakoz­nak, amelyek nem engednek helyet és lehetőséget semmi­féle álhozsannázásra ko­runkkal, körülményeinkkel, Kellenének Kampányország ez, idénycélok hazája. Kifogy jövőjéből. A holnapok s mások kárára kielégített vágyak csapatokban tollászkodnak. Jóllakott, lecsillapított életek csöndje páráit. Csak tehetősebbek lettünk, nem bizakodóbbak. Kellenének messzire néző hitek! A jelen csak a mával gondol, nem ablakával új évszakra nyíló hazával. a történelem megjárt, meg­járatott. útjaival szemben. Serfőző a hatvanas évek költőnemzedékéből, a Hetek együtteseként számon tar­tott „csapatból” indult Ágh István, Bella István, Buda Ferenc, Kalász László, Raf- fai Sarolta és Ratkó József neve jelzi és fémjelzi a cso­portosulást. Cs. Varga István mondta bevezetőjében, hogy József Attila és Nagy László lobo­gójával indultak útnak, s az összetartozás tudatát és szán­dékát minden eltérés ellené­re máig is őrzik. Serfőző Simon pályakezdő kötetétől, a Hozzátok jöt- tem-től kezdve az elmúlt he­tekben megjelent Büntetle- nül-ig, ezen az összetartozás tudaton túl még őriz valami többletet. A földművelő ősök tisztességét, amely átsugár- zik szinte minden sorából. Olyan verseket ad közre új kötetében, amelyek sze­Elkapartatta, megtizedelte jövőjét az ország, szikék élére hányatta. Háborúk-hatalmak megalázott ját, kullogó tekintetű népét bűnösnek megrágalmazta. S mint a kutyákat, uszított rá végrehajtókat. Kigúnyolta sietős szorgalmát. mélyes sorsának hitelén iz­zanak fel, s égető közös gondjainkat beszélik meg velünk, szépen, okosan, to­vábbgondolni érdemesen. Elnéptelenedő falvakról, apadó közösségi kohézióról, a gyors, s olykor viharos történelmi' fejlődés szélár­nyékában megtelepülő, leüle­pedő gondokról, népünk ba­jairól vall a költészet fel­magasztosuló hitével, azzal a szándékkal, hogy ne hall­gassunk, ne feledkezzünk meg gyötrődéseinkről, gyöt­relmeinkről sem. Lehetne méltató sorok re­gimentjével folytatni a fel­sorolást. Nem teszem. Megköszönöm az új köte­tet azok nevében, akik szí- - vük, s értelmük legigazabb mélységével vallják minden buktatójával együtt magu­kénak a mai magyar sor­sot, s „apáink elárvult por­táin” képesek felgyújtani az újba vetett hit lángját. Munkáját lenézte, le a jussolt vágyait, lenézte a múltját. Az elodázások gyepén deleltette álmaink. Elébe állt rengeteg bizakodó akaratnak, kapu a kijáratnak. A jövő tűnő cél. Közöny ködöl. S egyre távolibb a messzeség. Egyre távolibb Bodrognak gyöngye: Patak Fekete Gyula: Bodrog-parti szerelmeink „Ki mit őriz, abból él” — Feke­te Gyula sárospataki diákélménye­ket őriz, ezekről vall új könyvében, a Bodrog-parti szerelmeinkben. El­sősorban pataki, debreceni és pá­pai diákoknak ajánlja regényét, amely újólag bizonyítja: a jó if­júsági irodalom is csak ihletből születhet, művész és nem mester­ember kell hozzá. Ifjúsági regényének főszereplője, Sárospatak, a nagy hagyományú diákváros. Célja az emlékkiállítás, tisztelgő főhajtás az egykori Al­ma Mater előtt. A Bodrog-parti szerelmeink kies környezetben dombon ülő iskolavárosának a java a múltban keresendő. Az ese­ményeket átélt diák és az élmé­nyeket az emlékezésihletben fel­idéző író kettős látásmódja érvé­nyesül a regényben. A személyes emlékek a szellemet szervező, nemcsak a falakban, de a tudat­ban és szívekben is elevenen élő régi Patakhoz kötődnek. Fekete Gyula érzékletesen idézi fel pataki diákkorának, nyitányát, iskolai bevonulását az ősi scholá- ba, a diákok megérkezését a pata­ki vasútállomásra. A fogyó mele­gét nyájassággal pótló szeptemberi nap beragyogta a környező he­gyeket, a fennkölten kanyargó fo­lyót és a Bodrog gyöngyét: Pata­kot. Az első pataki szeptember ki­röpítő ünnepe fényes az emléke­zetében. Az elsősből, a pecurból mendur, majd nagydiák lett. A tanulás az élet értelmévé vált, az önművelődés belső igénnyé. A ta­nárok mértéktartása fegyelmezett Szigorú szemük fürkészte a jó­kedv, a derű megnyilvánulásait, az állandó készenlétet a csínyte­vésre, a mérsékelt szemtelenségre, a mohó gyöngyözni vágyásra. Az oly méltatlanul elfeledett, a középiskolai oktatásból oktalanul kiszorult latinátást is őrizte Patak. A latin szavakból nem áradt ugyan egeket nyitó varázslat de mint alapozó nyelv a franciához, némethez, angolhoz, új és új ab­lakikai tárta a diákok elé a tá­guló nagyvilágot. Fekete Gyula megidézi a genius loci-t. Meghitt barátként társalog a hely szelle­mével. Számára Patak múltjának szinte mitikus ereje van, falakat, kopott lépcsőket belengő varázsa, igéző hangulata. A Kollégium, a magyar kultúra ősi tűzhelye fölött „mítosza csóva” ragyog. Sugárzó fénnyel merül föl a múlt ifjúság tündértaván” a Vörös-torony, az Olasz bástya, az iskolakert, a Bodrognak lejtő óváros utcája. A jeles pataki diákok bátorító példa­képek. Itt váltak kultúrahordozói­vá majd, felnőttként kultúraterem­tővé, a magyarság tűzcsiholói- vá. Bessenyei, Csokonai, Kazin­czy, Tompa, Kossuth, Móricz mind belenőttek a pataki diákéletbe. A vár aprócska erkélyszobája, a Sub rosa Nádasdy és Frangepán a Vö­rös-torony a Perényiek, Lorántffy- ak, a Rákócziak főhadiszállása. Petőfi írja Patakról: „Szent föld. E város volt a magyar forradal­mak oroszlánbarlangja, itt ta­nyáztak a szabadság oroszlánjai.” Fekete Gyula továbbviszi a gon­dolatot: Patak „a magyar függet­lenségi harcok, a szabadságmozgal­mak — rebelliók — Viharsarka. (...) távol Bécstől, Erdély és Lengyelország szomszédságában.” A Kazinczy vezérletével győze­lemre vitt nyelvújítás, a magyar kultúrnyelv kimunkálása a leg­nagyobb „haditettek” sorába tar­tozik. Fekete Gyula büszkén tart seregszemlét Patak történelmi ér­demei fölött: „sugárkörében szüle­tik meg az első magyar helyesírási könyv, az első magyar—deák szó­tár, az első magyar grammatikáts- ka, az első magyar nyelvű útleírás. S az első teljes magyar bibliafor­dítás, a Károli-féle, amely száza­dokon át — legalábbis Adyig — irodalmi nyelvünk csudálatos ter­mékenyítője volt.” Trianon után az ország perifériájára szorult Pa­tak, ha vonzókörét valamelyest meg is őrizte, hatóköre, szellemi kisugárzása azonban mindinkább beszűkült. A „fekélyes béke” idő­szakában is őrzi a „szegények is­kolája” rangot, vállalja a missziót. Ekkor is'magába gyűjti a falu te­hetségeit, mint régen, amikor a partikulákban vetett és az ősi fa­lak közt aratott. Tehetségkutatás­sal és népfőiskolával még tovább is fejleszti haladó hagyományait. Az Angol és a Humán Internátus meg­alapításával változik a pataki di­ákság szociológiai összetétele. Ide főként a föld és a pénz mágnásai küldték a gyerekeiket Az egész társadalom jelen volt a pataki diákrespublikában, ha nem is ará­nyosan. Diákokat és tanárokat éltetett a remény, hogy „végre találkozik a nép és a szellem, a népi irodalom­ban, a falukutató mozgalomban, a népdalokban, Bartók és Kodály művészetében..Patak fogé­kony volt a népi írók társadalmi haladást földreformot és nemzeti függetlenséget követelő eszméire: „Volt aki Szabó Dezső-esten is részt vett már. Fiatal tanár egy József Attila nevű költőről be­szélt, s arra biztatta a tanítványa­it olvassák Németh Lászlót. A né­pi irodalom betört a gimnázium­ba.” A Püski-kiadó csomagban küldte, tízszázalékos eladási ju­talékot kínálva, Veres Péter, Ily- lyés Gyula, Németh László, Szabó Pál, Sinka István, Darvas József, Kovács Imre, Tamási Áron, Ko- dolányi János, Nagy István, Erdei Ferenc műveit. Az önképzőkör megrendelte Móricz lapját a Ke­let Népét, amely nem ismert disz­kriminációt a „tajtékos ég” alatt sem. Szemléleti és közérzeti zűrzavar támadt a pataki diákok között, amikor „a szlovák kormány kész­ségesen engedett a hitleri kérés­nek, és Szlovákiában már fel is vonultak az invázióra készülő né­met csapatok. Tetézte a külpoliti­kai bonyodalmat hogy Magyaror­szág befogadta a lengyel menekül­teket ráadásul rokonszenvvel, együttérzéssel.” A hagyományos pataki németellenesség a kuruc tradíciókból táplálkozott, de az angolosok is erős színt képvisel­tek. A diákok rokonszenvtüntetést rendeztek, a fáklyás felvonuláson „Vesszen Hitler!” jelszavakat kiál­toztak. Az „intellektuális diákvá­ros” arról tett bizonyságot, amiről Király István is vall a reformkori szabadságvágyat is őrző Ady ku­ruc verseivel kapcsolatban. Nem­csak 1919-ben, hanem később is többször bizonyította Patak helyes értéktudatét, kezdeményezőképes­ségét. A népi és felekezeti hűség­ben a sajátosság méltóságaként őrizte a nemzeti szabadságeszmét, erősítette a helyi színezetet átható európai kötődéseket. Ezért láthat­ta Patakban Németh László a há­borús iszonyatban is a megmara­dás „önmentő szigetét”, amely őrizte „a föld autochton álmát a jövőjéről”, azon volt, hogy „minél több értelmiséget neveljen, hogy a népinek valóban a javát s minél jobban képezze ki.” Patak a Jó Ügy felől próbálta áthatni vonzás- körzetét, alakítani a tájhaza szel­lemi arculatát. Szellemi életének egykori tagoltsága és mélysége együttesen jelzi gazdagságát, amelyben a múlt kihívása fogal­mazódik meg a jelenkor számára. A pataki diákdalos ifjúság to­vatűnt. Változott formában őriz belőle valamit a jelenkor. Álmok, ékesség- és szépségszomjas diák­élet, ébredő diákszerelmek szín­tere, tündérvilága marad Patak. Tudást növelő és emberséget ne­velő iskola, kiröptető fészek, aho­va ezer kilométereket utazva is megtérnek a munkáséletből kifelé ballagó egykori diákok, hogy az ősi falak között együtt énekelhes­sék az „egyetlen vidám temetési éneket”: a Gaudeamus igiturt. Fe­kete Gyula pataki évei hasonlato­sak Sütő András nagyenyedi fü­gevirágjához, amelyről „tudós em­berek mondják, hogy virágját so­sem hullatja el, hanem — mint reménység magzatát — körülnövi azt a gyümölcsével. Bizonyára ilyenek vagyunk, akik akármily csekély értéknek a megőrzésére vállalkoztunk. Ha majd, az évek az utolsó falat húst is lerágják ró­lunk: föltűnik majd színehagyat- lan ifjúságunk fügevirágja is ...” A hajdani patakdságból azt akarja megőrizni ő is, „ami mítosztalan már, / de lelkiismeret még”. (Móra Kiadó, 1981.) Cs. Varga István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents