Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-08 / 106. szám

4.

NÉPÚJSÁG, 1982. május 8., szombat

Városlődi

edények

A városlődi majolikagyár- ban az idén 33 millió forint értékű asztali szervízedényt, valamint dísztárgyakat készítenek. Termékeik egy részét Nyugat-Európába és a tengeren túlra szállítják.

A képen: A festőműhelyben

(MTI Fotó: Balaton József felvétele — K. S.) ,

NEB-dosszié

„Utazás“ a reklám körül

Az egri járás népi ellenőrei az elmúlt hónapban kissé talán szokatlan témában, a vállalatok, szövetkezetek reklám, és propagandatevékenységében folytattak széles körű, alapos vizsgálódást Arra kerestek választ, hogy a termelő, a szolgáltató, illetve kereskedelmi szervezetek miként próbálják biztosabban eladni „portékájukat”, munkájukat, áruikat „kell-e a jó bornak cégér”, milyen költséggel és haszon, nal jár, ha valamit hirdetnek.

Nem kevesebb, mint 15 helyen — kisebb részben személyes információgyűjtéssel, másrészt pedig felkérés alapján kapott tájékoztatás útján — gyűjtötték a feleleteket. S mint általában meg. állapították: az utóbbi években a járás területén is fellendülőben van a „hírverés”, ami összefüggésben van az élesedő piaci versennyel. Mind az V. ötéves terv időszakában, mind pedig a tavalyi esztendőben jelentős költségeket fordítottak a fogyasztók megnyerésére belföldön és külföldön egyaránt.

Leginkább még mindig a sajtó, a különböző folyóiratok és napilapok hasábjait használják fel a különféle munkák, gyártmányok propagálására, ajánlására, de mind számottevőbb szerep jut ebben már a rádiónak, a filmnek, a televíziónak is. Ez utóbbira ugyanis 1981- ben az összes reklámköltség 5,8 százalékát fordították, például a BUB1V gyáregysége kimondottan szívesen él a kínálkozó, s hatásosabbnak tartott lehetőséggel.

Ugyanekkor — mint az egri áfész kiemelkedően bizonyít, ja — nem kis jelentőséget tulajdonítanak a kiállításoknak, árubemutatóknak, divatparádéknak és engedményes vásároknak, akcióknak is. Külföldre inkább csak a nagyobbak, többnyire az Eger—Mátra vidéki Borgaz. dasági Kombinát, vagy a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság merészkednek, jóllehet, talán másnak is megérné. Hiszen, hogy csak egyet említsünk: az Agria Bútorgyárnak már első — elmúlt évi — próbálkozása sikerrel járt, nem kisebb, mint 15 millió forint értékű dán megrendelést „hozott”. Ennél a vállalatnál egyébként a korábbi 8,7 helyett tavaly már a nyereség 12,1 százalékát fordították reklámkiadásokra, s termékeik mindössze 12 millió forintos árbevételnövekedés mellett is csaknem megkétszerezték a hasznot.

Kedvező tapasztalat a megyeszékhelyi fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknél, hogy hazai bemutatóinál a más országokkal kialakított kapcsolatra is épít, így nemzetközivé tudja tenni rendezvényeit A külföldi partnerek megjelenése „fordított irányú” piackutatást segít: remek alkalom arra, hogy a vásárlók különösebb utazás nélkül is praktikusan megismerjék a távolban gyártott cikkeket a kereskedők felmérhessék az importszükségleteket, s a lehető leggyorsabban bővíthessék a választékot a közönség örömére.

A reklám- és propaganda, tevékenységet jobbára saját apparátussal folytatják a vállalatok, szövetkezetek, üzemek, s csak ritkábban veszik igénybe kívülállók közreműködését is. Ám még mindig kevés a valóban jól képzett, igazán hozzáértő szakember, nem mindenütt készülnek éves reklámtervek, s különösen a kereskedelemben kevésbé mélyrehatóan elemzik a reklámtevékenységnek az árbevételre és a nyereségre gyakorolt hatását.

A kiadások legnagyobb ré_ szét a nem is mindig túl szellemes, vagy figyelmet keltő, a valóban érdekesnek, izgalmasnak éppen nem nevezhető tasakok és egyéb tárgyak — „szóróanyagok” — emésztik fel, s ma is igen ritkán élnek az egyéb lehetőségekkel. Kevés a hirdető, tábla és vitrin. Ha jól ismerjük is például a borkombinát Márkáját, meglehetős sen keveset tudunk még mindig az Agria Bútorgyárról, vagy történetesen a Technolux, illetve az Universal szövetkezetek keresett szolgáltatásairól. Aztán a külföldi szerepléshez is több bátorság kellene!

Ilyen és hasonló megállapításokhoz, illetve javaslatokhoz jutottak a városi-járási népi ellenőrzési bizottság munkatársai a közel múltban. Mivel vizsgálódásukat — mint annyi más esetben — természetesen a tanácsadásra is felhasználták.

S remélhetően ennek is meglesz majd a pozitív következménye.

Gy. Gy.

A „braletár” és a proletárok

— Aki elég öreg már, de nem elég szenilis még — sók mindenre emlékszik. Így vagyok ezzel én is, aki egyről-imásról — emlékezem. Remélem, valóban nem leszek szenilis, csak — öreg.

Atyai jöbarátom Hatvány Lajos, a magyar polgári progresszió egyik vezére és

— iparbárói származása jóvoltából — mecénása —, aki nem csak a Nyugatot támogatta annak idején, nem csak Adyin segített nem is egyszer, de például egyik budai házát a Vár alatt, Kosztolányinak ajándékozta

— nászajándékul —, nem csekély harcot folytatott irodalmi szenvedélyéért üzletember apjával, Hatvány Sándor báróval. A „cukorbáró” nem nagyon örült annak, hogy két fia is művészlélek volt: Ferenc festett, Lajos írt. Véleményét nem is rejtette véka alá — kimondta Egyszer, még a békebeli békében, Bécsiben a Sacher Szálló halijában, egy ismerősének, aki azt kérdezte, hogy van megelégedve a fiaival, szarkasztikusán válaszolta: ne is kérdezze, az egyik festő és a másik is bolond.

Hatvány Lajos azonban ekkor már nagykorú volt, vagyonával tovább támogatta a századforduló haladó irodalmát, így lett Károlyi Mihály mellett a polgári forradalom egyik vezető szellemi alakja, így érte meg a Tanácsköztársaságot, így

volt egyszer az az emlékezetes találkozása Kun Bélával. Hatvány Bécsbe akart 1919-iberi utazni, elment hát Kunhoz és beküldte névjegyét a titkárral. A névjegy még régi volt a báród múltról fecsegett, az állt rajta, hogy „tor. Hatvány”. — Mi az a br.? — támadt rá Kun Béla — „szép kis forradalmár rnagá. Még, hogy br...” — Hatvány egyperces gondolkodás után kivágta magát: „bro letár”.

És most a „broletár” után, jöjjenek a proletárok, a munkás költők, akikkel több mint négy. évtizede kerültem össze a Budapest Mar- git-ihíd pesti oldalán levő kis földalatti presszókban, a Kis-Ukovicslban (1939. stílszerűen földalatti presszóban jöttek össze), mondhatnám: a katakombában. Olcsó helyiség volt, 24 filléres feketekávé és 11 filléres körö- zöttes kenyér mellett vitatkozhattunk minden szombat este záróráig. Eleinte kevesen voltunk, aztán ahogy közeledett a háború vége és egyben Hitler vége, mind többen és többen. Rossz nyelvek szerint ekkor már csak szociáldemokrata pártigazol- vánnyai lehetett belépni ide. 1944. március 19-e, a német megszállás azután véget vetett ennek a ,proletár idültnek”, a felszabadulást már sokan nem élték meg közülünk. — Én most kettőnek állítanék emléket néhány sorban, Berényi Istvánnak és Pásztor Bélának.

Pásztor Béla vitte akkor a legtöbbre, mert ügyvédbojtár lett és kiadott egy verseskötetet Méregkóstolók címmel. Rossz gyermekkora volt. „Fléhkürtöt fújt a szomorúság, vezetvén hinitalo- vaimat” — írta. Talán ennek emlékétől menekült vízióihoz. Bajuszos^ kissé parasztos arca nem árulta él, milyen messzire ível költészete. Kor- és sorstársa Berényi István, volt kocsikísérő, alkalmi munkás, de legtöbbször — munkanélküli. A mélységből tekintett fel a szocializmus igazsága, jobb jövője felé. Már megtört, elfáradt ember volt, amikor megismertem, kicsit kacsázó léptekkel járt, a téli hidegtől meggémberedett rövid görbe ujjai között szorongatta a kávéscsészét. Szólt néha, olyankor okos szavak röppentek ki fogatlan szájából. Szeretett enni és sohasem lakott jól életében, „kiborult szivemet vert csavargók dédelgetik, akár fagyos fiókáit a melegszámyú madár” — írta egyszer. De reménykedett, hogy lesz idő, amikor „az utcákon piros ruhás lánykák száladnak eléd és könnyű szájjal dalolják veled a boldog négerek büszke énekét”. Sajnos, azt az első szabad május elsejét, amikor mindez bekövetkezett, éppen úgy nem élte meg, mint Pásztor Béla.

Máté Iván

Május 14-től

Magyar filmesek Cannes-ban

A magyar filmművészet Makk Károly - legújabb, Egymásra nézve című alkotásával képviselteti magát a cannes-i, május 14-én kezdődő nemzetközi fesztiválon, A film Galgóczi Erzsébet: Törvényen belül című, nagy sikert aratott regényéből készült Az ötvenes években játszódó történet középpontjában egy újságírónő áll, aki összeroppan közéleti és magánéleti kudarcai miatt A főbb szerepeket Jadwiga Jdnkowska-Ciesla és Gra- cyna Szapolovska lengyel mű. vésznők játsszák, ök a rendezővel együtt részt vesznek a nagyszabású találkozón. Versenye kívül a „Rendezők két hete” című esemény, sorozaton bemutatják Gothár Péter: Megáll az idő című

alkotását, amelynek Pécsett, a játékfilmszemlén volt az ősbemutatója. Az animációs produkciók kategóriájában Halmai László: Szárnyas lények boltja és Zsáky Zsuzsa: Bumeráng című rövid, filmje képviseli színeinket A fesztiválra meghívták Jancsó Miklóst is. ö egyike lesz azon rendezőknek, akik, nek — a nemzetközi találkozó 35. évfordulója alkalmából — kitüntetést nyújtanak át, annak elismeréséül, hogy jelentősen hozzájárult az egyetemes filmművészet' fejlődéséhez. A fesztivál idején Cinema-Helits Publics elnevezéssel szimpozáont is tartanak. Erre meghívták Kézdi Kovács Zsolt rendezőt is.

Pitti Katalin moszkvai sikere

Nagy sikert hozott csütörtökön este a moszkvai Nagy Színházban Pitti Katalin, a Magyar Állami Operaház tagjának vendég- szereplése. A fiatal magyar énekesnő, aki néhány éve a moszkvai Csajkovszkij énekverseny egyik díjazottja volt, az Anyeginben lépett a Bolsoj nemzetközi közönsége elé. Pitti Katalin orosz nyelven énekelte szerepét, s a közönség nagy tapssal köszöntötte, az előadás végén virággal halmozták el. Magyar operaénekes évek óta nem szerepelt vendégként a Bolsoj színpadán, s a Moszkvai csillagok fesztiválsorozatnak Pitti Katalin volt az idén egyetlen külföldi vendégművésze a világhírű operaházban.

III/3

A férfi úgy tett, mintha csak jelentéktelen apróságot vitatnának meg, szelíden, magyarázta: — Ügy nézett ki. Eleinte. Minden úgy látszott

— majd még mindig halkan megkérdezte: — Éppen most kell ezt megbeszélnünk?

— Én nem tudom, hogy mikor — válaszolt a felesége, és felgyorsította mozdulatait, felkapta a bőröndöt,

s nagyokat lépve már repítette is maga mellett.

— Várjál csak — állította meg szelíden a férje. — Te láttad a gondnok feleségét?

Azért kérdezte, mert a telefonban a vezérigazgatóné a gondnok feleségét emlegette, de ő ezen a félmeztelen férfin kívül egy árva lelket sem látott az üdülőben.

— Nem, de mit akarsz a gondnok feleségével? — fordult meg az asszony az ajtóban.

— Semmit — legyintett a férfi, majd még egyszer körbepillantott a szobán, mielőtt végleg kilépne az ajtón.

Az asszony a kiskaput nyitotta, amikor egy alacsony, olajos ruhás ember köszönt rájuk.

— A rokonai? — kérdezte. Nem értették a kérdést.

— A gondnok rokonai? — ismételte a kis ember, az udvar felé intve.

— Nem, dehogyis — mondta gyorsan a mérnök.

— Már azt hittem, hogy rokonok — folytatta az ismeretlen. majd magyarázólag hozzáfűzte —. autószerelő vagyok, itt lakom a szomszédban.

Álltak egy pillanatig. Az asszony alig palástolt türelmetlenséggel tette át a bőröndöt egyik kezéből a másikba. Érezte, hogy a férfi szeretne mondani valamit, ártatlan gyerekszemekkel méregette őket, nem tehette hát meg, hogy ellépjen, hogy szó nélkül faképnél hagyja az alacsony emberkét. Meg kell hallgatnia, legalább egy mondat erejéig, aztán közbevághat valamilyen általánossággal és azzal az indokkal, hogy sietnek, otthagyja.

— Meghalt a felesége — bökte ki megilletődötten a mondanivalóját a szomszéd, nyilvánvalóan a gondnokról beszélve.

— A gondnok felesége? — szólalt meg a házaspár szinte egyszerre.

— Tegnap temettük, szépen, tisztességgel, egyházi módra, ahogyan az illik. Nincs ennek egyetlen rokona sem — csóválta meg a fejét a kis ember. — Állítólag van valakije falun, de a temetésre nem jött el, ezért gondoltam, hogy maguk a rokonok...

— Nem, mi nem vagyunk — rázta a fejét a mérnök.

— Meghalt, kérem, és most

az én barátom azt hiszi, hogy kiteszik innen, mert hogy a felesége...

Az alacsony ember nyelt egyet, bámulta az üdülő udvarát, mintha azt várná, hogy megjelenik a gondnok, és odajön hozzájuk.

— Én pedig azt mondom neki — folytatta, mintha már régóta ismerné a házaspárt —, hogy nem nyúlnak őhozzá, kérem, egyetlen ujjal sem ... Igaz, ami igaz, főzni nem tud, mert a megboldogult felesége finomakat főzött a vezérigazgatónak is, meg a családjának is, ha itt pihentek ... Valóságos cseléd volt az, kérem, de meg kell hagyni, örömmel csinálta, Bár az is lehet, kérem szépen, hogy az állásért csinálta. Ugyebár lakást is kaptak, fizetést is, a munkát is ki lehet bírni... — ezt már csak úgy mellékesen tette hozzá, közben rosszat sejtve bámulta az udvart.

— Egész nap nem láttam, csak nem lett valami baja?

— Mi teljesen idegenek vagyunk itt, ennyire nem ismerjük a körülményeket — mondta a mérnök, csak hogy végre megszabaduljanak a bőbeszédű szomszédtól.

Az tétovázott még egy kicsit, aztán belépett a kapun, és elnyelte az udvar, a pompázó rózsalugas.

A mérnök és a felesége már a buszmegállóban állt, amikor feltűnt a kis ember az utcán, szinte szaladt feléjük.

— Kérem — kiáltotta már messziről —, jöjjön velem, ez magára csukta az ajtót!

A mérnök visszarohant vele az üdülőbe, de akkorra már tárva-nyitva állt a gondnoki lakás ajtaja.

— Nem értem — motyogta a szomszéd.

A gondnok a villanytűzhely mellett ült, felnézett az őt fürkésző két emberre.

— Telefonált a vezérigazgató elvtárs. Kinyitom a szobát, jöjjenek — mondta halkan a mérnöknek. Hangja rekedt volt, kábán, mintha hetek óta nem aludt volna, tántorogva nyúlt a kulcsért.

— Nem kérjük — rázta meg a fejét a mérnök, és elindult a buszmegállóban várakozó feleségéhez.

—VÉGE—