Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-25 / 120. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 25., kedd Egy hét... *-------------------i A K ÉPERNYŐ ELŐTT _________„ Ú rrá lettek a pillanatnyi gondokon Nehézségek során jutott túl a Megyei Művelődési Központ Jutalomjáték, avagy a játék jutalma EZ A STRINDBERG minden volt: realista és szürrea. lista meg romantikus és még naturalista* is. Volt misztikus, lett majd’ szocialista és vált majd’ antiszocialistává. Azt azonban el kell ismerni, hogy készült bár színpadi szerzőnek, regényírónak és novellistának, kapott érte meg nem értést és világsikert cserébe vegyest, és lett végül is mindaz, ami szeretett volna — a boldogságot, a megelégedettséget és a szerelem igaz, bensőséges sikereit leszámítva —, de televíziószerzőnek aligha gondolta volna önönmagát. És nem csupán azért, mert — kézenfekvő — hol volt még a XIX. század végső harmadán e technikai csoda, de sokkal inkább azért, mert Strindberg színháza, — teát- rális színház volt. Nagy érzések, nagy mozdulatok, harsogó, gyilkos düh, szintén semmi bensőség, semmi visz- szafogottság, négyszemközti intimitás. '*1 A Haláltáhc mégis kitűnő színházi előadás volt a televízióban, pontosabban fogalmazva, a strindbergi színház kimagasló televíziós játék lett a képernyőn. A forgatókönyvíró és m rendező Gaál Sándor pontosan megérezte, hogy Strindberg „televíziós szerző” is lehet, hogy drámái, amelyek az érzelmek legszélsőségesebb tereit is bejárják, nagyon feszes, helyhez kötött, szinte egy helyben állva is eljátszhatok. Akkor ha e dráma például a Haláltánc is, megfelelően értelmeztetik és olyan színész, sőt színészek találtatnak, akik magukban és önmaguk fel- és kitárásával képesek megteremteni a lélek, az érzések és érzelmek, az emberi kapcsolatok végtelen hátárú színpadát. A képernyőn. GAAL ISTVÁN megtalálta a mának is mondandót, az érzelmi elsivárosodás ellen, az emberi, sőt emberibb kapcsolatokért szállt harcba forgatókönyve segítségével a strindbergi művel. Nem egyszerűen (?) a férfi és a nő kapcsolatát játsszatta el színészeivel, hanem mást is, az ember és az ember kapcsolatát, az egymásra utaltság drámáját, az egymás ellen élésből fakadó és emiatt kibékíthetetlen gyűlölet drámáját. Edgár: Gábor Miklós. írhatnám, hogy egy nagy Edgar: Gábor Miklós színész jutalomjátéka volt, írom inkább, hogy egy jelentős színész játékának jutalma: önmagának is a siker, és a közönségnek is az élmény. Galambos Erzsi Alice nem újból igazolta, hogy a musicelek világában oly otthonosan mozgó színésznő „tragikának” sem utolsó — mert ez nein „igazolás” volt, hanem színészi remeklés. Bács Ferenc csak e két kiemelkedő alakítás árnyékában tűnt Kurt alakjában kevésbé hitelesnek. Gyurkó Géza Kifulladás nélkül Nem véletlenül neveznek bennünket — erre utal a latin homo ludens kifejezés — játszó embernek, ugyanis valamennyien kedveljük a szellemi fejtörőt, a versengést, a vetélkedőt, az önfeledt, a gyermekkori örömök ízeit visszahozó kikapcsolódást. Ezért váltanak ki általános tetszést a televízió ilyen jellegű műsorai. Példák regimentje bizonyítja, hogy ezekből a sok sem elég, s ha az egyik ideje lejárt, akkor szárba szökken ,a másik, az ötletesebb, az újat ígérő. Ilyen a Fele sem igaz is, amelynek hosszas szereplése után is biztató jövőt jósolhatunk. Az egyértelmű elismerés titka — ezt a legutóbbi jelentkezés is igazolta — többek között az, hogy Vágó István szerkesztő-műsorvezető nemcsak igazi tévés egyéniség, hanem a műsorba ügyesen becsempészte az okos, a cseppet sem fárasztó ismeretterjesztést. Szellemes az alapelképzelés is, folyvást jól válogatja meg meghívott vendégeit; akiket a közönség ismer és szeret, akik a művészvilág markáns képviselői. A kamerák előtt a csapatok mérik össze képességeiket, a készülékek mellett azonban százezrek drukkolnak nekik, s közben — szinte észrevétlenül — kultúrtörténeti tudnivalók sorával gyarapodnak, olyan adalékokkal, amelyeket hétköznapjai során sokoldalúan kamatoztathatnak. Az egyes produkciók „öregszenek,” ez azonban kivétel, hiszen kifulladást nem isimerve bűvöl el mindany- nyiunkat. Nemcsak ma, hanem a holnapok során is. Épp ezért érdemes szólni róla, és tanulságait más programoknál hasznosítani. (pécsi) Marczis Demeter A tévé — miközben ízlést formál, műfajokat rendez át és értéket teremt — maga is változik, szórakoztatva tanít megismerni önmagunkat. Eddig a vasárnap délutáni nótázgatás félórájában a népi zenekarok szintén a századelőn divatba jött -né- piességgel tűzdelték tele ezt az ebéd utáni rétegműsort. Most valami más történt. Marczis Demeter orgánuma és művészi egyénisége alkalmasnak tűnt arra, hogy egységes hangulatot teremtsen a lassú és pergő ritmusú népdalokkal, az elmerengő és hamiskás virágénekekkel; és azzal a nótacsokorral, amelyben az érzelem és a vidámság nem fordul túltengő érzelgősségbe és magakelle- tésbe. Válogatását azért is dicsérjük, mert sikerült elkerülnie a nótázó sablont, a megszo- kattságot és azt á sallangozást, amit a műfaj kedvencei olykor túlzásba visznek a művi jókedv gyártásában. Ebben a műsorban kapott helyet Lakatos Tibor h-moll fantáziája is. Ezt a vegyes gyökerű műalkotást a népi zenekar kottából játszotta. Talán ezzel a külsőséggel is emelni akarták a zenei hangulatkép értékét, összbenyomását: a népdalok és a virágénekek után mintha átvezetett volna ez a fantázia a nótázás rozmaringos-tarka útjára. ^ (farkas) Jellegénél, ’ szerepkörénél fogva feladatok sora hárul az egri Megyei Művelődési Központra. Sokat várnak az itt tevékenykedő munkatársaktól, s ők lehetőségeikhez mérten igyekeznek is teljesíteni az óhajokat. Vállalkozásukat azonban nem mindig koronázza egyértelmű siker. Az utóbbi időben jó néhá- nyan azt kifogásolták, hogy szegényesebbé vált a kínálat. Emlegetik: a szakember rek egy része nem ver gyökeret itt, más szóval: nagy az elvándorlás, s ennek hatására lankad a régi lendület. A panaszlistával megkerestük Sebestyén János, igazgatót, felkérve amolyan töprengő, vitatkozó beszélgetésre. Albérlet — sok helyütt — Igaz-e, hogy jóval kevesebb programot ajánlanak a nagyközönség számára, mint korábban? — Köztudomású, hogy épületünk életveszélyessé vált, s emiatt jelentős részét nem használhatjuk. Azt hiszem, senkinek sem kell bizonygatni, hogy ez menynyire megnehezítette mindennapi teendőink maradéktalan ellátását. Ez akkor ■is tény, ha időben felkészültünk a gondok elhárítására. Véleményem szerint a téves hiedelmek alapvető oka az, hogy sokan nem ismerik azokat a szükségszerű módosításokat, amelyeket mindenképpen végre kell hajtanunk. A kihelyezett rendezvények kerültek előtérbe, ezek alkotják műsoraink mintegy hatvan százalékát; Albérlők lettünk a bervai, a-felnéme- ti művelődési házakban, a VI-os, a VlII-as, a IX-es iskolákban, a Pozsonyi úti oktatási intézményben, termeket, béreltünk a Csebok- szári-lakónegyed nyugdíjas otthonában, a Rövid utcában, a Panakoszta-házban. Negyvenként kiscsoportunk — azt hiszem, ez a szám önmagában kifejező adalék .— jelentős hányada itt tartja foglalkozásait. Arról se hallott mindenki, hogy sokkal többet törődünk a lakótelepi közművelődéssel mint valaha, s ezekben az esetekben — ezt természetes — házhoz megyünk. így vittük — többek között — a bervai filmklubba, a kereskedelmi szakközépiskolába az irodalmi presszó sorozat közkedvelt produkciót, gondolva az e területen élőkre is.. Vonatkozik ez a megállapítás a gyermekek szórakoztatására — ezt rendkívül fontosnak tartjuk — a tartalmassá formálódó játszóházakra is. Mindettől függetlenül nem válik be valamennyi próbálkozásunk. Az alkalmi érdektelenség vagy kudarc okait azonban kutatjuk, s igyekszünk menet közben javítani a hibákat. Kevés a férfi — Valóban akkora az elvándorlás, mint hírlik? — Szó sincs erről. Az idén egy fiatal búcsúzott el tőlünk, persze csak munkahelyet változtatott, hivatást nem. Pontosabban: előbbre lépett,- hiszen népművelési felügyelő lett az egri járásban. Döntésével egyetértettünk, ugyanis az egészséges érvényesülés útját senki előtt nem óhajtjuk elzárni. Kár tehát aggodalmaskodni' és SOS-jelzéseket adni, amikor ez teljesen indokolatlan. Utalnék azonban egy másik nem egészen örvendetes jelenségre. Tíz szakalkalmazottunk közül hat nő, így aztán igen gyakori a gyesre távozás. Előfordult az is, hogy a helyettesítők is éltek ezzel a lehetőséggel. Megoldás lenne az arányok változtatása a férfiak javára. Egyébként ez nemcsak helyi, hanem országos jelenség is. Mindenesetre arra törekszünk, hogy a létszám összetételét — az esetleges felvételek során — kedvezőbbé formáljuk. Törődés a vidékkel — Az önök feladata a járási, a községi művelődési központok, illetve otthonok módszertani felkarolása is. Miként birkóznak meg ezekkel a teendőkkel, a vidékiek ugyanis nemegyszer magukra hagyottságuk miatt keseregnek. Jogosan panaszkodnak- e? — Mi tagadás: még nem értük el azt a szintet, amelyre szükség lenne. A baj az, hogy akadozik az áttételes kapcsolás, elsősorban azért, mert sok helyütt hiányoznak a szakemberek — az említett járásokra gondolok elsősorban —, azok, akik tovább vinnék elképzeléseinket. A tanácsi Vezetők egy része sem igényes, s megelégszik a viszonylag sovány közaiűvelődési kínálattal. Ebbe persze nem nyugszunk bele, s egyre- másríi rukkolunk ki a jobbító ötletekkel. Négy koHe- gánk — területenként — mint szakfelügyelő is segíti, véleményezi a munkát. Enyhítjük az anyagi nehézségeket. Évenként mintegy 250—300 ezer forintot biztosítunk á falvaknak, hogy szemléltető eszközöket, magnót, lemezjátszót, vásároljanak, mivel sok helyütt még ezek is hiányoznak. Műsorainkat készséggel „tájoltat- juk”. A munkatervek készítéséhez szempontokat kínálunk, ha igénylik, akkor kiállításokat küldünk. Filmtá- ru.nkból bárhonnan kölcsönözhetnek, a választék sokszínű és gazdag. Jó lenne, ha egyre többen kopogtatnának ilyen és hasonló kívánságokkal nálunk. Rugalmas időbeosztás — Hamarosan általáno»- ná válik a szabad szombatos rendszer, az ötnapos munkahét. Alkalmazkodtak-e ehhez, mellőzték-e a még gyakran kísértő hivatalnokszemléletet ? — Elégedetten fogadtuk a rugalmas időbeosztást ajánló minisztériumi irányelveket. Rögvest intézkedtünk, mert számunkra az a fontos, hogy minél többet nyújtsunk a hozzánk betérőknek. Szünnap nélkül tartunk nyitva: reggel fél nyolctól este tízig. Elértük, hogy mindig legyen szolgálatban szakember. Ta- paszlataink szerint péptek délután és szombaton a legnagyobb az érdeklődés, ezért ekkorra tömörítettünk sok programot. Májusban ilyenkor például tizennyolc nagy rendezvény lesz, s ezeket úgy válogattuk össze, • hogy minden korosztálynak nyújtsunk valamit. Ezen az úton akarunk továbbhaladni, s pilla- natnyi, tőlünk független nehézségeink ellenére is közelebb kerülni a kikapcsolódni, a művelődni vágyó emberekhez. Pécsi István Pont egy alagútban állt meg a vonat, mégpedig úgy, hogy az első kocsi már kijutott belőle, az utolsó meg még kint maradt. Ez a váratlan fönnakadás mindenkit fölbosszantott, elkeserített, egy férfi kivételével, aki az utolsó kocsiban ült. De ő nem azért maradt nyugodt, mert az ő kocsijában világos és meleg volt, hanem azért, mert ehhez az alagúthoz közel lakott az apja. Minden nyáron erre, ezen az alagúton keresztül utazott nyaralni, de az apjával már húsz éve nem találkozott, mert a közelben nem áll meg a vonat. v A férfi kihajolt az ablakon, szólt a kalauznak, aki a mozdonytól jött vissza, * — Mi az, mi történt? — Rögtön az alagút után elpattant a sín. — Mennyit kell várni? — Négy órát biztosan — mondta a kalauz, és az alagúton keresztül elindult, visz- sza a mozdonyhoz. Az utolsó kocsi mellett éppen volt egy telefonfülke- A férfi leszállt, és felhívta az apját. Azt mondták neki, hogy sürgős munkára hívták be, és megadták a munkahelyi telefonszámát. A férfi felhívta ezt a számot is. i— Te vagy az, fiam? — kérdezte az apja, aki isten tudja hogyan, azonnal megismerte. — Én vagyok, apus. Négy egész órám van. — A fene vigye el! — szontyolodott el az apja. — Éppen négy óra múlva végzek. — Nem tudsz elkéredzked- ni? — Nem — mondta az apja —, nagyon fontos munka. Nagyon sok embert érint. Na mindegy, majd csak kitalálok valamit. A férfi visszaakasztotta a kagylót- A kalauz nem sokkal rá visszajött a mozdonytól. — Két óra múlva indulunk — mondta a férfinak.. — Tessék!? Hogyhogy két óra múlva? — döbbent meg. — Hiszen maga mondta, hogy négy óra múlva. — A szerelő az előbb azt mondta, hogy négy óra múlva, most meg azt, hogy két óra múlva készül el — mondta a kalauz, és elindult visz- szafelé. A férfi a telefonhoz rohant: — Apa! Nézd csak: nem négy, hanem csak két órám van. — Ej, micsoda szerencsétlen dolog! — keseredett el az apja. — Na mindegy, ráhajtok egy kicsit. Taláji egy óra múlva kész leszek. A férfi visszaakasztotta a kagylót. A kalauz fűtyörész- ve jött vissza az alagútból. — Nagyon jó szerelő dolgozik ott elől- Azt mondja, egy óra alatt megcsinálja. A férfi telefonhoz rohant. A kalauz elindult visszafelé. — Apa! Kiderült, hogy csak egy órám van, — Istenem, de szerencsétlen vagyok! — keseredett neki az apja. Azért megpróbálok valamit csinálni, de nem hiszem, hogy kisül valami belőle. * A férfi visszaakasztotta a kagylót. Hamarosan előkerült a kalauz is. — Na kész röhej, amit ez csinál! Kiderült, hogy csak fél óráig tart a munka. — Bolondot csinál ez min- * denkiből!? — kiáltott fel a férfi, és a telefonhoz rohant. — Apa, apám! Tíz perc alatt nem tudod megcsinálni?! — Megcsinálom, fiam,. ha belepusztulok, akkor is megcsinálom! A férfi visszaakasztotta a kagylót. Egy kis ággal csapkodva jött vissza a kalauz. — Mekkora pojáca ez a szerelő! „Ennyi munka, any- nyi munka!” És tessék, tíz perc alatt megcsinálja! — A dög! — sziszegte a férfi és tárcsázott- — Apa! Nem lesz semmi a dologból! Az a dög azt mondta, hogy négy óráig tart a munka, és erre megcsinálja tíz perc alatt. — Az — dög! kontrázott neki az apja a telefonba. — De nem baj, már kész is vagyok. Az alagútból felhangzott a kalauz hangja: — Beszállás! A férfi fölkapta a kagylót: — Apa, isten veled! Sajnos, nem sikerült! — Várj, fiam, várj csak! — kiáltotta a kagylóba nehéz lihegéssel az apja. — Már kész is vagyok! Ne tedd le a kagylót! De a férfi már felugrott a lépcsőn. Ahogy az utolsó kocsi kifutott az alagútból, a férfi meglátta a pályafenntartó bódéját, s a bódé ablakában égy öregembert látott. Az öregember egyik kezével a homlokát törölte, a másikban telefonkagyló volt; abba kiabált: — .... halló, halló, fiam, hiszen már készen vagyok! (Bratka László fordítása) §