Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-04 / 102. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. május 4., kedd Egy hét... '--------------------"'i A K ÉPERNYŐ ELŐTT x______________. Mi mással köszönthetné a kritika és a kritikus a 25 éves Magyar Televíziót a legméltóbban, mint a — kritikával. A műsorok, a munka — általunk megítélt! — eredményeinek, esetleges kudarcainak méltatásával. Ha a televízió nem is mindig olyan, mint ahogyan azt a kritika szeretné és ha a kritika sem mindig olyan, mint ahogyan azt a televízió elvárná — akkor sincs mit egymás szemére vetniök: olyan mindkettő, mint a másik. Tükörképei egymásnak. Ikrek. Mert egyszerre születtek. A televízió is és televíziós kritika is. A „távolbalátás” kritikája, ha néha szűklátókörű is, mindig is a televíziózás és a televízió hatásától függött és függ továbbra is. Éljünk továbbra is barátságban — csak „békében” ne! —, hogy legyünk fegyvertársak, de még véletlenül se bocsássuk meg egymás vétkét. Mert az lenne a legnagyobb vétkünk. Könyv és képernyő Valóban: a Buddenbroak- ház-ról akarok írni. És mégsem arról. A kétségtelen sikert aratott és még három újra és újra viszontlátható lübeckd polgár család emelkedésének és bukásának történetéről, amely a képernyőn pereg ezekben a hetekben, már írtam egy rövid megjegyzést és a televíziós vállalkozást méltatni újra most sem futna többre. Közhelyekre leginkább. Hogy milyen óriás ez a vállalkozás. Hogy mennyibe került. Hogyan készül. Hogy a szereplők ..., hogy a rendező .. A fényképezés is ... Az effajta „óriási” vállalkozások — kár volt az idézőjel, mert valóban technikailag és még anyagilag is feltétlenül azok — rendszerint lehetetlenné teszik az elmélyült elemzést a kritika részéről. Hiszen nem is a mű egésze a fontos — persze az is —, hanem sokkal inkáb az, hogy ötven vagy hatvan perces folytatásokba „tördelje” a történetet a rendező, a forgatókönyvíró. Nem óhajtok újból olyas vitába bocsátkozni, hogy kell-e avagy sem a folytatásos a televízióban, mert már igen régen eldőlt, hogy kell. Azt sem vitathatom, hogy ha kell, hát a klasszikusokat — is — kell e folytatásokra szabdalni, mert már igen régen bebizonyosodott, hogyha szabadalni nem is kellene éppen őket, de bemutatni igen. Milliókhoz eljuttatni így olyan műveket is, amelyeket esetleg -csak százezrek, vagy még annyian sem olvastak. Azon töprengek inkább, hogy mi az oka, az Onedin család kétségtelen és csak alig-alig lankadó sikerének, míg mi annak, hogy a Buddenbrook- család, bár számottevő érdeklődést váltott ki, sikere mégsem vethető össze Onedin kalandjaival. Az ok, semmiképpen sem ott keresendő, hogy melyik a kosztümösebb, kalandosabb, látványosabb, mert az évekkel ezelőtt bemutatott Forsyte-saga például az Onedin-kalandokat is felülmúló népszerűségre tett szert. Valahol máshol és másban van a dolgok eredendője. Nevezetesen abban — és az igazi a népszerű klasszikusokat azért nem kevesen olvassák és olvasták —, hogy azok egyszerűen le_ fordíthatatlanok a képernyő nyelvére a velük már könyvben megismerkedettek számára. A film nyelvére is akár. Legyen bármilyen hű e „műfordítás”, mégsem képes megteremteni számomra még egyszer az első találkozás élményét, nem képes újrateremteni bennem a már megszületett fantáziaképet a hősről és hősökről, a körülöttük zajló világról. A bennem, a benned, a bennünk külön-külön kialakult kép, az elképzelt hang, a mozgás, ha szembesül a képernyőn látott figurával,'idegenül nézi, lesi velem együtt: ki ez az ismerteién ismerős? S marád a puszta történet. Amely lehet ugyan izgalmas, fordulatos is, vagy még az sem immár, — de amit látok, az nem az, ami már egyszer a regény és a fantáziám nászában bennem megfogant. Ezért is tisztelem azt a sziszifuszi munkát, amikor egy rendező olyanra vállalkozik, hogy tévésorozatot készítsen Thomas Mann e regényéből például. Tisztelem és sajnálom is egyben. S ezért is nem írok méltatást a produkcióról. Gyurkó Géza Bevált kezdeményezés Már a rajtkor örömmel, s a bizalmat előlegezve üdvözöltük A hét műtárgya című műsort. Érthető, hiszen a stáb hiánypótló vállalkozásba fogott: az épphogy létező képzőművészeti ismeretterjesztést akarta életképessé, hatékonyabbá formálni. Az alkotók tudták: nem kis feladat vár rájuk, mert százezreket kell megnyerniük és útbaigazítaniuk e sajátos világban. Buktatót jelentett számukra az is, hogy esetenként mindössze öt perc áll rendelkezésükre. Ennyi idő alatt szólhattak a festőkről, a szobrászokról, koruk társadalmi viszonyairól, stílusirányzatairól, a művekről. Elsősorban igényességüknek, rátermettségüknek köszönhető, hogy úrrá lettek a nehézségeken. Mindig a legjellemzőbbet, a leglényegesebbet, a legkifejezőbbet ragadták meg, s ezeket a mozzanatokat érzékeltették megnyerő tömörséggel. Példa erre a múlt hét pénteki adás is, amikor Székely Bér. tálán: Egri nők című, históriai ihletésű kompozícióját hozták közelebb a széles rétegekhez. Ismét igazolták — akárcsak korábban —, hogy tartják az előre megszabott szintet, s ennek szolgálatában ötletesen vetik hadba a képi megnyilatkozás, a televíziós „nyelv” eszköztárát. A figyelem nem lankad, mivel nem hiába reméljük az új, az érdekes információkat. Az ismeretanyag közérthető, a tálalás változatos' színes. Egyszóval: bevált a kezdeményezés, s ebben a rendhagyó „iskolában” egyre többen fedezik majd fel a műalkotások szépségének titkait. (pécsi) A legjobbak bemutatkozása volt Az „Éneklő ifjúság”-mozgalom megyei díszhangversenyéről Április utolsó vasárnapján Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban nagyszabású kórusbemutatóra került sor. Azok az általános és középiskolai, valamint szakmunkásképző intézeti énekkarok szerepeltek itt, melyek az „Éneklő ifjúság” elnevezésű országos énekkari mozgalom megyei rendezvényein korábban, az év folyamán a legjobb teljesítményt nyújtották. Ebbe a mozgalomba évről évre több megyei együttes nevez be. Az idén harminchét énekkar mintegy kétezer ifjú énekese volt a területi bemutatók részese, s közülük a gyöngyösi díszhangversenyre tizennégy kórust hívtak meg. Fellépett: a 212. sz. Ipari Szakmunkásképző énekkara Kis- gergely Mária, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium kórusa Holló Erzsébet, a karácsondi leánykar, valamint az ottani általános iskola együttese Tóth Antal, az egri Dobó gimnázium leánykara Ocskay György, az egri I. és II. számú Általános Iskolák ének-zene tagozatú kórusai Korepta Kata Un, valamint Vígh Józsefné vezetésével. Ott. volt az egri II. számú Általános Iskola „kicsinyek-kórusa” Szabóné Vas Márta, a gyöngyösi III. számú Általános Iskola együttese Némethné Süveges Zsuzsa, a makiári általános iskola énekkara Nagy Sán- dorné Dombi Margit, a me- zőszamerei Radák Edit, az egri V. és VI. számú Általános Iskolák kórusai Mezeiné Csák Judit, valamint Varga Lászlóné irányításával. Ugyancsak meghívást kapott az egri Egészségügyi Szakközépiskola kórusa is, amelyet Korepta Katalin vezet. A bemutató színes, változatos műsora, színvonala igazolta a szakemberek véleményét: valóban a megye legjobb ifjúsági kórusai szólaltak itt meg. Egyúttal kiosztották a díjakat és jutalmakat is. Tizenkét együttes szerzett arany minősítést, és öt kapta meg az „Év kórusa” kitüntető címet. Ezenkívül több énekkar kapott dicsérő oklevelet és tárgyjutalmat, néhányuk énekét pedig a jövő évben a Magyar Rádióban hallhatjuk majd. Különös súlyt ad ennek a díszhangversenynek az, hogy a megye ifjúsági kórusainak reprezentatív megnyilvánulása volt az egész mozgalom szellemi atyja,- Kodály Zoltán születésének századik évfordulóján. „Akinek nem mindegy, mi lesz itt a zenében egy-két emberöltő múlva, nem mehet el közömbösen az iskola mellett, amikor ének hallik ki belőle” — írta Kodály több mint ötven esztendővel ezelőtt. Szavai ma talán még időszerűbbek, mint akkor voltak. Igazát azok az iskolák bizonyítják, melyek biztosítani tudják növendékeik számára a színvonalas zenei nevelést, és fontosnak tartják az iskolai kórus eredményes munkálkodását. At „Éneklő ifjúság” gyöngyösi díszhangversenye is bizonyította, hogy a közös akarattal megszólaló ének mekkora fegyelmező erő, és mennyi öröm forrása lehet. Ocskay György Hatvani Galéria-naptár Két új kiállítás - Kováts Kolos előadóestje — Galériabusz Szentendrére, Kassára — Képzőművészeti könyvvásár Szerdáig tekinthetik meg az érdeklődők Vecsési Sándor Munkácsy-díjas érdemes művész gyűjteményes kiállítását, azután „új naptárt ír” a Hatvani Galéria. Május 8-án, szombaton délelőtt 11 órakor újabb két kiállítás nyílik az intézmény termeiben. Az emeleten Patay Éva győri festőművésznő pályaösszegző tárlatát mutatja be Székhelyhidi Ágoston, az „Alföld” munkatársa, majd a földszinti teremben a negyedik tájképbiennálé fődíjasának, Végh András festőművésznek az alkotóvilágával ismerteti meg a vendégeket Tóth Pál Péter, az ELTE kandidátusa. Végéhez közeleg a galéria kétéves képzőművészeti szabadegyetemének előadás- sorozata. Az utolsó, befejező rész — május 10-én, hétfőn — a magyar kortársművé- szettel foglalkozik. Előadó dr. Eisler János, a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Kezdete délután fél négy (Kossuth téri kollégium), este fél hét (galéria). A galériapódiüm májusi műsorát 13-án, csütörtökön este 7 órakor rendezik meg. Főszereplője a jubiláris gálaesten nagy sikert aratott Kováts Kolos Liszt-díjas énekművész lesz. Programját Tormássy Csilla hegedűművésznő bemutatkozása gazdagítja, míg a zongorakísérő Puskás Sándor lesz. A galériabusz május 22- én, szombaton reggel 9-kor Szentendrére indul utasaival, akik a Kovács Margit-, a Czóbel-, a Kmetty-gyűjte- ményt, a skanzent tekintik meg, saját múzeumában találkoznak Barcsay Jenő festőművésszel, hazafelé jövet pedig — Budapesten — megnézik a Thália Színházban Karinthy Ferenc: Házszentelő című darabját Szabó Gyulával, Nagy Attilával, Drahota Anreával, Mécs Károllyal, Rátonyi R óberttel, Buss Gyulával a fontosabb szerepekben. A Hatvani Galéria májusi záróeseményére 31-én, hétfőn, az ünnepi könyvhéten kerül sor. Ezen a napon képzőművészeti könyvvásárt rendeznek, este pedig Csapó György művészeti író lesz a galéria vendége, abból az alkalomból, hogy most jelent meg az Ilosvai Varga István életét, festői munkásságát bemutató kötete. Végül hadd jegyezzük fel, hogy június 4—5-én, pénteken és szombaton újabb célállomása lesz a galériabusznak. Ezúttal Kassára, ahol á város művészeti, történelmi nevezetességeit ismerhetik meg a hatvani műbarátok, továbbá részt vesznek az amerikai jégszínház szlovákiai vendégjátékán. (II/l.) — Érdekes, milyen üres ez a busz! — jegyezte meg Velencébe tartó útitársam, amikor utánam fölszállt a velencei távolsági autóbuszba. — Azt hittem, állni is fognak — magyarázta a feleségéhez fordulva. A felesége ugyanolyan fennhangon kijelentette: Én nem azt hittem. — Kár — folytatta zavartalanul és összefüggéstelenül az útitárs, —, hogy mostan már estig a koffer nem a mi kutyánk kölyke. — Miért? — kérdezte az asszonyka értetlenül és óvatlanul. — Azért — felelte türelmesen és oktatólag a férje —, mert ezek itt nem fogják neked a szép szemedért ötpercenként kicsukogatni a csomagteret. Az Algopyrint hová tetted? — A kofferba — adta meg a felvilágosítást a szépszemű asszony. És én tudtam ebből, hogy itt elkézdődnek a Dolgok. — .Azt hittem, az Erzsébeten megyünk át, és úgy rá a sztrádára, mert úgy jobb — nyilatkozta a férj, amikor valóban nem az Erzsébet hídon mentünk át, és rá a sztrádára, hanem másképp mentünk rá a szrádára, mert úgy se volt rossz. — Miért nem szóltál a sofőrnek? — bíztatta a szépszemű, egyébként csúnyácska asszony a hites társát. — Nem érdemes — torkollta le a férj, és tömpe ujjával zsírosán csillogó ha- jatövét vakarta. — Ezeknek is kibeszélhetném a tüdőmet szárazra. Mennek, amerre megszokták; neki a mezőnek. A benzin ezeknek any- nyi, mint mikor te kenyeret piríts z. — Olyan kevésbe kerül? — mondta az asszonyka. — Az szánté semmi. — Semmi hát! — visszhangozta öblösen az üstökös, majd mindaddig állandó forgómozgást végző szemét lehunyva, álomba merült. Az asszonyka (azzal a széppel) egy darabig még bámulta a rosszul megközelített balatoni sztráda mellett a tájat. Aztán ő is szunyókálni kezdett. Csak a határ előtt riadtak föl, mikor a váltósofőr összeszedte az útleveleket. — Visszakérem. — viccelt az okmányok átadásakor a férjecske. — De csak az enyémet. .A feleségem őnagy- sága úgyis disszidálni akar, s ez együtt jár azzal, hogy megfosztják az állampolgárságától. — Dénes! Ne kezdd már, Dénes — figyelmeztette (nyilván tapasztalatok alapján) a felesége, és egyenesen hozzám fordult: — Ugyan, szóljon már rá! Ez a hülye ilyenkor mindig ezt csinálja velem. De utolsó eset, hogy együtt megyek vele valahova. És én rájöttem, hogy az elkezdődött Dolgok folytatódni fognak, bár — barátságos és kényszeredett mosolyommal — csak annyit jegyeztem meg: — Hát ugyan be sem vagyunk mutatva. — Doktor Rác — lökte képembe kezét a Dénes — körzeti. Jelenleg két hétre más körzetbe beosztva. Önök is? — Isten ments! — tiltakoztam őszintén. — Két orvos azért sok lenne egy buszon, nem? — Doktor Rác Dénesné — tette le keményen pámás kezét kezembe doktor Rác Dénesné. — A múltkor Szófiába amikor mentünk, akkor a repülőgépen tizenhét orvos utazott. — Jutalom, Aranypart — világosított fel tárgyilagosan a férje. — A kedves neje? Szabad a nevét? A mellettem ülő — nálam legalább harmincegy évvel idősebbnek látszó, méla, félszemű — spanyol donna széttárta a kezét, és tovább olvasott egy angol útikönyvet: — Nem a felesége, te istenátka! — bökte meg az ő felesége a doktort. — Nem is érti, nem látod? Biztos elvált, nem? Én is szívesen elválnék ettől. így mendegéltek a Dolgok. Átestünk a vámvizsgálaton. A busz nekilódult, doktor Rác pedig kitekintett az ablakán. — Zöld a fű — tudósította környezetét fennhangon. — Zabosbükköny. Ez zabosbükköny, nem látod? — fészkelődött idegesen az asz. szony. — Tőlem — legyintett szélesképű ura röviden. — De azért én azt hittem, hogy itt zöldebb lesz nekik. Mégiscsak farmerek, hogy úgy mondjam; nem téesz. Több tárgya nem lévén, a Fella folyóig megint bóbiskolt. Ott a pótsofőr belekrá. kogta a mikrofonba, hogy amit két oldalt látunk: föld. rengési maradványok. — És mégis mozgott a Föld! — kiáltotta már erre stemtori hangsúllyal a doktor. — Persze olyankor lelassul itt az autóbuszforga- lom. — Sokszor van erre földrengés? — von felelősségre közben engemet doktomé Dénes a második csatornán. — Miért? — kérdezem, egyelőre beletörődvén abba, hogy ezen az útszakaszon ő az én kis társalkodónöm. (Folytatjuk) A 15. TANÉV VÉGÉN Évzáróra készülnek a Gorkij Nyelviskolában Idén zárja 15. tanévét az MSZBT Központi Gorkij Nyelviskolájának Heves megyei tagozata. Az eltelt másfél évtized alatt több mint tízezer hallgató tanulhatta itt az orosz nyelvet. A tanfolyamokon ebben az esztendőben is többségében voltak az általános iskolások és a középiskolai tanulók, de végre nagyobb érdeklődés mutatkozott a felnőttek körében is, ők hat csoportban készülhettek fel a nyelvvizsgákra. Az idei tanév újdonsága volt, hogy Egerben és Gyöngyösön óvodákban is oktatták az oroszt. Nyáron újra megnyílik az orosz nyelvű úttörőtábor, itt játékosan ismerkedhetnek meg a szavakkal a Heves megyei úttörők. A felsőtárkányi táborban szovjet pionírok is segítik majd a tanulást. Míg a felnőtt hallgatók nyelvvizsgákon, addig a diákok versenyeken bizonyítják évi munkájukat, tudásukat A versengéseket a napokban rendezték meg Hatvanban, a Bajza József Gimnáziumban.
