Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-23 / 119. szám

Kis pénzzel is lehet jól Megszépült, megújult a hevesi strand Százhuszonöt évvel ezelőtt halt meg Auguste Louis Cauchy francia matematikus, a komp­lex függvénytan és a matema­tikai analízis rendszerének meg­alapozója. Száznegyven évvel ezelőtt szü­letett Maria Konopnicka lengyel költő, író. Jómódú ügyvéd lá­nyaként, 19 éves korában ment férjhez, de 1876-ban elvált, s hat gyermekével Varsóban te­lepedett le. Házitanitóskodott, majd írni kezdett, s egyebek közt a Swit című, demokratikus hangvételű nőlapot szerkesztette éveken keresztül. Negyedszáza­dos írói jubileumára egy kis birtokot adományoztak neki a Kárpátok tövében. A lengyel irodalomban a pozitivizmus cím. szó alatt szereplő realizmus leg­kiválóbb képviselője. Rendkívül termékeny volt, versesköteteinek egész sora látott napvilágot, sű­rű egymásutánban. Leglényege­sebb irodalmi vívmánya, hogy a folklór alapján megalkotta a lengyel lírában a paraszthőst. Több novelláskötetet is megje­lentetett. Ifjúsági művei szintén jelentősek. Ezekben elsőnek emelte művészi színvonalra a lengyel gyermekirodaimat. * 85 NÉGYES A LOTTÓN. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 21. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalá- latos szelvény 85 darab, nye­reményük egyenként 102 499 forint. Háromtalálatos szel­vény 7586 darab, nyeremé­nyük egyenként 574 forint. A kéttalálatos szelvények száma 226 473 darab, ezek­re egyenként 24 forintot fi­zetnek. A közölt adatok tá­jékoztató jellegűek. * DISZKÓ. Ma este 8 órá­tól, a gyöngyösi művelődési központban diszkó lesz, ve­zeti Baranyi István. * CSILLAGOS LABDÁK. A nemzetközi előírásoknak megfelelő sportlabdák készí­tését kezdték meg a Bony­hádi Ruházati Szövetkezet­ben holland, svéd és NSZK- beli megrendelésekre. A fe­hér alapszínű bőrlabdákat piros, illetve kék vagy fe­kete csillagmintákkal készí­ANap kél: 4.59; nyugszik: 20.24 órakor. A Hold kél; 5.26; nyugszik; 20.45 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon DEZSŐ nevű kedves olvasóinkat! Eredeti formája a latin „Desi- derius”, jelentése: „óhajtás, kí­vánás". [ <fei?{ldöjárás] Előrejelzés az ország területére ma estig: nyugat félól gyakran nő meg a felhőzet, sokfelé kell számítani záporra,. zivatarra. A délnyugati szél több helyen meg­erősödik. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 11—16, a legmagasabb nappali hőmérsék­let 22—27 fok között várható. * GYERMEKNAP. Egész nap gyermeknap a gyöngyösi helyőrségi művelődési ott­honban, május 30-án. Dél­előtt névadó ünnepséget ren­deznek, délután pedig gyur­maszobrászat, plakátfestés, papírsárkány-vetélkedő, asz­faltrajzverseny, görkorcsolya, gördeszka és egyéb négyke­rekű „csodamasinák" verse­nye zajlik majd. * BÉLYEGÁRVERÉS. A hónap utolsó napján, délután 3 órától, bélyegárverést és gyorscserét rendeznek a gyöngyösi művelődési köz­pontban. * GYERMEKSZlNHAZ. A táltos fiú című mesejátékot mutatja be csütörtökön dél­után a Népszínház együtte­se Gyöngyösön. * FEKETE GÓLYÁK. Új­ból elfoglalta fészkét Alsó- Szigetközben az a feketegó- lya-pár, amely már évek óta itt költi ki fiókáit, a Duná­nak ezen a csendes táján. cai gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: a 11-727-es telefonszámon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: rendelőin­tézet, Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 10-04. Fogorvosi ügyelet: szombaton­ként 6.30 órától 14 óráig, vasár­nap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Ügyelet helye: Hatvan, Kos­suth tér 18. Telefon: 10-04. Gyermekorvosi ügyelet: szom­batonként 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8—10 óráig. Helye: Hat­van, Horváth M. u. 21. Telefon: 16-23. KÖJÁL-készenlét Egerben: délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 17-396; 14-496; 10-004. HEVESEN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Deák Ferenc u. 41. sz. alatt. Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden köz­ségére kiterjed. Ma megyei döntő Közlekedési diákkörök megyei versenye Az MHSZ megyei Gép­járművezető-képző Iskolája a megyei közlekedésbizton- sági tanáccsal közben, ma rendezi meg az egri 6-os számú Általá­nos Iskolában a közlekedési diákkörök kerékpár és se­gédmotorkerékpár kategóriá­ban meghirdetett megyei versenyének döntőjét. A ver­senyzőknek KRESZ- és egészségügyi ismeretekből kell számot adniuk, valamint ügyességi versenyen vesznek részt, ahol a legfőbb krité­rium a szabályos közleke­dés. A megyei versenyt meg­előző városi—járási szintű vetélkedőkön több mint 400 általános és középfokú in­tézményben tanuló diák vett részt. Az ezeken sikeresen szerepelt hét járás három csapata verseng ßz ország­ban egyedülálló rendezvény első helyezettjeinek járó dí­jakért. Június 1-től Újabb kedvezmények az állat­tartóknak Továbbra is élénk az ál­lattartási kedv. Erről tanús­kodnak a tavaszi állatvásá­rok, amelyeken az elmúlt évek azonos időszakához ké­pest gyakran 60—80 száza­lékkal több sertést kínálnak fel és a jószágokra vevő is akad. Az állattartóknak újabb kedvezményeket biz­tosítanak. Az állatforgalmi és hús­ipari vállalatok a sertéstar­tást ösztönzik azzal, hogy a nagyüzemektől vágás utáni minősítésre átvett sertések árát — az állat meghatáro­zott súlykategóriájától füg­getlenül — a hús és a fe­héráru (zsiradék) aránya alapján állapítják meg. Ez­zel a rendelkezéssel az úgy­nevezett súly feletti sertések értékesítési árát jelentősen növelték. A vállalatok a továbbiak­ban felárat fizetnek a te­nyésztésből kizárt serté­sekért. Azok a nagyüzemek, ame­lyek a vállalatok kérésére növelik az átadási súlyt, szintén kedvezőbb bevétel­hez jutnak. Korábban a súlynövelés nyomán kedve­zőtlenebb árosztályba kerül­tek — kevesebbet kaptak állataikért — a továbbiak­ban viszont a felvásárlók az értékesítési átlagár csökkené­sét meghatározott mérték­ben ellensúlyozzák. Rendezték a nyúl felvá­sárlási árát. A Nyúltenyész- tési és Külkereskedelmi Tár­saság igazgatótanácsa meg­határozta az állatok nyári felvásárlási árát. Ez június 1-től kezdődően kilónként legalább 40 forint. Az ár va­lamivel magasabb a koráb­ban meghirdetett védőárnál és megfelel a nyáron elérhe­tő külpiaci áraknak. (MTI) * ZENE ÉS VÍGJÁTÉK. Maugham Imádok férjhez menni vígjátékának zenés változatát láthatják a szín­ház kedvelői csütörtökön, es­te 7 órától, a Népszínház mű­vészeinek előadásában, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban. Kellemes, gyógyító hatású vizével ellentétben sokáig meglehetősen szegényes por­tával várta — egyébként hű­séges — vendégeit o jó vize mellett kellemes környezeté­ről, tiszta levegőjéről mél­tán híres hevesi strandfürdő. A most odalátogatókat egy egészen új kép fogadja: a felújított bejárat már az el­ső lépéseket is sokkal barát, ságosabbá, meghittebbé teszi. Bencze Ferenc, a strandot üzemeltető nagyközségi kom­munális üzem vezetőhelyet­tese és Szabó László, a strand vezetője ezzel kapcsolatban A MÉM állategészségügyi és élelmiszer-higiéniai főosztálya felhívja a méheikkel vándorol­ni kívánó méhészek figyelmét, hogy különböző megbetegedések miatt, az alábbi korlátozások ér­vényesek : A Varró-atka miatt védőkörzet­be tartozik Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megye egész területe, Csongrád megyé­nek a,Tiszától keletre fekvő ré­sze, Borsod megye sátoraljaúj­helyi járásának a csehszlovák határral érintkező 10 kilométe­res övezete. A nevezett terület­ről az ország többi részébe, il­letőleg az ország többi részéből a védőkörzetekbe méhekkel tilos vándorolni. A védőkörzeten belül levő méhészek érvényes méh­Talán a kor szerinti ha­ladásnak is tudható be: a gyerekriasztó „cukros bácsi” „autós bácsivá” változott. Legalábbis Egerben. Igaz, az egri Rófusz Béla, éveinek számát tekintve, szinte még maga is gyerek — alig 20 éves. Ennek ellenére nem először áll a hatóságok előtt hasonló bűncselekmény el­követése miatt. Május 13-án este, bejelen­tés érkezett az egri városi­járási rendőrkapitányságra a Hell Miksa utcából, hogy nem mindennapi bűntény történt. Néhány nappal ké­sőbb már nemcsak a sértett, hanem maga a tettes is be­zárulták” még, hogy a ren­delkezésükre álló, sajnos, meglehetősen szűkös anyagi lehetőségekkel igyekeztek jól gazdálkodni, és egy füst alatt kialakítottak egy egész­ségügyi helyiséget "is, ami eddig nagyon hiányzott, hi­szen a strandokon könnyen történhet kisebb-nagyobb baleset, és - felújították a pénztárosi fülkét is, a dol­gozók számára pedig mos­dót, öltözőt létesítettek. Nem közömbös, hogy min­dez a kommunális üzem KISZ-szervezetének védnök­ségével valósult meg. A kar­bantartásra és egyéb mun­kákra összesen 350 óra tár­.egészségügyi bizonyítvánnyal csak a védőkörzeten belül ván­dorolhatnak, de nyúlós költés­rothadás miatt a Hajdú-Bihar megyei Kokadon, Tégláson, Ká­bán és Debrecenben, továbbá a Szabolcs-Szatmár megyei Roho- don, Vállajon, Ofehértón és Nyírmadán nem telepedhetnek le. Védőkörzet van a légcsőatka veszélye miatt Győr-Sopron, Vas és Zala megyék osztrák, illetve jugoszláv határral kapcsolódó 10 kilométeres határövezetében is. A bevándorlás ide is tilos. Nyúlós költésrothadás miatt zárlat van a Borsod megyei Tar- calon és Tokajban, Nógrád me­gyében Bánkon, Somogy me­gyében Zákányban és Szólódon, valamint Tolna megyében, Nagy- székélyben. számolhatott cselekedetéről a rendőrségen. Rófusz az em­lített napon éppen hazafelé tartott, amikor megpillantot­ta a játszótéren a 4 éves Kis­fiút. „Adok neked egy irá­nyítható kisautót, csak gye­re velem!" — mondta ne­ki, s a közeli épület alag­sorába csalta. A pincében fajtalankodott az alig né­hány esztendős gyermekkel, majd, mint aki jól végezte dolgát, eltávozott. A ház egyik lakója talált rá á kis­fiúra. öt nappal később a Csá­kány utcában hangzott el az „autós bácsitól” a már ismertetett mondat. Ekkor sadalmi munkát fordítottak a fiatalok. Egyebek között ennek is köszönhető, hogy mire beköszöntött a tavasz, megnyithatták a strand te­rületén levő kempinget is, komfortos faházakat, össze­sen 148 férőhellyel a strand területén. Az elmúlt, nyárra emlékeztető meleg napok alapján arra lehet számítani, hogy a felújított, megfiata­lodott fürdő és kemping ki­használtsága — a korábbi évekhez hasonlóan — ismét teljes lesz. Hogy valóban így lesz-e, az természetesen Hevesen is, mint mindenütt — az időjárás függvénye. A MERKUR-tól jelentjük Trabant Lífh. H. (Bp.) 12 322 Trabant Lim. (Bp.) 9 283 Trabant Lim. (D.) 4 962 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 7 053 Trabant Lim. Sp. (D.) 3 273 Trabant C. (Bp.) 3 829 Wartburg Lim. (Bp.) 7 468 Wartburg de L. (Bp.) 9 148 Wartburg de L. tt. (Bp.) 1 673 Warburg Lim. tt. (Bp.) 1141 Wartburg Tour. (Bp.) 3 733 Skoda 105 S (Bp.) 5 776 Skoda 105 S (D.) 4 686 Skoda 120 L (Bp.) 8 028 Skoda 120 L (D.) 4 759 Lada 1200 (Bp.) 16 459 Lada 1200 (D.) 10 816 Lada 1300 (Bp.) 6 498 Lada 1300 (D.) 4 660 Lada 1500 (Bp.) 7 277 Lada 1500 (D.) 5 600 Lada 1600 (Bp.) 2 870 Lada 1600 (D.) 1 591 Lada C. (Bp.) 3 891 Lada C. (D.) 1 656 Moszkvics (Bp.) 11 352 P. Fiat 126 P (Bp.) 11 487 Dacia (Bp.) 5 110 Dacia (D.) 4 311 Zastawa (Bp.) 570 Virágzó orchideák Bódító, kellemes illatára! dat fogadja a szegedi József Attila Tudományegyetem bo­tanikus kertjének vendégeit. Tigrisfoltos orchideák (tudo­mányos ^ nevük: Stanhopea tigrina) bontogatják szirmai­kat a pálmaházban. A nagy barna pettyes vi­rágú egzotikus növények Mexikóban honosak. Amikor már nem kell tartani az esetleges éjszakai lehűléstől, a kert e ritkaságait kihelye­zik a szabadba. / egy 6 éves kisfiú volt az „ál­dozat”. A rendőri nyomozás eredményeként hamar kéz­re került a kisfiúk réme, akiről kiderült, hogy hason­ló tettei miatt, egyszer már jogerősen el is ítélték, s 1981-ben szabadult a bünte­tésvégrehajtási intézetből. Most is lesz ideje elgondol­kodni azon, hogy cselekede­teinek milyen hatása lesz a későbbiekben is sértettjeire. Annál is inkább, mivel elő­zetes letartóztatása mellett,, természet elleni erőszakos fajtalanság bűntette miatt folyik vele szemben az el­járás. tik. ORVOSI IMYiLÉír EGERBEN: a Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Felnőttek, gyermekek részére. Telefon: 11-000. Az ügyelethez tartozó közsé­gek : Verpelét, Tamaszentmárla, Sírok, Kőkút, Bátor, Hevesara­nyos, Egerbocs, Egerszalók, Egerszólát, Kerecsend, Demjén, Ostoros, Nova), Makiár, Andor- naktálya, Felsőtárkány, Nosz- vaj, Egerbakta, Szarvaskő. Egriek részére a gyermekor­vosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 órá-_ lg, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet: szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reg­gel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Te­lefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet: szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ün­nepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. l. Gyermekorvosi ügyelet: szom­baton 8—12 és 14—18 óráig, va­sárnap és ünnepnap 8—12 órá­ig. Ügyelet helye: Puskin ut­Büntetés ,,gyilkosságért"... Az NDK-ban ezentúl 1000 márkáig terjedő pénzbír­sággal sújthatják azokat, akik engedély nélkül vág­nak ki fákat. A környezetvédelem néma őrei a bioló­gusok szerint 18 éves koruktól minden esztendőben 68 kg port tudnak lekötni és egy személygépkocsi 25 ezer kilométer alatt „termelt” kipufogógáz-mennyiségét képesek közömbösíteni, és végtermékként 14 kilo­gramm oxigént lehelnek a városokra. Ezért óvják ilyen kemény eszközökkel a fákat az NDK-ban. Sőt, a vétkest kötelezik arra is, hogy az elpusztított fa helyébe kettőt, esetleg tízet ültessen. Nem ártana, ha a mi hatóságaink is legalább ilyen szigorral lépnének fel a hazai meggondolatlan és könnyelmű fagyilko­sokkal szemben íj. .­MÉM-felhívós Méhészek figyelmébe c *• I // Sor fürdő az autópályán ; Gyöngyösről szállított volna Törökbálintra a BSZY IFA te­herautója 10 tonna rekeszes sört, tegnap a reggeli órákban. Az M3-as autópálya 44-es kilométerkövénél durrdefekt kö­vetkeztében a gépjármű rakományával együtt felborult. A szállítmány nagy része, csaknem 3 ezer liter sör az autópá­lyát öntözte! Az anyagi kár jelentős, de szerencsére személyi sérülés nem történt. A baleset ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Fotó: Szabó Sándor „Adok neked irányítható kisautót!” Elfogták a fajtalankodó férfit NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI-LEVENTE. - Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger.Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő pos’tahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. - Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola ír. 3. sz. Igazgató: HORVATH JÓZSEFNÉ. - HU ISSN 0133-0705, « 1982. május 23., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents