Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-25 / 120. szám
Nagyobb a gyermek- és családos beutalók aránya — Fejleszteni a turistaházakat! — Kedvezőek az idegenforgalom idei tapasztalatai Számottevően javultak az üdülési feltételek Ülést tartott az ÓIT Ifjak - póráz nélkül Az eset gyanúsítottja már rendőrségi eljárás alatt áll. Az alábbi — egyébként valóságos — történet azonban nem csupán az ő terhére, hanem a sértettre nézve is tartalmaz tanulságokat. Ez az * érettségi előtt álló ifjú lány egy szép napon úgy döntött, hogy csak meglátogatja a barátai által melegen ajánlott késő esti karateedzést — egy homokbányában. A bemutató befejezése után — bár egy szem lány lévén a társaságban — a fiúkkal tartott a sörözőbe, majd onnan egy másik, különféle gúnynevekre hallgató férfiakból álló csapattal egy klubba. Itt ismerkedett össze a későbbi gyanúsítottal, aki- a buli után felajánlotta neki, hogy személyautóján hazaszállítja a városközeli faluba, mert hogy az utolsó autóbusz is elment már. A fiú útközben próbálkozott, hogy álljanak meg valahol, a lány. tiltakozására azonban továbbhajtott. A lakás előtt már más módon kísérletezett, amíg a leányzó ki nem tudott ugrani a kocsiból... Eddig a történet. A rendőrség — a feljelentés nyomán — szemérem elleni erőszak bűntette miatt indította meg a büntető eljárást a fiatalemberrel szemben, kétségtelenül he- lyénvalóan ítélve meg az esetet. Ebből azonban le- szűrhetők további következtetések is, miután bizonyára sokakban vetődnek fel az alábbi kérdések: vajon miért választ ilyen késő esti időpontot egy alig 18 éves lány arra, hogy megismerkedjék egy sportág alapelemeivel? Főképpen, ha az oktatás elhagyatott helyen, egy homokbányában van! Nem is szólva arról, hogy a sportolást követően, számára teljesen idegen társasággal megy különböző szórakozóhelyekre, s végül egy ugyancsak előtte addig ismeretlen férfi autójába ül be... Félidőben a BNV Telt ház a vásárvárosban Vasárnap egész nap a nagyközönség látogathatta a tavaszi BNV-t. A délelőtti borúsabb idő ellenére a pénz- támyitás előtti órákban ezrek várakoztak a kapunyitásra. A vásár körüli parkolók a reggeli órákban megteltek, több mint 50 autóbusszal érkeztek a látogatók - vidékről és a környező szocialista országokból. A nagy forgalomra tekintettel a BKV sűrítette autóbusz- és villamosjáratait. A vásárlátogatókat gazdag és színes program várta a BNV-n; a hagyományos divatbemutatók és látványosságok ezúttal sem maradtak el. Sokan tekintették meg a bűvös kockát forgató manipulátor-robotot, a Video- centrumot, az Ikarus repülőtéri autóbuszát, a Rothring rajzológépet és a Bosch házi asztalosműhelyét. Sok százan tettek körsétát a vásári mikrobuszon. Nagy sikere volt az Űtinform—Hungex- po vásári szolgáltatásainak. Az első ízben kinyomtatott kerékpár-útvonal térképekből négyezer fogyott el, és többen itt szerezték be a vízi és légi sporteszközök gépjárműn való szállításához szükséges útvonalengedélyeket. Jó szolgálatot tett a kijelzős útvonaltérkép, amelyen elsősorban a délutáni órákban, a vidékre hazautazó vásárlátogatók gyors információkat kaphattak az útviszonyokról. A BNV igazgatójának nyilatkozata a félidőben: Schriffert Ferenc, a BNV igazgatója elmondta, eddig a vásár félidejében 220 ezren keresték fel a tavaszi vásárt, közülük 120 ezren a szakmai eseményeket látogatták, többen, mint tavaly. A korábbi éveknél több magas szintű kereskedelmi, gazdasági delegáció járt a vásáron, ami azt mutatja, hogy a szakosított jellegű kiállítás rangja tovább nőtt külföldön is. A legtöbb üzletember az európai szocialista országokból és a tőkés államokból jött, de érkeztek delegációk a távoli Kambodzsából, Vietnamból és a Koreai NDK-ból. (MTI) Hazaérkezett Moszkvából a KISZ-kíl Idöttség Vasárnap hazaérkezett Moszkvából az a KISZ%ül- döttség, amely Fejti Györgynek, az MSZMP KB tagjának, a KISZ Központi Bizottsága első titkárának vezetésével részt vett a Komszomol XIX. kongresszusán. A delegációt a moszkvai repülőtéren Borisz Pasztuhov, a Komoszomol Központi Bizottságának első titkára búcsúztatta. (MTI) Hazánkba érkezett a mexikéi külügyminiszter Vasárnap hivatalos látogatásra hazánkba érkezett Jorge Castaneda, a Mexikói Egyesült Államok külügyminisztere. A Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Púja Frigyes külügyminiszter fogadta. Ott volt Alfonso Herrera Salcedo, Mexikó magyarországi nagykövete. A mexikói külügyminiszter, aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalosv látogatáson tartózkodik hazánkban, hétfőn a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Ezt követően a Külügyminisztériumban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Púja Frigyes és Jorge Castaneda között. Áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, a magyar —mexikói kapcsolatok eddigi eredményeit, az együttműködés továbbfejlesztésének lehetőségeit. A megbeszélésen jelen volt Alfonso Herrera Salcedo,. Mexikó magyarországi nagykövete. Losonczi Pál, az Elnöki Tanác^ elnöke, és Lázár György, a Minisztertanács elnöke hétfőn, a Parlamentben fogadta Jorge Castane- dát. A megbeszéléseken áttekintették a Magyar Nép- köztársaság és a Mexikói Egyesült Államok kapcsolatainak alakulását, valamint az előtérben álló nemzetközi kérdéseket. A találkozókon jelen volt Púja Frigyes és Alfonso Herrera Salcedo. Hétfőn ülést tartott az Országos Idegenforgalmi Tanács Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszternek, az ÓIT elnökének vezetésével. A tanács Csehák Juditnak, a SZOT titkárának előterjesztése alapján áttekintette a szakszervezetek szociáltu- risztákai tevékenységének, illetve a kedvezményes üdültetésnek a helyzetét. Megállapította: az eddigi fejlesztések eredményeként ma már évente egymillió 300 ezren üdülhetnek kedvezményesen. Számottevően javultak az üdülési feltételek, emelkedett a gyermek- és családos üdültetés aránya, szaporodott a termál- és gyógyüdülők száma, s jó néhány SZOT. és vállalati üdülő épült az utóbbi években. A jövőbeni feladatok közül a tanács kiemelt fontosságúnak értékelte a nagycsaládos, a gyógy-, a nyugdíjas és az ifjúsági üdültetés arányának növelését, valamint a szolgáltatások színvonalának javítását. Az ÓIT állást foglalt amellett, hogy a SZOT és a vállalati üdülők, valamint a kereskedelmi szálláshelyek jobb kihasználása érdekében — erősítsék az együttműködést a szak- szervezeti üdültetés és a kereskedelmi turizmus szervei között. További napirendi pontként a természetbarát-mozgalom helyzetét értékelte a tanács, s megállapította: a mozgalom egyre fontosabb szerepet tölt be a természetjárás elterjesztésében, a sza- * bad idő egészséges és kulturált felhasználásának népszerűsítésében. A szervezett természetjárók száma jelenleg meghaladja a 100 ezret A tanács felhívta a figyelmet arra, hogy az ötnapos munkahét, a megnövekedett szabad idő várhatóan fokozza az érdeklődést a természetjárás iránt. Éppen ezért szükség van a turizmus feltételeinek javítására, újabb turistaházak létesítésére, a régiek fejlesztésére, valamint a természetjáráshoz nélkülözhetetlen felszerelések és eszközök számának bővítésére. Az ÓIT a Magyar Szálloda Szövetség elnöke, Somogyi Jenő jelentése alapján megállapította, hogy a magyar- osztrák együttműködésben történő budapesti szálloda- építési program tervszerűen és zökkenőmentesen halad. Az új beruházások eredményeként 14 300-ra bővül majd a szállodai helyek száma Budapesten. Végezetül a tanács tájékoztatót hallgatott meg az idegenforgalom időszerű kérdéseiről. Pozitívan értékelte az év eddigi tapasztalatait, s megállapította, hogy a tervekkel összhangban alakult a hazai idegenforgalom, mind a rubel-, mind a dollárelszámolású forgalomban jelentősen nőtt az egy utazóra számított bevétel. Jól sikerült a főszezon előkészítése is, így jobb körülmények, gazdagabb, szervezettebb ellátás várja az üdülőhelyeken a vendégeket. Finn pénzügyi delegáció Magyarországon Hivatalos látogatásra hétfőn hazánkba érkezett Ahti Pekkala finn miniszterelnökhelyettes, pénzügyminiszter. A Ferihegyi repülőtéren vendéglátója, Hetényi István pénzügyminiszter fogadta. Hétfő délután a Pénzügyminisztériumban megkezdődtek a tárgyalások. (MTI) Nyilvánvaló, ez még korántsem jelenti azt, hogy a kocsiját fölajánló fiúnak más „szolgálatokat” is kellene tennie. Ám, tagad- tagadhatatlan tény, hogy az ifjú hölgy magatartása, viselkedése nagymértékben közrejátszott az ártalmatlanul indult este ilyetén alakulásában. S amiért mindezt szóvá tesszük: nem ez az első ehhez hasonló történet! Persze, szeretnénk arra is feleletet kapni, vajon ennek a fiatal lánynak a szülei hogyan számoltatják el gyermeküket az idejével, megkérdezik-e tőle egyáltalán, hogy miért késő este indul sportolni, s miért éjszaka tér haza? Nagyobb szülői gondossággal elkerülhetők lennének a hasonló esetek. Szolgáljon tehát tanulságul nékik is, ne csak az ilyen korú lányoknak a történet. Szalay Zoltán A legkisebb hulladék Is hasznosítható a mozaikparketta gyártásánál. A kiszárított bükk- és tölgydarabok Sánta Lajosné és Da- nyi Lászlóné gépére kerülnek először A kész balkonelemeket Kiss Istvánné csomagolja. Családi házak, nyaralók ékességéül szolgálhat az új termék Az elmúlt évben kezdték meg a régi igénynek számító lépcsőelemek gyártását. Egy si- montornyal szövetkezettel szövetkezve fa lépcsőfokok, sőt csigalépcsők részei készülnek Gyöngyösön, változatos méretben — ennek darabolása Maksa Károly lngafűrészkezelő munkája A lamellaparketta — amellett, hogy változatosan és szakértelem nélkül is szépen ragasztható, — jelentős exportcikk is. Darabjait Bíró Károlyné, Ja- csó Béláné és Varga Lászlóné osztályozza (Kőhidi Imre képriportja) A gyöngyösi parkettagyár — több erdőgazdaság közös vállalkozásaként — 1970-ben kezdte meg a csaphornyos, és az akkor újdonságnak számító mozaikparketta gyártását. Ezekből ma 430 ezer négyzetméter készül évente, jelentős mennyiségben exportra is kerül. Üjabb gyártmány csak 1974-ben került palettára: a fűrészelt bútoralkatrész. Azóta jóval gyorsabban változik a termékszerkezet: 1981- ben három, 1982-ben már eddig két új termék gyártása kezdődött Gyöngyösön. AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA