Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-20 / 116. szám
Fülöp királlyal Hatvanban Alig egy hónapon belül másodszor lépett közönség elé Hatvanban, éspedig óriási sikerrel. Telt. meleg szépségű basszusán felejthetetlen élményként szólalt meg Sa- rastro, II. Fülöp éppen úgy, mint Doszifej, a Hovans- csina óhitű főpapja, avagy Fiesco. De ugyanilyen megkapó az a közvetlen, mélyen emberséges tartás, ahogyan a pódiumon közönségével találkozott, később pedig az éjszaka óráit beszélgetésünkre áldozta a -Liszt-díjas művész, énekkultúránk fiatalon világhírűvé érett követe. ' Hogy honnan indult erre az útra Kováts Kolos? Először talán a nevét tisztázzuk. — Tehát Supala vagy Kováts? — Mindmáig sokan összekevernek bennünket, merthogy mindketten a televízió „Ki mit tud”-jában tűntünk fel, és indultunk el az ope- rista pályán. Csakhogy! Supala Kolos éppen akkor hagyta abba az Állami Ope- raháznál, külföldre távozván orvostudornak, amikor én befejeztem tanulmányaimat, s első számú dalszínházunk ösztöndíjasai közé fogadott, 1971-ben pedig magánénekese lettem. Még a szerepeink is azonosak voltak, így keletkezett a hiedelem, miszerint a Supalából Kováts lett. Nem, kérem, én Mohácson születtem, félig magyar, félig szláv szülőktől, érettségi után a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskolán szereztem diplomát, és 1970-es vizsgafellépéseimről irta Rajk András a Népszavában: „Rendkívüli hangadottság, olyasmi, ami csak nagy időközönként jelentkezik egy- egy szólamban. A legnemesebb, teljes skáláján egyforma, megejtő szépséggel szóló basszus hang." Ezt nem az önreklámozás mondatja velem, az idézet különben olvasható eddig megjelent lemezeimen, csak úgy érzem, tartozom ennyivel a kritikának, amely az én esetemben segítő szándékkal közelített a pályakezdőhöz ... — Repertoárján általában olyan müvek szerepelnek, amelyek a bel canto, az olaszos éneklés stíluskövetelményeihez igazodnak. Ez valamiféle vonzódás szerzőkhöz, zenei életművekhez? — Nem mondhatnám. Egyszerűen az értelmező éneklés nem kenyerem, Wagner nem az én világom, annak ellenére, hogy az Állami Operaházban a Siegfried Fafner sárkányaként debütáltam, majd A végzet hatalma szerzetesét, a Gvardiánt énekeltem ugyanabban az évben. Hogy mikor éreztem igazi önmagámra? Azt hiszem, már a pályakezdést követő esztendőben, amikor Frankfurtban Verdivel találkoztam, azaz én énekelhettem Don Carlosának II. Fülöp királyát. Igen, az ő verista muzsikája áll hozzám a legközelebb, az általa megteremtett zenei karakterek formálása közben érzem magamat felszabadultnak. Olyannak, akiben jól együtt van minden. Persze, ennek talán ellentmond az a tagadhatatlan tény, hogy a világsikert Bartók Kékszakállúja hozta meg számomra! Vagy meghajolt a szakma, midőn a Borisz Godunov bécsi előadásainak Pi- menjét énekeltem Nikolaj Gjaurov partnereként. A Salzburger Nachrichten szakírója oda nyilatkozott, hogy a cár halála előtti összecsapásunk az est drámai csúcspontja volt. — Hallatlanul fiatalon, harminchárom évesen jutott ilyen magasságba. És tíz esztendő során szinte minden hazai basszusszerepet elénekelt. Itthon, külföldön oratóriumestek vendége Bach János passiójában, a h-moll misében, Händel MessiásábanJ* Verdi Re- quiemjében, Kodály Budavári Te Deumában. Az EMI ,cég felkérésére, Gardellivel, lemezre vették Fürst Wal- terként a Teli Vilmosban. A közelmúltban pedig az egyik nyugatnémet televíziós társaság, itt Magyarországon, filmre vitte a „Kékszakállú herceg vára’’ londoni előadását, Solti György vezényletével. Lehet ezt győzni? És jutott elismeréshez? — Ha mindehhez hozzáteszem, hogy valamennyi szerepemet az operaszerző nyelvén éneklem, ami hatalmas többletmunka, talán még inkább megterhelőnek tűnik a pálya. De hát magam választottam, a zene szépséges örömét megosztó hivatásként, ezért egy zokszavam sem lehet. Nincs is! Inkább örülök az új és új feladatoknak, miközben nagyon vigyázok magamra. Ezalatt azt értem, hogy amit az életből harminc alatt megengedtem magamnak, azt fokozatosan csökkentem. Nem kívánok úgy járni, mint több nagy tehetségű pályatársam. Hír, dicsőség, elismerés? Kétségtelenül örültem az 1977-ben kiérdemelt Liszt-díjnak, az 1978-as Székely Mihály-emlékpla- kettnek, de legalább ilyen boldog voltam korábban, a Rio de Janeiróban rendezett énekverseny győzteseként, vagy egy évvel később, amikor a moszkvai Csajkovsz- kij-fesztiválon érdemeltem ki a második helyet. A szívem közepén mégis leginkább az 1970-ben, Pesten rendezett „Erkel-énekver- seny” kategóriagyőzelme fészkel. Képzelje, gálaműsort a nyertesek adtak, de nem volt köztünk tenorista, aki Bánk áriáját előadhatta volna. Hazám, hazám, te mindenem... A rendezők futottak hozzám: vállalnám? Miért ne, az 1950-es években Palló Imre is csinálta. Elénekeltem, sikerrel, azóta pedig nincs hazai, nincs külföldi koncert, amelyen ne tűzném műsorra ezt a cső-» dálatosan fölemelő, keserűn lázadó áriát. — A fővárosnak hosszú évekig egyetlen dalszínháza lesz csak, az Erkel. Számtalan énekes kiválóságunk felívelésében okoz törést a megcsappant szereplési lehetőség. Ügy érzem, az egyéni kisebb-nagyobb drámák operaművészetünk egészére is károsan hatnak. Mi erről a véleménye? — Kétségtelen, valamilyen áthidaló megoldáson kellett volna gondolkodni, de már azt megelőzően, hogy az Operaház felújításához fogtak. Jelen helyzetben az igazgatás nem tehet mást, mint kienged olyanokat, mint Sass Sylvia, aki csak vendégként jár haza. Továbbá enged az impresszárióknak, akik egy-egy turnéra lekötik azokat a vezető szólistákat, akik a nyugati, vagy tengerentúli országokban is kasszasikert jelentenek a Covent Gardennek, a Metropolitannek, a Scalának. Ez bizonyos értelemben jó is! Magamon tudom lemérni, mit jelent világelsőkkel állandóan versenyben lenni. Mennyit csiszol ez az emberen játékban, hangban, stílusban. És mennyire kitágulhat egy-egy szólam értelmezése azáltal, hogy röpködök a nagyvilágban. Szóval az árnyoldal mellett ilyesféle javakkal járhat a kényszerű helyzet. Egyes értékek talán megkopnak, de több lesz, amelyik fényesedik. — Tudtommal most érkezett haza Milánóból, Pisából, ahol a János passiót énekelte. Továbbá aláírt szerződésé van a Kékszakállúra ' Tokióban, Bostonban, Caracasban, Bécsben. Milyen a külhoni közönség, és hogyan érzi magát egy ilyen kis galériapódiumon, amilyen a hatvani? Kováts Kolos a Hatvani Galéria május 13-1 pódiumestjén (Fotó: Szabó Sándor) — A siker mindenhol más, ami természetesen a közönséggel van összefüggésben. Kulturáltságával, mentalitásával. Sokunk szerint az európai mércét Bécs jelenti. Igaz, az olaszok jobban Ordítoznak, de rendszerint nem akkor, nem ott, ahol kell. Ami Hatvant illeti? őszintén mondom, én itt, ebben a kis teremben, harmadmagammal is azt csinálom, amit sok száz kilométerrel tőlünk keletre vagy nyugatra ötezer ember előtt. Egyébként bennem valaminő pedagógusvér is csörgedezhet, mert azon till, hogy egy-egy nagy művészi feladatot igyekszem minden tudásommal teljesíteni, operákat és oratóriumokat éneklek, szívesen szolgálom a zenei ismeret- terjesztést. Puskás Sándor barátommal szabad napjainkon egyetemi, főiskolai, gimnáziumi klubokba látogatunk, hogy Verdi, Bartók, Kodály művészetét népszerűsítsük. Persze, ez merőben más, mint á színpad, a pódium. Sikere pedig azon múlik, milyen kontaktust tudunk teremteni hallgatóságunkkal. Mindenesetre bízom abban, hogy az elanyagiasodás fonala egyszer megszakad, és az emberek mind többen találnak vissza a művészetek, közöttük a muzsika, jellemformáló forrásaihoz... Moldvay Győző Kiosztották a díjakat Véget ért a miskolci tévéfesztivál Az OIRT 7-es csatornán 61 versenyíilmet láthatott a Miskolc körzetében élő közönség, az immár hagyományos, most 22. alkalommal megrendezett miskolci tv- fesztivál alkalmából. Az egy hétig tartó eseménysorozat izgalmas ankétokat is magában foglalt. A témák közül különösen nagy érdeklődést váltott ki az Oscar-díjas Sza. bó István filmrendező által bevezetett „A riport-és dokumentumfilmek készítésének etikai problémái” című eszmecsere. A kitűnően rendezett fesztivál tegnap, szerdán este véget ért. Az ünnepség végén dr. Lakatos Ernő, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, a fesztivál fő- zsürijének elnöke kihirdette a nagy izgalommal várt eredményeket. A SZOT fődíját a „Buffalo Bill öröksége" című riportfilm kapta. Alkotóik: Jano- vics Sándor, Trebitsch Júlia, Kosári Judit és Balo György. Borsod megye tanácsának nagydíját a Ki is Kerényi József című tv-riport stábja vehette át. Miskolc tanácsának nagy. díját a Randevú című riport készítőinek ítélték oda. Az alkotók: Roska Katalin, Antal Imre, Gulyás Buda, Gábor József, Born Adám. A Magyar Televízió elnökének különdíját Ráday Mihály vette át az Unokáink sem fogják látni című sorozatműsorért. A közönségdíjat ugyancsak Ráday Mihálynak ítélték oda. (Kriszt) A MAGYAR MÚLT MOSOLYA A XVI. század humora A debreceni operatársulat Egerben Erkel: Bánk bán 4. A XVI. század bővelkedik gazdag humoros, szatirikus művekben. Ezek egy része azonban vagy vers, vagy drámai alkotás. Erkölcsostorozás, pontosabban: az erkölcstelenek szarkasztikus megbélyegzése, vagy elkeseredett és olykor bizony durva hangú hitvitázó irodalom. Pápisták és reformaták küzdelme hitük igazságáért, a szemben állók lecsepülésével. Mivel ragaszkodunk ahhoz, hog£ csak prózát adjunk, ebből a korszakból Focus kovács történetét választottuk ki, amely az Érsekújvári-kó. dexben maradt fönn. Focus kovács Titus császár római városban ország la, ki ily törvényt szörzett, hogy ő egyetlenegy fiának napja mindenektül szenteltetnéjék. És valaki ő egyetlenegy fiának születése napját munkáló dologban megtörnéje, halállal haljon. Ez törvény kihirdetteték. Hivató őhozjá nagy Virgiliust és monda neki: „Szerető atyámfia, ily törvényt szierzék. Jóllehet gyakorta titkon megtörhetik, kiket én nyilván meg nem esmerhetek, kérlek azért téged, hogy te tudományod szerént valaminemő tudományt szerezj, ki miá * (Kihalt, régi szó: egyfajta (szeszes) italt jelentett; az ital szavunk kiszorította a közhasználatból.) megesmerhessem azokat, kik ez törvényt nem tartják.” És ő monda: „Uram, legyen akaratod.” Virgilius legottan ördögi tudománnyal némine. mő bálványt az város köze- pin felállata. És az okos az napon minden rejtőkben tött bűnöket szokott vala az császárnak megmondani, és ő vádolásának miatta sok emberek vesznek vala el. És vala a városiban néminemű kovács, Focus nevő, ki az napon mivelkedék, mint egyéb napokban. És egyszer, mikor ő ágyában feküdnék, legottan gondolja vala, miképpen ez bálványnak ő vádolása miá sok emberek halnak volna meg. És holdval íelkele, az bálványhoz mene, monda neki: „ö te gonosz bálvány, te vádolásodnak miatta sokak vettetnek halálra. Én Uramra mondom, hogy ha te engem be- vádolandsz, bezzeg ottan a te fejedet betöröm!” És az kovács kezében vitt vala egy verőt és azzal fenyegeti vala, hogy betörné agyát. Ezeket megmondván, el-haza- méne. Elő órán az császár, miként szokta vala, ő köve- tit az bálványhoz, elbocsátá, hogy megkérdenéjék, ha valakit az törvényt megszegték volna. És mikoron az bálványhoz mentek volna, és az császárnak akaratját megmondották volna, monda az bálvány: „Atyámfiái, emeljétek fel szemeteket és lássátok, melyek írván vannak én homlokomon.” Mert immár nem mer vála szólni. És azok, mikoron felemelték volna szemeket, láták az ő homlokán ezeket, hogy „idők változnak, emberek kisebbülnek és kik igazat mondnak, törött fejek lészen. Menjetek el, és uratoknak izenjétek, melyeket láttatok és olvastátok.” Az követek elmenének, és uroknak mind ezenképpen megmondák is. Az császár, hogy azt hallotta volna, mondá az ő vitézinek, hogy felfegyverkedvén az bálványhoz mennének, é® ha valaki az bálvány ellen mondott volna, kezei és lábai megkötözvén neki vinnélek. Az vitézek a bálványhoz ménének, mondván: „Kelleme. tes (=kell) császárnak, hogy megmutassad és megmondjad, kik az törvényt megszegték volna.” Monda az bálvány: „Focus kovácsot fogjátok meg, mert ő mindennap törvényt szeg, és énnekem nagy bosszút tett.” És őtet ottan megfogák, és az császár eleiben vivék. És monda neki az császár: „Atyámfia, mi az, mit hozjád (=rólad) hallok, mire hogy az szerzett törvényt megtöröd?” És ő mondá az császárnak: „Uram,-én az törvényt semmiképpen meg nem tarthatom, mert mindennapon kell énnekem nyolc pénzt lelnem. És azokat nem lelhetem munka nélkül, azért az törvényt én nem tarthatom meg.” Monda neki az császár: „És mire kell az nyolc pénz?” Ki monda neki: „Mert esztendőnként mindennapon tartozom adnom két pénzt, kit gyermekségembe kölcsön vöt- tem volt, és adok kettőt kölcsön, és kettőt elvesztek, és kettőt elköltők.” Monda az császár őneki: „Mondjad meg énnekem nyilvábban ez pénzeknek értelmét!” Monda Focus kovács: „Uram, hallgass meg engemet. Két pénzt mindennapon tartozom adnom én atyámnak, mert mikoron én volnék kisded, én atyám énreám mindennapon két pénzt költött És ma az én atyám nyomorúságban és szegénységben tettetett. Azért oka adja, hogy én is könyörüljek szegénységében őrajta, és azért mindennapon két pénzt adok őneki. Annakutáina két pénzt esmég adok és fiamnak kölcsön, ki immár tanusághely- re megyen, annakokáért, hogy én nyomorúságban -és szegénységben esendem, mint az én atyám, énnekem az két pénzt megadja, miképpen én adtam és atyámnak. Két pénzt kegyiglen (=pediglen) mindennapon elvesztek, én feleségemre költvén, mert nékem mindenkoron ellenem rugódozó és ellenem járó és szabad akaratú. És ez háromért akármit én neki adjak is, elvesztem. És még két pénzt én magamra is költők mindennapon ételre és venerék. re.* És ennél különben egy napon is nem lehetek, hanem szünetlen munkálkodnoni kell, kiből ez felül mondott pénzeket meg kell lelnem. Azért immár, császár, hallottad az én naponkéd (=na- . punként) való munkálkodásomat, adj igaz ítéletet!” Monda az császár: „Focus, elég bölcsen feleiéi. Menj és mátul fogva mindenkoron munkálkodjál!” Ennekutána hamar meghala az császár, és Focus kovács ő bölcsességéért mindenektül választaték császárrá. Ki nagy bölcsességgel bírja vala az császárságot, kinek is halála után hol az császároknak képüket felírják, ő képét is köztük felirák és ő feje fölött bölcsességéért az nyolc pénzt. (1529—1531) ' (Folytatjuk) A debreceni Csokonai Színház operatársulata hétfőn mutatta be táblás ház előtt Egerben Erkel Bánk bánját. Bánk bán, a középkori Magyarország nagyura, a király után következő közjogi méltóság megöli a királynét, mert erre ösztökéli őt az elszenvedett egyéni sérelem, s a köz baja, amiről Tiborc beszél. A végzet és a vesztesek megbékélése ugyan befejezi ezt a tragédiát a színpadon, de a gondolatok, amiket Katona- József fogalmazott meg, Erkel „tett át zenébe,” vallanak, nemcsak a középkori 1213-as év Magyarországáról, de a reformkor és az 1849 utáni Magyarország lelkiállapotáról is. Ezt a Bánk bánt fogadta Egerben telt ház. Ami any- nyit is jelent, hogy a zenés színiház, jelesül az opera iránt komoly igény él az egri közönségben, jól tudja, hogy ezen az igencsak kisméretű egri színpadon a nagy operai tömegjelenetek egyszerűen megrendezhetetle- nek. így a művészeknek elsősorban arra kell gondol- niok, hogy a látvány hatását azzal a belső tartalommal oldják meg, erősítsék fel, amely a jó alakításokból árad. A debreceni operisták érezték is a közönségnek ezt az igényét. A rendező Kertész Gyulának a színpadi térből adódó gondjait nagy- nagy fegyelmezettséggel enyhítették: a báli jelenetben, vagy a harmadik felvonás nagy felvonulásábari mintaszerűen csináltak a szükségből erényt; a gyásznak tompa pompája így, tömörítetten azt a nyomasztó többlethatást okozta, amit egy levegősebb színpadképben talán nem találtunk volna ennyire tragikusnak. összeszokott énekesi gárda szólalt meg ezúttal is az Erkel-operában. Bánk bánt Horváth József énekelte. A „Hazám, hazám”-at meg kellett ismételnie. Ez az ismétlés azonban a fenkölt érzéseket ébresztő dallamnak, a szövegnek is szólt, mert a mai színházi gyakorlatban és általános légkörben ezeket az érzelmi, szellemi tájakat ritkán idézik. Marsay Magda Melindája finom szövésű líra, érett asszonyi egyéniségét a Tisza-parti jelenetben vallotta meg igazán. Tas Ildikó Gertrudja markáns, a zsarnokot elhihető keménységgel vitázott Bánkkal. Amikor Ottónak segített Melinda behálózásában, nem volt benne semmi simulékonyság, esetleg királyi fenség. Kecskés Tamás Ottója csak énekelt, nem is rosz- szul, de a szerelmes férfit nem hitette el. Tiborcot Virágos Mihály Liszt-díjas énekelte. A szerep távol áll ettől a hangtól és énekesegyéniségtől. . Petur bánt Gazsó János 'jól szólaltatta meg. Tréfás György Bibe. rachja karakterisztikus alakításnak tűnt. II. Endrét Kertész Tamás játszotta: a helyén volt játékban és hangban egyaránt. Greguás Ildikó jelmezei Fehér Miklós jelzésszerű díszletei között is kitűnően hatottak. Barkóczy Sándor koreográfiája a. zsebkendőnyi térségben is jól érvényesült Az előadást Tarnay György vezényelte. A zenedráma 1L raibb részleteit mintha az egri színház meghittebb légkörére hangolta volna át, okos és jó ráérzéssel. Farkas András