Népújság, 1982. május (33. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
4» NÉPÚJSÁG, 1982. május 15., szombat Képzelek egy várost Falad között azok lélegeznek, akik a shakespeare-i lángelméből teremtettek és a színészek által valaha testet kaiptak e Földön. Utcáit hosszú sorokban bolygják a mostoha sorsú Learek; az erkélyekről szűzi Júliák hallgatják a szerelmes Rómeók édes vallomásait; egy elvadult kertben Puckok teszik csínyjeiket é6 az ódon bolthajtások alatt púpos Richar- dok egész regimentje határozza el, hogy holnaptól bizony gonoszokká válnak. A metropolis egyik legnagyobb területét pedig laknák a dán királyfik — közel- és régmúlt Hamletjei. Ezerarcú tömeg: holdsápadt, merengók, tépelődők, agresz- szív követelődzők, melankó- likusak és cselekvő trónjogosultak, köz- és önjelölt hercegek — százféle náció gyermekei. Egymás nyelvét nem értve, szájuk végtelen morzsolja a halhatatlan szavakat. Mások, mégis egyek; különböző mértékben ugyan, de romantikusak, hiszen sorsuk ugyanaz: a mellőzés, a kirekesztettség és a megcsa- latás. Derekukon finom metszésű tőr, sőt egyik-másik kezében gitár, istenem, oly fiatalok és oly hasonlatosak. Túl a krisztusi koron Tőlük távolabb azonban, egy nyitott sírgödör mellett kopaszkás, megereszkedett testű férfi gubbaszt. Közel sem mondhatni nyafogó her cégecskének — inkább közelebb jár a negyvenhez, mint a harminchoz. Öltözéke inkább hasonlatos az elbocsátott zsoldosok durva darócá- hoz, mint az udvar selyembrokát költeményeihez. Kö_ rülötte rácsok, fémgrádicsok, nem tudni, át akar-e hágni rajtuk és ha akar, sikerülhetne-e neki. A célbetétes-patkós proletár csizmájából jókora tőr kandikéi a nézők elé. Besúgókkal, provokátorokkal, bérgyilkosokkal és gorillákkal (testőrszakemberekkel). Nem azért, mintha a korábbi időkben nem lettek volna ilyenek, hanem mert szerepük nem válhatott volna a közönség számára ilyen egyértelművé. Ez a Hamlet nem döntésképtelensége, bo- londériája, áldozata, hanem politikai provokációk sorozatának szétlyuggatott céltáblája Természetesen az az illúziója a darab végéig megmarad, hogy cselekvéseinek önálló meghatározója önmaga, de a nézőben lassan megérlelődik a felismerés, hogy Hamlet elvesztette függetlenségét. Csapdáról csapdára botorkál, miközben maga is tőrt vet, de ezek szinte cserkészvállalkozások ahhoz képest, amelyek őt fenyegetik. Claudius (Andorai Péter), az új király és a főkamarás, Polinius (Nagy Zoltán) úgy tetszik, kibékíthetetlen (an- tagonisztikus!) ellenségek. Mindkettejük szeme előtt egyetlen cél lebeg: a trón megkaparintása, minden áron való megtartása. Miért hát, hogy mégis kezet nyújtanak egymásnak, csakhogy mielőbb megszabaduljanak ettől a szőrmóktól. Hiszen a királyfi a harcok során mindkettejük számára óriási segítség lehetne. Miért nem megnyerni akarják hát és miért inkább könyörtelen félreállítani; előbb külföldre küldeni, majd eltenni láb alól. Persona non grata Míg a király és Polonius „csak” hatalmi tébolyban szenved és nem ismer nagyobb célt, mint az országiás jogának birtoklását, addig Hamletet nagyobb gondolatok foglalkoztatják. A változtatás igénye. A fundamentumokat akarja megtisztítani a parazitáktól és más, Dánia testére rakodott vérszívóktól. Elméleteket gyárt, gondolkodik, és ha nem is demokrata, de szívesen beszélget és barátkozik közemberekkel; tanult és mint ilyen, zavaros fejű, kiszámíthatatlan; becsületes és tiszta kezű hírében áll a közvélemény előtt. Tehát: NEM KÍVÁNATOS SZEMÉLY! Ezért kell először tőle megszabadulni. Szándékai nem csak a hatalmat gyakorló személyt fenyetik, hanem a fennálló RENDET — legalábbis a tanácsadók szerint. Előbb az ellenkezőkkel számolj le, aztán következzenek a barátaid —, így a régi közmondás és erre a tanácsra hallgatva borul egymás keblére a király és Polonius, és ezért kell vesznie a dánnak ... A közönség elfogadta ezt az „öreg”, egy nemzedéket képviselő Hamletet. Vele van, míg ő őrült mód le-föl rohangál a fémtraverzeken, fáradhatatlanul küzd és birkózik. Lassan már nem is tudjuk ezt az előadást elképzelni mással, csak vele —, hiszen egy hajlékony, tízen- huszonéves kamasznak nem lehet annyi tapasztalata és csalódása, gyötrő gondolata, mint neki. S ezért ül ő az én képzelt városom főterén a többiektől kicsit távolabb, kiemelt helyen egy vasketrec árnyékában. Hogy kí- vül-e vagy belül — az most teljesen mindegy. Szilágyi Andor A rendező Paál István és Hamlet: Kovács Lajos (Fotó: Kőhidi Imre) elő, várni, egy kiadós sza- lonnás-hagymás früstök után ezzel piszkálja majd fogait A színház közönsége megdöbbenve fogadja ezt a kicsit pohos, goromba fickót, aki a helsingöri vár pávái között —, mint kövér zsírfolt a hófehér damaszton — felháborító és taszító, öreg, borotválatlan, talán még piszkos is, haja ápolatlan, szinte vágyjúk az új király és Polonius álmát: TŰNJÖN EL! Aztán megkezdődik a játék — még inkább játszma a hatalomért! — és lassan érteni w kezdjük ezt a Hamletet... Az Egerben vendégszereplő szolnoki Szigligeti Színház Hamlet-előadása PodI István rendezésében méltán aratott nagy sikert a mi alvó- színházunk közönsége előtt. Olyan huszadik századi Hamletet sikerült teremteniük a Tisza-partiaknak és a főszereplő Kovács Lajosnak, amely meghagyva az egyetemes shakes peare-i gondolatot (ez természetesen a jóemlékű angol érdedeme is!), jellemzőjévé válik világunk jelen állapotjainak is. A nemes dán tragédiája, a mi tragédiánk is. Hiszen ha nem így lenne, érdektelenné válna az előadás. Hamlet, mondd, akarsz-e lenni? Mitől válik mai gondolatok hordozójává a szolnoki Hamlet? Puszta megjelenése, vibrálása és zaklatott személyisége tenné azzá? Nem. Az előadásban egy korszerűen működő, helsingöri hatalmi gépezetet tárnak A szolnoki dán királyfi Egerben II kalickába zárt Hamlet Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület /romjaiban, hisztérikusan lemezteleneden/ éhezőket Allen Sins berg: Üvöltés — részlet — MÁJUS 18. Múzeumi világnap Nyílt szakmai előadások Egerben 1077-ben Moszkvában tartott kongresszusán döntött úgy az ICOM, a Múzeumok Nemzetközi Szervezete, hogy a kultúra e területén is legyen világnap, amikor a Föld valamennyi országában a múzeumokra irányul a figyelem. Ennek értelmében 1978 óta május 18-a a múzeumi világnap. Erre az alkalomra készülnek szerte az országban az intézmények szakemberei, változatos programokat kínálva az érdeklődőknek. Egerben — ugyanúgy, mint Budapesten, — e napon ingyenes tesz a belépés a várba. Azok számára pedig akik többet is szeretnének tudni a jelenleg itt folyó munkákról, nyílt szakmai előadás-sorozatot rendeznek a vár klubtermében a muzeológusok. Igen változatosak a témák. Dr. Löffler Erzsébet arról beszél, milyen volt az egri bortermelés a török kiűzésétől 1854-ig. Lénárt Andor föleleveníti, hogyan született Székely Bertalan Egri nők című festménye. Dr. Csiffári Gergely Kiss Lajosról, az egri internacionalistáról vázol portrét. Kris- ton Vizi József a bekölcei dramatikus népszokásokat ismerteti majd a vendégekkel. Dr. Petercsák Tivadar Az erdő néprajza címmel tart előadást, dr. Szabó János Győző pedig Középkori szőlőkultúrák a szőlőmetsző kések tükrében címmel. Somogyvári Ágnes bemutatja a Novaj határában talált bronzkori telepet. A gyöngyöshalászi rézkori telepet és kapcsolatait Szabó József ismerteti, dr. FtIköh Levente munkájának címe pedig Az elmúlt tízezer év környezetei viszonyainak változása a Mollusca-fauna tükrében. Az előadások délelőtt 10 órakor kezdődnek. Miről ír a Lányok, Asszonyok? A Lányok, Asszonyok májusi száma ismét sok érdekes olvasnivalót kínál. A szovjet—magyar űrrepülés második évfordulója alkalmából Valerij Kubaszov Színes, hangulatos beszámolóját közli a lap a felkészülés és az űrrepülés érdekes, izgalmas, időnként humoros mozzanatairól. Megismerkedhetnek az olvasók a Moszkvai Rádió magyar nyelvű adásainak szerkesztőségével, az ott végzett munkával. Új sorozat első cikke jelenik meg a májusi számban: az ősi orosz városok történetét, műemlékeit, jelenét és fejlesztési tervet mutatják be ezek az írások. Ezúttal Ki- jevet mutatja be a sok színes képekkel illusztrált cikk. Az iskola ma és holnap című összeállítás egy moszkvai, egy grúziai és egy azer- bajdzsáni iskola példáját mutatja be az oktató- és nevelőmunka új szovjet módszereit. A népi iparművészetet ismertető sorozatban ezúttal az észtországi kézimunkákkal ismerkedhetnek meg. A gyógyító sugár című írás a lézersugár sebészeti alkalmazásának új távlatokat nyitó lehetőségeiről szól. Elbeszélés, mese, divatrovat, orosz nyelvlecke, a mellékletben kézimunka-leírások, ételreceptek és keresztrejtvények teszik gazdagabbá a lapot. Népművészeti jubileum Párádon Tízéves a díszítőművészeti szakköri mozgalom. Ebből az alkalomból a Megyei Művelődési Központ és a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottsága kétnapos jubileumi tanácskozást tart Párádon május 14—15-én. A megnyitót Dalos Andor, a népfront munkatársa tartja. Ezután „Történetünk” címmel Zakar Zoltánná beszámol az eltelt 10 esztendő alatt végzett munkáról, a Heves megyei népművészeti szakköri- mozgalomról. Részt vesz a találkozón Borbély Jolán, a Népművelési Intézet főmunkatársa is, aki Heves megye helye és szerepe a díszítőművészeti mozgalom országos viszonylatában címmel tart előadást. A programban szerepel film- . vetítés, az aktuális feladatok megbeszélése, valamint a résztvevők találkoznak a bo- donyi és a recski népművészet mestereivel, akikkel kicserélik tapasztalataikat. TZENCSéNVi /M*f a makói talicska II/2. Néhány évvel később a budapesti Nagykörúton is akadt építenivaló. Be kellett foltozni a házakat, meg ne fagyjanak a lakók. Azon a télen az egyetem is szünetelt, gondoltam, keresek egy kis pénzt, azonkívül csinálok is valami hasznosat. Az első hirdetésre jelentkeztem egy építővállalatnál. „Órabér ... segédmunkásoknak 5—6 forintig.” A hat forint akkoriban elég szépen hangzott, de nem ez volt a legfőbb gondom ... A munkavezető apró öregember volt, a kucsma egészen benyomta a fejét a fekete prémgallérba. Vagy hat embert — köztük engem — a járda szélére állított, hogy a járókelőket terelgessük, míg a második emeleten két szakmunkás a harmadik emelet födémgerendáit igyekezett kiszabadítani a törmelék alól. Egy első emeleti konyhában pirosló nyakú vaskályha falta a kiszolgált parkettlécet, egy öreg szaki meg egy jobb képű lány csak a tűzzel törődött, óránként, vagy talán félóránként mindenki bejöhetett melegedni. Nem volt talán még elég hideg, nem volt még mit kipihenni, a lány nem nézett rám elég szépen, vagy nem tudom, milyen darázs csípett belém, egyszer csak odaszóltam a körünkben meghitten falatozó építésvezetőnek: — Botos szaktárs, most tulajdonképpen mennyi lesz az órabérünk? Megállt a falat a torkán, kimeredt szemmel nézett rám: — Miért fontos ez most magának? — Nem olyan fontos — hebegtem szinte restelkedve —, de már itt dolgozunk majd egy hete, meg lehet talán kérdezni... — Miért tőlem kérdezi? Miért nem kérdezte meg, amikor belépett? — Azt mondták, hogy öthat forint. Gondoltam, lehet az öt, öt ötven is, meg hat is... — Nem dolgoznak maguk olyan sokat — mért végig lesújtó pillantással. — Az nem rajtunk múlik! — robbant ki belőlem. — Tessék úgy megszervezni a munkát, hogy többet dolgozzunk! — Honnan tudja azt maga, hogyan van a munka megszervezve? — Mert látom! Egész nap csak ácsorgunk. Néha odébb viszünk egy deszkát vagy egy bakot, vagy félnaponként egy láda maltert... ! — Hallják ezt, szaktársak? Szóljon, aki még kevesli a munkát! — Addig jártatta körbe jelentőségteljes sastekintetét, amíg valaki vissza- vigyorgott néki. Akkor ismét felém fordult: — Majd magát teszem meg munkavezetőnek, az öreget meg elzavarom, az nem ember, ne éljen !... — Azt nem mondtam! — Vörösebb volt már a nyakam a kályháénál is. — Akkor meg mit akar? — húzta fel hosszú, sűrű szemöldökét. Zúgott a fejem, egyre szű- kebb és sötétebb lett a világ, de éreztem, hogy sokan állnak körülöttünk. Így hát nemcsak magamat, hanem őket is képviselem. — Hát először is — lendítettem meg a karom —, ott lent nem kell hat embernek ácsorogni, két táblával megoldható. Ha ezalatt anyagot hordanánk, a kőművesek is folyamatosan dolgozhatnának. Ha meg még csiga is lenne, az emberek fele nyugodtan mehetne a következő házra...! — Hallották ezt, szaktársak? — nézett körül elképedve az építésvezető. — Ez a szaki vissza akarja állítani- a normarendszert... meg az egész hétszentséges szak- ramentumot!... Csak szóljanak bátran, ha maguk is visszakívánják ... ! Aki még soha nem volt közmegvetés tárgya, nem tudja elképzelni, hogy néztek rám. Rosszabb volt, mintha agyonvernek... — De apa — kérdezi a fiam —, miért nem akarta megmondani ? — Talán azért — gondoL kodtam el —, mert azt hihette, jobban dolgozunk, ha a nagyobbra számítunk... — De hát ti dolgoztatok volna! — emlékeztet a gyerek. — Ez is igaz — merengek tovább. — Akkor talán éppen ezért... — Szóval öt forintot kaptatok — szögezi le inkább, mintsem kérdezné. — Én mindenesetre! — nevettem el magam. — És? — feszegeti tovább, mert az ő számára még nincs vége a történetnek. — Gondolhatod — rántok vállat. — Voltak jobb helyek, Vidéki építkezéseken, szállítóknál, maszeknál... Sose felejtem el a Vay urat! Fizetett rendesen, de betyár egy ember volt...! Hét közben egymaga falazott, pucolt, betonozott, hétvégeken jött még egy vagy két kőműves, de segítők soha nem voltunk kettőnél többen! Kapkodhat, tűk a fejünket. „Mesterek! Ég a láda!” Ez nekünk szólt. Fogytán volt a malter az álláson. Alighogy fölöntöttük a ládát, már hallottuk: „Röpül a padló!” Ez azt jelentette: téglát, de sürgősen! Ha csak megálltál egy pillanatra, hogy megtorold a a homlokod, már rikoltott, a hátával is látott: „Szabotálunk?! Szabotálunk?!”... — Az mit jelent? — kérdi a fiam. — Több mindent — vakarom meg a tarkóm. — Régen így mondták, ha valaki nem dolgozott... vagy többet ártott, mint használt... — És ma hogy mondják? Évek óta szögez nekem a gyerek fogósabbnál fogósabb kérdéseket, de úgy még soha nem volt, hogy ne tudtam volna válaszolni valamit. Most igencsak előszedhetem a szókincsemet... Szerencsére váratlanul elvigyoro- dik a fickó: — Apa! Tudod, hogy hívják Makón a talicskát? Sejtem, de hagyom, hogy ő mondja. — Nem hívják, hanem tolják! — olvassa a fejemre j<> ízű kacagással. (VEGE)
