Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-28 / 98. szám

4. NÉPÚJSÁG, 1982. április 28., szerda Kocsis Zoltán (Fotó: Kőhidi) A Budapesti MÁV Szimfonikusok - Kocsis Zoltánnal A KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Énekkara Kodály-műsorral Hétfőn az Országos Filhar­mónia két hangversenyt is rendezett Egerben, a Gárdo­nyi Géza Színházban. A felnőttek bérleti hang­versenyében a Budapesti MÁV Szimfonikusok műso­rát hallhattuk. A kiadott műsortól eltérően bővült a program, mert nyitószám­ként Haydn B-dúr diverti- mentója hangzott el. Ober­frank Géza, a MÁV Szimfo­nikusok karmestere ezzel a számmal átrendezte hangu­latilag is a koncertet, hiszen Schumann Gordonkaverse­nye helyett, Cseh Attila (Ro­mánia) távolmaradása miatt Kocsis Zoltán játszotta Rachmaninov I. zongoraver­senyét. E módosítás ellenére, vagy ezzel nagyon is együtt emlé­kezetes este marad ez a hét­fői két óra az egri közönség számára. A Haydn-divertimentót a vendég zenekar nyolc fúvósa adta elő. Ezt a könnyed, szó­rakoztatásnak szánt muzsikát mintegy zenetörténeti tá­masztékként, lélektani beve­zetésként fogtuk fel Brahms Haydn-variációihoz, az Op. 56a. jelű műhöz. Ez a régi vándorének felhasználásával folyó kutató-bonyolító zenei játszadozás mint alkotási mód és forma már Beetho­vennél kezdődött, Brahms is élt vele. Okozhatott is zenei izgalmakat a kor hangver­seny-közönségének, hiszen akkor az újság ingerével ha­tott. Ma is leköti figyelmün­ket, de nem azzal az inten­zitással, mint a művek, amikre a mai ember hangol­va van. A Budapesti MÁV Szimfo­nikusok sikerét igazán a műsor befejező számaként elhangzó Wagner-muzsika, a Tristan és Izolda előjátéká­nak és Izolda szerelmi halá­lának a megszólaltatása je­lentette. A zenerajongó utó­lag csak hálás lehet azért, hogy a zeneköltőt szinte megoldhatatlannak látszó lelki és etikai válságba so­dorta a sorsa és ez a darab megs zülethetett. Az együttes, a dirigáló karmester érezte, tudtja, hogy a közönség ezen az es­tén magas hőfokon vesz részt a zenében és a zenélésben, az atmoszféra magasba röpí­tette a Wagner-számot is. Oberfrank Géza erős egyéni­ség, keményen fogja-vezeti együttesét; érzelmileg ár­nyal, úgy tart egyensúlyt vo­nósok & fúvósok között, hogy az átélést a mű minden részletében biztosítja. A nagyobb érdeklődés azonban így is Kocsis Zol­tánnak szólt. Pándi Mari­anne zenetörténeti bevezetőjé­ben elmondta, hogy Rach- maninovot Richter és Kocsis kezdik-kezdték játszani, mert valahogyan, e későn jött romantikus zenész évti­zedekig kiesett a koncertező muzsikusok érdeklődési kö­réből I- zongoraversenyével még a szakkönyvek sem fog­lalkoznak behatóbban, csak adatait írják meg. És most Kocsis Zoltán a műből ki­bontható érzelmi és hangu­lati elemekkel mintha bebi­zonyította volna, hogy a szerzőnek ez a korai, de ké­sőbb átdolgozott munkája nagy alkotás. Belőle nem­csak a világpolgárt ismer­jük meg, de általa megsze­retjük azt a virtuóz zongo­ristát is, aki orosz románcok hangjait, hangulatát ébresz­ti bennünk. Kocsis Zoltán világjáró művészhez illően nagyszerű játékkal lepte meg újból az egri közönséget. A délutáni koncerten a KISZ Központi Művész- együttesének Egyetemi Énekkara Kodály-műsort adott a tizenéveseknek. A kórusművek — a Békesség- óhajtás, Fölszállott a páva, az Esti dal, a Túrót eszik a cigány, a Weöres Sándor versére írott öregek és a Vörösmarty ódájára kompo­nált (Liszt Ferenchez) alko­tások — idézték a száz éve született Mesternek azt a munkáját, amely a magyar kórusirodalom megteremté­sét, kiszélesítését célozta. A Mátrai képekkel a Vid- róczki-legendakört hozta kö­zeliinkbe, a nekünk oly jól ismert és szeretett közeleb­bi, szűkebb hazát, a mátrai világot a félmúltból. Az együttes karmestere ízelítőt adott abból, hogyan kell az énekesekből a színe- sen-gazdagon áradó teljesít­ményt kihozni. Ügy tűnik, Kotierung Gábor annak a fiatalabb karvezető-gárdá- nak a tagja, amelynél alap­követelmény nemcsak a vonzó, hatni tudó egyéniség, de az a drámai készség, az a dinamika is, amellyel a művet mintegy elővezeti karvezetői koreográfiájával az énekeseknek. Németi Attila három Ko- dély-darabot mutatott be zongorán. A Székely keser­ves, az Esik a városban ér­zelmi világát kevéssé értet­ték meg a fiatalok, de a Ma­rosszéki táncokban mara­déktalanul gyönyörködtek. Mintha Németi Attila is erre a kompozícióra koncentrált volfta inkább. A műsort Boros Attila ve­zette be, kedélyes vetélkedő­vel tudakolódva a fiatalok zenei tájékozottságáról. Farkas András A görög költők antológiájával Az ünnepi könyvhéten indul A világirodalom klasszikusai sorozat Az ünnepi könyvhéten in­dul az Európa Könyvkiadó A világirodalom klasszikusai elnevezésű új sorozata a görög költők antológiájával, valamint Mesefolyamok óce­ánja című szanszkrit elbe­szélésválogatással . Ugyancsak a könyv ünne­pire jelenik meg a német költőfejedelem halálának 150. évfordulója alkalmából új, minden eddiginél telje­sebb, tizenkét kötetre terve­zett Goethe-válogatás első három kötete Drámák, ver­sek, költészet és valóság címmel. Újdonság a magyar olvasók által jól ismert szovjet-kirgiz író, Csingiz Ajmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című új regénye is. A Hidegvérrel, az Álom luxuskivitelben című könyvek népszerű amerikai szerzője, Truman Capote új műve, a Mozart és a kamé­leonok. Várhatóan sláger lesz a Ki volt Edgar Allen? című antológia is, amely az 1966-ban megjelent Hárman mennek, beszélgetnek gyűj­temény folytatásának tekint­hető, az azóta írt jeles NSZK-beli és osztrák kisre­gényekből közöl válogatást. Az * ünnepi alkalommal megjelenő könyvek csak kis részét képezik annak a csaknem két és fél száz mű­nek, amelyeket a tervek szerint a kiadó az idén je­lentet meg. Folytatódik az 1966-ban indult A világiro­dalom remekei sorozat, amelynek következő kötetér ben együtt szerepel Anna Frank naplója és Jan Otce- násek regénye, a Rómeó és Júlia és a sötétség. Az eddig Magyar Helikon jelzéssel kiadott Bibliotheca Historica sorozat könyvei a jövőben az Európa Könyv­kiadó gondozásában látnak napvilágot. I. Nagyanyám gyűlölte apá­mat. Ap>a ki nem állhatta nagyanyámat. Anya mind­kettőjüket szerette és sokat szenvedett. Én valamennyiük iránt közömbös voltam. Én a színházat szerettem. Há mindhárman a szemem lát­tára haltak volna meg, át: ugrottam volna a holttestü­kön, és elfutottam volna a színházba. A színház iránti vonzalmam már-már vissza­taszító jelleget öltött. Ültem az erkélyen vagy a földszinti zsöllyében egy szabad he­lyen, és azon imádkoztam, hogy minél tovább tartson az előadás. Ha a darabot folyamatosan játszották vol­na — befejezik és újra kez­dik, mint a filmet —, nem * A legidősebb szovjet dráma­írók egyike. Színházi munkás­ságát 1927-ben kezdte. Számos qagy Sikerű színdarab írója. A kSzólt epizód memoárjellegű elbeszélésgyűjteményéből va­ló. . hagytam volna el a néző­teret. Lógtam az iskolából, hogy elmehessek az előadá­sokra vagy próbákra. Vagy hogy a színészbejárónál ácsorogjak és várjam a szí­nészeket. Beszereztem egy csomó régi színdarabot, és kívülről megtanultam őket. Addig olvastam, amíg meg nem ragadtak a fejemben. Csodálatos, hogy tudta egy ilyen kis agy befogadni Shakespeare minden drámá­ját és komédiáját, az Ár­mány és szerelmet, Az ész bajjal járt, a Revizort, az Erdőt, régi operettek libret­tóit, vaudeville-eket, a Kő­risbogárhoz hasonló silány bohózatokat, Leonyid And- rejev színműveit, a Carmen, A sevillai borbély, a Loheng­rin, a Faust, a Bajazzók ret­tenetes rossz fordításait.,.. Az előszobánkban óriási lá­da állt, benne operák' és operettek zongorakivonatai, melyeket karmester apám halmozott fel az évek során. Harkovban a polgárhábo­rú idején számtalanszor cse­rélt gazdát a hatalom, és apámat, mint az opera— op>erett-társulat képviselő­jét, a különböző hatóságok hol börtönbe vetették, hol kiengedték, hol kinevezték színházigazgatónak és a kon­zervatórium rektorának, hol leváltották ... Mikor pedig helyreállt a békés élet, és apám ^z elsők között kapta meg a Munka Hőse és a „zene vörös professzora” ki­tüntetést, én kategórikusan kijelentettem, hogy abbaha­gyom az építőipari szakis­kolát, beiratkozom a szín­házi stúdióba, s kiváló szí­nész leszek a neuraszténiá- sok és buffók szerepköré­ben. Szkeptikusan rám me­redő apámnak mindjárt fel is soroltam a listát: Hlesz- takov, Charley nénje, a Sas­fiók, Raszkolnyikov, Miskin herceg. Apám köpött, széles tenye­rére mutatott, és azt mond­ta: — Majd ha szőr nő rajta. Addig nem. És elment a színházba a Tannhäusert vezényelni. Anya kivasalta az erősen kikeményített frakkinget, és elvitte apának a színházba. Nagymama azt mondta, hogy csak csavargók és esztele­nek mennek színésznek, és apát meg anyát hozta fel példának. Én pedig elindul­tam Mitya Bagrov barátom­hoz, akinek éppen ezen az estén tiltották meg a szülei, hogy hősszerelmes legyen. A rosszullétig telebagóztuk magunkat, és elhatároztuk, hogy titokban belépünk a város túlsó végén levő őrlő­üzem színjátszó csoportjába. A csoportot egy Mickevics nevezetű állástalan színész vezette, aki valaha a Borisz Glagolin által színre vitt rafinált szexuális-lázadó elő­adások közreműködője volt. A műfaj régi misztériumjá­tékok, bohózatok és panto­mim keveréke volt, ahol meztelen faunok és najádok lejtették ledér táncaikat Saint-Saéns dallamaira. A szünetben vitákat rendeztek a szabad szerelemről, a mez­telen test szépségéről, a szé­gyenérzet ártalmasságáról, a forradalom és a realizmus összeegyeztethetetlenségéről. Aztán a színház bezárt, csődbe ment. A színészek más truppokba széledtek szét, amelyekben tisztessége­sen játszották Csehovot, Naj- gyenovot, Szumbatovot. Mic­kevics pedig, a kokain és az éter szerelmese, tönkreitta magát, s most betegen élt házvezetőnőjével, egy öz­veggyel, aki éheztette. A csoport a színházkedve­lők szerfölött különös kom­pániája volt. Ott voltam én és Mitya, akik alig nőttünk ki a gyermeksorból. Voltak különböző hölgyek, olyan felelős funkcionáriusok fele­ségei, akik éjjel-nappal ülé­seztek és szinte sosem tar­tózkodtak otthon. Voltak ál­lástalan színészek (az egyik hetvenkilenc éves volt), Mic­kevics barátai. Járt ide né­hány gyönyörű fiatal lány, akik sehol sem tudtak el­helyezkedni, mivel semmi­hez sem értettek. Először Maeterlinck szim­bolikus drámáját, a Pelléas és Mélisende-t próbáltuk, va­lamint az Adjatok lisztet, molnárok! című összeállítást. (Folytatjuk) „Ez a föld, melyen annyiszor...” Sőtér István és Gáti Jó­zsef verskompozíciójának első része nemzeti létünk kezdeti korszakaiba, a hon­foglalás és az Árpád-házi királyok korába vitte a hall­gatót. A Szózatból kiemelt vers­sor apák kiöntött vérét, az elhullt legjobbakat, az 1832/ 36-os sikertelen országgyűlés és az ezt követő elnyomás éveit idézi, valamint azt a tényt, hogy történelmünk nem egyéb, mint ezeréves küzdelem a létért, a nemze­ti megmaradásért. Ezt a küzdelmet költemények sora őrzik azt Vörösmarty, Arany, a reformkor történetíróin át a legújabb kor nagy körképéig a magyar történelmet is szakkönyvek sora őrzi, de őrzik azt Vörösmarty Arany, Jókai, Kemény Zsigmond, Ady, Móricz művei is. Köl­teményekből, regényekből a magyar történelem kézi­könyvét lehetne összeállíta­ni.. . A költészetnek az a rendeltetése, hogy kifejezze tudatunkat, tehát egyebek közt azt a történelmet is, mely tudatunkban helyet foglal... A mesék és mondák is részt vesznek az ember kiművelésében, azok is meg­tanítanak olyasmire, amit nem tudunk, felidézhetnek olyasmit, amit együttesen el­felejtettünk” — mondta Ső­tér professzor bevezető elő­adásában. Az első részben a Pannó­nia megvételéről mellett hallhattuk Vörösmarty A búvár Kund és Arany Rege a csodaszarvasról, Keveháza, A tetétleni halmon és Szent László című verseit. Arany János a hiányzó hősi eposz történeteit kereste, de a re­ményvesztett korban, 1849 után saját magát is - kereste, és ezt inkább megtalálta a magyar őstörténetben, mint az ötvenes években. A sza­badságharc, a magyar remé­nyek pusztulása után költő­ink így ébresztették a nem­zet lelkiismeretét és keltet­ték olvasóinkban a „lesz még egyszer ünnep a világon” hitet. Volt azonban az elhagzott verseknek, melyek II. End­re koráig vittek bennünket, egy másik tanulsága is. És­pedig Mindennapjainkban, ismereteinkben a jelen mel­lett ott van a múlt. És ez a jelen nem is érthető letűnt évszázadok történései nélkül. Akár akarjuk, akár nem, ott van érzékszerveinkben, olykor elhomályosuló em­lékekben, ösztöneinkben, vá­gyainkban, ítéleteinkben. A történelmet ismerve és kissé előretekintve az ember másként látja a világot, hely­zetünket Európában, a visz- szavonások bűneit és a nem­zeti egység kialakulásának nagy korszakait. „Létezik te­hát egy bennünk, magunkban rejtező történelem, mely hírt ad magáról s mintegy elvár­ja, hogy visszafeleljünk ne­ki”. Gáti József tökéletes vers­mondása hozta otthonunkba a középkor kezdetleges rí­meit és Katona ötödfeles jambusait, bátortalan költői kísérleteket és Arany János tökéletes versformáit. Érde­mes lesz május 16-án, a dél­utáni órákban kinyitni a rá­diót és folytatni a kalando­zást letűnt, de mégis élő századokban, nyugtalan éle­tünk útjain. Ebergényi Tibor Készítette: a türelem Miskoicon, a Herman Ottó Múzeum Kossuth utcai helyisé­gében kiállítás nyílt „készítette a türelem” címmel. A szá­zadforduló idején készültek ezek a tárgyak, a különböző nagyságú üvegekben bányász- és bibliai jelenetek láthatók. (MTI Fotó — Kozma István felvétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents