Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-03 / 79. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 3., szombat Pokolba, vagy mennybe... ? Töprengés egy színházi évad ürügyén A nagy miskolci színház mellett eltűnik szinte az egri. Ha együtt látjuk a két épületet, még szembeötlőbb a különbség.. (Fotó: Jármay, Perl) Nem ért még véget a színházi évad. Az késztet mégis összegző írásra, hogy végiglapoztam régebbi lapszámainkat, s elolvastam színház- kritikáinkat. Nem szakfolyóiratok cikkei, néha fésületlenek, túl hevesek, türelmetlenségük szinte átsüt a papíron. Sajátos, kicsit hálátlan „mozgó esztétikának” nevezett kritikusi munkánk termékei. Szégyenkeznünk azért nem kell miattuk: lehet, hogy hetek múltán pontosabban, kevésbé bántóan fogalmaznánk meg sorainkat, de talán annyival langyosabban is. Egy dolog tűnt fel nekem, amiért most szólok. Bizonyára szemet szúrt ez rendszeres olvasóinknak is. Arról van szó, hogy hogyan változott írásaink hangneme az évad kezdetétől mostanáig. Szeptemberben, az induláskor még így fogalmaztunk: „ ... úgy tűnik, a miskolci— egri színházban most összejött egy jó csapat. Az eddigi találkozások az egri közönséggel igazolni látszanak egy elképzelést, amely a nézővel együtt, a közönségnek szólva, nem lemondva a szórakoztatásról és az igényességről sem, teremtik estéről estére újjá a színház szerelmét.’’ Majd februárban így hangzott az összegzés: „Nem kellően átgondolt a miskolci—egri színház műsorpolitikája és dramaturgiája.” Ellentmondás? Bizony az. De az élet tette azzá, mi csak — színházi nyelven szólva — az események „dramaturgiáját”. követtük. Ahhoz, hogy megérthessük, egy fél évvel később miért ítéljük el azt a társulatot, amelyet azelőtt „dicsőítettünk”, le kell számolná egy tévhitünkkel. A megyében színházi együttes ugyanis nincs, a miskolci—egri színház elnevezést csak mi, a sajtó helybeli képviselői őrizgetjük makacsul, talán a szavak mágikus erejében bízva. Mesterségünkből! fakad ez a naív hit, a valóság más. Évek, lassan már évtizedek alatt úgy alakult a helyzet, hogy teljesen miskolcivá vált a színház, amelynek vannak egri előadásai, is. Ez teljesen törvényszerű volt, nem színész, vagy rendező barátaink tehetnek erről, mégha személyessé válnak is egy-egy darab kritikájával kapcsolatban az indulatok. Egy színház ugyanis élő test egy-egy város, megye életében. Ismerniük kell vezetőinek a helybeliek rétegződését, igényeit. Ugyanígy állomáshe- lyük, a színházépület adottságait. hogy valóban önálló alkotásokat hozzanak létre. Két ilyen eltérő feltételekkel rendelkező város és színház esetében az egyeztetés lehetetlennek tűnik. Annak idején, amikor a két társulat összevonására sor került, nem gondolták át kellőképpen a következményeket. A tervezés papíron történt. Rájöttünk azóta, hogy a gazdaságos és hatékony formák nem az óriási szervezetekben rejteznek. Sok keserves gazdasági és társadalmi tanulságon keresztül vezetett ide az út. Nem is lett követője ennek a színházösszevonási törekvésnek. Kiderült, hogy minden külön szellemi műhelynek megvan a maga értéke, saz igazi tartalékot az ország gazdasági, társadalmi és kulturális életében az önálló gondolkodás és a helyi törekvések megbecsülése képezi. Ma már szinte közhelynek hangzik, ez, de mindenben nem néztünk szembe ezzel az alapvető, sokszor hallott igazsággal. A hetvenes években a vidéki társulatok megerősödtek, jelentősebb szerephez jutottak, mint addig. Ez nagyon egészséges változás volt. Mintha kitágult volna ezzel az ország, már nem Budapest külső kerületei jelentették a szellemi élet határát. Más jelek is utaltak erre, tájegységek folyóiratai váltak fontos gondolatok hordozóivá, de talán nem túlzás azt mondani, hogy a vidéki futballcsapatok megerősödése is ebbe a vonulatba tartozik. A Miskolci Nemzeti Színház együttese is jelentős fejlődésen ment keresztül. Néhány esztendő alatt az élvonalba került, a legjobbak között emlegetik. Az, elmúlt esztendőben fejeztek be egy reprezentatív felmérést a színházi szakmán belül, amely tanúsága szerint „dobogós” helyezés illeti mega miskolciakat. Mi, egriek voltaképpen tapsolhatnánk a sikereknek s boldogok lehetnénk, hogy olyan kitűnő előadásokat hoznak el ide, amelyek méltán hívják fel magukra az egész ország érdeklődő közönségének figyelmét. De, ha az egyik szemünk nevet is, a másik sír. Mert minek köszönheti végül is a társulat a sikerét? Annak, hogy önálló lett, egyre inkább figyelembe vette a nagyváros igényeit, az ipari központtá vált Miskolc sajátos légköre megjelent a színpadon. S emellett olyan stúdióelőadások születtek amelyek a különböző helybeli rétegéhez szóltak. Egyszóval fontos tényező lett az ország második legnagyobb városában ez az együttes, s ezáltal sajátos színfolttá alakult színházi kultúránkban. Az egri „kistestvér”, a Gárdonyi Géza Színház any- nyit kapott ebből a szellemi felpezsd ülésből, amennyit „meghagyott” a „nehéz fiú nagybátyja”. Ezért az elmúlt hónapokban sorozatban olyan stúdióelőadásokat láthattunk Egerben, amelyek egy nagyvárosból összeverbuválódó szűk, érdeklődő közönség előtt teret kaphatnának, ha a nagyszínpadon valami mást játszanak. Ha csak egy ilyen darab lett volna, talán szó nélkül elmegyünk mellette. De, ha ez a törekvés egységes vonulattá áll össze, s gyors egymás utánban színre kerül a Tribádok éjszakája, a Varsói melódia, és az Álkulcsok, akkor már baj van. Bizonyára megvoltak ennek az okai, hiszen ezeket személyes beszélgetésekben a színház vezetőivel már számtalanszor tisztáztuk. Vannak egyeztetési gondok, kicsi az egri színpad, s más nehézségek miatt bizonyára nem alakulhatott másként: az eredmény szempontjából mindegy. Tény az, hogy hónapokon át nem kapott a megyeszékhely közönsége érdeklődésének, elképzeléseinek megfelelő előadást. Félreértés ne essék: mi szeretnénk látni, hogy mit csinálnak, hogy dolgoznak a miskolci társulat tagjai:. Különösen akkor, ha városunk, tájegységünk ízeit, hangulatát minél kifejezőbben megelevenítik a színpadon. De jobb lenne mindkét megyének, ha ez a, felemás viszony megszűnne, s alkalom- adtán valóban vendégként köszönthetnénk őket. Akkor nemcsak ünnepelhetnénk, vagy méltatlankodhatnánk attól függően, hogy melyik oldalukat fordítják felénk, hanem sajátos, jól dolgozó és önálló alkotóműhelyként tiszteleghetnénk előttük. A vendégség természetesen úgy lenne kölcsönös, ha Miskolcon az egri színház is bemutathatná évadjának legsikeresebb darabjait. Mi lennénk a leglelkesebb nézői egy ilyen felső-magyarországi területi fesztiválnak. Nemcsak ez a vidék, de az ország is gazdagodna ezzel. Csakhát ehhez ugye két, önálló társulatra volna szükség... Meg némi (? !) pénzre. Gábor László Hát ismét jó estét kívánok, kedves nézőink, remélem, nem kaptak tavaszi fáradtságot, nem lenne jó, mert szenzációs bejelentésem van, ide is írták a papíromra, hogy rögtön a műsor elején közöljem, szóval, képzeljék csak, több mint tíz és fél millió helyes megfejtés érkezett be legutóbbi rejtvényünkre. Kibéreltük a nemzetközi vásár összes üres pavilonját, oda állítottuk fel az 5647 szerencsekereket. Sárika, Márika, Tátika, Lárika és Fárika már napok óta húzzák a nyertesek nevét, úgy időzítettük, hogy hamarosan befejezzék. Addig feladom a mai telefonszámlát, pardon, -számot, az első négy szám az én irányítószámom, osztva néggyel, ha megvan, kérem, értesítsenek, mert mindig elfelejtem azt a fránya számot. Az ötödik szám: ennyi lánya volt Csicsónénak, amikor az utolsó kettő még nem született meg. És végül, a hatodik, ami most természetesen az első: Gábor diák iskolai bizonyítványának átlaga, harmadik négyzetgyök alatt. Megkérném budapesti nézőinket, ne telefonáljanak, ne telefonáljanak! Még csak ' annyit a levelek nagy számáról, hogy ezt a roppant mennyiséget — mélyebbre is nyúljon Lárika — csak úgy kaphatta meg a televízió, ha a katonák és a gyesen levő kismamák is beálltak kézbesíteni, elnézést kérünk azoktól, akiknek a levelét visszavitték a saját lakásukra, a gyakorlatlan munkaerők ugyanis egyes esetekzettet a feladóval, a posta azonnal intézkedett, a levelek azóta ismét útban vannak, ezúttal a televízió felé. Közben tárcsáznám az első számot, egy budapesti szám- biztosán sokan nézték a krimit, abban is tárcsáztak! — Jó estét, Ronhang Középszer háztűznézőt keresem. — A férjem nincs itthon. Milyen ügyben keresi? — A Haccsoltamtól. Hogyhogy nincs odahaza vasárnap este? Jut is eszembe. Asszonyom! ön a férjének a felesége? Igen? Nem akar velem játszani? — Sajnos most nem lehet, éppen vannak nálam, és már javában játszunk. Talán majd máskor, vasárnap esténként nincs itthon a férjem ... — Akkor most nem is zavarok, kézcsókom... Vidéki szám. Kérem, most már az se telefonáljon, akinek görcsöt kapott a keze. Egy kedves kis város, mindjárt önök is meghallják, na... ? — Hello! Here Mr. Huzath is speaking. May I help you? — You know we have a play in Hungary, Haccsol- tam... I beg your pardon but... — Mr. Huzath is speaking from the States. — It is not Zalaegerszeg? — Mr. Huzath from Ohio. Who is Mr. Zalaegerszeg? — Sorry Mr. Huzath. It is a mistake ... Megpróbáljuk még egyszer, talán most nem németül válaszolnak... Bár, ha jobban belegondolok így tárcsázás közben, ha nyáron mondanak idegen nyelvű híreket, a mi műsorunk is ... — Halló, Göndör ! — Na végre. Egyenesben vagyunk. Ha tudná, mennyire örülök! Elhiszi? Mindig örülök, de most komolyan. Ha megkérhetném, menjen egy kicsit hátrább a képernyőtől, nagyon gerjed ... — Nem tudok, kicsi a lakásunk. Azért is telefonáltunk, kedves Gyuri, ha esetleg segítene... — Hát hogyne, nagyon szívesen. Állítsák lejjebb a hangszínt! — A francot érdekel a hangszín. Egy nagyobb lakás kellene, ebben segítsen, megvettük a tizedik televíziót, de már nem fér be, ott áll kinn az udvaron. — Értse meg, ez itt a Haccsoltam, nem a lakáshivatal ... Egyébként a kedves családja is ott van? — Nem mindegy az magának? Ha nem segít, nem játszunk. — Ügy látszik, ez letette. Hiába, Pest az Pest. Most egy külföldi számot tárcsázok, Fárika, Tátika, nyúljanak lejjebb is, megkérném kedves külföldi nézőinket, most már ne nézzék a televíziót, úgy van Sárika, most nagyon jó ... — Kovács Longobárczot keresem! — Itt Kovács Longobárcz, egyetemi hallgató. — Jajdejó! Akkor kezdhetjük? — Igen, itt van a nagymamám is, meg a szomszédék macskája! — Egy ábrát lát a képen... — Nem látok semmit, ebben a pillanatban kezdődött az áramszünet. Teljesen sötét van, félek. — A telefon még működik? Hívja ki a szerelőket. Talán legközelebb nagyobb szerencséje lesz, addig is választhat egy elektromos sza- kóca és két darab félliteres patkányfesték között. A harmadik borítékban egy zsákbamacska van, két kis egérrel. Használja ki az áramszünetet, nem kell mindig a televíziót nézni, amíg nem lesz villany, olvasson, művelődjön ... Sajnos a műsoridőnk lejárt, még feladom a jövő heti rejtvényt, találják ki, mi a különbség a Hét és a Rét között, szorozva néggyel. A megfejtéseket legkésőbb holnapután délig kérjük saját kezűleg behozni a televízióba, a posta ugyanis ezentúl nem vállalja a hozzánk érkező levelek továbbítását. Címünk változatlan, 1976 Budapest, második emelet kettő, tessék vigyázni, mert képcső, akarom mondani, lépcső van. Föld S. Péter Kiállítás az egri Vörös Csillag moziban A hónap műtárgya: Berze János faragása Immár egy esztendeje annak, hoigy a Dobó Isitiván Vármúzeum különböző gyűjteményeinek becses darabjait az egri Vörös Csillag Filmszínház előterében is megtekinthetik az érdeklődők. Az üvegvitrinben havonta más és más műkincs vagy táirgyegyüttes volt látható, így legutóbb például a bélapátfalvi kerámiák egy- egy ritka példánya. E tárgyakat most egy újabb témakör darabjai váltják fel, amelyek április végéig tekinthetők meg, Észák-MagyarorsiZág, közelebbről pedig a hevesi Mátra és Bükk vidéke évszázadokon keresztül az itt élők állatainak tízezreit tartotta el s táplálta az erdőkben, hegyi legelőkön. Az uradalmak és a községek jószágai őrző pásztorok (gulyások, juhászok és kondások) sajátos foglalkozásuk során ennek a „rideg” életmódnak a körülményei között alakították ki hagyományos tárgyi és szellemi kultúrájukat. A díszes pásztorremekek talán, a legismertebbek a Heves megyei népművészet eddig feltárt ágai közül. E tárgyak alkotói a múlt század közepétől már egyre többen léptek ki az ismeretlenség homályából. A Hatvan környékén is számadós- kodott Gyurkó Pál kanász, valamint az Észak-Hevesben csordákat őrző Ositoróczki István és József mellett már az 1920-as éveikben kiemelkedő hírnévre tett szert a számadó juhász családjából származó Berze János vagy ahogy errefelé ismerték: Berze Jani. Az ügyes kezű juhász maga készítette szerszámokkal alakította és cifrázta ki az állatok őrzésére szolgáló különböző eszközöket. A juhászbot nyele barkóca (berkenye) fából készült, amelyen a rózsa, szív, kereszt formájú rovátkákba cin beöntés került. A díszes kampót rézből öntötte, s azt is verettel látta el. A binkó (bunkósbot) míves kidolgozása a juhász méltóságát és rangját volt hivatva kifejezni. A mindennap használatos tárgyak közül kiemelkedtek azok a pásztortarisz- nyá.ra csatolt ivókanalak (csanakok), amelyeknek Berze Jani egy sajátos, csónak alakú formáját honosította meg. Ezek, a domború faragással gazdagon díszített edények, juhar- vagy szilva:- fa felhasználásával készültek az évszázadokon át hagyományozódó anyag- és technikai ismeretek alapján. Ajándékul és különböző jeles alkalmakra számtalan olyan tárgyat is készített, amelyek a család vagy a jó ismerősök és a hozzáértő szakemberek tulajdonába kerültek, s ma már aiz otthon becses dísztárgyai között foglalnak el fő helyet. Berze Jani alkotásai közül számos remekmunka a Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteményét gazdagítja, Kriston Vízi József Nagy Ernő kiállítása Párádon Nagy Ernő egri festőművész alkotásait tekinthetik meg mától az érdeklődők a parádi tanácsházán. Az április 25-ig nyitva tartó tárlaton tizennégy olajpasztell kép kerül a közönség elé. A ma délelőtt 10 órakor megnyíló kiállítást mindennap 10-től 16 óráig nézhetik meg a festészet kedvelői.