Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-21 / 92. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 21., szerda 3. A megyei tanács végrehajtó bizottsága napirendjén Eredmények és feladatok a megye mezőgazdaságában ROKKANTAK MUNKA NÉLKÜL Várni, várni?—Tenni! Azit tartják: ha két angol találkozik, az első mondatuk az időjárással kapcsolatos. Nos, ha nálunk talán nem is ennyire központi téma az idő alakulása, számunkra sem .közömbös, hogy jó vagy rossz idő várható. Már csak azért sem, mert nem mindegy, hogy vajon az idén elegendő zöldség, gyümölcs lesz-e, s az sem mindegy, hogy milyen áron. A megyei tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén is több szó esett az időjárásról. Nagyon is érthető módon, hiszen a testület áttekintette, hogy a megye mezőgazdasága és élelmiszer- ipara milyen eredményeket ért el a múlt évben, s miként készült fél az idei feliadatok végrehajtására. Az pedig közismert, hogy az elmúlt év kedvezőtlen időjárása némely területen komoly károkat okozott. Ez is hozzájárult például ahhoz, hogy a kalászosok termése elmaradt a tervezettől és a várttól, bár a testületi ülésen az is megfogalmazódott, hogy a gyenge időjárás mellett egyes nagyüzemekben ebben az agrotechnikai fogyatékosságok is szerepet játszottak, örvendetes volt azonban, hogy a kukorica termésátlaga 10 százalékkal növekedett, napraforgóból pedig egyenesen 37 százalék, kai takarítottak be többet, mint egy évvel korábban. Nagy károsodás érte viszont a szőlőket. A vessző-, a karós a tőkeelhalás miatt a termésátlag negyven százalékkal csökkent. A fagykárok a gyümölcstermés mennyiségét is kedvezőtlenül befolyásolták. Az állattenyésztésben tovább javultak az eredmények — s mindent összevetve a megye mező- gazdasága kedvező évet zárt tavaly, az említett gondok ellenére is. Az idei esztendőben a megye mezőgazdasági nagyüzemei a tavalyit is meghaladó termelésnövekedést terveznek. A tervek szerint a növénytermelés 9,1, az állaitte-- nyésztés 8,3, míg a kisegítő tevékenység 18,5 százalékkal haladja meg a tavalyit. Az eddigi felkészülést a szakemberek megfelelőnek tartják, bár az időjárás jelenleg nem kedvez a mezőgazdaságnak. Több melegre és elegendő csapadékra lenne szükség, de különösen a meleg hiányzik. Emiatt késik a palánták ki ültetése, s a. kukorica vetéséhez sem jó az idő. A testület ülésén igen sok szó esett a vezetésről. Nem véletlenül: hasonló adottságok mellett egyik szövetkezet jó eredményeket ér el, míg a másik sokkal szerényebbeket. Az elsődleges oka vezetés színvonalában megmutatkozó különbség. Jogo-' san várják el tehát, hogy a vezetés megszilárdításával, a szakmai és vezetési felkészültség javításával a szövetkezetek közötti indokolatlan különbségek megszűnjenek, s hasonló adottságok melllett hasonló eredmények szülessenek. Minthogy arról is szó esett: a jobb eredmények is fokozhatók, tehát senki sem ülhet nyugodtan a babérjain. A meglévő gondok ellenére — s ezt bizonyítják az elmúlt év tapasztalatai is — a megye mezőgazdasági nagyüzemei képesek a még jobb eredmények elérésére — természetesen jól szervezett, gondos, előrelátó munkával. S reméljük, hogy a jó munkához kedvező időjárás is párosul. Kaposi Levente A felére társulás Több fa a tsz-ekböl Gépesített erdőművelés Az erdők hozama harminc év alatt megkétszereződött. A lehetőségeket mindenekelőtt a jól felkészült és a szakmai munkában is erős állami erdészetek használták kj; a tsz-ek tulajdonában le. vő erdők hasznosítása sokáig vontatottan haladt. Az elmúlt egy-két évben azonban a termelőszövetkezeti erdő- gazdálkodás legalább 10 éves lemaradást hozott be, s ebben az ágazatban is az intenzív fejlődés jelei mutatkoznak. Tavaly már 1,9 millió köbméter fát adtak a termelőszövetkezetek és az idei tervek szerint ezt a teljesítményt 5—10 százalékkal ja,, vítják. A termelőszövetkezeti erdőgazdálkodás egyik jellemzője az elaprózottság. A közös gazdaságok a kiutat a társulásos formában találták meg. Nemcsak egymás között alakítottak tsz-erdőtársulá- sokat — mint ismeretes, He. vés megyében is —, hanem a környékbeli erdőgazdaságok segitségével élve, több helyen azokat is bevonták a fejlesztési elképzelések megvalósításába. A MÉM felmérése szerint a termelőszövetkezeti erdőknek már csaknem felét társulásos formában művelik, gondozzák. Hozzávetőleg 230 ezer hektáron dolgoznak már közös elképzelések alapján, szem. ben az 1979. évi 48 ezer hektárral. Átlagos erdőterületük — egy-egy gazdaság 300 hektá- rával szemben —, általában 3000—5000 hektárt tesz ki, ami már megfelel egy kisebb erdőgazdaság művelési körzetének és ennél fogva a gépeket és a modern techni. kát is jó hatásfokkal lehet alkalmazni a társulások keretében. (MTI) Nehéz erről a témáról hűvös tárgyilagossággal írni. A mozgássérültekről van szó. Illetve róluk is, hisz a leendő szociális foglalkoztató munkát biztosíthatna a látás- és hallássérülteknek ugyanúgy, mint a szellemi fogyatékosoknak. Legalábbis az elképzelések szerint. Mert az egri intézmény létrehozása még várat magára, a konkrétumokról így nem számolhatunk be. Félig — vagy még addig sem — kész tervekről, javaslatokról, ígéretről vagy elutasításról, vágyakról és a tényekről azonban tudósíthatunk. De nagyon nehéz. Mert egészen mást sugall a szív, a megértés — és igen: á szánalom is —, mint az értelem. S ha a pénztárcát is megtapogatjuk, talán végképp lenne okunk az elkeseredésre. Az újságíró nem is tehet mást, mint hogy felvillantja az eseményeket. Vállalva azt is, hogy egyrészt kívülálló, érzéketlen fatuskónak, másrészt okoskodó fogadatlan prókátornak tartják. Az elmúlt esztendőt a mozgássérültek nemzetközi évévé nyilvánították, így a velük való foglalkozás, a segítség, a gondoskodás napirenden volt hazánkban is. Csak széljegyzetként: néhol már-már túlzásokba is estek. A Mozgássérültek Egri Egyesületének agilis elnöke, Király József felhívta a városi és a megyei tanács illetékeseinek figyelmét: szükség lenne Egerben is egy szociális foglalkoztatóra. A „folyamodványhoz” aztán csatlakozott a többi rokkantszervezet is. Bár megyénkben — Hatvanban — működik egy ilyen intézmény, annak ellenére a megyeszékhelyen és környékén élő rokkantak foglalkoztatása megoldatlan. Hányán is vannak ők? A népfront felmérései szerint mintegy kétezer munkaképes korú rokkant lehet megyénkben, s közülük hatszá- zan nem vállalhatnak munkát ilyen vagy olyan okok miatt. A felmérés azért használja a lehet szót, mert például a szellemi fogyatékosoknál — mérték szerint — statisztikát nem lehet pontosan vezetni. Az okok főzött pedig az első helyen szerepel, hogy nincs hol vagyis nincs a fogyatékosok számára , — hozzájuk, állapotukhoz igazodó — munka. És az üzemek, vállalatok? ök hogyan támogatják azokat, akiket — mondjuk baleset folytán — komoly jövedelemkiesés sújt? Más munkakörbe kerülnek. Kicsit — legyünk őszinték! — nyűg a nyakunkon, hisz egy nagyvállalatot elsősorban üzemi szempontok, s nem emberbaráti elvek irányítanak. Éppen ezért is lehet fontos kérdés a szociális foglalkoztatók létesítése. Van egy „bűvös határ” azonban, amikor mozgássérültekről esik szó. Ez a 67 százalék. A rendelet ugyanis előírja, hogy azt, aki 40 és 67 százalék közötti rokkant, foglalkoztatni kell továbbra is a gyárban, üzemben, vállalatnál. S ez nagyjából ellentmondások nélkül meg is oldott kérdés, a dolgozók legtöbb esetben be tudnak illeszkedni megváltozott körülményeik közé. A gond, a 67 százalék fölött sérültekkel van. Ők igazán csak apró, bedolgozói munkát végezhetnek. A szociális foglalkoztató rajtuk segítene. Elkészült tavaly a „folyamodvány”. A kérdés időszerűségét az is megerősítette, hogy az idén átadják Eger új kisegítő iskoláját a gyerekváros szomszédságában — s Király József szerint — a Május 1. úton, a felszabaduló épületszárnyban helyet kaphatnának a rokkantak. Vagyis itt lehetne a munkahelyük. A városi tanácsnak ebben az ötéves tervben effajta betervezett feladata nincá ugyan, ám mégis foglalkozott a szociális foglalkoztató tervével. Fölkérték a műemlékvédelmi hatóságokat; hogy vizsgálják felül a Május 1. úti kisegítő iskolánál a régi rendházat, s a felszabaduló emeleti részt. Egyértelművé vált, hogy ide lépcsőt nem lehet építeni, s az épület többi részén sem alkalmas a hely. És méltatlan dolog is lenne ebben a műemlékben a munkálatokhoz szükséges gépeket üzemeltetni, raktárát, központi fűtést, s még ki tudja, mit kialakítani. A mai szűkösebb gazdasági lehetőségeket figyelembe véve azonban a tanács részéről nem pusztán a leendő szociális foglalkoztató épületének kérdése vetődött fel. Hiszen a helyiség mellett az induláshoz, valamint a státuszokhoz pénz kell. Ez pedig nincs. Se a városnak, se a rokkantak szervezetének. Mi hát a teendő? Társadalmi összefogásban, üzemek, gyárak, vállalatok és magánszemélyek támogatásában reménykedni? Várni, várni? Lehet, hogy a felhívás nem marad válasz nélkül, lehet, hogy a segítségre szoruló emberek egyszer megérzik majd, hogy nincsenek egyedül, hogy ők is teljes jogú tagjai társadalmunknak. S hogy munkájuk, bármit csináljanak is, szükséges lesz. Ám mindehhez szociális foglalkoztató kell. Ez pedig még függőben ... Józsa Péter Testvérvárosi vendégként Finnországban (V/1.) Ha láthatnám mind az ezer tavat... / Avagy: magyar zászló a pori városházán Martti Sinisalmi (jobbról) ajándéka Egernek: a pori Indulót játszó dobos fiú... F öld.../ — kiáltott fel Kolumbusz matrózának örömével valaki amikor a csaknem tízezer méter magasan repülő MALÉV-gép ablakából megpillantottuk a finn partokat. A pilóta — mintha csak megérezte volna, hogy milyen felfokozott érdeklődéssel szemléljük a mélyben kéklő tenger hullámait megtörő, erősen csipkézett partvonalat — hirtelen megdöntötte a gépet, s alattunk élő térképként tárult fel a havas északi táj, amelyben a fenyőerdők komor zöldje ölelte körül a befagyott tavakat, a tekergő kígyóknak tűnő folyókat, patakokat. — Ha láthatnám mind az ezer tavat... — méláztam el, ahogy egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett a TU— 154-es, s szemmel látható váltak’ a kékre, sárgára, pirosra festett házak, bogárnagyságúvá nőttek az autók, gyufaszálnyira az emberek. „Ha láthatnám..." — csakhogy ez kétszeresen nem megy. Egyrészt, mert szűkre — csupán öt napra — méretett az itt tölthető idő, másrészt az „Ezer tó országéban” nem ezer, hanem 62 ezer tó van ...! A finn tájat meglátni és megszeretni: pillanat műve. Amint Eger testvérvárosa, á Helsinkitől 237 kilométerre fekvő Poriba tart velünk a kényelmes panorámabusz, van idő szemlélődni. Az út mentén fenyő- és nyírfaerdők váltogatják egymást, s négy-öt kilométerenként, egy-egy apró nyiladékban feltűnnek a tájhoz és az éghajlathoz alkalmazkodó, jellegzetes fiaházak, amelyek mellől két dolog sehol sem hiányzik: a szauna és a csónak ... Mert ha a fehér kér. gű nyírektől, s a sudár fenyőktől nem is látni, ott bentebb vakítóan veri visz- sza a nap sugarait egy-egy tó jege. Ez a jég egyébként telente 80—100 centi vastagra is meghízik, s akárcsak a tenger jege, a szánkózók, a sízők paradicsomává válik. Érdekes látvány volt, amint a horgászok, kilométerekre a parttól kis kézi, illetve a modernebb motoros fúróval vágtak léket, hogy hódolhassanak szenvedélyüknek. Igaz, a horgászat itt nem csupán szenvedély, hanem nemzeti sport is: ott-jártunkkor rendezték meg például a poriak kedvenc üdülőkörzetében, a várostól 20 kilométernyire levő Yyteri partján a lékhalászok versenyét, amelyen több ezren vettek részt... S ha már Poriban járunk, hadd mutassam be a várost: az 1558-ban épült település — amelynek a városi alapítólevele 1564-ben kelt — a Botteni-öböl partján fekszik, a Kokemäenjoki folyó torkolatánál Eger testvérvárosában ma hozzávetőlegesen 80 ezren élnek, s egyre többen keresnek itt megélhetési lehetőséget. Pori az ország ötödik legnagyobb kikötője, évente hárommillió tonna árut raknak be, illetve ki Port of Pori dokkjaiban. A fejlett ipari város az évszázadok során egy sor tragédiát élt át: kilencszer égtek le a fából épült, jellegzetes hangulatú házsorok, legutóbb 1852-ben. Ekkor egy új városfejlesztési tervet dolgoztak ki, s lépésről lépésre építették fel a mai Porit, amelynek a régi városrészei éppoly hangulatosak, mint Eger óvárosa. A modern negyedek pedig: mintha ugyanaz az építész tervezte volna mindkét városét... Amikor az utcát járja a turista, olyan érzése támad, mintha a paletta minden színét a házakra kenték volna. Az itt élők a színek orgiájával próbálják pótolni a hosszú tél, a zord időjárás miatt messzire szökött napfényt. Amikor aztán beköszönt a tavasz, virágzóvá, üdévé válik minden, s a zöld ezernyi árnyalatú ruhájába öltözik a város. Mostanában már ki-kikandikál a nap a felhők mögül, s a friss, hűvös tengeri levegőt kergető szél meg-meglobog- tatja az üzletsorok reklámzászlóit, amelyek mind-mind arra csábítják az embert, hogy vegyen gyümölcsöt, színes síruhát, motorcsónakot, halat, japán magnót és magyar — kalocsai — asztalterítőt vagy éppen autót. Apropó autó: Finnországban elsőként Pori városközpontjából tiltották ki a járműveket, 1977'től a gyalogosoké a belváros. A centrumban járva, egyszerre megdobban a szívünk: az egyik épületen — később kiderül: a városházán — a finn mellett piros- fehér-zöld zászló lobog. Ide várnak bennünket, a polgár- mester fogadására. Pezsgővel és gyümölcslével kínálják a huszonegy tagú egri csoportot, majd egy húszperces színes filmen mutatják be — előzetesen — a várost. Ezután Martti Sinisalmi, a város polgármestere átnyújtja Pori ajándékát, egy dobos fiút ábrázoló szobrocskát, amelynek érdekes története van. Ez a fiú tulajdonképpen a bátor katonák megtestesítője, azoknak a pori katonáké, akik a harcban az azóta híressé vált Porilaisten marssi-t — vagyis a pori indulót — énekelték. Ez az induló „hallgatólagosan” a finn himnusszá vált, a köz- társasági elnök fogadásán, valamint a jeles ünnepeken mindig felhangzik ... Martti Sinisalmi polgár- mester a fogadás után interjút adott lapunknak: — Városunknak szerteágazó baráti, testvéri kapcsolatai vannak — mondta. — Szerte a világban nyolc testvérvárosunk van, ezek közül a kapcsolatok mélységét illetően kettő emelkedik ki: Riga és Eger ... Nem udvariasságból mondom, de a rigaiak mellett önökhöz fűz bennünket a legtöbb baráti szál. Hogy csak a kuL turális, a sport-, valamint a tanácsi kapcsolatokat említsem. Mindig öröm számunkra, ha találkozhatunk, ha a testvérvárosok delegációi elbeszélgethetnek egymással, mint most is történt. Ilyenkor megfogalmazhatjuk a további együttműködés lehetőségeit, a konkrét terveket, a különböző csoportok cserelátogatásait, a vendégszerepléseket és elmondhatjuk a gondjainkat is. — Polgármester úr! Nap' jainkban milyen gondjai vannak a pori városi tanácsnak? — A legnagyobb gondunk kétségtelen a munkanélküliség, a város lakóinak tíz százaléka nem tud munkát vállalni, mert nincs lehetőség rá. Ezért a gazdasági élet fellendítése a legfőbb célunk: a mostam építkezésekkel 350 fiatalnak teremtünk állást Egyebek között két alsó tagozatos iskolát, egy gimnáziumot és egy technikumot építünk, ősszel kezdjük az ifjúsági központ építését, s 20 millió márkát szántunk az új sportcsarnokra. De jelentős összeget fordítunk a tömegközlekedés, s az egészségügyi ellátás fejlesztésére Is. A „jó időkből” 60 millió márkát takarítottunk meg, s most igyekszünk hasznosan felhasználni a város szépítésére, fejlesztésére. A városi tanács és a végrehajtó bizottság mellett ötven szakbizottság tagjai vállaltak védnökséget Pori gyarapításáért, nem mondom: van is tennivaló bőven. Saját szemünkkel győződtünk meg, hogy a pori lokálpatrióták jól sáfárkodnak a pénzzel és a lehetőségekkel ... Szilvás István
