Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-21 / 92. szám

2. NÉPÚJSÁG, 1982. április 21., szerda HELMUT SCHMIDT BESZÉDE A békét közös erőfeszítésekkel lehet megőrizni Vendégünk: Wojciech Jaruzelski Wojciech Jaruzelski, had- seregtábornok, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz. ponti Bizottságának első titkára, miniszterelnök, nem­zetvédelmi miniszter 1923. július 6-án született Kurów- ban a Lublini vajdaságban, értelmiségi családban. A 11. világháború alatt a Szovjetunióban tartózkodott, ahol 16 éves korától mun­kásként dolgozott. 1943-ban belépett a Szovjetunióban megalakuló lengyel hadse­regbe. Ugyanebben az év­ben elvégezte Rjazanyban a gyalogsági tisztiiskolát, és ezt követően a Henryk Dab- rowski 2. gyalogsági had­osztály felderítő szakaszpa­rancsnokaként, majd ezred­felderitö-parancsnokként harcolt az I. lengyel hadse­regben a II. világháború be­fejezéséig. A háborút köve­tően 1947-ig részt vett a föld alatti bandák elleni har­cokban és a néphatalom megszilárdításában. Kitüntetéssel végezte el a gyalogsági főiskolát és a Swierczewski vezérkari aka­démiát. A hadseregben sok fontos vezető beosztást töl­tött be. Többek között elő­adó, a katonai akadémiai bi­zottság elnöke, tiszti tanfo­lyamok vezetője, valamint a harcképzési főcsoportfőnök helyettese volt. A Lengyel Néphadsereg 12. gépesített hadosztályának parancsno­kaként is tevékenykedett. 1960 júniusában a Lengyel Néphadsereg politikai fő- csoportfőnökének, 1962 májusában pedig nem­zetvédelmi miniszterhelyet­tessé nevezték ki. 1968 óta nemzetvédelmi miniszter. 1964 óta a LEMP KB tagja, 1971-től pedig a LEMP KB Politikai Bizottságának tag­ja. A LEMP IX. rendkívüli kongresszusán ismételten megválasztották a LEMP KB és a Politikai Bizottság tag­jává. Wojciech Jaruzelski a len­gyel parlament, a szejm képviselője. A szejm 1981. február 11-i ülésén kinevez, ték a minisztertanács elnö­kévé, a nemzetvédelmi mi­niszteri tárca megtartása mel­lett. A gazdasági reformbi­zottság elnöke, valamint a Zbowid (lengyel partizánszö­vetség) főtanácsának elnök- helyettese. A LEMP KB 1981. októ­ber 16—18-án tartott 4, plé­numán megválasztották a LEMP KB első titkárává. A katonai szükségállapot 1981. december 13-án történt bevezetése óta a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsá­nak elnöke. Űj szovjet űrállomás ke­ring a Föld körül: hétfőm útnak indították a Szaljut— 7 tudományos űrállomást. A Szaljut—7 pályájának leg­távolabbi pontja jelenleg 278, legközelebbi pontja 219 kilométerre van a Föld fel­színétől. Az űreszköz egy Föld körüli fordulatot 89,2 perc alatt tesz meg. A pá­lyának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 51,6 fok. A hivatalos közlemény szerint, az új űrállomás pá­lyára állításának célja an­nak a kutatási programnak a folytatása, amelyet a tudo­A Német Szövetségi Köz­társaság, az ország szociál- liberális kormánya, a Német Szociáldemokrata Párt a jö­vőben is a béke megőrzését tekinti legfontosabb politikai feladatának és elutasítja a hidegháborúhoz való vissza­térést — jelentette ki Hel­mut Schmidt kancellár ked­den, az SPD müncheni kongresszusának második napján. Kétórás beszédében hang­súlyozta, hogy a szociálde­mokrata és a szabaddemok­rata párt kormánya fennál'- lásának 12 éves története alatt az erőszakról való le­mondással és szerződések megkötésével törekedett á Kelet és a Nyugat közötti bizalom megteremtésére éS elmélyítésére. Ezt a célt szolgálta a szocialista orszá­gokkal való gazdasági együttműködés kialakítása is. — Az NSZK visszavonha­tatlanul a nyugati szövetségi rendszer tagja, az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kapcsolata meghatározó je­lentőségű az ország bizton­sága, jövője szempontjából — jelentette ki a kancellár, hozzáfűzve: ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenben, így a társadalom- és gazda­ságpolitikában is modellnek 'leéli tekintenie az Egyesült Államokat. Ez a szövetségi viszony nem zárja ki a má­sik fél bírálatát, és a rend­szeres, egyenlő jogokra épülő konzultációkat sem. — Az NSZK nem helyez­kedik el egyenlő távolságra a két nagyhatalomtól, ha­Moszkvában kedden dél­előtt megnyílt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 103. ülése. Az ülésen, ame­lyen hazánk állandó kép­viselője, Marjai József mi­niszterelnök-helyettes tölti be az elnöki tisztet, a tag­államok állandó képviselői, miniszterelnök-helyettesei vesznek részt. Az ülés egyik legfonto­sabb feladata a tanács jú­niusban Budapesten sorrake- rülő XXXVI. ülésszakának előkészítése, így a végrehaj­A megszállt arab területe­ken folytatott izraeli terror­cselekményekért az Egyesült Államokat felelősség terheli — jelentette ki hétfőn Ri- csard Ovinnyikov, a Szovjet­unió képviselője az ENSZ Biztonsági Tanács rendkívü­li ülésének vitájában. Mint ismeretes, a BT rend­kívüli ülését a jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben húsvét vasárnapján történt incidens mány és a népgazdaság hasz­nára végeznek a szovjet tu­dományos űrkomplexumokon. Kipróbálnak több új, kor­szerűsített műszert, berende­zést és rendszert is. Az egye­lőre személyzet nélkül mű­ködő űrállomást a földi irá- nyitóközponit a Szovjetunió területén lévő követő állo­mások, valamint az Atlanti- óceánon hajózó Szergej Ko- roljov kutatóhajó segítségé­vel irányítja, s az első infor­mációk szerint a berendezé­sek jól működnek. Az új állomásra, ameny- nyiben az a személyzet nélkül Schmidt kancellár a Szociál­demokrata Párt müncheni kongresszusán beszámolóját mondja (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) nem az Egyesült Államok oldalán áll a két világrend- szer versenyében, de mivel földrajzilag a két rendszer határán található, különösen érdekelt abban, hogy a je­lenlegi feszült nemzetközi helyzetben az együttműkö­désre az enyhülésre épülő biztonságpolitikai partner­ség álljon fenn a két fél között. Ez azt jelenti, hogy a háborút megakadályozni és a békét megőrizni csakis közös erőfeszítésekkel lehet — szögezte le a bonni kor­mányfő. A jelenlegi feszültség csökkentése érdekében Heh műt Schmidt elengedhetet­lennek nevezte a politikai tó bizottságnak az ülésszak elé kerülő beszámolója, va­lamint több más beszámoló tervezete. Ezen kívül meg­vitatják a gazdasági együtt­működés számos más idő­szerű kérdését is, a többi között a mikroprocesszoros technika széleskörű elter­jesztésének és felhasználásá­nak programját, a tagálla­mok könnyűipari és faipari együttműködésének felada­tait, a legkorszerűbb színes televíziós készülékek gyártá­sában kialakított együttmű­ködés továbbfejlesztését. megvitatására hívták össze. A BT hétfői ülésén Jordá­nia, az Egyesült Arab Emír­ségek, Szomália és Dzsibuti küldötte, valamint a Palesztin Fels zabad ítási Szervezet megfigyelője ugyancsak el­ítélte a merényletet. New York-i források sze­rint a BT az Egyesült Álla­mok vétója miatt valószínű­leg nem hoz majd egységes határozatot. megtartott próbáikon megfe­lelően működik, nyilvánva­lóan rövid időn belül elkül­dik az első állandó személy­zetet. Erre azonban csak ak­kor kerülhet sor, ha a rend­kívül bonyolult és összetett próbaüzemelés sikeres lesz. Az új űrállomás fogadja eb­ben az esetben majd a szov­jet—francia űrexpedíció há­rom tagját, akik előrelátha­tólag júniusban indulnak el egyhetes útjukra, addig azonban a Szaljut—7_et már „be kell lakni” — működé­sét, berendezéseit ki kell próbálni. párbeszéd folytatását a két nagyhatalom között, és azért szállt síkra, hogy Leonyid Brezsnyev és Ronald Reagan személyes találkozó kereté­ben is ismerje meg a másik fél álláspontját. A kormányfő a két szö­vetségi rendszer közötti, megközelítően azonos kato­nai erőegyensúlyt nevezte a nyugatnémet külpolitika cél­jának, ugyanakkor megismé­telte azt a jól ismert állás­pontját, amely szerint ezt az erőegyensúlyt a Szovjet­unió sértette meg a közép- . hatótávolságú fegyverek te­rületén elért — állítólagos — fölénnyel. Ebből az alap­állásból kiindulva, Schmidt elutasította az SPD balszár­nya által korábban szorgal­mazott kétoldalú moratóriu­mot. Amellett állt ki, hogy az NSZK tartson ki a NATO 1979-es „rakétatelepítési-tár- gyalási” határozata mellett, és ezzel gyakoroljon „nyo­mást” a Szovjetunióra a genfi megegyezés érdekében. Kormánya nevében a kancel­lár ismételten az úgyneve­zett nulla-megoldást jelölte meg a genfi tárgyalások cél­jának. — A Német Demokrati­kus Köztársasággal való kap­csolatokban az NSZK az egyenlőségre épülő, jószom­szédi viszony megteremtésé­re törekszik, és a jövőben is e viszony fokozatos javí­tását tekinti feladatának, mivel az az európai béke biztosítását is szolgálja — mondta Schmidt. Haig javaslatai a „válságkabinet” asztalán Haig amerikai külügymi­niszter Buenos Aires-i tár­gyalásai után hétfőn vissza­utazott Washingtonba. Egy­idejűleg elküldte Londonba azt a dokumentumot, amely az újabb békéltető javasla­tokat tartalmazza. Megfigye­lők szerint az a tény, hogy Haig London helyett haza­utazott Washingtonba, azt mutatja, hogy brit részről bizonytalan a javaslatok fo­gadtatása. Hétfőn este egy órával a dokumentum érkezése után Thatcher miniszterelnök összehívta a „válságkabine­tet”, amely Pym külügy-, Nőtt hadügy-, Whitelaw bel­ügyminiszterből és Terence Lewin tengernagyból, a ve­zérkar főnökéből áll. A brit kormány a hajnali órákban — a válságkabinet ülésével egyidejűleg — köz­leményben jelentette be, hogy Washington közvetíté­sének eredménye a Falkland (Malvin)-konfliktusban „első látásra” „nem felel meg a brit parlament határozot­tan kifejtett követelésének különösképpen a szigetlakok vonatkozásában.” A megbe­szélés után Pym külügymi­niszter kijelentette, hogy a kormány megkezdte a béke­javaslatok alapos tanulmá­nyozását. A javaslatokat Pym „nehéznek és bonyo­lultnak” nevezte. A doku­mentum szövegét kedd reg­gel a minisztertanács teljes ülésén megvitatták. A javas­latok tartalmát nem ismer­tették. ★ Argentína hétfőn jegyzék­ben kérte az Amerikai Ál­lamok Szervezete állandó tanácsának összehívását, Az argentin kérés — közölte Raul Quijano, a dél-ame­rikai ország AÁSZ-képvise- lője — azt a lépést kívánja előkészíteni, hogy Argentína közvetlenül az Amerika- közi kölcsönös segítségnyúj­tási szerződés (Riói paktum) alkalmazását kérje az ar­gentin—brit vitában. A KGST végrehajtó bizottságának ülésén Előkészítik a budapesti tanácskozást Új szovjet űrállomás A Biztonsági Tanács előtt: Izrael terrorcselekményei r-( Külpo/it/ko/ kommentárunk )— Hispánia: zaklatott tavasz NEM IS OLY RÉGEN még olyan megállapításokat olvashattunk, amelyek szerint „Spanyolország már a közelgő labdarúgó-világbajnokság lázában ég”. A múltj hét vége óta Hispánia hőmérséklete — sajnos — más, veszélyesebb vibrálások miatt szökött fel. 1982 ZAKLATOTT TAVASZÁN ELŐSZÖR Baszk" földrjől kezdték kopogni a telexgépek a híreket őr­szobák, laktanyák megtámadásáról. Legutóbb, most vasárnap hajnalban detonáció reszkettette meg a fő­várost is: felrobbantották Madrid új automata tele fonközpontját, nyilvánvalóan érzékeltetve ezzel, hogy az ETA nem korlátozza akciósorozatát a baszk tér­ségre. A kormány a belbiztonsági alakulatokon kí­vül az eddiginél sokkal jobban bevonja a terroris­ták elleni hadjáratba (mert most már erről van szó) mindhárom haderőnem egységeit is. Cui prodest? Kinek használ? A régi rómaiak óta minden oknyomozás alapkérdése ez. Amint az a spanyol közvélemény reagálásaiból kitűnik, nemcsak a kommunisták, sőt nem is csak a baloldal vélemé­nye egyezik meg: bármely megtévesztők is lehet­nek első pillantásra a terroristák (mondjuk csak ki: demagóg) jelszavai, tetteik semmiképpen nem a spanyol demokráciának, a progresszió erőinek hasz­nálnak, hanem a múlt kísérleteinek. Gondoljuk csak meg: az ETA (vagy a nevében cselekvők) akciói ak­kor kezdődtek, amikor még mindig nagy hatalom" mai, pénzzel és befolyással rendelkező erők igyekez­nek hangulatot kelteni a katonai puccskísérlet bíró­ság előtt álló résztvevői mellett. OLYAN ERŐKRŐL VAN SZÓ, amelyek érdekei (és ez sajnos, nemcsak spanyol sajátosság) a szélső­ségeken összefonódnak: mind a terroristáknak, mind a szélsőjobboldal híveinek a ..minél rosszabb, annál jobb” a jelszava. Állandósítani a félelmet, a bizony­talanságot, bebizonyítani, hogy a demokrácia „gyen­ge”, „az erő” kultuszát propagálni — ez a robban­tok nyilvánvaló célja. Tetteik nem Baszkföld na­gyobb szabadságát szolgálják, hanem azt eredményez­hetik, hogy Hispánia lesz kevésbé szabad. Harmat Endre országi és 120 szovjet közéle­ti személyiség: tudós, politi­kus, publicista és gazdasági szakember folytat eszmecse­rét. PÁRIZS Az FKP fenntartásokkal fogadta Mauroy miniszterel­nöknek azt a múltheti beje­lentését, hogy a kormány — a vállalatok beruházási tevé­kenységének előmozdítása érdekében — csökkenti a vállalati adókat s biztosítja azt, hogy a vállalatok szo­ciális terhei ne emelkedje­nek. André Lajoinie, az FKP KB titkára, a kommu­nista képviselőcsoport elnö­ke kijelentette: a tőkéseknek nyújtott ajándék nem lehet alkalmas eszköz arra, hogy az országot kijuttassák a válságból. MOSZKVA A szovjet—jugoszláv kap­csolatokról, a két országnak a béke és ,a szocializmus melletti elkötelezettsége megnövekedett jelentőségé­ről folytatott egyebek között eszmecserét Moszkvában Nyikolaj Tyihonov, az SZKP KB Politikai Bizott­ságának tagjai, szovjet mi­niszterelnök és Niko'a Lju- bicsics hadsereg tábornok, a JKSZ KB elnökségének tag­ja, Jugoszlávia nemzetvédel­mi minisztere. VARSÓ Lengyelország és Bulgária tovább kívánja erősíteni a két ország közötti barátsá­got és soko’dailú együttmű­ködést. Mint a kedden véget ért. lengyel—bolgár külügy­miniszteri tárgyalásokon hangsúlyozták, nemzetközi téren mindkét ország to­vábbra is tevőlegesen részt vesz a békéért, a leszere­lésért, a biztonságért vívott harcban, fellép a fegyverke­zési hajsza ellen, s hozzá kí­ván járulni ahhoz, hogy a madridi találkozó eredmé­nyesen, a helsinki záróok­mány szellemének megfele­lően érjen véget. Mladenov kedden délután elutazott Varsóból. MSP 1 cLcA BUDAPEST Kedden sikeresen befeje­ződött a Magyar Népköztár­saság területén megtartott közös törzsvezetési gyakor­lat, ^melyen szovjet és magyajr parancsnokságok vettek részt. A gyakorlatot vezető Viktor Kulikov mar­sall, a Varsói Szerződés Tagállamai Egyesített Fegy­veres Erőinek főparancsnoka elutazott hazánkból. BERLIN Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével kedden délelőtt háromtagú magyar szakszervezeti kül­döttség érkezett Berlinbe, a Szabad Német Szakszerve­zeti Szövetség (FDGB) X. kongresszusára. A küldöttség tagja Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese és Szlo- vatsikj Károly, a nemzetközi kapcsqlatok osztályának ve­zetője. A kongresszus — háromezer küldött részvéte­lével J — szerdán délelőtt kezdi |meg tanácskozását. PRÁGA Kedden összeült Prágában Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizott­sága. A tanácskozást Gustáv Husák, a CSKP KB főtit­kára | nyitotta meg, majd Jindrich Polednik, a Köz­ponti bizottság titkára a KB teljes | ülésének résztvevői elé terjesztette a CSKP KB elnökségének beszámolóját, amely | a nemzeti bizottsá- goknak (tanácsoknak) a XVI. I pártkongresszus út­mutatásai alapján végrehaj­tandó feladatairól szól. TOKIÓ: A kétoldalú kapcsolatok általánjos javításának lehető­ségeit, | valamint napjaink égető nemzetközi problémáit tekinti át a kedden délután elkezchidött harmadik ja­pán—szovjet kerekasztal-ér- tekezlet, amelyen 380 sziget­I

Next

/
Thumbnails
Contents