Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-21 / 92. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIII. évfolyam, 92. szám ÁRA: 1982. április 21., szerda 1,40 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA A milánói makaróni Talán nincs jogom haragudni a könyvtárosra, aki azt állította, hogy szombaton és vasárnap nem érdemes a könyvtárat nyitva tartani, ö tudja. Bizonyára kipróbálta. És a népművelőre? Rá tán haragudhatok, hogy szombatra nem tervez programot? Neki is jár a szabad szombat. És ő is példákat tud citálni arra, hogy a szombat délielőtti rendezvények megbuktak az érdektelenség miatt. Meggyőző érvelés. Már- már elfogadnám, ha nem jutna eszembe a milánói makaróni családi története. Ezzel a sokak által kedvelt ételfajtával egyik sógornőm várt bennünket családi összejövetelre. Gyermekeim még soha nem kóstolták és — rossz szokás, de mit tegyek? — nem akarták megízlelni sem. Amikor második alkalommal, másutt vendégeskedvén, ismét találkoztak gyermekeim a milánói makarónival, a nagyobbik már szó nélkül tüntette el a saját adagját. Még rövidnadrágos népművelő koromból tudom, hogy az új kezdeményezések nem arattak tomboló sikert csupán attól, hogy újak voltak és kezdeményezések. Hosszú harcnak, a közönség meggyőzésének, a lappangó igények felkeltésének kellett követnie az adott program vagy működési forma meghirdetését. Hogyne lenne szükséges ez a küzdelem ákkor, amikor a magyar történelemben először szeretnénk kulturális lehetőségeket teremteni milliós tömegek számára heti két szabad napon? Mert el kell ismernünk — elegendő tapasztalatunk van már róla —, hogy nem csupán a munkára nevelés okozhat problémákat egy társadalomiban. A szabad idő bölcs eltöltésére való késztetés legalább ilyen gondokkal jár. S hogy a népművelőnek is szüksége van a szabad napra? Igen. De legyen ez a nap a kedd, a csütörtök vagy a péntek. Akár mind a három. De a szombat, a vasárnap és a tévéadás nélküli hétfő nem. S ha ehhez az szükséges, hogy a vasárnap is dolgozó pékekhez, buszvezetőkhöz vagy bányászokhoz hasonlóan túlóradíjat kapjanak, ám kapják meg azt. őket is meg kell fizetni azért, mert a hét végét nem a családjukkal, hanem a köz szolgálatában töltik! S hogy miből? A hét végi kulturális vállalkozások nyereségéből. Mert lehet, hogy a milánói makaróni kezdetben nem ízlik az ember fiának. De ha rájön az ízére, mert ízlése szerint van elkészítve, biztosak lehetünk benne, hogy megfizeti az árát. (N. G.) Napirenden: a mezőgazdaság Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Tegnap Egerben Markovics Ferenc elnökletével ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A testület beszámolót hallgatott és vitatott meg a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari termelés múlt évi eredményeiről, és az idei felkészülésről, beszámolót fogadott el a megyei tanács igazgatási osztályának munká. járói, megtárgyalta a Heves megyei Levéltár tevékenységét, valamint személyi ügyekben és indítványokban döntött. A mezőgazdasági eredményekről, valamint a feladatokról lapunk 3. oldalán olvashatnak tudósítást. Megyénk a hősprogramért Szarvasmarha-hizlaló társulás a láthatáron A napokban fontos tanácskozás zajlott le Gyöngyösön, a Heves megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalatnál. Központi témája a marhahústermelés korszerűsítése, gazdaságos fejlesztése volt, függvényeként annak az országos társulásnak, amely a magyar cukoripar, a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok, a felvásárló, forgalmazó szervek, valamint az Állattenyésztési Kutató Intézet részvételével alakult meg, és jelenleg negyvenegy tagot számlál. Az értekezletről, illetve annak irányelveiről a leginkább érdekelt közös gazdaság, a hatvani Lenin Termelőszövetkezet elnökhelyettese, Nagy László, valamint Magasvári Gyula ágazatvezető tájékoztatott ben- nünket. Mint elmondották a társulás voltaképpeni célja, hogy a cukorgyárak közelében, ahol egész éven át biztosított a melléktermékekből — tartósított nyersszelet, melasz — származó takarmány, nagyobb szarvasmarha- hizlaló telepeket hozzanak létre. Megyénk ilyen szempontból előnyös helyzetben van, mivel a Mátravidéki Cukorgyárak körzetében kedvezőek a lehetőségek egy há- rom-négyezer férőhelyes, szélámyékos karámrendszerű szarvasmarhatelep kialakítására, amely elképzelés összhangban áll a megyei pártbizottság korábbi állás- foglalásával. A társulás természetesen a Hevesben már meglevő szarvasmarha-férőhelyeket is figyelembe kívánja venni. A tanácskozás résztvevői egyetértettek abban, hogy időszerű a szervezőmunka beindítása, ezt a TESZÖV vállalja magára, helyileg pedig a hatvani Lenin Termelőszövetkezet területe legalkalmasabb a kitűzött cél realizálására. Bár számításba jöhet ilyen szempontból a Zagyvavölgye Tsz is! A két cukorgyár közelsége révén sem szárítási, sem különösebb szállítási költség nem terheli a takarmányozás szempontjából fontos melléktermékeket. Megtermelhető a szükséges meny. nyiségű silókukorica. És itt van a szomszédságban a felvásárlást, feldolgozást ellátó állatforgalmi és húsipari vállalat, amely így lehetőséget kap a húsmarha nagyobb mennyiségű exportálására is. A marhahústermelés fejlesztése szempontjából másik fontos feladat a hízó, alapanyag biztosítása, . hallottuk a szövetkezeti vezetőktől. Ez olyanféleképpen oldható meg, hogy növelni kell a hústípusú tehénlétszámot, gazdaságossági szempontból figyelembe véve az olyan gyenge termőhelyi adottságú szövetkezetek legelőterületeit, mint például Szajla, Bátor, Feldebrő. É helyekre kívánják összpontosítani a leválasztott növen- dókállományt, hogy a megfelelő súlyhatár elérése után valamennyit a hizlalótelepre szállítsák. A vállalkozás sikere szempontjából fontos olyan érdekeltségi rendszer kialakítása, amelyben a marhahúselőállítás résztvevői — amellett, hogy megtalálják számításukat — tisztességes partneri kapcsolatban állnak egymással. A tanácskozás résztvevői abban is egyetértettek, hogy az Állattenyésztési Kutató Intézet kezdje el a szervező munkát, és egy hónap múlva már meghatározott tartástechnológiáról, a gazdaságossági számítások eredményeiről tájékoztassa a társulásban részt venni szándékozó gazdaságokat. Ma érkezik hazánkba a lengyel pártós állami küldöttség A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívására Wojciech Jaruzelski hadseregtábomokniak, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizqttsága első titkárának, a Len. gyei Népköztársaság Minisztertanácsa, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa elnökének vezetésével ma lengyel párt- és állami küldöttség érkezik hivatalos, baráti látogatásra hazánkba. KGST-tanácskozások Számítógépes építésszervezés, műborgyártás — magas fokon A KGST építésügyi szakértők ötnapos tanácskozása kezdődött kedden, a Délmagyarországi Magas- és Mélyépítő Vállalat szegedi székházában, a házépítő kombinátok számítógép sé- gítségével automatizálható termelési rendszerének kialakításáról. Az ezzel kap- csalatos mintarendszert a DÉLÉP-nél dolgozzák ki, ahol már évekkel ezelőtt számítóközpontot hoztak létre a házgyári termelés operatív irányítására. Az elképzelés az, hogy a tervidőszakban 20 százalékkal csökkentik a tárolótéri készletet, 10—20 százalékkal mérséklik egy-egy lakás építésének munkaidejét, ugyanakkor a gyártásnál, szállításnál és szerelésnél 20—30 százalékos energiamegtakarítást érnek el. Győrött KGST-tagorszá- gok műbőripari szakértőinek kezdődött háromnapos tanácskozás. A tudományos konzultáció résztvevői — a műbőr nemzetközileg elismert szakemberei — beszámolnak legfrissebb kutatási eredményeikről és összehangolják a következő időszak fejlesztési feladatait. Mint a megnyitón megállapították : a KGST-tagor- szágok műbőripara az utóbbi időben olyan magas műszaki-technikai színvonalra fejlődött, hogy túllépve a klasszikus értelemben vett műbőrök előállításán, rátérhet a természetes bőrre emlékeztető, magas minőségű szintetikus bőrök gyártására, a gyorsabb fejlődés egyik alapfeltétele a kapcsolódó népgazdasági ágazatok, elsősorban a vegyipar és a gépipar eddiginél aktívabb közreműködése a szükséges alapanyagok és gépi berendezések gyártásában. OKTT Víz- és levegővédelem Az Országos Környezetés Természetvédelmi Tanács Straub F. Brúnó akadémikus elnökletével kedden ülést tartott. Mint a többi között elmondták, a Minisztertanács vonatkozó határozata értelmében olyan egységes, valamennyi környezetvédelmi tevékenységet felölelő, korszerű mérő-, statisztikai és információs rendszert szándékoznak kialakítani, amely lehetővé teszi a környezet- és természetvédelmi tevékenység egységes irányításának megalapozását, s azt, hogy a környezetvédelem valóban mindenre kiterjedő legyen. A továbbiakban a tanács Nógrád megye környezetvédelmi helyzetével foglalkozott, s megállapította — ami a hasonló adottságokból fakadóan Hevesben is tanulságos —, hogy a környezet- védelem fejlesztésére irányuló helyi intézkedések hoztak bizonyos eredményeket, de az iparosodás, a megnövekedett gépjármű- forgalom és egyéb okok következtében újabb szennyezőforrások is keletkeztek. A környezeti ártalmak csökkentése érdekében a tanács megjelölte a legfontosabb helyi feladatokat. Elsőrendű cél a felszín alatti vízkészlet védelme, a közegészségügyileg veszélyeztetett települések közműves vízellátása. Ugyancsak kiemelt feladat a levegő tisztaságának védelme. Vizsga kirakatban Egerben hétfőn délelőtt kezdődött meg a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolások országos tanulmányi versenye, amelyen nyolcvanötén — az ország legjobbjai — mérik össze tudásukat. Tegnap délelőtt a gyakorlati és az elméleti vetélkedést a város több helyén tartották. Felvételeink a Domus Áruházban készültek. Gyakorlati feladat: gazdálkodj okosan nyolcezer forintból, avagy mire van szüksége egy fiatal házaspárnak a kezdet kezdetén a háztartásban. S aki ezt a nehéz feladatot megoldja (?) Patrik Erzsébet ★ Vizsga a kirakatban. KI mit tud a konyhabútorról és a hozzá tartozó étkezóről? Ugyanis a jó kereskedőnek még erre Is felelnie kell. A kirakatban, pontosabban a vizsgaasztalnál: Kercsó Antal ((Fotó: Perl Márton) A politikai információkról Pártaktivisták továbbképzése Egerben négynapos továbbképzést tart a megyei párt- bizottság propaganda- és művelődésügyi osztálya a pártszervezetek információfelelősei részére. ötven pártaktivista vesz részt az előadásokon, ankétokon, ahol az időszerű tennivalókat vitatják meg. Hétfőn Kiss Sándor, a megyei pártbizottság osztályvezetője megnyitójában társadalmunk ideológiai és kulturális helyzetéről tartott tájékoztatót, kedden pedig a politikai információnak a pártmunkában betöltött szerepéről hallhattak előadást a résztvevők, Wágner Ferenctől, az MSZMP KB alosztályvezetőjétől. Ma a gazdaságpolitikai információk követelményeiről lesz szó a továbbképzésen dr. Szabó Józsefnek, a Központi Bizottság munkatársának előadásában. Éljen a marxízmus-lenínízmus!