Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-18 / 90. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. április 18., vasárnap MINDENNAPI NYELVÜNK Újfent Résztvevője voltam annak a beszédhelyzetnek, amelyben elhangzott ez a mondat is: „Üjfentező kartársunk nem fizette meg az esedékes kamatokat”. Arra a kérdésemre, miért kapta kartársunk ezt a minősítést, elmondották : „Kedvelt szójárásként gyakran használja ezt a furcsa szót: újfent.” Többen szokatlannak tartották ezt az összetételt, s azt is megjegyezték, nem is tudják, mi a pontos jelentése és használati értéke. Amikor vázoltam, mi az életútja az újfent szóalaknak, már nem is tartották olyan furcsának és szokatlannak beszédbeli szerepét Az igaz, hogy értelmező szótárunk a „régies” jelzővel minősíti, de éppen mai nyelvhasználatunk tanúsítja nagyon is gyakori jelentkezését szóban és írásban egyaránt Először is, szűkebb nyelvterületünkön, a palóc nyelvjárásban éli eleven életét, s gyakran hallhatjuk ilyen szövegösszefüggésekben: Űjfent elmegyek hozzájuk, újfent megdrágult a tojás, újfenn intőt kapott a gyerek stb. Az „újfentező” jelzővel emlegetett karfásról kiderült: a palóc nyelv az anyanyelvjárása, s így ter- mésze tesnek tekinthetjük, ha oly gyakran használta beszédében ezt a tájszónak is értékelhető szóösszetételt Tudunk arra is példákat idézni, hogy az írásos közleményekben sem szokatlan a használata. Erről ez a példatár bizonykodik: Újfent bebizonyosodott hogy jól tervezték meg a bevételt” (Népújság, 1979. nov. 30.). — „Újfent vetődik fel a kérdés” (Népsport. 1981. nov. 29.). — „A felek újfent hitet tették a békefolyamat mellett” (Népszabadság, 1982. febr. 26.). Egy-egy költemény szövegében is kulcsszerepet kapott Hogy milyen szöveg- összefüggésben, arról ezek a versmondatok tanúskodnak: „Újfent morognak salabak- terék, /Mi magyarságunk nekik nem elég” (Ady Endre: Morognak a vének). — „Újfent fiatal ma, /s a mondandónál több a mersze” (Majtényi Erik: Anziksz). Felsorakoztatott példáinkból az is kitűnhetett hogy szavunkat ebbe a rokon értelmű szósorba illeszthetjük bele: ismét, megint, újra, ismételten; rendszerint, újra és újra stb. Hogy van-e sajátos használati értéke, arról is meggyőződhetünk, ha megvizsgáljuk keletkezésének útját módját Az újfent összetétel előtagja az új melléknév, utótagja a fent (fenn) határozószó. Ez az utótag ad a szóalakulatnak sajátos nyomósító jelleget és szerepet. Ilyen használati értékben tehát bátran élhetünk vele szóban és írásban egyaránt Dr. Bakos József A Sportvilág a rádióban Április 22-én 14 órakor jelentkezik a Sportvilág című műsor, a Magyar Rádió és a Magyar Labdarúgó Szövetség közös programja. Vendégek: a Ferencvárosi Torna Club és a győri Rába ETO vezetői, Szepesi György, az MLSZ elnöke és Mészöly Kálmán szövetségi kapitány. Műsorvezető: Baló György és Malonyai Péter, szerkesztő: László György. Kérdéseket április 19-én, hétfőn 14- től 18 óráig és az adás napján 11 órától 16 óráig a 130-279 és a 130-299-es telefonszámon tehetnek föl az érdeklődők. Az életé az előny Egy tanulságos kiállítás margójára Fülsiketítő fékcsikorgás... Mire felkapom a fejem, a kisgyermek már a zebra közepén térdel, majd kezével az arcát szorítva, fájdalmasan végigfekszik a fehér-fekete csíkokon. A Zsiguliból kétségbeesetten ugrik ki a vezető és odakiabál, a közelben bámészkodókra: — Hívjanak mentőt, orvost! Telefonáljon már valaki...! A kisgyermek anyja — akinek a kezéből kitépte magát az eleven apróság — csak zokog, s óvó mozdulatokkal próbálja megnyugtatni. s a segítség megérkezéséig mozdulatlanságra kényszeríteni fiát. Később megtudtam, hogy a pajkosan futkározó, s az úttestre figyelmetlenül kiszaladó kisgyermek megúszta kisebb sérülésekkel. Sohasem felejtem el azokat a perceket, s mindig arra gondolok, hogy rosszabbul is végződhetett volna! Mint ahogy végződött már számtalanszor az egri Lenin út forgatagában is. Sajnos, az újságírónak hetente használnia kell egy „szakzsargont”, egy címet, amelyet legszívesebben nem ima le sohasem: fekete krónika ... S nem szívesen írja le azt sem, hogy „...a helyszínen meghalt", „... súlyos sérülésekkel szállították kórházba”, „... állapota élet- veszélyes”. Igen, azokról van szó, akik az egyre gyakoribb közlekedési balesetek áldozatai lettek, akikért hetekig, hónapokig küzdenek az orvosok, akik vétlenül is maradandó sérüléseket szenvedtek az országutakon. Hogy megelőzzük a baleseteket: biztonságos közlekedésre, kulturált járművezetői magatartásra, szerteágazó figyelemre van szükség. És a közlekedési szabályok alapos ismeretére, a KRESZ előírásainak maradéktalan betartására, valamint arra, hogy járművel vagy gyalog — az úton valóban társak legyünk. o Se szeri, se száma napjainkban azoknak a rendezvényeknek, amelyek a közlekedési kultúránk, közlekedési morálunk növelését célozzák. Nem is titkoljuk: o gyermekekért, az idősekért, s mindenkiért aggódunk, ha arról ejtünk szót, hogy közlekedés. Ennek olyan okai vannak, mint hogy az országútjainkon ma több mint kétmillió jármű fut, ebből egymillió 50 ezer a személygépkocsi. A motorizáció robbanásszerűen terjedt el hazánkban, jelzi ezt az is, hogy az ötvenes évek végén még mindössze 30 ezer gépjármű rótta az utakat. Azóta ilyen kifejezésekkel gyarapodott a napi szókincsünk: csúcsforgalom, kilométereken át kígyózó konvoj, forgalmi dugó, közlekedésbiztonság, agresz- szív vezető, balesetveszélyes zóna... S olyan jelenségeket kell tudomásul vennünk, mint az utakat szegélyző terelőkorlátra vagy a kanyarok mögött álló fákra, villanyoszlopokra akasztott koszorúk intő példája. A megelőzés egyik formája ,az ismeretek bővítésére való késztetés direkt eszköze az a kiállítás is, amely Az életé az előny címet viseli. Ez a gazdag anyagot bemutató tárlat — a Belügyminisztérium sajtóosztálya, illetve az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács szervezésében — elsősorban nem a megtörtént balesetek dokumentálását tűzte célul, hanem elgondolkodásra, egy sor maradi közlekedési szemlélet megváltoztatására ösztökél. A változatos képanyagot színes diák, illetve mozgófilmek egészítik ki — tanulságos esetek, helyzet- elemzések ismertetésével. Nem volt haszontalan rászánni az időt... o Mi is volt az, ami e kiállítás kapcsán elgondolkodtatta a látogatót? Mindenekelőtt: a gyermekbalesetek. Bár — mint általában a közlekedési balesetek száma — az utóbbi években egyre kevesebb történik, mégis elszomorító a tény, hogy például 1980-ban 2633 gyermek szenvedett balesetet. Ebből 972 hat éven aluli volt: meghalt, megsérült, örök félelemben éL A másik, ami megdöbbenti az embert: a tömegszerencsétlenségek számának növekedése. Ezen belül is a vasúti kereszteződésekben történt balesetek viszik el a pálmát: Siófok, Mohara, Lö- kösháza és Kétegyháza, de ki nem ismeri ezeket az el- felejthetetlen, az emlékezetből ki nem törölhető helyszíneket, ahol egyszerre tízen- húszan vesztették életüket. A „még átférek” közlekedési szemlélet miatt! És itt van oz alkohol: sajnos, egyre többen teszik kockára az életüket — és mások életét — egy-egy pohár ital kedvéért. Lapunkban is írtuk egy alkalommal, hogy egyetlen éjszaka, csak Egerben kilenc ittas autós akadt horogra az ellenőrzés során. Az országban 3354 balesetet „köszönhetnek” az emberek az alkoholnak, 280-an soha nem térnek már vissza a családjukhoz, a munkatársaikhoz, s azokhoz sem, akikkel együtt italoztak jó kedvvel, baráti társasággal. Csupán intő példájuk maradt itt, s az a teljesíthetetlen kívánság, hogy odr azok között lennének, akiktől — „csekély” 25 ezren vannak az országban — örökre, vagy bizonyos időre elvették a vezetői engedélyt... S hogy miért e cím: Az életé az előny... ? Erre hadd idézzünk néhány mondatot, amelyet a kiállítás tablóin olvashattunk: „... akinek távolsága van, annak ideje is van és az idő a közlekedésben éleletet is jelent.” Ezt egészíti ki az a néhány gondolat, amelyet az elmúlt évben az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács ülésén mondott dr. Horváth István belügyminiszter, az OKBT elnöke: „A jobb partneri viszony, a jobb együttgondolkodás és együttcselek- vés a közlekedés, a közúti forgalom biztonsága területén is egyre fontosabb tényezővé lép elő. Végső soron a döntés a mi kezünkben van. Az utakon is csak az életé lehet az előny..." Mert az életünk mindennél fontosabb! Szilvás István Marosi Gyula: Világító tölcsérgomba I. L_| árom évvel ezelőtt, az ** úttól épp egy bakug- rásnyira, kidőlt egy tölgyfa. Nem volt matuzsálem, alig ölelésnyi vastag, de úgy látszik, ma már a fák hamar halnak. Halálában szerény és megértő volt, mint általában azok, akik élni is így szeretnek : zuhanhatott volna az útra, eltorlaszolva sokmázsás tetemével, vagy halálát még inkább közüggyé téve, szétszaggathatta volna a villany- vezetéket, de inkább maradt az övéi közt, az erdőszéli galagonya- és vadrózsabokrok alján. A kidőlt törzs hamar eltűnt. Szorgos fűrészel ők feldarabolták, hordták száraz sufnikba, hogy hűvös, nyirkos estéken, tisztaegű csípős hajnalokon tűzhalált haljanak a benne lakó milliónyi szúk, lárvák és peték. De a félmétemyi, behasadt rönk megmaradt. Színes és nyüzsgő életnek adott terepet; a rejtőzködő bennlakók a kicsiny lyukakból állandóan pergő száraz fűrészporral adtak jelt szorgalmuknak, a dús korhadék között gyors százlábúak fémes futrinkák vadásztak, a holt gyökerek közé törékeny vöröshangyák építették városukat. Tavasszal a melegítő napsugár alá bodobácsok szá- fcai siettek elő a feketülő kéreg alól szunyókálni és paráználkodni, türelmes pókok érdemesnek tartották a rönk körül felhúzni hálójukat. Néha láttam kackiás csápjaival valóban hősies hőscincért, királyi vadként méltósággal lépkedő szarvasbogarat. Odvábán egyszer erdei sikló levedlett bőrét találtam. Idén a rönk kivirágzott, talán boldogságálban. Ahogy a száraz, élettelennek látszó sivatag egy kiadós eső után. Oldalán megjelent egy hatalmas világító tölcsérgomba, aztán még egy, még egy, és másnapra a rönk narancssárga, fodros ruhába öltözött. Az úton járva is érezni lehetett kissé fanyarkás gombaillatát. Meglehet, éjszakánként meleg petróleum- lámpa fénnyel világított is, meglehet, éjszakánként manók és tündérek táncoltak körülötte. A legpompásabb virágzás napján egy tíz év körüli fiút találok a rönk mellett: a gombatelep már szanaszét, összetörve, a nyirkos fűbe taposva, mint valami piaci szemét, a gyerek épp a tönköt rúgja széjjel. Rlepül a száraz kéreg, omlik, ’szakad a puha, járatokkal bebarangolt, sokféle népek otthona fakor- hadék. — Miért csinálod ezt, kisfiú? Szívem szerint „büdös kölyköt” mondanék, de akkor esetleg megijedne, elszaladna, és máskor, máshol rugdalna szét rönköket. Keserű és ingerült vagyok, de kisfiúzok, mosolygok, barátChaplin olasz módra avagy Nichetti a moziban Pukk! Vagyis pukk! Semmi többet, csak ennyit mond Mauricio Nichetti legújabb filmjében, melyet melegen ajánlhatok mindenkinek, aki szeret két óra hosszat végigkönnyezni a moziban, aki nem bánja, ha az élmények hatására megfájdul a gyomra, vagy hogy előadás után még két óra hosszával is csuklik — a röhögéstől. Is. Egyébként pedig a kacagástól, a bruhaházástól, a ha- hotázástól, a hihihitől, a nevetéstől — gondolom világos, hogy a vidámság e más és másfajta kifejezéseit más és másfajta poének idézik elő ... ! Szóval: pukk! Nichetti különben végig meg sem szólal. Ez a rövid hangutánzó szó azonban — minden különösebb kritikusi nagyképűség és belemagya- rázás nélkül — nemcsak az üdítő ital kispriccelésének hangját idézi, de azt a méla undort is, melyet hősünk a bambultató tévéprogramok, az olasz utcai erőszak, a mindennapokat az émelygésig átitató szex, a bárgyú reklámok, az értelmiségi hőzöngés, a vallási külsőségek, a család fogalmának, a hagyományok kiürülése iránt érez. Vagyis mindaz, amit felszínesen úgy lehetne öszszefoglalni: modern, olasz élet. Nem mondom el a történetet. S nemcsak azért, mert a legkevesebb utalással is poének sorozatát lőhetném le, hanem azért sem, mert Nichetti filmje azok közül az igazi filmek közül való, melyek elsősorban mint látvány érdekesek, sokkal többet hordoznak így annál, mint amit szavakkal körül lehetne írni. Eszközeiről is csak annyit, hogy az író-rendező-fősze- replőnek sikerült a valaha volt nagy nevettetők szinte valamennyi erényét — a sziporkázó ötletektől, a gégéktől kezdve a játék milyenségén és minőségéig — sikerrel ötvözni, megújítani. (Jó társakat talált ehhez Angela Pinocchiaróban, Luisa Mo- randiniben és Carlina Tortában.) Nichettiről azt terjesztik — csetléseivel, botlásaival, esetlen kisemberségével —, hogy ő a második Chaplin. Hát ki tudja? Talán az lesz. Mert egyelőre a dicső elődtől eltérően nemigen akar többet mondani annál; pukk! Könnyeimet törölgetve szerintem kezdetnek ennyi is bőven elég. Németi Zsuzsa ságot színlelek; talán nem is tudja, mit rombolt össze, de majd én türelmesen elmagyarázom, megmutatom neki, micsoda izgalmas világ egy korhadó rönk. Minden gyermekbe roppant érdeklődés szorult, csak fel kell kelteni a fantáziáját. A riadtan menekülő százlábúak, futrinkák, a védtelen maradt lárvák és csimaszok igen érdekesek, és a romok alatt lehet hogy megtaláljuk a sikló levedlett bőrét is. Bízni kell az emberi szépérzékben és kutatókedvben. Legközelebb, ha egy új rönköt talál, leheveredik mellé az avarra, és órákon át elbűvölve figyeli az életét. Rám néz. Arca sápadt, szeme alatt a kialvatlanság kék árkai. Homloka verejtőkés, fogait görcsösen összeszorítja. Koravén, eltorzult arc. Csak egy pillantásra méltat, aztán folytatja a dühödt rugdosást. Látja, nem vagyok rendőr, erdész vagy más efféle, akinek joga, s főleg a vállán vagy derékszíján hordott eszköze lenne megakadályozni őt mulattató tevékenységében, akkor meg mi közöm hozzá. Görcsösen összezárt fogai között sziszegve jár a gyorsan kapkodott levegő. 19V íjys — Hozzád beszélek! Nem hallottad, mit kérdeztem? Valaki mégiscsak lehetek, valami tanárféle, akit azért igazán komolyan nem kell vermi. A rugdosást abbahagyja, de nem néz rám. — Miért? Meg lehet enni ezt a gombát? — A szavak végét elharapja, ritmustalan, kaffogásszerű a beszéde. — Nem, nem lehet megenni. De amit nem zabáiba- tunk fel, még nem szükséges elpusztítani. (Folytatjuk)
