Népújság, 1982. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-17 / 89. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. április 17., szombat ■BHUkAiUyl MÁR NEM HATÓSÁG, MÉG NEM SZOLGÁLTATÁS... Emberi sorsok múlhatnak rajta Ha a nagyipari vezetőket hallgatja az ember, úgy tűnik, mintha a kötelező munkaerőközvetítés megszüntetésével megélénkülő munkaerőforgalom már-már elviselhetetlen gyötrelmeket okozna az iparvállalatoknak. Az objektívabb statisztikai adatok szerint azonban kiderül, hogy — például 1980- ban — a foglalkoztatottak mindössze 13 százalékát érintette a fluktuáció, s tavaly az ipari létszám — bár a tervezettnél némileg gyorsabb ütemben — alig két százalékkal csökkent. A témával foglalkozó elemzésekből az derül ki, hogy a létszámmozgások miatt siránkozó iparvállalatoknál általában stagnál, vagy esetleg csökken a rendelésállomány, a termelés növekedési üteme pedig mérséklődik. És kiderül az is, hogy az iparvállalatok még mindig jelentős létszámtartalékokat mozgósíthatnának — ha akarnának, ha ez az érdekükben állna. Ehnyi talán elegendő is azokkal a mind gyakrabban hallható megjegyzésekkel kapcsolatban, hogy esetleg jobban meg kellett volna fontolni a kötelező munkaerőközvetítés eltörlését! A kötelező közvetítési rendszer betöltötte funkcióját, megszüntették, ám — és ez igazi gond! — a helyébe jóformán nem lépett semmi. A kötelező közvetítést megszüntető rendelet ugyanis nem magát a munkaerőközvetítést, hanem annak csak adminisztratív jellegét szüntette meg, Ugyanakkor kimondta: a munkaközvetítő irodáknak egyfajta sajátságos szolgáltató intézményekként kell működniük. Könnyű belátni, hogy egy hatósági jogkörrel felruházott irodahálózat egészen másként, más körülmények között működik, mint egy szolgáltatóhálózat. Most pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy a munkaközvetítő iroda már nem hatósági, s még nem szolgáltató intézmény. Az előbbihez nincs jogkörük, az utóbbihoz pedig még a legelemibb személyi és tárgyi feltételek is hiányoznak. Mi kell a munkaközvetítéshez? Mindenekelőtt a munkaerőpiac, a kereslet és a kínálat naprakész, rendkívül széles körű és alapos ismerete. Hogy hol, milyen vállalat, kiket keres, milyen álláshelyeket kínál és milyen feltételekkel? S hogy kik, milyen munkalehetőségeket keresnek, s milyen igényeik vanak? Ez már önmagáiban is rendkívül precíz, és szükség szerint gyorsan korrigálandó nyilvántartási rendszert feltételez. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen rendszer manuális módszerekkel megvalósíthatatlan, tehát kellenének a korszerű adat- feldolgozók és tárolók, szükség lenne a hivatalok legtöbbjének munkamódszereitől merően eltérő ügyviteli szisztémára, s olyan emberekre, akik ezt az ügyviteli rendszert működtetnék. A munkaerőközvetítő szolgálatnál nemcsak az ügyfelek emberek, hanem maga a szolgáltatási tevékenység is emberi sorsokat befolyásolhat. Nyilvánvaló, hogy e szolgáltató intézményeknél nem unottan stemplizgető hivatalnokoknak, hanem emberségből is felkészült szakértőknek kell dolgozniuk. Pedagógiai, szociológiai, pszichológusi képzettséggel vagy legalábbis fogékonysággal bíró szakembereknek, akiknek mindemellett a legfontosabb munkaügyi tudnivalókkal iß tisztában kell lenniük. Hogy mindez utópia? Meglehet. Am e személyi és a tárgyi-technikai feltételek nélkül nincs értelme bármit is várni a munkaerőközvetítő irodáktól akkor sem, ha azok szolgáltatójellegét rendeletileg írtuk elő. S mert a rendelet nem intézkedett az általa megfogalmazott feladat megvalósításának részleteiről, két eset lehetséges: A munkaközvetítők fenntartásáért és működtetéséért felelős helyi tanácsok, beletörődve a látszólag megváltoztathatatlan helyzetbe, lényegében sorsukra hagyják ezeket az irodákat. Ez a tagadhatatlanul kényelmes és főleg olcsó megoldás azonban óhatatlanul azt eredményezi, hogy a területi munkaerőgazdálkodás kicsúszik a tanácsi ellenőrzés hatásköréből, s társadalompolitikai feszültségek forrása lesz A másik lehetőség, hogy a tanácsok valóban komolyan veszik a munkaközvetítés fontosságát; felismerik ennek gazdasági és társadalompolitikai jelentőségét, s ennek megfelelően valóban szolgáltató intézményekké alakítják át az egykor volt hatósági irodákat. A személyi feltételeket illetően valószínűleg nem kellene megoldhatatlan feladatokkal bajlódniuk. Az államigazgatásban éppúgy követelmény a létszámgazdálkodás racionalizálása, mint például a gazdálkodó egységeknél. Ée nyilván találhatók olyan szakemberek az államigazgatási apparátusban, akiknek tudósa, élettapasztalata, esetleg szakmai felkészültsége jól kamatoztatható a munkaerőközvetítésben. És ha a tanácsok költség- vetéseiket is célirányosan racionalizálnák, több pénz jutna a közvetítő irodák technikai felszerelésére is. A számlákkal persze aligha terhelhető az állami költség- vetés, de a kezdeti eredmények után némi anyagi segítség is remélhető. Végtére is egy jól működő munkaerő- közvetítő hálózat megteremtése ée folyamatos működtetése nem csak területi, hanem országos, ha úgy tetszik „össztársadalmi érdek. Vértes Csaba A városi tanácsnál lehet jelentkezni Garázsház épül az egri Csebokszári-lakótelepen Egerben, a Csebokszári-lakótelepen, a Shell-benzinkút melletti területen a városi tanács garázsház építésére adott lehetőséget: a jövő év elején megkezdődő és 1984- re befejeződő építkezéshez ingyen biztosítja a területet. Mint Dér Béláné, a városi tanács elnökhelyettese elmondotta, a több szintes garázsházban maximum 400 személygépkocsi elhelyezésére lesz lehetőség a földszinten pedig az Universal Szövetkezet létesít autómosót és biztosít egyéb, az autósok számára fontos szolgáltatásokat. A garázsház építése annál inkább szükséges, mert a további építkezések során Eger legnagyobb lakótelepén nem lesz több lehetőség garázs- építésre. Az eddigi számítások alapján az árak is meglehetősen elfogadhatók: egyelőre úgy látszik, diogy egy garázs ára 60—80 ezer forint körül lesz. ' Az érdeklődők 1982. május 30-ig jelenthetik be igényüket a városi tanács műszaki osztályán, ahol a garázsházépítéssel kapcsolataiban egyéb felvilágosítást is készségesen adnak. Tisztsége: a Központi Bizottság tagja Előtérben az alkotó, a cselekvő ember ^ ulyás Sándort, a he- ^ vési Rákóczi Termelőszövetkezet elnökét két évvel ezelőtt pártunk XII’ kongresszusán választották meg a Központi Bizottság tagjának. Hevesi irodájában most arról beszélgetünk, hogy a kongresszus óta eltelt időszak milyen tapasztalatokat hozott számára, másrészt pedig arról: tisztségéből adódóan milyen feladatokat kell ellátnia. Be1 szélgetésünk most azért is aktuális, mert a közelmúltban érkezett haza Portugáliából, ahol egy pártküldöttség tagjaként vett részt. — Valóban, Gyenes Andrásnak, a Központi Bizottság titkárának vezetésével tettünk látogatást Portugáliában. Nagyon hasznos, értékes találkozó volt Alvaro Cunhal elvtársékkal. Kölcsönösen tájékoztattuk egymást pártjaink, országaink életéről, az előttünk álló időszerű feladatokról, s természetesen szót ejtettünk a nemzetközi helyzetről is. — Gulyás elvtárs! A pártközi találkozókról sokszor csupán néhány mondatos kommünikék jelennek meg a lapokban, ön, mint személyes résztvevő, hogyan látta: mennyire érdeklik a portugál kommunistákat a mi eredményeink, s természetesen a gondjaink is? — Ez a találkozó nagyon őszinte volt. Számomra is meglepőnek bizonyult, hogy Cunhal elvtárs és az ottani pártvezetés, milyen sokat tud rólunk, s ebből következett az is, hogy igen alaposan és részletesen érdeklődtek minden iránt, ami nálunk történik. Igen nagy elismeréssel nyilatkoztak például a magyar mezőgazdaságról, a háztáji és a szövetkezetek kapcsolatáról, az életszínvonalról és a lakossági ellátásról. És sok kérdésük is kapcsolódott ezekhez a témakörökhöz. Azért, hogy jobban kifejthessék álláspontjukat a portugál kommunisták széles köreinek. De a kérdés első részében az is benne volt, hogy a portugál kommunisták — nem csupán a párt vezetői — mennyire érdeklődnek irántunk. Nehéz erre szavakat találni. Látogatásunk végén egy nagygyűlésre került sor — este tíz óra után. Hatalmas tömeg vett részt, alig bírtunk az emelvényre felmenni. S tartott a gyűlés hajnalig. Ügy, hogy senki sem mozdult Mindez, azt hiszem, mutatja, hogy hazánkat, pártunkat ismerik és becsülik. De a program bármely más részében is igen sok kérdést tettek fel nekünk ipari munkások, szövetkezeti tagok, s bizony, ha minden kérdésre megfeleltünk volna, talán még most is Portugáliában volnánk. — A találkozón nemzetközi kérdések is szóba kerültek. Nem volt ez szokatlan önnek, hiszen mint gyakorló szövetkezeti elnök, elsődlegesen a mezőgazdaságban otthonos. — A kérdés kapcsán talán arra is választ adhatok, hogy mint központi bizottsági tagnak, milyen feladataim vannak. Ezek közül kiemelném az információszerzést. Nos, valóban, mint szövetkezeti elnök, fő szakmámnak a mezőgazdaságot tartom. Ugyanakkor viszont ma már többnyire átfogó információval bírok az egész népgazdaságot illetően, de tájékozottságra tettem szert a külpolitikai kérdésekben is, sőt ha nem is teljes mértékben, de ismerem a pártközi kapcsolatainkat is. Ne vegye frázisnak: mindez elengedhetetlen. Hiszen nem csupán akkor kell képviselnem a Központi Bizottságot, Elviszi a kis házat? — hoz helyette nagyobbatl Dinnye, dinnye, de jé lesz...! — Meglékelhetjük-e a dinnyekérdést április derekán? — Meg, ha igen — mondja a dinnyés és mosolyog. Azután még hozzáteszi: — Meglékelhetjük, csak baj ne legyen. — Már miért lenne baj? — Bévül nem éppen komfortos. — Hogyhogy ...? — Kerüljenek beljebb, majd megtudják. És Fentiol László, csányi dinnyés „mester” fellebbenti egyik fóliasátrának bejáratát, meggörnyedve előremegy, s mert a méretekhez muszáj alkalmazkodni, magunk is hasonlóképpen követjük. Odabent fülledt meleg, arcunkba sűrű pára csap. Még alig léptünk be, még szét sem néztünk, de már fordulnánk is kifelé. — Tessék, csak tessék — invitál a gazda —, tanulmányozzák csak bátran, milyen is a dinnye áprilisban. Ennél nagyobb léket nem tudok nyitni a témájukhoz ... Így, hogy viccelődni van kedve ebben a kényelmetlen gőzfürdőben, kicsinység szintén vidámabban látjuk a világot, meg azt a keveset, amit ilyenkor látni lehet a hírneves hevesi diny- nyéből — ezúttal átányi telephellyel. Amit szemmel láthatunk, az tehát nem sok: istállótrágyaágyon, gyep- téglafészekből a sima homokfelszínre kisarjadt, két- levelű kis gyenge kezdemények zöld színű, katonás, hosszú sora. A fóliamennyezet izzad, végestelen-végig tele mindig esni kész viz- cseppekkel, a levegő pedig mikronméretű kis organizmusokkal, ezeket belélegezzük, ruhánkra ragadnak, egy darabig még majd otthoniakat is elszórakoztatják. — Akkor hát nem ülnek le — mutat a mester az ágyás deszkaperemére, s közben egy pillanatra sem múlik a vidámsága. Köszönjük a szíves szót, de ennyi is elegendő volt megtapasztalni, milyen is az áprilisi dinnye, a többiről majd odakint... — Ügy kezdhetem a történetemet, mint sokan mifelénk: nekem már az apám, a nagyapám is ... Ismerős ugye? — de mit tegyünk, ha egyszer ilyen egy kaptafára készültünk mi, csá- nyiak. Szóval, ezt lestem el a szüleimtől, ebbe a szakmába nőttem bele. Egyébhez nem is igen értek, így aztán, ha akarnám, sem kezdhetnék bele másba. — De nem is igen akarná, igaz? — Igaz ... — ... mert hasonló „hálás” pályát bajosan lehetne találni. — Ami a „hála” egyik részét illeti — mosolyog elnézően a dinnyés —, abba ha delegációval külföldre utazom, hanem itthon is — és igen gyakran. A testület tagjaként különböző tanácskozásokon, ünepségeken veszek részt, s ha esetleg ott nem is szólalok fel, de a rendezvények előtt is és utána is mindig szóba kerülnek a legfontosabb belvagy külpolitikai kérdések, s elvárják tőlem — joggal —, hogy széles körű információval szolgáljak. — A Központi Bizottság üléseiről kiadott közlemények az egész országot informálják a legfontosabb döntésekről, állásfoglalásokról. Ügy is fogalmazhatnánk, hogy a politikai munka nyílt ajtók mögött folyik. Az ülések légköréről, hangulatáról azonban már kevesebbet tud a közvélemény. Mi az, ami Gulyás elvtársat a legjobban „megfogja" a testület ülésein? — Nem könnyű ezt szavakba foglalni. Elsődlegesen talán a nagyon nyílt, őszinte, szabad véleménynyilvánítás. Az ember érzi, hogy itt nem a beosztás a lényeg, hanem az, hogy ki mit mond érdemben. Az üléseken nincsenek fölösleges, „csak azért szólok, mert itt vagyok” hozzászólások, aki szót kér, az világosan, nagyon tömören, a fejlődést szem előtt tartva fejti ki nézeteit. Figyelembe véve a belső és külső körülményeket. Hogy ez utóbbit egy kicsit megvilágítsam, hadd mondjak egy példát. A hatodik ötéves terv irányelveinek megvitatásakor sokoldalúan megfogalmazódtak azok a feltételek is, amelyek kívülről gyakorolnak hatást népgazdaságunkra. Érthetően, hiszen fejlődésünk ütemének meghatározása nem csupán elhatározás kérdése, hanem nagyon alaposan meg kellett fontolni, számba kellett venni az összes külső és belső, a fejlődést elősegítő, de fékező tényezőt is. Tehát az üléseken, ha nincs is ez mindig megfogalmazva: hamost belekóstolhattak. Gondolom, észrevették: nem éppen leányálom odabent, hát még ha nemcsak nézelődik az ember, de dolgozik is. Két, egyenként 70 méter hosszú, s talán két méter széles sátra van a dinnye csányi szakemberének, és sátranként 24 800 tő. — Egy hektárra 4500-at számolunk, és mi, ketten a nejemmel most, ebben az évben tíz hektárra szerződtünk a termelőszövetkezettel. Mielőtt megkérdeznék: a jövedelmen 37—63 arányban osztozunk, természetesen a kevesebb a miénk. Ezzel szemben a tsz biztosít fuvart, talajelőkészítést, szántást, műtrágyát, az egyéb költségeket viszont én fizetem. Bármennyire is tapintatlanság, de való igaz: rá akartunk kérdezni a jövedelemre, amely egyes elbeszélésekben egyenesen mesésen hangzik. — Ha nem akar, ne válaszoljon, de forintban mit jelent az a 37 százalék? — Nincs mit tagadni rajta: egyik évben többet, a másikban kevesebbet. Részben attól függ, hogy mekkora területen termelünk, részben pedig, természetesen attól, hogyan sikerül a dinnye, milyen lesz a termés, sikerül-e az elszállítását jól megoldani. Ami a jövedelmet illeti, nekem a zánk bele van ágyazva a nemzetközi vérkeringésbe. S amit az utoljára hagytam, de talán ez a legfontosabb: minden döntés az alkotó, a dolgozó, az országot épitő emberért történik. S ennek megfelelő súllyal. — Gulyás elvtárs a kulturális és oktatási bizottság, tagja. A bizottságban milyen tevékenységet folytat? — Nos, látja, először az volt a számomra furcsa, hogy ebbe a bizottságba kerültem. De aztán rájöttem, hogy a kultúra, az oktatás egyre szorosabban kapcsolódik a gazdasághoz, hiszen például a gazdaság fejlődése aligha képzelhető el az oktatás fejlődése, a képzett emberek nélkül. így egyre nagyobb kedvem van ehhez a tevékenységhez. Azt Is hadd mondjam el, hogy egyébként más bizottsági üléseken is részt vehetünk, és véleményt nyilváníthatunk. Jómagam például részt vettem a gazdaságpolitikai bizottság egy ülésén, ahol szóltam a zöldségtermelésben az értékesítés és a termelés összhangjának fontosságáról, illetve arról, hogy ezt az összhangot miként lehetnek megteremteni. Örömömre szolgált, hogy a bizottság javaslataimat figyelembe is vette. — Egy kicsit szokványos a kérdés: nem nehéz-e teendőit esetenként összehangolni? — Esetenként igen, de általában véve nem. Igyekszem, hogy mindenre jusson időm. Arra törekszem, hogy munkámat — akár mint tsz- elnök, akár mint KB-tag — maradéktalanul elvégezzem. Ebben szerencsére itteni munkatársaim is segítenek. Annak idején is tudtam, hogy a KB-tagság nem csupán megtiszteltetés, hanem munka is, éppen ezért igyekszem mindazt a közösség szolgálatában megtenni, amennyi tőlem telik. — Köszönöm a beszélgetést. Kaposi Levente n (Fotó: Perl Márton) múlt év sikerült a legjobban: 14 hektáron 1,3 millió volt az összbevételem, ezért ketten dolgoztunk napi 12 órát, plusz amennyit még csak lehet. Előtte három évvel viszont szabályosan ráfizettünk, mert olyan ez a dinnye, hogy egyszer viszi a kis házat is, máskor meg nagyobbat hoz helyette. — Reméljük, most is inkább így lesz, végezetül pedig még egy kérdést: sze- reti-e a dinnyés a dinnyét? — Na, vannak, akik erre azt mondanák, többet ér egy jó korsó hűvös sör. Ami engem illet, én maradok a dinnyénél. Ettől jobbat nem tudok, különösen a szigetcsépi, azt nagyon szeretem. Kívül olyan sötétzöld, hogy már szinte fekete, belül vérvörös. Az ize pedig...! Azt elmondani nem lehet... De mit is magyarázok én itt: eljön annak is az ideje, majd együtt megkóstoljuk. B. Kan Tibor
