Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-13 / 61. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 13., szombat & Szégyen volt, öröm lett — Tisztán tízmillió Csőd után három évvel Célba értek a következetes káliak Malinóczky István, elnök: Dolgozni csak keményen és következetesen lehet, folyamatos, szigorú ellenőrzéssel... Azt a dátumot, hogy 1978., valószínűleg fekete betűkkel írják majd be a közei 6200 hektáros káli Károlyi Mihály Mgtsz történetébe, ha egyszer sor kerül erre a történetírásra. A korábban ugyanis igen sok elismerést és kitüntetést kiérdemelt, s 1977-ben a „Kiváló” címet is elnyert gazdaság a következő esztendőre valósággal megroppant: alig valamivel kevesebb mint négymillió forint aiaphiény és 191 ezer forint nyereség! Ez a katasztrófa megrázta, megrendítette a termelőszövetkezetet, az ügyben vizsgálatot folytattak a megyei népi ellenőrök is. — Ügy tudom, sok volt a vita, a személyi ellentét az akkori vezetők között, akik aztán természetesen el is kerültek innen — mondja Malinóczky István, aki 1979. februárjában nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy a szövetkezet elnökeként talpra állítja ezt az — egykor szebb napokat látott — gazdaságot. ★ Miután a korábbi „élvonalból” legalább tízen eltávoztak, az új elnök úgyszólván egyedül maradt a második garnitúrával.. — Sokáig természetesen nem lehetett tartani ezt a helyzetet. Fiatal, jó szakemberekből álló vezetőgarnitúra kialakítására törekedtem, és ez lassanként sikerült is. Először főagronómus, aztán üzemgazdász, főkertész — és így tovább. Legtöbbjük közelebb a harminchoz, mint a negyvenhez. Most tehát ilyen „ifi” csapattal húzunk, hajtunk — mosolyog az elnök, majd javasolja: nézzünk szét talán. Igaz ugyan, túl sok látnivaló így, március első napjaiban még nem nagyon akad, de a kertészeknél már mozgolódnak — az pedig itt igen fontos ágazat —, utána a tehenészet következhet. A személyes tapasztalat biztosan többet jelent, mint az irodai beszélgetés. A pontos adatokat pedig ráérünk azután egyeztetni. Így aztán — miután Gyet- vai Árpád elnökhelyettes is csatlakozik — elindulunk, irány a kertészet. Az öt személy számára is elég kényelmet nyújtó Volgában természetesen továbbra is a munkáról folyik a szó. A két fiatal vezető elmondja: először a személyi feltételeket kellett megteremteni és szilárd alapokra helyezni a munkafegyelmet. Ez sikerült is. Aki pedig nem kedvelte a szigorú, következetes vezetést, a számonkérést, szóval a „tiszta vizet” — az elment. És: nem hiányzott. A tagság többsége azonban jó partnernek bizonyult, nékik is elegük volt már a zavarosból, rendet akartak, dolgozni — és persze, pénzt keresni. Hogy ez mennyiben sikerült, arról már magukkal az érdekeltekkel beszélgetünk. Megérkezésünkkor ragyog a zsenge március, enged a fagy, szépen fénylik, csillog a föld és a hatalmas, fehér fóliasátor, amely alatt már serény munka folyik. — Káposztamagot vetünk — ad kurta tájékoztatót a természetesen szintén fiatal főkertész, Vuray Gábor. Egyébként 11 ilyen sátrunk van, ezek sajátossága, hogy duplafalúak, közülük a belső bordázat nélküli, bálázózsineggel erősítették fel (új kísérlet). Ez természetesen már a kétszeres takarékosság jegyében történik. Azért kétszeres, mert a bordázat „kihagyása” 100—150 ezer forint kiadásától kíméli meg a tsz-t, a dupla fal pedig a fűtést teszi szinte teljesen elkerülhetővé. Utána lehet számolni, mennyi kiadást takarítanak így meg: a korábbiakban egyetlen éjszaka 2000—2500 forint értékű olajat fűtöttek el. Egy sátor hasznos felülete egyébként 1400 négyzetméter, itt serénykednek most az asszonyok, főztük Básti Ist- vánné, aki éppen 22 esztendővel ezelőtt, 1960. március 1-én lett a tsz tagja. — Emlékszik-e még a 78- as csődre? — Igen. de úgy gondolom, ne a rosszról beszéljünk, hanem arról inkább, ami most van, a jóról. Hogy van rendesen munkánk, és hogy minden hónapban kapunk tisztességes fizetést. — És az mennyi? — Ilyenkor nekünk, palántanevelőknek 4200—4500 forint jön ki, de csak hét órát dolgozunk. Nyáron tíz óra a munkaidő, akkor a pénz is több, de olyankor már nagyon nehéz a fólia alatt. — Nehéz bizony — kapcsolódik a beszélgetésbe Fabók Andrásné. — Nem is a sok hajladozás, hanem inkább a nagy meleg, több, mint 50 fok, és a magas páratartalom. Most is csorog a víz rólam, nem is bírja mindenki. Már én se nagyon. De ezt a kevés időt már kibírom: március 24-től nyugdíjba megyek. — Akkor hát, nemsoká vége lesz a fóliázásnak. — Igen, ée örülök is neki, nem mintha nem szeretnék dolgozni, de úgy látszik, ilyenkor már gyengül az erő. Jó egészséget, kellemes nyugdíjas éveket kívánunk tehát Fabók Andrásnénak, aztán irány az alatkai út, a tehenészet. Míg odaérünk, a legfontosabb tudnivalókat felváltva sorolja az elnök, meg a helyettese. Éppen tíz esztendővel ezelőtt építették, akkor az első és egyben a legkorszerűbb szakosított tehenészeti telep volt a járásban. Időközben kissé megkopott, elavult, érik tehát az ideje egy kiadós rekonstrukciónak. Ennek tervei már el Gyetvai József: — Öröm ez a munka, csak érteni kell hozzá és szeretni ezeket a kis jószágokat (Fotó: Szántó György) is készültek, a kivitelezésre viszont 2—3 évet biztosan kell várni. Hiába, egyszerre minden nem megy! ★ Az előzmények után nem számít meglepetésnek, hogy Horváth László személyében itt is fiatalemberrel ismerkedünk meg, ő a tehenészeti telep vezetője. Először az állományról érdeklődünk. — Jelenlegi szarvasmarhaállományunk 1400, ebből 540 tehén. Eredményeinkről röviden talán csak annyit, hogy az 1978-as helyzethez képest tejtermelésünk 50 százalékkal emelkedett, egy liter tej önköltsége pedig 24 százalékkal csökkent. Szépek a további mutatók is, a súlygyarapodás, a borjúszaporulat. Utóbbira természetesen gondozójuk, Gyetvai József a legbüszkébb. — Volt itt, persze, régen, évekkel ezelőtt, még mielőtt idekerültem volna, 40 százalékos elhullás is. Most folyamatosan 2 százalék alatt vagyunk, az éves 540 borjúszaporulat mellett. — És a régi gondozó? — Vagy nem értette, vagy nem szerette a mesterséget — vagy mind a kettő.... A borjú törékeny, kényes jószág. és persze, igen kedvesek is, meg drágák, megérdemlik, hogy óvjuk őket. Kezdődik azzal, hogy három órával a világra jötte után meg kell itatni, azután a nap folyamán még négyszer, további 1—1 liter tejjel. Eny- nyi szükséges ahhoz, hogy kialakuljon az ellenálló képessége a betegségekkel szemben, és hogy szép fejlődésnek indulhasson. Ami meg azt a régi dolgot, azt a 40 százalékot illeti, arról legjobb, ha hallgatunk. Annak idején — ez volt a járás szégyene. Szerencsére, valóban régi história ez, van már vagy tízéves, így inkább a jelen eredményeit összegezzük riportunk végeztével. Dupla falú fóliasátor alatt, nagy melegben, magas pára- tartalom mellett dolgoznak a káli termelőszövetkezet kertészeti ágazatának tagjai — Talán csak a legfontosabbakat — mondja Malinóczky István. — Üzemi termelési értékünk három évvel ezelőtt 89 millió forint volt, 1980-ban 106 millió, most pedig kevés híján 123 millió forint. Hasonlóan alakult az árbevétel fejlődési aránya (108—115—130 millió forint) valamint a szövetkezeti brüttó jövedelem és a nyereség is. Utóbbi kereken tízmillió. A számok mögött mindenütt megtalálható a nagyon kemény és következetes munka. Tudni kell azt is, hogy a növénytermelési hozamok nem voltak magasak a káli termelőszövetkezetben, az önköltségek viszont igen kedvezően alakultak. Évek óta legjelentősebb eredménynek tartják, hogy 1978-hoz viszonyítva a kukorica hozama 50, a gyepterületé pedig 64 százalékkal emelkedett. Ezek után aligha gondolhat bárki is arra, hogy készen kapták, ölükbe hullottak volna az eredmények. A határozott, jó szakmai irányítás, a folyamatos ellenőrzés és számonkérés jellemezte az elmúlt éveket. Ebben a „küzdelemben" voltak negatív szereplők is, akik fegyelmi büntetésben részesültek. illetve, akiket kártérítésre köteleztek. Rendnek kellett lennie — és rend lett. A Károlyi Mihály termelőszövetkezet az utóbbi három esztendő egyenletes fejlődése,, valamint az 1981-es termelési eredményei alapján lehetőséget kapott arra, hogy megpályázza a „Kiváló” cím elnyerését. B. Kun Tibor Negyven nő és egy férfi Melléküzem. Ennek is any- nyi a köze a mezőgazdasághoz, mint a többi, hasonló társának. Negyven nő dolgozik itt. Díszdobozokat készítenek. Közülük az alapítók hajdan a virágkertészetben szegfűt, primulát neveltek, most pedig teljesítményben ragasztanak, illesztenek, vágnak, mérnek. Fejük fölött tető, a sarokban kályha. Ez már műhely. De akad még itt gond is. Naponta száz A gyöngyösi Mátra Kincse Tsz valamikori gazdasági telepén az építők addig- addig serénykedtek, míg a kezük munkája nyomán ki nem alakultak azok az új helyiségek, amelyek együttesen dobozüzem néven ismeretesek. A műhely elég tágas. Egyik végében egy vágógép, a másikban egy jól megpakolt íróasztal. A kettő között a munkahelyek sora. És nők és nők, fiatalok, középkorúak, vékonyabbak, teltebbek, meg egy férfi is: az üzem vezetője, Szabó István. — Kilencen vagyunk tsz- tagok, a többi harminckettő alkalmazott — magyarázza Erdei Ferencné, aki a „főnök” helyettese is egyben. — Négy-öt tagú csoportokban dolgozunk. A keresetünk a csoport teljesítményétől függ. Naponta átlagban száz dobozt tudunk elkészíteni. Egyért most öt forint hatvan fillért kapunk. Pillanatok alatt kiderül, éppen „jókor” érdeklődik náluk az idegen. Rossz a hangulatuk. — Általában kétezerötszáz körül van a havi jövedelmünk, de februárra a felét is alig kapjuk — tudom meg Kerekes Lászlónétól. — Persze, hogy el vagyunk keseredve. — Pedig még szabad szombaton is bejöttünk — teszi hozzá az előzőekhez Patócs Jánosné. — Határidős munka volt, ezért. — Az üzemvezető szólt — folytatja Lehotai Lászlóné —, ő kérte, hogy jöjjünk. Voltunk tizenkilencen. Sima órabért írtak be, hat órát. Ezek bizony nem szívderítő dolgok. Kertészek voltak Úgy lett dobozkészítő üzem a gyöngyösi tsz-ben, hogy a virágkertészetet fel kellett számolniuk. Nem hozott jövedelmet. A budapesti Tok- és Díszdobozkészítő Ipari Szövetkezetnek pedig- dolgos kezekre lett volna szüksége. Így találkoztak össze. Lehoztak néhány gépet Gyöngyösre, és felvittek néhány nőt Pestre. így kezdődött. A gépek maradtak, a nők pedig visszajöttek, mihelyt megtanulták a díszdobozkészítés minden csínját- bínját. — Azóta fordult a dolog — mondta Szabó István. — Már az új dolgozókat nem viszik Pestre, hanem onnan jön le egy tapasztalt szakmunkás. Ha összejön megint egy csapatra való munkásjelölt. — Es a betanítási időre nem kapnak kedvezményt az újonnan érkezettek? — Dehogynem. Órabért. Ha új terméket kezdünk, akkor pedig a begyakorlást vesszük figyelembe. De olyankor, ha csupán a díszdoboz mérete változik, a munkafolyamatok pedig nem, kedvezmény nem járhat. Az üzemvezető is kertész volt. Ma már ipari munkás? — Én is csak tanulom a mesterségem. Annak idején mondták, elvállalnám-e az üzem vezetését. Teljesen új dolog előtt álltam, de döntenem kellett. Tudtam, a vezetőnek nincs könnyű dolga, de mindig szerettem az emberekkel dolgozni: — Miért nem közlik előre, hogy mire számíthatnak az üzem dolgozói? — Mert nekem is először a pesti központtal kell megbeszélnem. Itt van ez. a vitatott februári kereset is. Azt is előbb fent kell... De nem úgy lesz az, ahogy az asszonyok mondták. Nemhiába fiatal az üzem, mindenkinek kevés még a tapasztalata. Tanul a főnök is Méghozzá a szakmát tanulja, és tanulja a főnökséget. Hetente megy Pestre. A kis teherautóval anyagot is hoz. Panaszolták az asz_ szonyok, előfordul az is, hogy nincs anyag. Akkor csak azokat a munkafolyamatokat végzik el, amikhez minden a rendelkezésükre áll. — De nem mindegy az, hogy a folyamat megszakad-e vagy nem. És az sem, hogy hányszor kell kézbe vennünk ugyanazt a dobozt. Ha csak halomba rakjuk és onnan szedjük újból, az nemcsak pluszmunka, hanem fölöslegesen elmúló idő is, azaz: pénz. Ki téríti ezt meg? így zsörtölődtek az üzemben. De hát a főnök is úgy van ezzel, hogy még sokszor csak a kérdést ismeri, a választ előbb Pesten kell megkonzultálni. Fura helyzete van, annyi szent, ö a legmagasabb tisztségviselő az üzemben, látszólag tehát Dobozolnak.... mindenek ura. De nem így van. Ö a mindenes. Bér- számfejtő, anyagbeszerző, meós, munkaügyes, személyzetis, raktáros és minden. — Ez sem könnyű — jegyzi meg csendesen. — És annyi pénzért, amit kapok érte... ? Még én is csak az elején tartok mindennek. Legalább egy év kell még ahhoz, hogy azt mondhassam, no, most már ... úgy, ahogy rendben lennénk. Egy biztos, az üzem vezetője nem akar szerecsent mosdatni, tiszteli a realitást. Jó kezdet A tavalyi év volt az első, amit már termeléssel töltöt(Fotó: Perl Márton) tek, de még csak egy részét a tizenkét hónapnak. — A tervünk kereken kétmillió forintot tett ki. Ezt mintegy öt százalékkal teljesítettük túl. A nyereségünk is hasonlóan alakult. Kétségtelenül szép adatok ezek. Mindjárt induláskor — Mindannyian egy szocialista brigádban vagyunk, a vezetője ennek Szőllősi Aronné. Bár meghagytuk a Lenin nevet, amit még a kertészetben választottunk, mindent elölről kellett kezdenünk a versenymozgalomban is. De reméljük, ott is helytállunk. Miért ne? Csak rajtuk múlik. G. Molnár Ferenc
