Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-06 / 55. szám

NÉPÚJSÁG, 1982. március 6., szombat MŰVÉSZETÉS IRODALOM

Képanyagunkat Kovács Margit keramikus nőalakjainak reprodukcióiból válogattuk.

A fotókat Perl Márton készítette. Filmek, filmek, filmek

(Az Aranycsapattól a Keresztapáig)

tét, szinte szürrealisztikus befejezésben az áttételek mellett is pontosan érezzük a mesélő aggodalmát a pusztuló erkölcsi értékek és az elszürkülő emberi kapcsolatok iránt. A novella hangvételének, a hasonlatok és metaforák színeinek komo- rabbá válása, a hosszú leíró- jellegű részeket felváltó rövid, sűrített erejű mondatok, mind a befejezés látomásszerű képét készítik elő. „ ... Felnyújtom a kezem: bádogot ér. Valaki csukta a fedelet.” Megkönnyebbülést talán csak ott talál az olvasó, ahol keserű fintort vág a mesélő: „Egy ilyen pléhska- tulyával kell kibékülnöm. Nem fenyőillattal és harangzúgással.”

Egy másik, bizakodóbb hangú, költői szépségű elbeszélésében (Esik) egy nyár végi szabadság utolsó napját, az istándi esőt jeleníti meg. Az egész novella folytonos lüktetés: az örömért, az élet jobbra fordulásáért való reménykedés aszerint változik pianóból fortéba, ahogyan a vihar halkul, csendesedik. A természet a mesélő szívéhez, eszéhez beszél, a mesélő pedig ért a természet, a fenyők, a csillagok nyelvén. Szüksége is van erre a titkos beavatottságra ahhoz, hogy a mindennapok elviselhetők legyenek. A befejezés rezignált hangulatát csak az elbeszélő maradásra bíró szeretete oldja fel: „Ebben a percben szívta meg magát az istándi föld, hogy érzem, nem ereszt el... hiába repülnék mint a parittyakő, csak az egész havassal tudnék megmozdulni.” „ ... repülnék mint a kő, amikor visszahull, és ott marad súlynak a csillagok alatt.”

Varró Ilona alkotómódszerében a pontosság igényét érezzük: mind az élet apró eseményeinek meglátásában, megélésében, mind azok művészi regisztrálásában. A gesztusok, önkéntelen mozdulatok mögé lát, a lélek mélyére visz tekintete. A mikrovilágból az univerzumot építi fel. Írásainak erejét az adja, hogy észrevételei mind megélt, megszenvedett események lenyomatai, önmaga kitárulkozásába beavat, bizalmába fogad: megértést, azonosulást feltételez. S bár legtöbb novellája a nők sajátos világáról szól, írói, emberi hitelét éppen az adja, amivel ezt képes általános érvényűvé emelni: embersége, szellemi, erkölcsi tisztasága. Magányos, elesett, sikertelen áldozataival együtt érez ugyan, de nem veszi őket feltétlenül védelmébe: a boldogsághoz, sikerhez tartás és önzetlenség szükséges. Hősei, bár saját sorsukon nem tudnak változtatni, de eljutnak arra a pontra, ahol enyhülnek a bánatok, a panaszok, és a pillanatnyi lét- helyzet ismét értelemmel telítődik: ez a legnehezebb, de az értelmes továbbélés egyetlen feltétele.

Varró Ilonának különös érzéke van ahhoz, hogy a pillanatok, helyzetek felismeréseit a saját és az olvasó hasznára, örömére felfedje. És minthogy árnyalatokban, színekben, ízekben oly gazdag nyelven ír, amely csak az erdélyi magyar embernek sajátja, novellái a tartalmigondolati értékeken túl a nyelvi finomságra is érzékeny olvasónak külön is élvezetet nyújthatnak.

(Dacia, 1979)

Pallaghy Piroska

Ismét divat moziba járni — állítják a szakemberek, és a statisztika valóban arra enged következtetni, hogy ez már nálunk is így van. Hogy a helyzet ne változzék a jövőben sem — arra a következő hónapok, hetek programja az ígéret, azok a komédiák, drámák, ifjúsági és gyermekfilmek, amelyek mostanában kerülnek műsorra. A magyar film — hosz- szú pangás után — ismét kezd érdekes lenni, talán nem utolsósorban azért, mert egyre sokszínűbb, műfajilag is változatosabb a termés. Az új bemutatók ugyancsak ezt bizonyítják, hiszen az ötvenes évekről szóló alkotás ugyanúgy található köztük, mint aktuális komédiák. Bacsó Péter forgatta iQó Évával a főszerepben a Tegnapelőtt símű társadalmi drámáját, amely egy egykori apácajelölt sorsát kíséri végig 1947-től az ötvenes évek elejéig. Mészáros Márta francia koprodukcióban készítette el Hernádi Gyulával közösen írt forgatókönyve nyomán Anna című új alkotását. Ebben a napjainkban játszódó históriában,- amelynek szálai visszanyúlnak 1956-ba, a szülő-gyermek kapcsolatot vizsgálja a híres sztár, Marie Jósé Nat közreműködésével. Partnerei: Jan Nowicki, Dunai Tamás, Tordai Teri és a marosvásárhelyi Lohinszky Loránd. Böszörményi Géza a mai vidéki életről mondja el véleményét Szívzűr című új művében. A friss diplomás orvos és felesége nagy tervekkel telepedik meg a faluban — s bármilyen jól is megy nekik, házasságuk mégis válságba kerül, az asszony képtelen elfogadni az új életformát. A filmben többek között Máté Gáborral, Básti Julival, Udvaros Dorottyával, Újlaki Dénessel találkozhat a magyar néző. Bemutatják még Kézdi Kovács Zsolt filmdrámáját, A remény jogát is, finn színésznővel, Maia LHsa Turkkával a főszerepben. Most, hogy a magyar labdarúgás ismét beszédtéma lett — különösen a madridi világbajnokság előtt —, külön aktualitást kap Surányi András új dokumentumfilmje, Az aranycsapat. A film néhány eddig nálunk még nem látott dokumentum felidézésével, világnagyságok, köztük — Puskás, Pele, Fritz Walter, Billy Wright, Helmuth Rahn, Sebes Gusztáv, Beckenbauer, Grosics, Czi- bor és mások — megszólaltatásával szembesíti az egykori mítoszt a valósággal. A

film operatőre Máthé Tibor és ifj. Jancsó Miklós.

Ami a külföldi filmeket illeti, kétségkívül a legnagyobb siker Mario Puzo magyarul is megjelent regényadaptációja, a Keresztapa lesz. Francis Ford Coppola ezzel a hatásos, a véres jelenetekben csöppet sem szűkölködő maffiatörténettel egy csapásra a világ legismertebb rendezői közé emelkedett. Az Oscar-díjakkal elhalmozott produkcióban olyan sztárok szerepelnek, mint Al Pacino, James Loan, Meryl Streep, mindenekelőtt azonban Marion Brando színészi remeklésének köszönheti nagy népszerűségét. Ugyancsak világsztárokat vonultat fel — ha nem is ilyen menyiségben és színvonalon — Hall Bartlett mexikói—amerikai drámája, a Sanchez gyermekei is, amelyben a hajdani szépséggel, Dolores del Rióval és nem utolsósorban Anthony Quinnel találkozhatunk.

Federico Fellini a nőmozgalmakról, a nő mai helyzetéről elmélkedik legújabb, kétrészes filmjében, A nők városában, amelynek főszereplője természetesen férfi — Marcello Mastroianni. Alain Resnais-től, a filmművészet nagy megújítójától legközelebb az Amerikai nagybácsim című alkotást vetítik nálunk — egy tudományos kísérlet filmes bizonyítását három eltérő korú, társadalmi helyzetű ember sorsának kikerülhetetlenségéről.

„Jobb ma egy nő, mint holnap három” — tartja a francia Francois Leterrier, és ezt igazolja most műsorra kerülő komédiája is egy házasság bonyodalmainak felsorakoztatásával. A nevetést tartja fő céljának — bevallottan is — Claude Zidi is, aki Éretlenek címmel kalauzol bennünket egy előkelő gimnáziumba, ahol nem éppen a fegyelem a nevelés főerőssége . ..

Kojak felügyelő ezúttal a mozikba várja híveit: Joseph Sargent krimije, a Kojak és a Marcus Nelson gyilkosságok csöppet sem szokásos bűnügyi história, de ennél többet illetlenség lenne elárulni ... A zenés filmek kedvelőinek lesz bizonyára csemege az Alma című amerikai alkotás, amely kivételesen nem a jelenben, hanem a jövőben játszódik, egy képzeletbeli beatkoncerten, valamikor a század vége felé, de amit a műfaj manipulálhatóságáról elmesél — az már korántsem olyan fantasztikus ...

Nemlaha György

iOHBa

hirtelen sebességtől mindketten hátradőltünk, amin ők hangosan, jókedvűen nevettek, és mi is nevettünk, és pillanatok alatt minden olyan volt, mintha már régi barátaink lennének. Mind a két fiú nagyon fiatal volt és jóképűek, és persze, imponálni akartak a lánynak, tréfáltak, hülyéskedtek, vicceltek, a pilóta pedig, akár egy profi, vagy 120-szal repesz- tett, de olyan biztonsággal, olyan ügyesen, hogy csak a száguldás örömét élveztük, és nem volt bennünk félelem semmi sem. Ellenkezőleg, göndöreket nevettünk, ahogy az éles kanyarokban egymásnak dőltünk, majd tehetetlenül a kocsi oldalához préselődtünk. Volt rádiójuk is, a rádióban valami vad ritmusú zene, és igazán olyan volt, mintha minket ez a zene repítene.

Gábriel, amikor a történetében ide ért, akart inni egyet, de már alig volt a poharában, így hát kértünk még söröket, ittunk, és ő folytatta történetét.

— Nem féltek? — kérdezte a srác, aki vezetett, és hátrafordult, és ránk nézett, és nevetett.

— Dehogyis, csak add neki, öreg, nagyon alacsonyan repülünk. .. — és ez a pár szó, mintha szalagon lenne, azt hiszem, örökre megmarad az emlékezetemben. És látom a két srácot és a menyasszonyomat, még magamat is, ahogy mindnyájan nevetünk, aztán hirtelen felvillan szemben az a másik autó, és már mintha az arcomhoz érne, és még belém nyilall, hogy most meghalunk, aztán az a csattanás az agyam, ban és a szétrobbant üveg hangjai, aztán a semmi.

Amikor magamhoz tértem, hirtelen nem tudtam semmit. Aztán láttam magam felett az eget valahol nagyon mesz- szire, és hol ebben a messzeségben, hol pedig egészen közel, közvetlen a fejem felett egy Krisztus-keresztet. Az első gondolatom az volt, hogy meghaltam, és ez, ahol vagyok a túlvilág, és valahogy murisnak tartottam, hogy ezek szerint mégiscsak van, és ahová kerültem, ez már a mennyország.

Nevetni kezdtem, hangosan nevettem, hogy a jóisten eltévesztette a dolgot, hogy pogány létemre idekeveredten., és ha már itt vagyok, nevemnek megfelelően akár arkangyalnak is beállhatok... És akkor egy pillanat alatt elkezdett fájni, kibírhatatlanul mindenem, és újra puha sötétségbe süllyedtem. Aztán másodszor is, harmadszor, negyedszer is magamhoz tértem, és az ég meg a Krisztus változatlanul ott volt felettem.

Nem tudom, hogy bírtam felülni, de valahogy felültem, és ott az út szélén, az árok partján nekitámaszkodtam a keresztnek. Hihetetlen volt a csend, és láttam egymásba olvadva a füstölgő, égő roncsokat és a fiúkat, aztán a másik kocsi utasait, megszámoltam őket, négyen voltak, mind férfiak, és egyikben sem volt semmi igazi, ps nem volt a menyasszonyomban sem, ahogy ott, az úttesten, hihetetlen testhelyzetekben, szerteszét hevertek.

Utólag sem értem, de még csak nem is iszonyodtam, ahogy néztem a füstölgő képet, aztán már ezt sem, mert a vér belefolyt a szemembe, és akkor meg akartam törölni, de olyan fájdalmat éreztem, hogy muszáj volt megint elájulni.

A kórházban tudtam meg, hogy tulajdonképpen hét és fél ember halt meg akkor ott az úton, és az a megmaradt fél, ami él, az én vagyok. Aztán azt is mondták, hogy ez va. lóságos csoda, továbbá azt is, hogy az a táskarádió, amiben az a jó zene volt, az egy karcolás nélkül megúszta, ott volt, mellettem az árokparton, bömbölte a táncdalokat, és én csak azért nem hallottam, mert a fülem kívül-belül tele volt vérrel, és átmenetileg elvesztettem a hallásom.

Gábriellel itt újra ittunk egy szép, nagy, hosszú kortyot a sörből, majd újra folytatta a szót.

Annyit tudtam, hogy élni kell, ha egyszer már így alakult a dolog, és így tudomásul venni magamat, ahogy attól

a pillanattól vagyok. Egy ideje arra gondolok, hogy jó lenne megnősülni, de az ismerős hölgyek számításba sem jöhetnek. Ezért aztán hirdettem, hogy „harmincas férfi, rokkantnyugdíjas. . .”, és kaptam is rá két választ. Az első megírta, hogy neki a külső nem számít, neki csak az kell, hogy szeressék, és hogy ő is szerethessen egy embert, akihez hozzátartozik. Megírta még, hogy hol találkozzunk, mire azt válaszoltam, hogy nekem ez nagyon nehéz, mert a megjelölt hely nagyon messze van, mert összesen csak egy lábam van. Rendes volt a nő, válaszolt, méghozzá táviratban: „Nagyon sajnálom, ne haragudjon, de ez esetben tárgytalan.”

A másik hosszan írt, hogy mély érzésekre vágyik, hogy két ember megértse egymást, és hogy jóban-rosszban kitartsanak, semmi más nem számít.

Gábriel és én itt a történet s a sör végére értünk.

— És mit válaszoltál? — kérdeztem,, mielőtt elbúcsúztunk volna.

— Van időm — felelt Gábriel nyugodtan —, így írtam neki egy négyoldalas levelet, megírtam ezt a karambolt is, de persze, csak kevés részletet. Azzal fejeztem be, ne haragudjon, de elfáradtam, mire a négy oldal végére értem, ugyanis, mivel hogy jobb nincs — bal kézzel írtam az egészet.

— És...? — Válasz...?

— Nem, még nem érkezett — és Gábriel rám mosolygott, hogy szinte megszépült az arca —, tudod, jó lenne, hogyha jót írna, de persze, én ebben nem reménykedhetek. Van nálunk, ugyanis akik így jártunk..., szóval, van nálunk egy alapszabály: örülni kell, örülni kell az életünknek, és sok mindent szabad gondolnunk, hinnünk, csak egyet nem: mélyen remélni valami jót, valami szépet, de hát, ezt te is megértheted. Nagyon remélnünk nem lehet,