Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
10. NÉPÚJSÁG, 1982. március 6., szombat Tavasz kezdetén a mezőgazdaságban; ezzel az összefoglaló címmel gyűjtöttük témáinkat mai összeállításunkhoz. Fölvillantunk néhányat azokból a tudományos, technikai eredményekből, amelyek a korszerű mezőgazdaságra, élelmiszeriparra ma már jellemzőek. A tudományos kutatások eredményeinek gyorsabban kell beépülniük hazánk élelmiszer-gazdaságába is, hiszen a nemzetközi versengésben ez nélkülözhetetlen. összeállította: Hekeli Sándor Nem érhet felkészületlenül Növények és belvizek Sajnos az éghajlat-ingadozások, különösen a csapadékviszonyok évről évre való szeszélyes alakulása miatt nagyon fontos, hogy vízgazdálkodásunk a víz túlságosan bő jelentkezésére is felkészüljön, és képes legyen kártételeinek kivédésére vagy legalábbis tompítására, bár ez a vízpótló öntözéseknél kétségtelenül ritkábban és rövidebb időszakon át szükséges. Ma is emlékezetesek viszont, különösen a kajszitermesztéssel foglalkozóknak az 1916-os és az 1940—41-es évek, amikor sok olyan kajszitelepítés ment tönkre magas talajvíz miatt, ahol azelőtt évtizedekig nyoma sem volt talajvíznek. A belvizek megjelenése a csapadékos időszakban — kivéve a kora tavaszi (hóolvadó- sok utáni) belvizeket, amikor még a talaj fagy miatt képtelen a talaj bevenni a vizet — éppen a talaj rossz bened- vesedésének a feltűnő mutatója. Ez leggyakoribb a vékony termőrétegű és rossz vízbefogadó képességű altalajok esetében. Ilyenkor csak tüneti kezelés lehet a vízelvezetések megszervezése. A tartós rendezés a rendszerint szerkezetjavítással elérhető jobb talajvíz-kapacitás kialakításával oldható meg. Levegő nélkül A túlzott vízellátás önmagában még nem lenne végzetes, de ez többnyire a talaj hajszálcsöveinek teljes elárasztását okozza, aminek következtében kiszorul belőlük a levegő. S annak ellenére, hogy teljesen levegőtlen talaj tulajdonképpen nincs, mert elárasztás esetében is bizonyos mennyiségben marad levegő a talajvízben légbuborékok alakjában, ez már a termesztett növények túlnyomó többségének nem megfelelő. Egyrészt ha hosszú ideig tart, akkor a növények megfulladnak. A talaj oxigéntartalmának legkisebb értéke két százalék, de ez a legtöbb növénynél már káros tüneteket idéz elő. Ezenkívül, ha a gyökerek még jelentősebb kár nélkül el is viselnék a levegőhiányt, illetve a vízben lévő levegő bizonyos mértékig el tudná látni őket, amint ezt a víz- kultúrás kísérletek is bizto- nyítják, akkor is fennáll a károsodás veszélye, mivel a talajnak szintén szüksége van levegőre. Levegő hiányában megszűnnek a talaj oxidációs folyamatai, és előtérbe kerülnek a kedvezőtlen, levegőtlen viszonyok között zajló folyamatok. A keletkező széndioxid és szerves savak felhalmozódása következtében savanyúvá válik a talaj, és a gyökerekre mérgező, úgynevezett re- dukálatlan szerves vegyüle- tek — többek között ferro sók — keletkeznek. Minél kisebb a gyökérzet légzése a közvetlen károsodásuk, vagy akár a talajlevegő hiánya miatt, annál rosszabb a növények anyag- felvétele, amely végül meg is szűnhet. Ezért mindezek a jelenségek a vízbŐ6ég ellenére, a szárazsághoz hasonló tüneteket idézhetnek elő, vagyis maguk után vonják a növénytermesztést közvetlenül érintő károsodásokat, a kihajtás, továbbnö- vekedés elmaradását, a kihajtás után rövidebb-hosz- szabb időn belüli hajtás-, levél-, virág-, terméskezde- mény-elszáradást, lehullást, a különféle kéreg- és csúcsszáradásokat. Súlyosabb esetben a kisebb-nagyobb arányú, sőt a teljes kipusztulásuk is bekövetkezhet, mégpedig nem mindig közvetlenül a víz levonulása után, hanem több-kevesebb idő elteltével. A védekezés lehetőségei Ezeknek a károknak a csökkentése érdekében kíván fokozott figyelmet már a telepítéseknél a talajvízszint várható alakulásának meghatározása. A levegőigényes gyökérzetű és ezért a túlzott vízellátásra különösen érzékeny kajszibarackkal kapcsolatban állapították meg, hogy azokon a részeken, ahol a talajvíz szintje 3 méternél mélyebben állt tavasszal, ötven százalékkal kevesebb volt a pusztulás, mint az olyan foltokon, ahol a felszín alatt egy méternél nem volt mélyebben a vízszint. Szőlőt sem ajánlatos olyan helyre ültetni, ahol nem tartható a talajvízszint 1 méter alatt a csapadékos években. A 70—80 centiméteres talajvízszintnél már komolyan károsodhatnak a szőlőtőkék, sőt el is pusztulhatnak. A sok víztől és rossz vízáteresztő talajon az őszibarackfák is sokat szenvednek, különösen, ha alanyuk a levegőigényes kese- rűmandula. A víznyomásos, elvizenyő- södött területek felesleges vize leggyorsabban a szükséges mélységi! nyílt árkokkal körülvéve és az árokba ösz- szegyűlő víz kiszivattyúzásával vagy levezetésével távolítható el. Ha az árkokat kétharmad részükig feltöltik TŐzsével vagy kőtörmelékkel és utána földet szórnak rá, meg is maradhat hosz- szú időn át. A fölös víz elvezetésének másik egyszerű módja a talaj felületének a növelése. Ezért vizenyős területen célszerű a szántás felületének nyitva hagyása, a víz levonulása után a mielőbbi ismételt fellazítása, a még szántatlan talajnak pedig a felszántása ugyancsak hantosán, felszínegyengetés nélkül. A szántott talajú területeken bakhátak is húzhatók a növénysorok helyén, és a növények majd a bak- hátakra kerülhetnek. Az ilyen művelés előnye, hogy a nagyobb felület következtében meggyorsul a felszíni vízpárologtatás. Minden eddiginél hatásosabb lehet, méghozzá tartósan a mély, forgatásos talaj- művelés, még inkább a forgatás nélkül is megoldható altalajtúrás, más néven vakonddrénezés. A legtökéletesebb, de a legköltségesebb is a területek alagcsövezése, a magas talajvizszint kialakulása ellen. K. L. Gyökerek vallatása A hűtőházak építéséről Terménytárolási újdonságok A növények döntő többségénél két jól elkülönített rész figyelhető meg: a leveles hajtás és a gyökér; ez utóbbi rendszeresen a talajban helyezkedik el. Ez az oka, hogy a gyökerekről ismereteket szerezni sokkal nehezebb, pedig fontos lenne, hiszen a növények a számukra nélkülözhetetlen vizet és egyéb tápanyagokat a gyökereken át, a gyökerek aktív működésével veszik fel. Különösen a fás szárú növények tanulmányozására van kevés módszer, el is hanyagolták ezt sokáig a kutatók. A gyökerek tanulmányozása során a biológusok nagyon sok kérdésre kíváncsiak. Tudni szeretnék, milyen egy fa gyökérzetének a függőleges és vízszintes kiterjedése, mekkora az összes gyökér együttes hossza, milyen a szomszédos növények gyökérzetének egymáshoz való viszonya, milyen a vastagabb és a hajszálgyökerek aránya, van-e összefüggés a gyökér növekedése és a fotoszintézis mértéke között? fokáig lehetne még sorolni a kérdéseket, amelyek végül is az anyagcsere-folyamatok, a víz- és tápanyag-körforgás tanulmányozásához szükségesek. A gyökerek vizsgálatára legegyszerűbb módszer, ha a növények gyökérzetét türelmesen, óvatosan kiásással feltárják. Így az egész gyökértömeget finom szitán könnyen kimoshatják, száríthatják, mérhetik a hosszúságát, tömegét. A feltárás során mérhető a vízszintes és mélységi kiterjedés is. Ez a módszer ugyan nem számol a legfinomabb elágazásokkal, nagyon apró gyökérvégződésekkel, amelyek igen nagy számúak, és a legóvatosabb kiásásnál is a talajban maradnak, ezért ezzel a módszerrel csak nagy hibahatárok között lehet dolgozni, az eredmények tehát nem igazán pontosak. Eredményesebbek azok a módszerek, amelyek segítségével közvetett úton, de pontosabb eredményekhez lehet jutni. E módszerek közül a gyökérkamra- módszer és annak egy nagyobb változata, a „föld alatti laboratórium” használata terjedt el. A vizsgálandó fák és cserjék közelében kisebb-nagyobb négyzet vagy téglalap alakú gödröt ásnak ki úgy, hogy a talajszelvény a gödör minden oldalán érintetlen maradjon. A gödröt megfelelő tetőszerkezettel látják el, így egy zárt helyiség alakul ki, amelynek oldalfalait üvegből vagy átlátszó plexitből készítik el. Ezek az üvegfalak hozzásimulnak a talajhoz, s rajtuk keresztül ugyanazok a gyökerek hosszú időn át megfigyelés alatt tarthatók. Figyelemmel kísérik növekedésüket és viselkedésüket, le lehet őket rajzolni, fényképezni akkor is, amikor még fiatalok, nedvdúsak, de akkor is, amikor már megvastagodnak vagy elkorhadnak. A gyökerek környezetében élő talajlakó élőlények is jól megfigyelhetők. A vizsgálóablakokat úgy rögzítik, hogy azok bármikor kiemelhetők legyenek, így levegő jut a talajhoz, a vizsgált gyökerekhez, s könnyű talajmintát venni vagy kísérletet végezni. Faállományokban a gyökér- biotömeg változásának becslésére még hasznosabban alkalmazható az a módszer, amely a gyökerek és a növény könnyebben hozzáférhető szerveinek növekedési gyorsasága közötti korrelációkon alapszik. A fák különböző méretei közül a lineáris mutatók (törzsátmérő, kerület, magasság), mérhetők a legegyszerűbben, és ezek időbeni változása is könnyen nyomon követhető. A fatörzs évi gyarapodását ugyancsak meg lehet állapítani törzselemzéssel, amihez próbatörzseket döntenek ki, vagy fúróval mintát vesznek. Ezeknek a mérési eredményeknek a birtokában számítógépek seegítségével jutnak pontos eredményekhez. A gyökérprodukciót és a gyökér—talaj közötti széncserét 14-es tömegszámú szénizotóp segítségével vizsgálják eredményesen. A gyökérkutatások általános érvényű eredményeit a jövőben valószínűleg számtalan területen lehet hasznosítani. Bár e tudományág napjainkban még csak gyermekkorát éli, máris értékes tanácsokat tud adni a fás növényekkel foglalkozó kertészek és erdőművelők számára. A gyökértömeg vegetációs időszak alatti elhelyezkedésének, növekedési és elhalási dinamikájának meghatározására kidolgozott módszerek lehetővé teszik a talajművelés idejének és mélységének pontosabb megállapítását, valamint a gyümölcsök öntözésének és műtrágyázásának optimális időpontban való elvégzését. A növények gyökérzetének morfológiájáról, növekedéséről és súlyáról szerzett információk jelentősek, különösen az állandó jellegű, intenzív, megfásodott gyökérrendszerű, hosszú életű fás növények termesztése és meliorációja szempontjából. A gyökérzet jellemzőinek ismerete lehetővé teszi az erdőművelő számára leggazdaságosabb fafajok kiválasztását, amelyek teljesen kihasználják a talaj termőerejét, vagy amelyek a legmegfelelőbbek bizonyos speciális célra, például a talajvédelemre. T. M. Az évnek már nyolc hónapjában folyamatosan tapasztalható és mind meny- nyiségi, mind minőségi tekintetben egyre igényesebbé is váló almakereslet éppen úgy, mint a szegfűigény nevezetes napokon jelzik, mennyire fontos a kertészeti termények hűtőtárolásának megoldása. A hűtőtárolás ma már a termesztés mással aligha pótolható technológiai láncszeme. Nem értéknövelő a megfelelő hűtőtárolás, hanem értékmegőrző. Elengedhetetlen tehát a hűtőtárolási lehetőségek szakadatlan fejlesztése, mégpedig nemcsak a mértékének növelésével, hanem a minőségének javításával, vagyis a korszerűsítésével is. Különben aligha várható el, hogy az eredetileg 90—95 százalékban kiváló minőségű terményből ne a mai sajnálatos gyakorlat szerinti (rendszerint 35—40 százalék) kerülhessen csak I. osztályú áruként értékesítésre, hanem ennél sokkal több, végső soron akár csaknem az egész. A hűtőházak építéséhez is kínálkozó előre gyártott elemek alkalmazásával nemcsak az építési idő rövidülhet le akár egyharmadára, hanem egyben az építmény élettartamának ideje is pontosabban határozható meg. Gyárilag különböző formákban előállításra kerülő beton-, fém-, műanyag elemek fel- használásával éppen a kívánatos nagyméretű vagy közepes tárolók építhetők fel jövedelmezően, nagy fesztávolságú belső terekkel, tárolóelemekkel, s a lehető legkevesebb kihasználhatatlan térrel. A mindinkább terjedő szendvicspanelek esetében — a betonelemeknél “ lényegesen kisebb fajsúlyúk miatt — a szállítás, a szerelés, a tartószerkezet kialakítása gyorsabb és egyszerűbb. A panelek belső felületére a fokozott korrózióveszély elhárítása, valamint a tökéletes légtömörség érdekében vékony poliészter réteg is kerülhet. Az egyes elemeknek tökéletes illeszkedése különféle eljárásokkal érhető el, például, hogy a holt teret poliuretán habbal töltik ki. A hűtőházak hőszigetelésekor a poliuretán habhoz triklór-fluor-metánt adagolnak, ezzel mínusz 30 °C és plusz 80 °C között térfogat-stabilitás érhető el, de ha a vivőanyaghoz széndioxidot is kevernek, ezzel mínusz és plusz 100 °C között is biztosítható térfogatstabilitás. A megfelelően habosított hőszigetelő térfogatsúlya egyébként csupán 30 kg/m3. A triklór-fluormetán évekig is a zárványokban marad. A szabályozott légterű, más néven kontrollált atmoszfé- rás SZL-, illetve C-tárolók- nál az üvegszállal erősített műanyag szigetelés alkalmazása jelentett nagy előrelépést. Ez hézagok — repedések — nélküli, folyamatos felületet képez, nem is korrodáló, nagy szilárdságú, mechanikai és szakítószilárdsága kielégítő, szaga nincs. A szükséges gyors lehűtésre, és azután a kívánatos tárolási hőmérsékletnek csupán 20 százalékos eltérésekkel való tartására szolgáló hűtőgépek esetében az am- móniás rendszerűeket a fre- onnal működők válthatják fel. Az önműködően nyíló és záródó ajtók segíthetnek még különösen sokat a megfelelő hőtartásban. A tárolt termények légzése során keletkező szén-dioxid megfelelő szinten tartására az abszorpciós szűrőként aktív szenet tartalmazó légtisztító berendezés kínálkozik, amelynek csekély az elektromosenergia-fel- használása és az aktívszén- tartalma hosszú évekig kifogástalan marad. Az Isogen- generátor elnevezésű gépi berendezés a szabályozott légtér kialakításának azért lehet az egyik fontos eszköze, mert a levegő normális — 21 százalékos — oxigénszintjét a lehető leggyorsabban csökkenti le a kívánatosra, 3—5 százalékra. A régebbi típusokkal ellentétben nem a tárolótér levegőjét égeti, hanem a külső légterét, és az ennek eredményeként keletkező oxigénmentes gázzal öblíti át a tárolót, a légterében levő oxigéntartalom csökkentésére. Az alkalmas gépi berendezések haszna még, hogy a hőmérséklet emelésével, á normális oxigéntartalom duplájával (50—55 százalék) és némi etilén adagolásával a gyümölcsérés lényegesen felgyorsítható. Vagyis az érésidő lerövidíthető, akár egy hónappal is. Méghozzá úgy, hogy nemcsak a beszí- neződést gyorsítja meg, hanem kifejezetten serkenti mindazokat a biológiai folyamatokat is, amelyek a gyümölcsök külső és belső érésére hatnak. Az ilyen módon teljesen gázizolált hűthető-fűthető, aktívszenes szén-dioxidszint szabályozású tárolóban a légösszetételt önműködően mérő és szükség szerint szabályozó készülék felügyelete mellett mesterségesen érlelt gyümölcs szinte meg sem különböztethető a természetes úton beérettek tői. Komiszár Lajos Egy termálvízzel fűtött korszerű fóliasátor belsejébe pillanthatunk be, ahol már szedésre érett a retek A tél végi, kora tavaszi tájképhez az utóbbi években már szinte elválaszthatatlanul hozzátartoznak a mesz- sziről feltűnő, magányos, vagy egymás mellett sorakozó fóliasátrak. Különösen a zöldséghajtatásban és a korai virágtermesztésben érhetők el velük kedvező eredmények. A jóval drágább és sokkal nehezebben kezelhető üvegházak végnapjai akkor érkeztek el, amikor az ipar már nagy tömegben elkezdte gyártani az üvegnél könnyebb, rugalmasabb, mégis jó hőszigetelő anyagot, a műanyag fóliát. Fontos feltétel teljesült, amikor kiderült, hogy az átlátszó, 0,1— 0,4 milliméter vastagságú műanyag fóliák a növények számára legfontosabb 400— 700 manométer hullámhosz- szúságú fénysugarakat az üveggel majdnem azonos mértékben engedik át, az ibolyántúli sugarakból és a hosszú hullámú hősugarakból pedig még többet is át- bocsátanak, mint az üveg. Az igazsághoz hozzátartozik viszont, hogy a fóliák az üvegnél jóval rövidebb élet- tartamúak (ezzel szemben nem törékenyek). A fóliaburkolat alatt, a fólián szinte akadálytalanul áthatoló hősugaraktól erősebben felmelegszik a levegő, mint a szabad légtérben. Ennek a hőtöbbletnek egy része éjszakára is megmarad. A magasabb hőmérsékleten gyorsabban fejlődő növények növekedését még az is serkenti, hogy a fólia alatt páradús légtér alakul ki, mivel a burkolat visszatartja a talaj felszínéről és ai növényekből elpárolgott vizet. A páratartalom gyakran eléri/a telítettség határát, és ekkor megindul a kicsapódás a fóliasátor belső felületére víz- csepek formájában. Ez nem okoz különösebb fénycsökkentést, legfeljebb a víz- cseppek megtörik a fénysugarakat, ami a növények számára kedvezőbb, szórt fényt eredményez.
