Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-06 / 55. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 6., szombat ’ 5. Nem fonadék: gumicukor a cukorkaüzem- Menyhárt Péter, a „kijáró” bejáró bői AZ IPAROSOK NAGYKÖZSÉGE A nekilendült Verpelét Változatok egy kiállítóhelyre Az egri bormúzeum Az egri bormúzeum sorsával nemrégiben a rádió 168 óra című politikai magazinja is foglalkozott. Vita alakult ki ugyanis az idegenforgalom és a néprajz szakemberei között. Vajon lehetséges-e olyan megoldás, amely mindkét félnek megfelel — s leginkább a közönségnek kedvez? Ha kedvét, tettkészségét nem vesztette el egyik „oldal" sem, úgy véljük: igen. Ez a nagyközség: életrevaló! Az első benyomások mondatják ezt a szőlőskertek felől érkező idegennel. Aki, ha nem is tudja pontosan, hogy Verpelét és Tar- naszentmária társközség együtt csaknem ötezer lelket számlál, azt mindenesetre látja, hogy a verpelétieknek mindenük megvan, ami a kulturált élethez kellhet. Szép otthonok sorakoznak, áruház, három kis ABC és egy önkiszolgáló, Patyolat- begyűjtőhely, egy zöldségesbolt, háztartási, papír- és műszaki üzlet, és egy leértékelt áruk boltja jelzi: Ver- peléten már rég nem az alapellátás a gond. Rendezett, szép a falu képe — az elmúlt öt év virágosítási versenyét a megyében Verpelét nyerte — és jólesik a séta a többségében portalanított utakat szegélyező járdákon. Ködös, nyálas az idő — behúzódunk hát a zsalugáte- res, központi fűtéses tanácsháza irodájába Soós Endrével, a pártvezetőség titkárával és Zronik Istvánnal, aki a beteg tanácselnököt helyettesítő titkár helyettese, övé a szó: — Már nem a szőlő a meghatározó Verpeléten; a látszat csal, a nagyközségre inkább a sokszínű ipar a jellemző. A gyengélkedő Dózsa Termelőszövetkezet az idén is csak mérsékelni tudta veszteségét. Ezzel szemben húsz munkalehetőség áll: a cukorkaüzem, a fénycsőgyártó ktsz, a MÁV, a VOSZK most rekonstrukció alatt álló palackozója a legjelentősebbek, és idénymunkát kínál a dohánybeváltó is. Sok az eljáró: a legutóbbi statisztika szerint 562 ember keresi Verpeléten kívül a boldogulást, legtöbbjüket a Mátravi. déki Fémművek várja naponta. Sokan dolgoznak az építőiparban is: többségük cigány. ★ Az ám: 1980. újévén 629- en vallották magukat cigánynak Verpeléten, ami 13 százalékot jelent a lakosságon belül. Az idén óvodás 190 gyerek közül — mindenkit felvettek, aki kérte — viszont cigány 37. Huszonket- ten pedig állami gondozottak. Soós Endre megnyugtatónak látja a helyzetet: — Rend van; az ellentétek oldódóban. A két cigánytelep közül az egyiket lassan magától is felszámolja a kiköltözés. A munka, a rend és az idő összehozza a cigányt a „paraszttal” — nem a magyarral, hiszen a cigány is magyar állampolgár. A nem lumpen, az igyekvő cigánycsaládok például ugyanúgy építkeznek a falu legelegánsabb utcájában, a Tyu- kodi Flórián úton, mint a többiek: a szuterénos, eme~ letes paloták nem árulják el a bőr színét. A munkaképes korúak közül 8—10 férfi és nő lóghat csak el; ők sem sokáig, a tanács hamar szól a körzeti megbízottaknak. Hatással. . Valóban: bár a papírok 103 analfabéta cigányról tudnak, tavaly csak 19 szabálysértés volt összesen, tulajdon elleni vétség belőle egy tucat. A késelés, verekedés szokása megszűnt: igaz, a kitűnő konyhájú Dózsa vendéglő üz_ letvezető-helyettese, Pinczés László — akit a vendégforgalom alakulásáról kérdezek — az újfajta népszokások elemzése után e kérdést is érinti: — Nem, nem a kocsmázás jelenti már a hét végét. Szinte minden szombaton zártkörű rendezvényeink vannak; brigádbulik, pótszilveszter, zárszámadó a takarékszövetkezetben — ilyesfajta közösségi megmozdulások adnak alkalmat az együtt- létre. Meg a lakodalom, a búcsú: november első vasárnapján szinte csak cigányok hozták a forgalmat, de még ablakbetörés sem volt. Igaz, én vagyok vagy 95 kilós, a főnököm meg mázsa tíz. Erős nézésünk van... ★ Egyelőre ez is kell; de fontosabb a jövőre nézve, amit a tűzrőlpattant Szoják Róza óvónőtől hallottam: — A nagycsoportba 41 gyerek jár, 11 közülük cigány származású. Az iskolaelőkészítő miatt valamennyi, nek kötelező itt lennie, és jó részük itt is van. Noha nem cigányul beszélnek, magyartudásuk, fogalomgazdagságuk szerény. Még a játékidőben is külön foglalkozunk velük, így sem képesek behozni az otthonról „hozott’ elmaradást egy év alatt. A megoldást csak a kötelező hároméves óvoda jelenthetné — az én véleményem szerint. Az újságíró látott már más megoldást is: mert ahogy másutt is, Verpeléten is minden harmadik iskolás túlkoros, és felük sem jár napközibe. Ezen segít az öcsödi módszer. Ott az egész napos iskolába külön járnak a cigánygyerekek négy osztályt; így ötödiktől már mindenben partnereik a nem cigányoknak, és igen nagy százalék jut el a szakma megszerzéséig is. Verpeléten viszont ma a 137 állandó munkaviszonyban dolgozó cigányemberből 126 az eljáró. Életmódjuk — az ingázás, amely Veres Péter szerint „a nemzet életerejének elszívója”, a cigányingázásban szakértő ifj. Schiffer Pál szerint pedig „az elmaradást mereven konzerváló életvitel” — lassan változó. Van persze más példa is: Bader Józsefé. Munkás- nasztia-alapító: — Apám zenész volt; én harmincegy éves koromig nem dolgoztam semmit. A feleségem 1956-ban szegődött el a pékségbe takarítónőnek, ő szervezett be aztán, most 25 éve. Egy napot se hiányoztam igazolatlanul; kalandozni, más munkahelyre is csak a kényszer vitt, amikor renováltak itt. A múlt hónapban fizettem be az utolsó OTP-részletet a ház után. Ez a harmadik, amit magam építettem. Az első „zsúfos” volt, a másodikat, a cseréptetőst elvitte a víz 63-ban, a mostani már a végleges, öt fiút neveltem fel; kísérleteztünk, hátha lány Jesz. De mind fiú! A legkisebb katona, a menyem, a kisfia velünk él most, a többi mind kirepült. Tehenész az egyik, Karácsondon élő géplakatos a másik. — Hogy mit üzenek a többi cigánynak? Semmit! Nem vagyok üzengetős. Aki akarja, látja: mindenki dolgozhat, amennyit bír, lehet mindene, ha le nem ereszti a gigáján — attól, hogy cigány vagy paraszt! Nem üzen; élete az üzenet. ★ A cigánykérdés nem kérdés tehát Verpeléten; az or. vosi ellátás viszont az. Nem az orvoshiány miatt: két orvos is lakik a faluban, mégis van gond. Dr. Nagy Márta körzeti orvos elmondja, miért: — Amióta ötnapos a munkahét, közölték velünk: az Egerben székelő ügyelethez tartozik ezentúl Verpelét is. Húsz másik községgel együtt! Képtelenség ezt ellátni. A CB-rádióval felszerelt autó pedig már a Csebokszári-la- kótelepröl sem tud kapcsolatot teremteni az ügyelettel. Eddig Verpelét, Kőkút, Sírok, Tarnaszentmária, Egerszalók, Egerszólát tartozott egy ügyelethez: a legtávolabbi körzet sem volt negyedóránál mesz- szebb kocsival. Most térképpel a kezemben jutottam el életemben először Hevesaranyosra — a helyismeret, a betegismeret pedig nélkülözhetetlen a mi hivatásunkban. A verpeléti tanács e pénzszűkével jellemezhető világban tavaly 150 ezer forintot kapott a körzeti ügyeleti helyiségének kialakítására; mái- majdnem kész, és most fölöslegessé válik. Higy- gye el, nem a kényelem miatt mondom, hogy jobb a régi ügyeleti rend! Nekem lenne több a munkám, ha csak négyen váltjuk egymást. De a betegnek úgy a jobb! Mi egyébként megtettük a magunkét eddig is. Most például az egészségügyi szolgálat itt élő tagjai társadalmi munkában injekciózzák végig a naponta rászorulókat a hét végeken, akikhez el sem tud jutni az egri ügyelet. Biztos, hogy egy kissé átgondoltabb szervezés rugalmasabb, egyszerűbb és a betegek érdekeit jobban megközelítő megoldást hozhatna. ★ Reméljük, hoz. Mint a má. sik vajúdó ügyben is az átgondoltabb, az előre egyeztetett döntést várták, várják a verpeléti tanácsnál. A társközségben, Tarnaszentmá- rián egyelőre még álló Árpád-kori templomról van szó, amelyet öt éve rombolt használhatatlanná a „feltárás”. Lapunkban már írtunk róla: a műemléki felügyelőség terBader József, a dinasztiaalapító vei szerint a hétszázéves templom haranglábát elvinnék a skanzenba, a falu büszkesége helyére pihenőpark (?) és modern imaház kerülne. Bár egy pártlapnak nem főhivatása „templom, ügyekben” véleményt mondani, ez az ügy messzebb mutat. A község lakói ugyanis megakadályozták a terv keresztülvitelét — szerintünk egy hétszázéves templom köveihez érthető a ragaszkodás. Vagy nem? Idézet az Országos Műemléki Felügyelőség, az OMF 5069/81. számú tavaly áprilisi leveléből: „Az OMF szakemberei által készített és jóváhagyott — (tehát önmeózott! — a szerk.) — restaurálási terv elvi és szakmai kérdéseiről nem kívánunk vitatkozni, ebben a kérdésben nem a laikusok jogosultak döntést hozni.” Név, aláírás, pecsét. Magyarul: mi köze a falunak hozzá, hogy szétszedik-e templomát vagy sem ? A következő, 726/82. levél engedékenyebb: ez évre ígéri a templom használatba adását. Figyelni fogunk rá. ★ Amint az a változás is fi. gyelemre méltó, ami a huszonöt percnyi buszútra levő Egerrel való kapcsolatban bekövetkezett. Az ingázás ugyanis kétoldalú: Egerből is jönnek újabban. Van, akit az érdek hoz: a nagyközségben iparengedélyt váltók háromévi adómentességet élvezhetnek. így aztán nemcsak kovács, bádogos, de kötő-hur- koló, filmnyomó, sőt: vasesztergályos is akad a 65 iparos között. Nincs szerencsénk: Keller Györgyöt, a „kiváló kisiparos” központifűtés-szerelőt azért nem találtuk otthon, mert épp 3,5 tonnás, most vásárolt teherautóját ment átvenni. Kiss Dezső, aki két alkalmazottal csavart gyárt, anyagért szaladt valamerre. Menyhárt Péter nála dolgozik. Naponta jár ki Egerből: — Tizennyolc év beállítólakatosság a Bervában, két év a Csepel Autóban — lakásom nincs. Az asszony beteg, és két gyerekem van. Hajtani kell, hátha!? Napi tíz óra, a mester megfizet, a házacska vásárlásához még hitelt is ígért. Pénz van, munka van, macera nincs. Talán otthonra is lelek Verpeléten. Nézem az esztergát: ipari műemlék lehetne. Nézem a harmincnyolc éves munkásembert: szeretnék neki reményt adni, életerőt pumpálni belé. ★ Ami egyre több a verpelétiekben. Egymilliós társadalmi munkára vállalkoztak az ifjúsági park kialakításához. Tavaly két és fél ezres nagygyűlést szerveztek — először! — május elsejére, ami ugye a munkásosztály ünnepe, és most már egy faluban is az. öregek napközije épült, Tarna-híd az árvíz ellen; lassan minden kialakul azért. Talán egyszer az a halálkanyar is megszűnik, amihez a két lakást már tíz éve kisajátította a KPM Közúti Igazgatósága, és ahol két busz nem fér el egymás mellett. Tavaly itt szaladt össze a pesti busz a domosz. lóival — nem ok nélkül interpellált a megyei tanácsülésen Varga József tanácstagjuk. Egy huszárvágás kéne ez ügyben — 'mondják, mondjuk. Az erő, az akarat megvan hozzá Verpeléten. Kőhidi Imre Az ötlet kézenfekvő: emléket állítani a tájegység hírneves szőlészeti és borászati kultúrájának. A már-már kiveszőben levő tárgyi hagyaték bemutatás szükséges, hiszen mindenütt tért hódítanak a modern módszerek, alig található már olyan gazda, akinél hűen megőrződtek a hagyományok. Hasonló intézmény már van Tokajon, miért ne lehetne hát Egerben is? Meg is született a Szép- asszony-völgyben ez az „emlékhely”. Vélnénk, hogy ezután tökéletes egyetértésben és felhőtlenül alakultak a dolgok. Mégsem így történt. Ellentétek támadtak a múlt vallatói és a mai vendégvárók között. ★ Amit a néprajzi és amit az idegenforgalmi szakemberek elképzeltek, egy lényeges ponton különbözött egymástól. Az előbbiek megóvni szerették volna elsősorban az értékes tárgyakat, mintegy vitrinbe sorakoztatva a múlt emlékeit. Védetten az időjárás viszontagságaitól és az emberi kéz érintésétől. Az utóbbiak viszont fel akarták mutatni ország-világ előtt az értékeket, de nem távolról, üveg mögül, hanem környezetet, hiteles atmoszférát teremtve. Lehet érveket sorakoztatni mindkét oldalon, nehéz igazságot tenni. ★ A három pincéből álló bormúzeum bemutatására egyik berendezője, a Dobó István Vármúzeum munkatársa, Kriston Vizi József vállalkozott. — Két pincét rendeztünk be. Két eltérő vagyoni állapotú földművelő szokásainak, mindennapi munkájának megfelelően. Az egyik egy ötholdas gazdáé lehetne, aki családja megélhetését a szőlőjéből biztosította. Egy borházból és két pinceágból áll. Nagyon szép, domborművek díszítik. A hagyomány a török időkre teszi elkészültét: A levéltári dokumentumok szerint viszont csak az 1770- es évek közepén vájhatták. Az itt sorakozó különböző tárgyak követik a régi rendet. A különbség talán csak az, hogy némileg a történeti fejlődést is illusztráltuk: így többek között egymás mellett kapott helyet a két faorsós prés és egy vascsavaros borsajtoló. A bal oldali pinceágban ászokfára állított boroshordók, a száz liter alatti űrtartalmú „kis tonnáktól” a több hektósokig. A másik oldalon gyönyörű díszhordók: Rupert Antal kádármester és Tajthy Kálmán egri fafaragó munkái. Egy kiállításra készítették ezeket, fafaragás díszíti ele- jüket. Rajtuk Gárdonyi nevezetes regényfigurái: Göre Gábor, Durbints sógor és Kátsa cigány. A kisebbik pince egyhol- das szőlővel rendelkező egri kapásra vall, aki napszámosmunkával kereste meg kenyerét. Itt is van egy kis borház, de csak egy ág követi : itt sorakoznak az egyszerű tárgyak, a borszűrő kas, a szőlődaráló, a kármentő, a csobolyó. — Fő gondunk az volt ezzel a bemutatóval kapcsolatban, hogy a nagy pincébe olyan bútorzat került, amely nem illik a korhű berendezéshez. Vendégfogadás céljára vették igénybe. Ezért engedélyezte ilyen formában a fölöttes hatóságunk ezt a kiállítást. A döntés mögött van még a jogos félelem: a tárgyak védettek, talán pótolhatatlanok, ezért nem szabad, hogy bármilyen bajuk essék. Ilyen körülmények között pedig nem látszott biztonságosnak helyzetük. Van itt egy harmadik pince, ahol el lehet helyezni az asztalokat és a székeket. Ez a kettő maradjon csak kiállítóhelyiség: ez a mi véleményünk és a minisztérium állásfoglalása is. ★ A Heves megyei Idegen- forgalmi Hivatal vezetője, dr. Komáry Endre más elgondolással látott az emlékhely kialakításához. — Ügy gondoltuk, hogy mindez múzeumnak kevés, viszont a hiteles hangulat megteremtéséhez elég. Évekkel ezelőtt merült föl az ötlet: jellegzetes egri látnivalót kínálni az ide érkező sok látogató számára. Valamit meg kellett, hogy mutassunk a híres egri pincerendszerből, illetve a borkultúrából. A Szépasszony-völgy már köztudomásúan nem a régi: a szőlőtermelő műhelyeknek már csak a nyomaik vannak meg, a magánpincéket sok jogos kifogás éri. Azelőtt munkahelyek, egyben a társadalmi élet színterei voltak, ma inkább üzlet- helyiségek. Sok év és még több pénz kellett ahhoz, hogy sikerüljön megvalósítani álmunkat. Egy fafaragó népművész Koch Árpád hangulatos asztalokat és székeket készített ide. A konfliktus ebben alakult ki a múzeummal: annak idején nem volt ilyen berendezés. Sajnálom, hogy a múzeumi skálába nem illik bele egy sajátos, „működő" bemutatóhely létrehozása. Most végül is egyezséget kötöttünk, hogy a kérdéses garnitúrát átvisszük a harmadik pincébe. Szervezett csoportok eddig is látogatták ezt a bemutatót, viszont az idegenforgalmi szezonban ezentúl egyéni turisták is megnézhetik, meghatározott látogatási időben. Ezért a múzeum kezelésébe adjuk, hogy megfelelő vezetéssel, szakszerű ápolással fönnmaradjon ez a hely. ★ Valóban ez a legfontosabb, hogy itt — ellentét ide, vagy oda — érdekes látnivalóval gazdagodott a város. Igaz, ami igaz, legjobb lenne egy ősz hajú „gazdát" is szerezni a hordók mellé, aki saját termésű borát kínálgatná a lopóból gyertyafény mellett. A legjobb teremőr lehetne egy ilyen múzeumban. De hát némi gondolkodással és gondoskodással valóban olyan — három(!) pincéből álló valódi, a modern vendéglátás követelményeinek is megfelelő „bormúzeum” lehetne ebből, ahol látni- és innivaló egyszerre kínálkozik. Ha a harmadik pincében úgy teremtik meg az atmoszférát, hogy mondjuk a falakat archív képekkel borítják, a hangulat akkor sem szenved csorbát. Ilyesmire szükség van, hiszen a bornemisszák sem állják meg, hogy Egerbe vetődve ne kortyoljanak a szőlőtőkék nedűjéből. Ha itt kitűnő bor otthonra lelne, messzi földön is elmondhatnák: ittam egy korty igazi vöröset az egri bormúzeumban. A kultúra és a kulturált szórakozás ugyanis nem egymást kizáró tényezők. Gábor László Miről álmodik a cigánylány?
