Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-31 / 76. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 31., szerda 3. Ipari növényeink kiemelkedő reprezentánsa a cukorrépa, amely egyik alapvető élelmiszerünk nyersanyaga. A cukor világpiaci árának a 80-as évtized közepéig előrejelzett emelkedése szükségessé, a mezőgazdasági nagyüzemek termelési fel- készültsége pedig lehetővé teszi a termésmennyiség növelését. A fejlesztés azt jelenti, hogy a VI. ötéves terv végére nyolc-kilene százalékkal több répatermés betakarítására kell felkészülniük az üzemeknek, mint 1980-ban. A régebbi cukorrépatermelők is támogatást várnak Prémium helyett - magasabb felvásárlási árat... Nagy István mezőgazdasági főosztályvezetővel nézzük a térképet. A színessel bekarikázott részek a Mátra- vidéki Cukorgyárak répatermelő körzeteit mutatják. — öt megyét fog át gyárunk, Balassagyarmattól Bajáig, a Duna—Tisza közén helyezkednek el azok a gazdaságok, partnerek — jelzi kezével —, amelyek ebben az évben is szerződtek répatermelésre. Amikor 1979- ben üzembe helyezték a Kábái Cukorgyárat, akkor Hajdú-Bihar megye átkerült abba a körzetbe. Gyárainknál viszont a régiek közül megmaradt Heves, Szolnok, Nógrádi, Pest, a távolabbi Bács- Kiskun pedig idekerült. Tavaly 17 628 tonna répa átvételére szerződtünk ezekből a megyékből, és a 114 napig tartó cukorkampány alatt 691 ezer 85 tonna nyersanyagot dolgoztunk fel. A kedvezőtlen időjárás ellenére is jó eredményeink születtek. Heves megye gazdaságai tavaly is és az idén is kisebb területen termelik a cukorrépát. 1981-ben például 2158 hektárról takarították be a termést, erre az évre 2300 hektárral szerződtek a Mát- ravidéki Cukorgyárakkal. — A megye adottságait figyelembe véve, főleg a dléli, alföldli részen még további ezer hektár répa termelését lehetne megoldani — folytatja a főosztályvezető. — Jelenleg 11 partner gazdaságunk van Hevesből. Még négy üzemre lenne szükség ahhoz, hogy 250 hektáros átlagterülettel számolva, ezer hektárral több répát termeljenek, mint amennyire a szerződést kötötték. Érthetetlennek tartjuk például, hogy a Füzesabonyi Állami Gazdaság vagy pedig o hevesi Rákóczi Termelőszövetkezet megszüntette a cukorrépa-termelést annak ellenére, hogy korábban jelentős hagyományai voltak ebben. A termelők közül sokan azt mondják, hogy kevés a pénzük műszaki fejlesztésre, gépvásárlásra. Az biztos, hogy ma már hárommillió forintos beruházással jár a 250 hektár cukorrépa termeléséhez szükséges francia Herriau-gépsor beszerzése. Nem beszélve arról, hogy a répatermelés kockázatos, és a beruházás nem is térül meg olyan gyorsan, mint a gabonánál, vagy a napraforgónál. A cukorra viszont szükség van, ami népgazdasági érdek. 1980-ban a Minisztertanács a cukorrépatermelés fejlesztésére ösztönző prémium bevezetését határozta el. A szabályozórendszer azóta lehetővé teszi, hogy azok az üzemek, amelyek új termelőként lépnek fel, a répából kinyerhető cukor után kilónként 2,40-et kapnak prémiumként. Emellett a világszínvonalú francia Herriau-gépsor beszerzéséhez harminc, a Szekszárdi MEZŐGÉP által gyártott RTA—602-es betakarító kombájnhoz 40 százalék állami támogatást adnak. Kétségtelen, hogy a cukorrépatermelés mérséklődéséhez az is hozzájárult, hogy a korábban vásárolt francia gépek tönkrementek, és a gazdaságok nem tudták pótolni ezeket. Tavaly viszont államunk százat importált és a Mátravidéki Cukorgyárak, valamint a körzetében mű(Fotó: Szabó Sándor) ködő termelési rendszerek: így a nádudvari, a héki, a bábolnai és a szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszere irányításával 18 új gép dolgozot. Ezenkívül a szekszárdiak még húsz betakarító kombájnt adtak a mezőgazdasági üzemeknek. — 1982-re mennyi cukorrépa termelésére kötöttek szerződést? — Miután a műszaki feltételek tovább javulnak, így újabb 12 — hat francia és hat magyar — gép segíti majd a termelést ebben ad évben. Elsősorban ennek köszönhető, hogy az öt megyében az elkövetkezendő tavaszi hetekben 19 ezer hektáron vetnek répát az üzemek. Hét új partner is jelentkezett Bács-Kiskun megyéből és sajnos nem Hevesből, — akik az ösztönző prémium előnyeit, valamint az új technikát szeretnék eredményesen kihasználni. Heves megyében új Herriau-t kap a hatvani Lenin Termelő- szövetkezet és egy magyar RTA—602-es pedig Kömlő- re kerül. A többletcukor termelésére serkentő prémium az eddigi tapasztalatok alapján nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Azért, mert csak az új termelőket segítik, azok viszont, akik régebben foglalkoznak cukorrépa-termeléssel és területüket már nem tudják növelni, nem részesedhetnek belőle! Ez pedig rontja a termelési kedvet! Ezért az előrelépést az jelentené, ha a cukorra ösztönző prémiumot a jövőben a fel- vásárlási árba építenék bele és így valamennyi termelő megkaphatná. Ezzel is lehetőség nyílna arra, hogy tovább javítsák a cukorrépa- termelés jövedelmezőségét! Nem beszélve arról, hogy az ipari eredetű anyagok árának folyamatos növekedése nem érvényesül a felvásárlási árakban. Az üzemekben arra is panaszkodnak, hogy nem tudják időben a cukorrépa-termelés várható köz- gazdasági feltételeit, technikai-műszaki lehetőségeit és felvásárlási árát. Most például legutóbb januárban ismerkedhettek meg ezzel a gazdaságok, ami késleltette a tervezést és ezzel együtt a szerződéskötést. Ezért jó lenne, h,a az 1983-as előkészületekhez már ezt is jobban figyelembe vennék és a tervezéshez időben megtudnák az üzemek á várható árakat, ami segítené a cukorrépa- term,elési gondok mérséklését. .. Mentusz Károly „Három szál ibolya még nem tavasz“ De a hatvani aprítógépgyáriak bíznak az idei évben Lepel György főművezető és Nánai Mihály meós az elkészült Binder-vibrátort ellenőrzi A tágas, s világos szerelőcsarnokban jó munkakörülmények között végzik a rájuk bízott komoly feladatokat az itt dolgozók (Fotó: Szabó Sándor) Borúsra hajló idő, ám tetszetősen kialakított üzemi „porta” fogad a Jászberényi Aprítógépgyár hatvani üzemegységében, ahol alig pár esztendeje indult meg a termelőmunka, de ma már komolyan számon tartja őket mind a központi gyár, mind a várps vezetése. Mióta utoljára jártunk erre, szaporodtak a szerelőcsarnokok, kompresszorház épült, felújították minden épületben az aljzatbetont, és jól kiépített útrendszer fut körbe az egész telepen. Elsőként Lepel György gyáregy- ségvezető-helyettessel találkozunk össze, hogy rövid áttekintést nyújtson a közelmúlt eseményeiről. Nehéz gazdasági évet hagyott maga mögött az üzem, az itt dolgozó száz munkásember. — Az 1981-es esztendő első negyedében nem volt kielégítő a munkaellátottságunk, és ez a tény kihatott a későbbi termelőmunkára, eredményeink alakulására — mondja a fiatal szakember. — Mi okozta az említett gondot? Nálunk 14—18 hónap átfutási időre van szükség ahhoz, hogy viszonylag kis darabszámú oldal- keverőinket, verőcsápos és kalapácsos malmainkat, a mezőgazdasági üzemek rendelésére készülő hengerműveket, valamint legkeresettebb exportgépünket, a Bin- der-rendszerű vibrátort előállíthassuk. Nos, ennek az átfutási időnek csaknem a harmadát teszi az anyag- biztosítás! És bárhogyan felkészülünk a gyártásra, visz- szavet bennünket, ha partnereink a szükséges alkatrészeket határidőn túl szállítják. Ilyen súlyos örökséget hoztunk át az 1980-as esztendőről, és bár kezdetben elkeserítő volt a helyzet, az 1981-es évet végül mindössze kétmillió forint tervhiánnyal sikerült zárnunk... Ott hagyták a kaptafát Nem érdektelen számba vennünk az emlegetett viszonylagos siker összetevőit. Vagyis arra keresni a választ, hogy az igen rossz start ellenére miként, kiknek a munkája nyomán javult, vált kedvezőbbé a helyzet a Mészáros Lázár utcai gyártelepen. A főművezető megállapításait idézzük: — Elsősorban gyártmányaink előkészítésére koncentráltunk, hogy a hiányanyagok megérkezése után már csak a szereléssel kelljen törődni. Ez jó fogásnak bizonyult, mint ahogyan sikerre vezetett a munkaerők belső átcsoportosítása. Volt időszak, amikor senki sem maradt a kaptafájánál. A Marokkóba szánt zagyszivattyúk szerelésébe például bevontuk Luda László szocialista brigádjának szerkezeti lakatosait és a tmk- műhely valahány dolgozóját, amikor idejük engedte. Az exportfeladatok hasonló teljesítése végett pedig Paja Mihályék brigádja még a karácsonyi ünnepek alatt is teljes erőbedobással dolgozott. Voltaképpen nekik köszönhető, hogy az osztrák rendelésre utazó Mut-csigák, a vállalat érdekeinek megfelelően, januárra elkészültek. Szóval, akadt bőven túlmunka, de mindenki vállalta ezt az áldozatot. Két munkás védjegyével Hogy megérte-e? Beszélgetésünk és jó néhány adat arról győzött meg, hogy a szubjektív tényezők éppen úgy érvelnek a siker oldalán, mint a jól kiforrott normarendszeren alapuló bérezés. Vagyis: kialakult már a hatvani aprítógépgyáriaknál egy olyan kollektíva, olyan szakemberekből álló mag, amely itt látja élete értelmét, családja jövendőjét, és úgy húz, ahogyan a legnagyobb szükség megkívánja. Persze az sem közömbös, hogy a lakatosok havi jövedelme igencsak meghaladta a 6 ezer forintot, és közelesen így kerestek azok, akik a forgácsolóban dolgoztak. És egy kuriózum! Igen hatékonyan segítette elő a kis gyártelep pontos munkáját, hogy a Német Szövetségi Köztársaság külkereskedelme által rendelt, fölmegmunkáláshoz használatos, 2—3 méter hosszú acélkarok gyártása során Kis József és Nagy János saját védjegyével, azaz beütött monogramjával hitelesített minden munkadarabot. Ez ösztönző felelősség! ök egyébként azok a minőségi hegesztők, akik pár hónapon át kint, a Hanomag cégnél ismerkedhettek meg e fontos alkatrész gyártási folyamatával, technológiájával. Nincs utánpótlás Tavaly ilyenkor Cserni Pál üzemegységvezető erős munkásfluktuációra panaszkodott. Vajon érzékelhető még ez a jelenség? Tény, hogy hosz- szabb távon mindössze 45— 50 kvalifikált munkásemberre számíthat a gyáregység vezetése. Vagyis a fluktuáció nem állt meg, erősen érvényesül a magasabb bérszínvonalú, fővárosi vagy Hatvan környéki nagyüzemek szívó hatása. Az utánpótlás helyzete is kérdőjeles, hiszen e pillanatban három szakmunkástanuló igyekszik itt elsajátítani a szakmai fogásokat, őket, mármint Lázár Józsefet, Bóta Istvánt, Gergely Tamást szerződés köti a céghez, ilyenformán szakvizsga után két esztendőt még biztosan helyben dolgoznak. Hogy aztán mi következik? A másodéves Lázár József köti ugyan az ebet a karóhoz, állítja, hogy jól érzik magukat a horizontesztergánál. De „három szál ibolya még nem tavasz”, nagyon fontos lenne a törzsgárda bővítése, izmosítása. Idei, a tavalyival egyező tervének is csak ebben az esetben tud megfelelni a város legfiatalabb üzeme, amelyért természetesen „szorítunk”. Szeretnénk, ha beigazolódna a törekvés, a város iparszerkezetének végleges kialakítása. Moldvay Győző Valóban a fiának érezte-e? — Huzavona több mint fél éven át — Segített az ügyész Pereskedés egy kisfiúért A tragédián túl, miért hullott darabjaira egy család? Vajon, mi lesz a sorsa az alig háromesztendős kisfiúnak? Pótolhatják-e felnevelésében a „nagyik” a szülőket? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat hónapokon keresztül az ügyésztől a bírákon, ügyvédeken, rokonokon, tanúként megidézett szomszédokon, ismerősökön át a gyermekétől eltávolodott apáig mindannyian. A családjogi szabályozásra tartozó eset sajnos, manapság egyáltalán nem egyedi. (Ezért is nem írunk neveket.) Miként általánosaknak, vagy legalábbis széles körben megfogandóknak kell(ene) lenniük a tanulságainak is. o A történet előzményei egy évtizednél is régebbre nyúlnak vissza. Az apa és anya ekkor kötöttek ugyanis házasságot. Egy ideig az asz- szony szüleinél laktak, mígnem lakáshoz jutottak. Együttlétük mégsem volt felhőtlen, hiányzott nagyon a gyermek. Gondos orvosi kezelés után, jó néhány esztendő múlva mégis megszülethetett — a kisfiú. Ám, hiába gondolta mindenki úgy, hogy most már semmi sem sem lehet boldogságuk akadálya, ez az esemény sem hozott fordulatot. A férj nem tudott szakítani korábban kialakított, s a családnak egyáltalán nem kedvező életritmusával: reggel munkába menni, utána iskola, majd néhány pohár sör a kocsmában, elég későn hazatérni. Az idegeivel sem volt minden rendben. Amikor ivott, olykor még azt is kétségbe vonta, hogy tőle származik a gyerek. Legalábbis célozgatott rá: Sőt, előfordult, hogy bántalmazta is a feleségét. Egyre romló kapcsolatuk végére a házassági bontóperben hozott határozat tett pontot. A fiúcska az édesanyjánál maradt (igaz, eddig is szinte csak ő nevelte), rendezték a tartásdíjat, s azt, hogy az apa mikor láthatja gyermekét. Idáig teljesen szokványos az eset. Dagadó perbeli akta sem lett volna belőle. Egy tragikus baleset folytán azonban az anya váratlanul meghalt. Még ekkor is minden rendben lévőnek tűnt. Az édesanya szülei vették magukhoz a kisfiút. Az apa — aki időközben új élettársra talált — fizette a tartásdíjat, esetenként meglátogatta gyermekét. Türelme azonban nemigen volt ahhoz,, hogy rendszeresen /foglalkozzék is vele. Ennek ellenére pár hónappal a haláleset után úgy döntött, mégiscsak ő neveli tovább, s elvitte magával. o A nagyszülők — kételkedve az atyai szándék sikeres megvalósításában — ügyvédhez fordultak, aki az ügyészség segítségét kérte. Az ügyész keresetet nyújtott be a járásbírósághoz annak érdekében, hogy a nagyszülőknél helyezzék el a gyermeket. Lakáskörülményeiknél, rendezett életvitelüknél fogva ugyanis alkalmasabbaknak ítélve meg őket a szülői teendők ellátására. Ugyanezt nem lehetett elmondani az apáról. Hosszadalmas eljárás következett. Az első tárgyaláson az érintettek és a tanúk 18 oldalas jegyzőkönyvben mondták el véleményüket pro és kontra. A halasztás után, újabb két hónap elteltével, megszületett az elsőfokú ítélet: „a bíróság ... a gyermeket... az apánál helyezi el.” Az indoklás szerint a szülők kötelessége, hogy a gyermeket gondozzák, tartsák, testi, értelmi és erkölcsi fejlődésében elősegítsék. A másnál történő elhelyezés csak akkor lehetséges, ha a szülőkhöz kerülése érdekeit veszélyezteti, így rendelkezik a családjogi törvény. Márpedig az apa újabb házassága — addigi élettársával — megfelel a paragrafusban előírt követelményeknek. Az ügyész fellebbezett, mondván: egyértelműen megállapítható, hogy az apa házassága alatt nem foglalkozott a gyermekkel, nem alakulhatott ki közöttük meghitt kapcsolat. A nagyszülők lakótársai közös nyilatkozatukkal bizonyították: a kisfiúnak ott lesz a legjobb helye. De történt más is: az apa második feleségével is összeveszett, egy időre tőle is elköltözött, a gyermek pedig visszakerült a nagymamához és a nagypapához. Ezek után nem lehetett kétséges a másodfokú bíróság végső, megváltoztathatatlan ítélete: a csöppséget gondozzák tovább a nagyszülei! Hiszen egy polgári elvi döntés szerint — amelyet a Legfelsőbb Bíróság ad ki — a gyermek elhelyezésekor az állandóságra kell törekedni, a kisfiú érdeke pedig esetünkben azt kívánja, hogy a „nagyiék- nál” nevelkedjék. o A több mint fél éven át tartó huzavona után végül is feleletet kaphattunk a cikk elején, de az ügy érintettjei által feltett kérdésekre. Megnyugtatónak látszik a három esztendős kisfiú jövőbeli sorsa is. Közvetve sajnos, tanúi lehettünk egy család felbomlási folyamatának is. Lelkiismérete szerint azonban az apának kell megadnia a végső választ: miért kellett mindennek így történnie? Szalay Zoltán
