Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
8. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1982. március 27., szombat Szakály Ferenc egészen másról ír A török kor emberei Volt egyszer, hol nem volt a Romantika. Volt neki számtalan gyermeke, közöttük a Romantikus Történet- írás. őneki pedig volt egy csodálatos szemüvege, amivel minden nagyszerű hőstettet, igazságos királyt, vitéz katonát, a legkisebbet is észrevette. Az Öperencián (Ober Enns — folyó Ausztriában) és persze a Kárpátokon túl szintén születtek Romantikák, s nekik másfajta szemüvegük volt: más hősöket láttak velük, a magyar Romantika alakjait pedig vagy törpéknek vagy gonosz óriásoknak vélték. Ha folytatnánk a mesemondást, hűtlenek lennénk a valósághoz. A magyar történetírás már több mint száz éve kinőtt — egyébként egészséges — gyermekkorából, és a megtörtént (logikailag pozitív) tények reális feltárására kötötte le érdeklődését. A pozitivizmus hangyaszorgalmú adatgyűjtését ma is csak szűk szakmai körök becsülik, a hozzá társuló úgynevezett szellemtörténeti irányzat több jelentős eredményével pedig az történt, ami azzal a gyermekkel, akit a lavór piszkos vízzel öntöttek ki... Az 1950-es évek dogmatikus történetszemlélete furcsa kanyarral fordult a romanti- cizmus felé. Az egyéni és nemesi eposzt kollektív és „népi” hőskölteménnyé varázsolta. A bűvészmutatványnak kevesen hittek; a történettudomány viszont sokat vesztett hiteléből az olvasó-, helyesebben brosúrákat olvasó közönség szemében. Merem állítani: a hazai történelmi kutatás 1960 tájától ismét nyitott szemmel tekint múltunkra. Legújabb csattanós bizonyítéka ennek Szakály Ferenc könyve: Magyar adóztatás a török hódoltságban. — A török— magyar viszony terén is bőven el voltunk-vagyunk látva egyoldalú és ellentétes értékelésekkel: az oszmán hódítás vetette vissza fejlődésünket, de: a török lo- vagias ellenfél volt, szemben az orgyilkos némettel, de: ellenállóképességünket a Habsburg-birodalmi háttérnek köszönhettük. A korszakra vonatkozó képzeteinket eluralják az egyes várostromok, a huszárok, hajdúk, parasztkatonák, vagy éppen a kapitányok és hadnagyok virtussal teli tettei. Szakály Ferenc valami egészen másról ír: másfél százados szívós ellenállásról, mellyel a magyarországi társadalom lehetetlenné tette a hódítók háborítatlan berendezkedését. Szinte attól a perctől kezdve, hogy a török betette lábát a Magyar Királyság területére, a hódoltságban rekedt jobbágyok és városlakók végig adóztak a királyi és erdélyi országrészre. Fizettek az államnak, a földesúrnak, az egyháznak, ingyenmunkával erősítették a magyar várakat. Nem önszántukból, nem velük született népi hazaszeretetből — hiszen a török szultán és a szpáhik megvették rajtuk a maguk részét, s meg is kellett élni az évi termésből —, hanem mert tudták: bármikor lecsaphat rájuk a magyar katonák kardja. A korszak elején, különösen 1566-ig a nagy végvárak „hadigazdálkodása” dominált: Sizgetvár a Dél-Dunántúlt és a Dráva —Száva közét, Gyula a Tiszántúlt adóztatta, Eger vitézei pedig a mai jugoszláv határig száguldoztak a Duna—Tisza közén. A végvári „vitézlő rend” nem volt finomlelkű; az ellenszegülőktől, zömmel magyaroktól túszokat, dupla adómennyiséget szedtek, parancsnokaik falvak egész sorát foglalták le maguknak. Dobó István, az idősebb Zrínyi Miklós, Kerecsényi László korszakuk híres birtokszerzői voltak egyúttal. Másfelől: a kíméletlenül behajtott adókat az egyházi és világi uralkodó osztály nem sajnálta Magyarország, a magyar feudalizmus védelmére fordítani. Szakály Ferenc könyvében nem gáncs nélküli lovagok, népszínművek parasztjai és intrikus Habsburgok szerepelnek. A török kor hús-vér embereinek tetteit nem a mai erkölcsi vagy politikai elvárások vezérelték, hanem saját keresztény és feudális mentalitásuk. A magyar feudális társadalom, mint az európai feudalizmus integráns része, saját alá- és fölérendeltségi hálózatával a maga egészében bizonyult fejlettebbnek az ázsiai típusú töröknél. A magyar lakosságból fehér hollóként tűntek csak fel renegátok, szemben a Balkán országaival. (Nem a „néplélek” eltérő vonásai miatt, hanem a feudalizmus fejlettségi szintje, a katonai patthelyzet és az országterület részleges megmaradása, vonzereje folytán.) A „világtörténeti curio- sum” — Salamon Ferenc szavaival —, az, hogy a török feudalizmus a maga területén szenvedett vereséget magyarországi ellenfelétől, nem pusztán egy vagy néhány katonai összecsapás, hanem szüntelen aktív ellenállás eredménye volt. — Széchenyi István joggal ostorozta a magyarságot szal- maláng-lelkesedéséért, olyan korban, amikor a romantikus historizmus és az egyoldalú nemesi öntudat csak annak adott táptalajt. Szakály Ferenc könyve — és a hozzá hasonló, örvendetesen szaporodó munkák — nemzeti történelmünknek hosszú távon jelentős folyamatait tárják elénk, melyek magyarságtudatunk reális és termékeny önbecsülését szolgálják. Bán Péter Borbély János: Részlet a városképből milyen hasztalan telnek napjaim reggeli kávézás könnyed délelőtt majd el-lnnen-cl-oda közben azért ez-az innen-onnan nézvén akár hogy is fölösleges e lét az országos csúcsforgalomban a tékozló ácsorgás séta hittérített belső béke rezervátumi dadogás persze kockás ingben illek a városképbe délutánra alkonyatra mosoly arcomon kedves mosoly csak semmi felesleges mozdulat ostoba lépés mit gondolnának hasztalan napjaimról akik gondolnak • feleslegességemre is hogy így vagy úgy lehet akár hasznos is mint műalkotás e sovány bohóc tébláboló szobra Beszélgetés Amerigo Tóttal Amerigo Tóttal szállásán: az Intercontinental Hotel tizedik emeleti lakosztályában találkozik a riporter. — Akárcsak tavaly, ezúttal is vendégként tartózkodik Budapesten. Valójában: vendégnek érzi magát itt, a Duna-parton? — Ott épül a házam — mutat a túlsó oldal, a vár felé. — Igaz, olyan csiga- lassúsággal épül, hogy tán meg sem érem. Persze, ez csak rossz tréfa, gondolom, nemsokára beköltözöm. S attól kezdve több időt töltök itthon. — ön tizenkét évvel ezelőtt egy Fejér megyei községnek, Fehérvárcsurgónak ajándékozta Madonna-szobrát, amelyet azóta Csurgói Madonnaként ismernek. Mi késztette erre? — Fejér megyei parasztgyerek voltam. Szüleim, nagyszüleim mind ott éltek- haltak. Igaz, amikor ismét ott jártam, nyoma sem volt zsúpfedeles szülőházamnak; apámat még a fasiszta időkben agyonverték, anyám utánahalt. Elszakadtak a kötelékek. A valóságos kötelékek. De bizonyos kötelékek elszakíthatatlanok. Sem háború, sem tömeggyilkosság, sem ódon házacskák pusztulása nem elég hozzá. Ügy vagyok ezzel, ahogy Tompa Mihály megírta: nekem is két hazát adott az isten. — Olaszországban él, de magyarul gondolkodik, szülőfalujában már egy göröngy sem a régi — mégis odavezetett az útja, katolikus Madonnát és Kisjézust alkotott, a katolikus templomnak adta, holott ön reformátusnak született. Csupa egymásnak ellentmondó érzelmi kötöttség. összeegyeztethető-e mindez valamiféle harmóniává? És nem szült-e sértődöttséget, félreértést az adományozás? — A falubeliekben van valami, ami jó értelemben régi: nem elemeznek, nem töprengenek, hanem örülnek, aminek örülni lehet. Alighanem örültek annak is, hogy hírnevet szerzett fiúk idevalósinak tartja és vallja magát, hogy magyarul beszél és érez fél évszázad után is, s hogy híressé tette a környéket ajándékával.^ Bodajkról is idejárnak a ' hívek!... Tudja, hogy nevezett engem egykori szívbéli barátom, VI. Pál pápa? „Kálomista kommunistának”. Így emlegetett: „A mi eretnek barátunk”. Nem pejoratív jelzőnek szánta. S amikor a Madonna Csurgóra került, lejött Lékay László bíboros, imádkozol l a szobor előtt; a helyi református pap is ugyanott mondott imát, és amikor karonfogva elhagytuk a templomot, éreztem, hogy mindannyian ugyanazért fohászkodtunk : békességes életért. Nem vagyok érzelgős alkat, de... tudja, mi fogott meg engem mifelénk — mármint Magyarországon? Az, hogy a világ egyre fázósabb eseményei között is jól, békésen élnek az emberek. Amerigo Tot most 72 éves. Betegségéből lábadozik. -Üldögél, fel-felpattan, kinéz a sarkig tárt hatalmas ablakon. Pontosan átellenben, a Táncsics utcában épül a háza. A sűrű, nyúlós ködben aligha vehetők ki a körvonalai, de ő már mintha odahaza érezné magát, ötven éve, húszévesen, de messzire került szülőfalujától! Igaz: Róma földrajzilag közel van Budapesthez; nyaranta sok magyar üdül odaát, mégis: Tóth Imre híre csak nagy sokára ért idáig. Akkor már Amerigo Tótként ismerték világszerte. Azóta tárlata volt a Műcsarnokban. kisplasztikái — a művész ajándékai — állandó kiállításon láthatóak a pécsi Janus Pannonius Múzeumban. A pécsi uránvárosban áll gigantikus mobilja az 1967-ben tragikusan elhunyt Vladimir Komarov űrhajós emlékére. S akik még nem ismerik művészetét: március 18-tól április 18-ig, a Vigadó Galéria emeletén nézhetik meg Amerigo Tot—Tóth Imre jellegzetes műveit: a Csurgói Madonnát, a Mag apoteózisát — azaz e hatalmas, Európa- szerte páratlan méretű bronzrelief részleteit —,, a pécsi múzeumtól kölcsönvett kisplasztikáit, a római magyar kápolna Tot-relief- jeinek másolatait. * — A Mag apoteózisa a Gödöllői Agrártudományi Egyetem dísztermének falára kerül; most a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál öntik, 160—180 darabból. Karácsonyra pedig a Magyar Posta bélyegen adta ki a Csurgói Madonnát, úgy tudom, egy évig forgalomban lesz. Péreli Gabriella Az élet szép legnyitó Vecsési Sándor hatvani tárlatán OJsághlr. A Hatvani Galériában március 20-án megnyílt Vecsési Sándor Munkácsy-díjas, érdemes művész kiállítása. Engedjék meg, hogy a baráti invitációra hajolva, röviden elmondjam mindazt, amit számomra Vecsési Sándor és itt kiállított művei jelentenek. Bár ritkák együttlétünk órái, percei: nyitott könyv előttem. írás, amelyből kiolvashatom az önmagát másokért égető ember vonásait éppen úgy, mint a családjában feloldódó, egyébként önmagával szemben szigorú, magas erkölcsi mércéjű apa arcélét. írás, amelyből mindig valami bölcs, olykor vit- riolos kajánság árad. írás, amely arra tanít, hogy tiszteld a tisztességet, mert akkor van remény, hogy magadban is fölleld azt. Tisztesség! Bárhogyan közelítem a művészt és műveit, nem tudok más következtetésre jutni, mint hogy egyformán tükröződik bennük e hiánycikként elkönyvelhető, ritka emberi tulajdon. Ugyanis Vecsési, aki egy nyergesújfalui család puritán, dolgos tisztességében nőtt fel, kezdetben kétkezi munkásként, ezt a tisztességet mindmáig vértként hordozza. És az eltávozott főiskolai mester, Bernáth Aurél indítása nyomán hordozzák vászonra, rostlemezre átültetett motívumai, kompozíciói. Nincs benne és nincs bennük hazugság. Azt mondják, amire rendeltettek: Az élet szép, ha kinyílunk rá, ha megbecsüljük. Az élet nagy, humánus társasjáték, ha megőrizzük közben legbelső énünk, gyermeklényünk tisztaságát. Természetesen azokra a művekre gondolok, amelyek a gyermekkorba, a fiatalság világába, Nyergesújfalu és az annyit bebarangolt Tolna tájaira tekintenek vissza. Múló világ, így jelzi Vecsési Sándor e képsort. Miként Kodolányi a Süllyedő világ 663 oldalába sűrítette — félútról visszatekintvén — ifjúsága, a pórnéppel közös írósága kibomlásának állomásait. Múló. világ. De elmúlt-e? Elfeledhető- e? Megtagadható-e? A művész tisztessége és hűsége nemmel válaszol kérdéseinkre. Mert a Sárga szoba, a Kubikgödrök, a Tiszta ház, a Megszentelt ablak láttán nem léteznek már tárgyi valóságukban, de gondolati gazdaságunkkal, érzelmi töltésükkel — mint különleges távirányító szerkezet — megszabják a festő által követendő mezsgyét. És mivel igaz ember, és mivel átengedte magát a szülőföld meleg ölelésének, ez az út tehet kanyargókat, lehet rázós, mégis megmarad kiküzdött népi-nemzeti létünk olykor sorsproblémákkal telt keretei között, e haza folyóinál. Mit jelent ez summásan? Vállalását botlásainknak, vállalását a felívelő, szép társadalomeszmének. Minden baráti, testvéri, elvtársi tiszteletem az övé. A piktoré! A küzdve érő, érzelmes, máskor kemény húrokat pengető művészé. Aki soha nem árult ki semmit, de akit igen sokan kiárultak. Aki megtanulta közös nyelvünket, ám Olykor némaságra ítéltetett könnyű beszédesek körében is. Akinek bő- rébe-húsába égett a nemzeteszmény annyi szép vonása, és akiből e nemes tartást annyian szeretnék kitörölni máig. Hatvanegy festmény, annyi szándék. Csaknem három évtized, szirénhangok közepette. Nagyon érzékletes, nagyon tág panorámát tártál elénk, sokféle kifejezésre vállalkozván. Most már csak rajtunk, szavad-színeid vállalóin múlik, mit szórunk szét ebből tiszta magként, vagy mi kerül parlagra. Reméljük, e művek jó otthonra találtak e kiállításon a Hatvani Galériában. Moldvay Győző
