Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
4* NÉPÚJSÁG, 1982. március 27., szombat Értelmet az életnek! Talán így lehetne a legtömörebben megfogalmazni azt a szándékot, azt az igényt, ami az immár hatodik esztendeje működő hatvani kisegítő iskola tantestületének munkáját jellemzi. Mert hiszen ezek a tanárok, tanítók nem kevesehbre vállalkoznak, minthogy a kezükre bízott nyolcrvan-kilencven, inger- szegény környezetből kikerült gyermeket úgy neveljék, tanítsák, hogy hat osztály végeztével beépülhessenek társadalmunkba, és annak hasznos, tevékeny részesévé váljanak. Hat osztály tananyaga, nyolc tanévre osztva! Még így, a legszükségesebb tudnivalóknál maradva sem irigylendő a lelkes gárda napi pénzűn a. És jó adag megszállottság, elkötelezettség kell ahhoz, hogy mindenki kitartson posztján. Sőt! Ne csupán tegye dolgát, hanem lássa annak eredményét, értelmét. A hatvani tanintézet pedig ilyennek mutatkozik, megfelel a társadalom által támasztott igényeknek... Az épet fejlesztve Hogy mi történik napról napra*, hétről hétre a hat tanulócsoport életében? Szoko- di Ferencné igazgatót idézzük : — Tantervűnk, az általános ismereteik, alapkövetelmények megszerzésén túl, igen nagy óraszámban írja elő a konkrét munkaitevékenységre irányuló gyakorlati foglalkozásokat. Vagyis természetes módon azt követeli tőlünk, hogy részfunk- ciő-sérült tanítványainknál az épet fejlesszük. Ehhez komoly és közeli emberisrr eret szükséges, és annak a fölfedése, hogy kiben milyen hajlamok munkálnak. Dézsi Zoltán vagy Zsákai Sandor- né azonban igen nehéz helyzetben vannak, mert a gyakorlati foglalkozásokhoz nincs műhelyünk a Szálkái utcai épület szűkössége miatt. Ezért építettünk ki szép folyamatosain szerződéses kapcsolatot néhány hatvani üzemmel, így a szociális foglalkoztatóval, a háziipari szövetkezettel és a cipőgyárral. Rendszerességre, pontosságra, az eredmény megbecsülésére nevelő tanóráinkat ilyenformán kétkezi munkával, gyakorlati foglalkozással fűszerezzük, mégpedig valós ipart környezetben. A megterhelés osztályonként, munkahelyenként változik, csak a cél nem! Osztályfőnök és gyakorlati oktató együttes törekvése, hogy a nyolcadik befejeztével minden* gyermek több munkahelyet, többféle munkatevékenységet ismerjen meg, és munkaikönyvvel a kezében ott kopogtasson majd, ahová leginkább vonzódik. Az 5. osztályosok: Bárányi Sándor és társai, Dézsy Zoltán tanár felügyelete mellett, a lombfürész helyes kezelését sajátítják el (Fotó: Szabó Sándor) ráznak" Vass Györgyné testnevelő -vezetésével, vagy éppen Ivádi Mihály anyanyelvi óráin tüntetik ki magukat. Szokodi Ferencné viszont a Csáinyi Állami Gazdaságot, majd a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatot emlegeti: Tavaly valahány hatvani tanintézet közül a ki- segítősök tűntek ki a paradicsomszüreten, Csák Gabi és Balázs Tibi pedig kőművesnek készül egy-két nyár előgyakorlatának tapasztalataival gazdagodva. A kisegítőben* töltött munkás hónapoknak van aztán más kellemes gyümölcsük is! A nyári táborozás, kint a Delelő úton, sok-sok élménnyel, hasznos foglalkozással gazdagon. Szalag mellett Hanem terhet jelent-e az üzemvezetőnek a kisegítősök munkahelyi gyakorlatozása, netán néhány fölserdült gyermek odatelepítése? A hatvani p>élda, úgy tűnik, kikezdhetetlen. Hallgassuk Kozák Géza, cipőgyári igazgatót! — Néni mondhatom, hogy bővében volnánk az utánpótlásnak, ezért is szívesen látott munkásunknak tekintjük a kisegítősöket. Alkatrész-összeállításban, kaptafatisztításban, csomagolásban vannak segítségünkre, de apróbb feladatokban szalag mellett szintén helytáll valamennyi. Szocialista brigádjaink ugyanekkor a már hozzánk szegődött fiatalok iránt tanúsítanak igen humánus, szinte apai magatartást, ismervén a negatív hátteret, amelyből a gyerekek kiszakadtak. Egyébként szocialista szerződés köt bennünket a kisegítő iskolához, miként a szociális foglalkoztatót, vagy éppen a háziipari. A lényege? Megértés és kölcsönös segítség. A mi ilyesféle gesztusunk karácsony táján egy-egy pár cipőre futja, továbbá pénzzel támogatjuk a fiatalok toborzását, túráit. Sok-e, kevés-e? Erre inkább az eredmény, a vitathatatlan pedagógiai siker a legfrappánsabb válasz. .. Moldvay Győző Fekete Sándorné igazgató- helyettes nem hagyta szó nélkül a kisegítő iskolások „utóéletének” problémakörét sem. — A nálunk eltöltött nyolc esztendő erős kötelék. És bár feladatunk, hogy nyomon kísérjük, illetve munkahelyhez juttassuk a tőlünk kikerülő fiatalokat, sokan közülük maguktól térnek vissza hozzánk. Hogy miért ? A Házi-, Kézmű- és Bőripari Szövetkezet fonalgombolyító részlegében Ajtai Lajos, Üjházy Zoltán és Nagy Zoltán 6. osztályosok, a hulladék mérlegelésében segédkeznek Némelyekben mélyen munkál az itt kialakult közösségi élet élménygazdagsága, írásoknak nem tetszik a választott tevékenység. De ennél szomorúbb, amikor közvetlen munkahelyi környezetük utálja ki őket. Ez utóbbi szerencsére nem általános jelenség, mert a szocialista brigádok vezetői, tagjai általában felelősséget éreznek a közéjük került ifjakért, legyenek bár gyengébb képességűek az átlagnál Azt is érdekes megfigyelni, hogy a gyakorlati foglalkozások, a megismert üzemi légkör hatására kevés végzős hagyja el a várost. A gond, a probléma inkább abból adódik, hogy napi munkájuk végeztével nerr* tudnak mihez kezdeni. Ennél fogva nekünk azzal is törődnünk kell, hogy a munkaadók valamilyen formában lekössék a fiatalok szabad idejét. Aztán érdemes megemlíteni a továbbtanulás lehetőségét is! A kisegítő iskolai bizonyítvány ugyan csak betanított munkás! feladatokra jo*gosít, de aki meggyőződésünkre elvégzi a csépiéi i, hároméves továbbképzőt, vagy az általánost, azelőtt megnyílt például a hatvani Damjanich Szakmunkásképző Intézet ajtaja. Bőgő és furulya Van-e speciális hajlam, sajátos érdeklődés a kesegr tő iskolásokban? A részfunk- ció-sérúltség, az ebből adódó különleges irányultság és fejlődés bizonysága egy nemrég aratott siker a megye hasonló intézeteinek kulturális szemléjén. A Szálkái utcai bábosok Egerben olyat produkáltak, hogy a zsűri meghívta őket a normál általános iskolák országos versengésére. A kis Baranyi Gyula ugyanekkor bőgőzni tanul a helyi zeneiskolában, ősszel pedig követi Nagygombosról Gyetvai Tünde, a*ki nár most elbűvöli társait furulyaszámaival. Többen szíves-örömest „kéktúÉrtelmet az életnek A férfijogok közül a választás jogát értékelem a legtöbbre, vagyis azt, hogy a férfi választ magának élettársat, vagy ahogy a régiek mondták, menyasszonyt. Sajnos, nekem soha nem volt valami nagy választékom. Amikor először voltam szerelmes, és meg akartam nősülni, megértettem, hogy nem tudok választani, mert nem volt még egy meny as z- szonyom. Ha lett volna még egy, akkor választhattam volna. Csak egy megoldáá kínálkozott f még egy lányba bele kell szeretni. Ez köny- nyebben sikerült, mint gondoltam. Csak azt nem láttam előre, hogy amikor beleszeretek a másodikba, kiszeretek az elsőből. Így tehát megint nem tudtam választani. Hiszen megint csak egy menyasszonyom volt. Mit tehettem volna? Szerencsére az én kis drágámnak volt egy nagyon szép barátnője. Elhatároztam, hogy őt is szeretni fogom, természetesen csak a választás kedvéért. Ám ennek sem örülhettem soká. Amikor be- lészerettem, az addigi meny- aszonyom megint közömbössé vált. Ügy látszott, egyszerre csak egyet tudok szeretni. Pedig mindenképpen meg akartam nősülni, mihelyt választani tudok, hiszen néhány évet már így is visszahozhatatlanul elpazaroltam. Ekkor ismerkedtem meg Bozsenával. Olyan szép volt, hogy feladtam addigi elveimet. Elhatároztam, elveszem Bozsenát, tekintet nélkül arra, hogy van-e választási lehetőségem, vagy nincs. Névnapjára virágot vettem neki, de egyúttal már a jegygyűrűt is magammal vittem, és egy kutyakölyköt is, ajándékba, ö nyitott ajtót — Bozsenka! — mondtam olyan izgatottan, hogy nem ismertem a saját hangomra. — Bozsenka! Akarsz az én... Beleegyezett, még mielőtt végigmondhattam volna. Odaadtam neki a virágot és a jegygyűrűt. — Ez pedig — mondtam, felemelve a kutyakölyköt —, ez Katapulka. Ez lesz a mi kis kutyánk, örülsz neki? — Szó sem lehet róla, hogy nekünk kutyánk legyen! Utálom a kutyákat! Válassz! Én, vagy ez a kutya! — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Bozsenka. Nem hittem a fülemnek! Végre eljött a lehetőség, amikor választhatok! És éppen akkor, amikor már úgy döntöttem, hogy szakítok addigi elveimmel... Azóta öt év telt el. Most már biztos vagyok benne, hogy jól választottam. Kata- pulkát mindenki irigyli tőlem. És ráadásul hűséges kutya, soha nem fog elhagyni. (Ford: Lipcsey Júlia) Arcunk a tükörben .........a siínjáték ... föladata m ost és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét és maga az idő, s század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” (Shakespeare: Hamlet) Mivel köszönthetnénk szebben a színházi világnak pon azokat, akik az estéről estére megújuló csoda, a'i előadás megteremtésén fáradoznak, mint épp ezzel az idézettel. Nem lehet ugyanis nagyobb öröm számunkra annál, hogy elmondjuk: milyen fontosak számunkra. Születésétől a színház a legéletközelibb művészeti ág. Kiszolgáltatott és múlandó: varázsa, egyben átka ez. Történetében a vallási szertartásoktól a legdurvább vásári tréfáig sokfélét találunk. A sokféleségben az azonosság: a színpad nagyítóüveg, amelyen át összeütközéseket, társadalmi feszültségeket lehet ábrázolni. S az itt „dolgozó” művész és segítői akkor elégedettek, ha valóban társadalmilag lényeges dolgokat mondanak ki, nem érzik magukat feleslegesnek. A színházi világnapon a zárt függöny előtt közvetlenül a közönséghez szólnak ünnepi szavakat. Elmondják ilyenkor, hogy milyen fontos küldetése volt a magyarság történetében a színészeknek, „komédiásoknak”. A n\felv őrzői voltak, a nemzeti tudat prófétái, akik echós szekereikkel járták az országot, gondozták a hazai kultúra zsenge hajtásait. Azóta nagyot változott a világ. A művészeti ág évek, évtizedek óta helyét keresi. Viharokkkal tarkított színházi életünk, hiába történt számos átalakulás az utóbbi időkben, a vizek most is há- borognak. Nem kapott önálló arcot még a Nemzeti Színház, ellentétek vannak a vidék és a főváros társulatai között, s még sorolhatnánk az ellentmondásokat. Megyénkben sem minden szempontból megoldott Thá- lia ügye, az egri és miskolci társulat közös, s természetes módon a mérleg nyelve a nagyobb város felé billen. Minden problémán túl érvényesek Shakespeare szavai, hiszen valamilyen szervezeti gondok mindig akadtak. Végül is elmondhatjuk, hogy ilyen kedvező anyagi feltételek között soha nem dolgoztak még színházaink. Küldetésüket akkor teljesítik, ha bátran és nyíltan beszélnek bajainkról, olyan előadásokat hoznak létre, amelyek mai, szocializmust építő társadalmunk elé tükröt tartanak, sokszor elvontan hangzó igazságainkat megtestesítik. Olyan lehetőség ezért a színjáték, amely fontosabb lehet, mint valaha: kísérletező kedvükkel a művészek eligazitóak lehetnek, értelmezhetik a sokszor magunk által sem átlátott sorsunkat. Gábor László Galéria-naptár Kádár János levele — Jubiláns, gálaműsor és tárlat — Galériabusz a Műcsarnokba — lllyés-est Az idén tizedik esztendeje, hogy a vásárhelyi művésztelep visszatekintő tárlatával fokozatosan rendszeressé vált a kiállítási élet Hatvanban, majd önálló épületben folytathatta munkáját a Galéria. Ennek megfelelően az intézmény jövő havi műsora a jubiláns évforduló jegyében zajlik. Április 5-én, hétfőn ünnepi gálaesten lépnek fel azok a művészek — Nagy Attila, Psota Irén, Gyurkovics Zsuzsa, Keres Emil, . Pécsi Ildikó, Virág Tibor, Jobba Gabi, Kovács Kolos, Dobránsz- ky Zsuzsa, Szentirmai Ákos —, akik korábban a galériapódium vendégei voltak. Köszöntőt Borsos Miklós, Kos- suth-dijas szobrászművész és dr. Novák Pálné, a Galéria Baráti Kör tagja mond majd. A nevezetes esemény kapcsán Kádár János köszöntötte Moldvay Győző galériavezetőt, lapunk munkatársát. Ebben többek között így fogalmaz az MSZMP Központi Bizottságának első titkára: „A Hatvani Galéria tízéves fentjállásának megünneplésére tervezett rendezvényeikhez sikert kívánok. Ugyancsak üdvözlöm az elkötelezett, realista képzőművészet népszerűsítése javára végzett munkájukat” Itt jegyezzük meg egyébként, hogy a gálaesthez alkalmi tárlat társul a tíz év során Hatvanba került műtárgyakból, továbbá egész hónapban nyitva tart Vecsési Sándor Mun- kácsy-díjas, érdemes művész festményeinek gyűjteményes kiállítása. Elindul természetesen havi útjára, éspedig április 11-én, vasárnap délután 3 órakor, a galériabusz, hogy a hatvani műbarátokat előbb a műcsarnoki kiállításokra, majd a Madách Színházba vigye, ahol Illyés Gyula Sorsválasztók című színdarabját lát. hatják Tolnai Klárival, Piros Ildikóval, Mensáros Lászlóval, Sztankay Istvánnal. Az áprilisi Galéria-naptárt 19-én, hétfőn a képző- művészeti szabadegyetem előadásai színesítik. Délután fél 4-kor a Kossuth téri kollégiumban, este fél 7-kor a Galériában dr. Eisler János műtörténész a XX. századi modem törekvések követőinek munkásságával ismerteti meg a hallgatóságot. Illyés Gyula, líránk egyik kiemelkedő egyénisége, idén lesz 80 éves. A Galériapódium április 27-i, keddi estje ilyenformán az ő munkásságával foglalkozik: dr. Czi- ne Mihály bevezetőjét követően Tompa László, előadó- művész mutatja be Illyés- művekből összeállított műsarát. További színes folt a programban az április 29-én, hétfőn este 7 órakor rendezendő „tárlatbúcsúztató”, amelyen Vecsési Sándor festőművésszel és a munkásságát méltató dr. Losonczi Miklós műtörténésszel találkozhatnak az érdeklődők. Könyvújdonságok Rudolf Jasik: a Kristályvizű folyó partján — fordította: Koncsol László (Madách Könyv- és Lapkiadó, Bratislava) Bárczy Barnabás: Differenciálszámítás — példatár, 7. kiadás (Műszaki Könyvkiadó) Szilvási Lajos: Kipárnázott kaloda — regény, harmadik, javított kiadás (Szépirodalmi Könyvkiadó) Makkai Sándor: Magyarok csillaga — regény (Szépirodalmi Könyvkiadó) Váradi—Sternberg János: Századok öröksége — tanulmányok az orosz—magyar és ukrán—magyar kapcsolatokról (Gondolat Kiadó — Kárpáti Kiadó) Sz. Nagy Piroska: Gyere velem a gyerekklubba! (Móra Könyvkiadó)
