Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 20., szombat MŰVÉSZET ÉS IRODALOM Czinke Ferenc: „Mind hasonlít.. V. E. Tatlin: A III. Inter, nacionálé emlékművé nek terve (1919) tóját soha nem tiltottuk be, bár soha nem állítottuk, hogy egyetértünk vele. titkol — Volt egyáltalán olyan eset, hogy valamilyen kulturális tevékenységet károsnak minősítettek? A dolog úgy áll és ezt nem szabad elfelejteni, természetesen volt bizonyos nyílt szabotázs. Például az újságoknál hoztunk egy határozatot, hogy a régi politikai vonalat a lapoknak nem szabad tovább képviselni. Erre a napilapok az időjárásról írtak vezércikket, hogy teljesen kitérjenek a kérdések elől. Akkor egyszer a Népbiztosságban összehívtuk a lapok szerkesztőit — hisz tudvalevő volt, hogy kik kötelesek hetenként a vezércikkeket megírni — és egyszerűen ' kijelentettük, ezen túl a Népbiztosság fogja megadni a témákat, amelyek" ről vezércikkeket keli írni. Ez volt a mi nagy zsarnokságunk. Úgyhogy azt hiszem, azok a legendák, amik a diktatúra zsarnoki jellegére vonatkoznak, legnagyobbrészt túlzottak, erősen túlzottak. Mi például az egyetemek reformálásakor egész sor egyetemi tanárt eltávolítottunk és nagyon sok új egyetemi tanárt neveztünk ki. De ezek közé az egyetemi tanárok közé olyan emberek tartoztak, mint Babits Mihály, Benedek Marcel és mások, akik soha életükben nem voltak kommunisták, akik mindig haladó irányzatot képviseltek az irodalomban anélkül, hogy szocialisták, vagy kommunisták lettek volna.” Garai Tibor ezután affe- lől kérdezte Lukács Györgyöt, hogy milyen hangulatúak voltak a munkásokkal folytatott beszélgetések, értekezletek. Lukács válasza: „— Én nem nagyon sok ilyen értekezletre jártam el. Ellenben az ifjúmunkás értekezletek nagyobbára miná- lunk játszódtak le, ezeknek rendkívül szabad hangjuk volt, és számtalanszor megtörtént — az ifjúmunkások engem általában nem népbiztos elvtársnak, vagy Lukács elvtársnak szólítottak, hanem Gyuri bácsinak —, hogy fölállt egy ifjúmunkás és azt mondta: amit Gyuri bácsi mondott, az csupa szamárság. — Mit válaszolt erre? — Megpróbáltam neki megmagyarázni, hogy nem szamárság. És olykor sikerült, olykor nem sikerülit.” Kassák Lajos: Fiatal munkás Hozzád beszélek, aki nem vagy több és nem vagy kevesebb nálam, akit embernek mintázlak, bár értelmetlenül duzzogsz s hetenként hat napra felismerhetetlenné mázol a gyárak piszka. Kidolgozott kezemet beleteszem a kidolgozott kezedbe. Testvér! Mi az erő fiai vagyunk. Elválaszthatatlanul egyek vagyunk az űrben, mint a vándorló meteorok és a kicsépelt búzaszemek. A lávázó vér kovácsol minket össze. Sohse kérdeztem hány éves vagy, mi a neved, honnan gombolyítod » a sorsod? Ha összebukkanunk sohse csodálkozom, hogy szőke vagy barna a színed. ó mi értjük egymást rettenetesen. Véletlenek és évszázadok hiába spekulálnak velünk. A hidak alánk hevernek. Hidak örömmel kölykeznek nekünk hidakat, s a leszámolás bizonyosságával teleépített a homlokunk s tudjuk, vérünkben dolgozik az igazságtevés órája s tudjuk, csak a mi rombolásunkon kövezhetik fel az új falakat. Aranyat, fényt és meleget préseltek belőlünk. De mi hiszünk a felásított kapukban és a szabad utak lehetőségében a szabad mezőkön. Az utcák keresztjein ismertelek meg. A kidobottság nyirkos ege alatt, az idétlen szeretkezéseknél, a kenyértelenségben az iskolakerülésnél, az olcsó tolvajkodásoknál, amiknek rádkovászolódott az árnya s most sötét bélyeggel a homlokodon mindenáron indulni akarsz. Indulni akarunk a magas töltésen. Lent eszelősen összemosakodtak a partok. De mi ismerjük a célt. Hitek máglyáznak. Máglyák énekelnek. Cél! Cél! Az élet boldog zászlói játszanak a perspektívában, ó, megtalált fiatal testvérem. A házihoz támasztott fészer közepén faoszlophoz kötve két felmyengelt barna ló áll. Figyelmesen nézik egymást. Bátortalan hajszák, megcserélt istállóajtók, betonrudak, szalmatemplomoik emelkednek egyre magasabbra, tekintetük követné őket, de kimerültek a sarkantyúk, a kürtjelek. A lovak sajnálkoznak. Lassan kiegyenesednek szemükben az összehajtogatott létrák, huszárok jönnek fölfelé, széttárják karjukat, piros nadrágjukon aranyáfonyák, gőzölgő mentéjüket isten szeme száríthatja, világoskék, hímzett angyalok ágaskodnak mindenfelé, szemükben újabb angyalok, végig a megtarthatatlan folyosókban, abrakostarisznya van a nyakukba akasztva, fejüket kosarak alá hajtják, nevetnek, a folyosók összes tükrében szürke lovak rázzák emberi arcukat, kiszedik a fényből a selyem maradékát, nyerítenek, ledobják magukról a szerszámot, elmennek, visszatérnek. A vízfelület kitágul, meztelen lány fehér •lovat vezet a tóban. Elvezeti a nádas mellett, lazán fogja a szárat. Halkan tolják a vizet, mennek a part felé. A meztelen női test vigyázatlan kiáltásai. Elzálogosított, sima szöveg, páncélos ékezetek védik, behúzott nyílásai messze vannak, hüvelyét körülfogják, izgalmas testükkel befalazzák a szabályos mozdulatok. Lassan lépked a vízben, a ló engedelmesen követi. Kiérnék a homokos partra. A nádas utánuk nyúl, eligazított, keskeny területein csomókban állnak a madarak. Hosszú gerendákból készített korlát a füves földbe verve. A korláthoz kötve két barna, egy szürke nyerges ló áll. A meztelen lány a szürke mellé köti a magáét. Hosszú, díszes lovassági kard fekszik a fűben, mellette női ruhadarabok. A lány odalép ruháihoz, lehajol, felemeli pendelyét, belebújik. Leül a földre, fehér törülközőt vesz fel maga mellől, lassan törölni kezdi a lábát. Szőke, bőrkabátos lány ül mellette, fűszálat tart a kezében. A lány késleltetőn, sok mozdulattal törülközik, miint akinek csak azért van ideje, mert 1919. augusztusában sok ideje van. A bőrkabátos lány barna, ellenzős sapkáján kigyullad az elferdült ötágú csillag. A tér és a vízszintes háromszögek viszonya. Minden kizárólagossá válik, a sziget elkezd nőni, nekirohan a partnak a táguló mérlegek lehajtják súlyaikat, hánynak az izgalomtól. Fegyverrel lőtték ki a mintákat, a vér és víz lassan kifolyik a középpontból, a hajlamokból, a szenvedés utolsó harmadából, a szegények erdejéből, melyben nincsenek kenyérfák csak szökevények melyben nincsen útjára kényszerített szelíd dél, délnyugat, csak hószagú lehelet, melyben nincs is erdő, csak térképre simuló, megtévesztő vonulások vannak. A bőrkabátos lány feláll, begambolja pisztolytáskáját, felveszi a fűről a díszes kardot, a derekára csatolja, felül szürke lovára, csizmás lábának egyetlen finom mozdulatával elindítja. Hosszú szakállú, sovány vöröskatona vágtat feléje barna lován. Találkoznak, szótlanul el lovagolnak egy más mellett. A nádkévék mögött juhok futnak ide-oda, később megnyugszanak, leeresztik a fejüket. Fehér, mozdulatlan terítő a nyáj, de mintha fehér juhok mozognának alatta. Három öreg p>ásztor áll a nyáj előtt, botjukra támaszkodnak, a vizet nézik. Módszertan (1919. október) „Száz darabot kell kihasítani a halálra ítélt kommunisták testéből olyan módon, hogy végig eszméletnél maradjanak. Ennek elérése érdekében a legfontosabb feladat a fájdalmat érzékelő agy és az agyat oxigénnel ellátó szív épségben tartása. Meg kell mosdatni és teljesen .mezítelenül kell őket az oszlophoz kötözni, hogy testüknek minden felületét átláthassuk. Az oszlop ne legyen magasabb, csak olyan, amelynek végéhez fejüket még hozzátámaszthatják. Ez azért fontos, hogy a nyak egyenes állásában több vért engedjen a gerendához erősített fejhez. A megkötözés erős kötéllel, erős csomókkal, erős szorítással eszkozlendő, de azért úgy, hogy ne akadályozza meg a vér szabad áramlását. Az eszközöket, melyekkel az ítéletet végrehajtjuk, gondos kiválasztás után fertőtlenítem keik Fűrész, balta, kés, fogó, véső, csipesz jöhet számításiba. A beavatkozás ne legyen túl hirtelen, a fokozatos fájdalomhoz ájulás nélkül hozzászokik a szervezet. A műveletet legcélszerűbb a végtagokon, illetőleg a kéz-' és lábfejen elkezdeni. Az ujjak egyenkénti lecsípése lehetőleg fogóval történjék, a vérzés csillapítása, illetőleg elállítása egyszerű eljárás, hartfűből készült sűrű oldatot öntünk a nyílt sebre, a fűben levő hatóanyag másodpercek alatt összehúzza a véredényeket, és így a vér- veszteség csekély. Gyakorlott büntetésvégrehajtó egy óra alatt elvégzi a száz darab kivágását, és a halál csak az első mozdulattól számított nyoicvan-nyolcvanötödik percben következik be. A végtagok levágása és a vérzés elállítása után szünetet kell tartani, és a halálraítéltet szóra kell bírni. Azt kell megkérdezni tőle, érez-e fájdalmat a lábában, karjában. Mindig válaszolnak, azt mondják, nem éreznek fájdalmat. A beszéd fontos, ezért nem szabad a nyelvet kitépni, a beszéd kitartást eredményez, és lehetővé teszi a kapcsolat fenntartását. A szünet után a törzs következik, a mellkas bal oldalának kivételével, legvégül a fej kiálló részei, a fülek, az orr. A szemek maradnak utolsónak. A hatvanadik perc végéig a kétszázhat csontból nyolcvanöt marad az elítéltben, s a szemek kiszúrása után még húsz-huszonöt percig él. Felsoroljuk a végrehajtás eddigi legeredményesebb sorrendjét. A bal kéz uj- jaimak percei, a bal kéz középcsontjai, a jobb kéz középcsontjai, csuklóízület, a bal kar singcsontja, orsócsontja, a felkarcsont, a sípcsont, a szárkapocs, a combcsont stb. A további részletes sorrendet lásd a Főve- zérség politikai nyomozócsoportjának sokszorosított Nyomozati és Ítéletvégrehajtási Útmutatójában.” fl Tanácsköztársaság a helytörténeti irodalmunkban Az ellenforradalmi rendszer időszakában, a felszabadulás előtt a megyei helytörténészek, publicisták az uralkodó osztályok igényeinek megfelelően foglalkoztak 1919 helyi történetével. Dezséry Bachó László, Kálnoky István és Varga Tivadar monográfiáikban nagyfokú elfogultsággal, s gyalázkodó hangnemben írtak a proletárdiktatúra eseményeiről. Abban csak terrort és felforgató szándékot láttak. Mivel az uralkodó osztályok érdekeit képviselték, nem vették, illetve nem akarták észrevenni a proletárhatalom jelentőségét a megye társadalmi fejlődésében. A felszabadulás megyénkben is szabad légkört teremtett 1919 emlékeinek feltárásához. Ezt a munkát Kolacskovszky Lajos, a proletárdiktatúra • egyik helyi vezetője, első megyei marxista történetírónk kezdte meg. Ö a Tanácsköztársaság 30. évfordulója időszakában, az 1940-es évek végén fogott hozzá az első magyar proletárdiktatúra helyi emlékeinek feltárásához. 1953-ban levéltári kutatásai és személyes emlékei alapján megírta „Az »őszirózsás« forradalom és a Kommün Heves megyében” című munkáját. A kéziratot 1969-ben a Megyei Könyvtár publikálta először. A Kolacskovszky halálát követő években Csóka János, Nagy Józsefe Sereg József, Szántó Imre és Szokodi József foglalkoztak a munkáshatalom helyi történetével. E munka jelentős eredménye volt az 1959-ben megjelent „Heves megye a Tanácsköztársaság idején” című emlékkönyv, melyet Nagy József szerkesztett. A kötetben a szerkesztő terjedelmes és alapos tanulmányban foglalkozott az 1918—19-es forradalmak megyei történetével. Szántó Imre a szocialista pedagógusmozgalom és fehérterror megyei eseményeit, Csóka János az 1918—19-es agrárpolitika helyi vonatkozásait dolgozta fel. A jubileum évében önálló kötetben is megjelent Szokodi József „Gyöngyös a kettős forradalom idején” című munkája. Sereg József 1919 hatvani emlékeivel foglalkozott. A negyvenedik évforduló jó alkalom volt arra, hogy Soós Imre a Levéltári Közleményekben tájékoztassa a kutatókat a Heves megyei Levéltárban őrzött 1918—19-es forrásokról. 1959—1968 között főként e sorok írója vizsgálta a proletárdiktatúra helyi eseményeit. Kutatási eredményeit az egri főiskola lapjában, az Ifjú Nevelőben és a Népújságban publikálta. , ,, , - ., , A Tanácsköztársaság megyei története feltárásához nagy segítséget ad 1961-től, az egri Dobó István Múzeumban Dancza János 1919- es veterán által létrehozott legújabb kori és munkásmozgalmi adattár. Dancza János nemcsak a gyűjtemény létrehozója volt, hanem a helyi munkásmozgalom — így 1919 — kutatója is. Tevékenységét több tanulmány és cikk is jelzi. A proletárdiktatúra kikiáltásának 50. évfordulója 1969-ben ismét újabb lendületet adott a forradalmi időszakok kutatásának. Ennek első eredménye az e sorok írója által összeállított, Eger város 1918—19-es forrásaival foglalkozó kiadvány volt. Hézagpótló az a dokumentumgyűjtemény, amelyet Nagy József szerkesztésében a kettős forradalom megyei, még publikálatlan levéltári és sajtóforrásaiból állítottak össze. A jubileum kapcsán figyelemre méltó munkát végzett Egerben Molnár József, aki a haladó nevelők 1919 utáni üldözésével foglalkozott, és Szőkefalvi Nagy Zoltán, aki Bertalan József 1919-es egri kémiatanár életrajzát dolgozta fel. Varga László pedig az 1918 —19-es időszak szövetkezettörténeti monográfiáját készítette el. Gyöngyösön Molnár József és Sereg József, Hatvanban pedig Németi Gábor végzett eredményes kutatásokat. Szép eredményei vannak az utóbbi évtized kutató- és feldolgozó munkájának is. Az újabb eredmények közül kiemelésre méltó Csiffáry Gergely két dolgozata. Az egyikben a Tanácsköztársaság megyei szerveivel és azok pecsétjeivel, a másikban a KMP egri szervezetének megalakulásával foglalkozik. Utalnunk kell Dancza János „A két mártír” című munkájára is, amely néhány éve a Népújság hasábjain jelent meg. Ebben a szerző Nagy József és Nemecz József 1919-es forradalmárok életével és mártíromságáva) foglalkozott. összefoglalónkból is kiderül, hogy a fel- szabadulás után sokat tettünk a Tanácsköztársaság és az ezt megelőző polgári demokratikus korszak megyei történetének feltárásáért. Az elmúlt években végzett kutatásaim azonban arról győztek meg, hogy még sokat kell dolgoznunk a kettős forradalom feldolgozásán. Jelenleg a kutatásra váró témák közül csak néhányat említünk meg. Alaposan fel kellene tárnunk a kettős forradalom megyei előzményeit, az első világháború alatti helyi munkásmozgalom történetét. Nem ismerjük a korabeli pártviszonyokat, a pártok harcát az 1918-as polgári demokratikus forradalom időszakában. Meg kellene írnunk a direktóriumok történetét. Feltárásra váró feladat az egyház és a proletárdiktatúra viszonyának kérdése. Nem ismerjük még az 1919-es megyei ellenforradalmi események több vonatkozását. Folytatni kellene a korabeli kiemelkedő megyei vezető egyéniségek életrajzának részletes feldolgozását és kiadását. Ugyanis eddig csak Kolacskovszky Lajos életét és munkásságát tártuk fel és publikáltuk, illetve elkészült és publikálásra vár Jachwerth Ede 1919-es kormányzótanácsi biztos életrajza. Szecskó Károly
