Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-16 / 63. szám
1982. március 16., kedd Százkilencvenöt évvel ezelőtt született Georg Ohm német fizikus. 1827-ben az elektrotechnika egyik alapvető törvényét alkotta meg, amely a feszültséget az ellenállással és az áramerősséggel hozta összefüggésbe. Róla nevezték el az elektromos ellenállás egységét. Huszonöt évvel ezelőtt hal meg Moly Tamás újságíró, író, műfordító, rendező. Fiatalon kezdett írni újságokban, a Friss Újság, a Tolnai Világlapja, majd a Pester Lloyd munkatársa, s a Thália rendezője volt. Hosszú évekig élt Párizsban és Berlinben. Irodalmi tevékenységére akkor figyeltek fel, amikor egymás után Jelentek meg novellái a Nyugatban. Első novellás- kötetével 1917-ben. Jelentkezett. Vörösbegy-történeteivel az irodalmi színvonalú magyar bűnügyi regény megteremtője lett. Kedvelt tárgyköre volt a színészvilág és az artistaélet. Szorgalmas műfordítóként angol, francia, német, olasz, orosz regényeket ültetett át magyarra. A Nap kél: S.56; nyugszik: 17.50 órakor. A Hold kél: —, nyugszik: 9.21 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HENRIETTA ne vő kedves olvasóinkat! Az ógermán „rich”, a mai német „Heim”, „otthon” jelentésű szavakból az „otthon ura”. [flfc[ldőjárás Várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a napos, derült, száraz idő. Az időnként megélénkülő északi, északkeleti szél egyre több helyen fordul délnyugatira. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között valószínű. Galoppozó bronzlovak A San Marco lovai Berlinbe mennek, ök képezik a középpontját az ^urópai művészetben a lovakról és a lovasokról szóló nagyméretű kiállításnak, amelyet március 8-tól április 25-ig mutatnak be Berlinben. A 2,6 méter magas bronzszobrok, amelyek a környezeti hatások következtében károsodtak és alaposan restaurálni kellett őket, a jövőben már nem régi helyükön, a San Marco Bazilika középső bejárata felett fognak állni; másolatokkal helyettesítik őket. — KÉT SZOBRÁSZ. Lantos Györgyi és Máté István szobrait láthatják a látogatók a Gyöngyösi Galériában április 4-ig a most megnyílt kiállításon. — HÁRMAS ÖRÖM DEBRECENBEN. Hármas ikreknek adott életet vasárnap este Tokaji Sándorné 26 éves bérelszámoló, debreceni lakos, a 2900 grammos Katalin, a 2200 grammos Sándor és a 2050 grammos Gergely a Debreceni Orvos- tudományi Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján született. Az édesanya — akinek már van egy hároméves kisfia —, és az újszülöttek egészségesek: ( mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: 11-888) du. fél 4, fél 6 és este 8 órakor: Az élet szép Színes, szinkronizált szovjet- olasz film EGRI BRÓDY (Telefon: 11-773) du. 4 és este 7 órakor: A kőszívű ember fiai I—II. GYÖNGYÖSI PUSKIN du. 2, 4, 6 és este negyed 9 órakor: A Birodalom visszavág Színes, szinkronizált amerikai film GYÖNGYÖSI SZABADSÁG fél 4 és 7 órakor: Csillagok háborúja HATVANI VÖRÖS CSILLAG Először férjnél HATVANI KOSSUTH Ballada a katonáról FÜZESABONY A domb Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. (Telefon: 11-000). Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráigÜgyelet helye: kórház gyermekosztálya. Telefon: 10-841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. — AZ ELSŐ IBOLYÁK. A Kistályai út mellett levő régi kőbánya napos oldalában már kinyíltak az ibolyák. Az egri Balatoni And- rásék hobbikertjének védett részén vasárnap szedték az idei első illatos csokrot. — KÖSZÖNTŐ. Egykori kollégái és tanítványai köszöntötték dr. Hortobágyi Tibor professzort, a biológiai tudományok doktorát 70. születésnapja alkalmából tegnap, hétfőn délelőtt az egri tanárképző főiskolán. Az ünnepelt itt volt alapító tanszékvezető tanár, majd a gödöllői egyetemről vonult nyugállományba. — KIÁLLÍTÁS, a képző- művészeti körök tagjainak munkáját mulatták be Gyöngyösön, a művelődési központ kamaratermében azon a kiállításon, amelyet vasárnap zártak be. — ELMARAD AZ ELŐKÉSZÍTŐ. Az MMK magyar irodalmi előkészítőjének soron következő előadása március 17-én, szerdán délután elmarad. Dr. Juhász Bélával, az Alföld főszerkesztőjével másnap, 18-án fél háromtól találkozhatnak a hallgatók. Az előadó a próza- és a verselemzésről beszél majd. ( színház ) Egerben este 7 órakor: VADNŰK (Bérletszünet) Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12- -től 14 óráig. (Telefon: 11-727). Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. Köjál-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. (Telefon: 17-396, 14-496, 10-004). Karácsony előtt a szép szál ezüstfenyő még a Bak- tai úti ÁBC edőtt díszelgett teljes pompájában. Az ünnepre alig egy méternyit hagytak ott törzséből, barbár kézzel faragták ketté derekát, valaki a hiányzó koronát ékesítette fel otthonában, köré rakva ajándékait. Két-'három napja a kő „serleg” a népkerti Táncsics- sétányon álldogált, hogy az arra járók beledobálhassák a szemetet. Most az Egér- patak nyaldossa, mert het- venkedő virtusból, netán erőfitogtatásból a mederbe gurították. A belváros utcáin elhelyezett sóshomok-tároló műanyagládák zsanérjait egytől egyig felszaggatták „erős emberek.” Tépett szájú, horpadt, megszabdalt bádog szemétgyűjtők hevernek halomban a városgondozási üzem Vécsey úti telepén. Oldalakon csúfondárosnak hat a felirat: Köszönöm, hogy észrevett. Ezért az „észrevételért” minden járhat, csak köszönet nem. Egerben, s a megye többi településén is, a tanácsok igyekeznek gondot fordítani a tisztaságra, a rendezett, kulturált környezet kialakítására, a szemét elszállítására. Az ilyen esztelen rombolás csak az egyszerű szemét- gyűjtők rongálásával is évente 40—50 ezer forintos kárt okoz a megyeszékhelyen. És még nem említettük az újból és újból megrongált játszótéri hintáikat, mászókákat, széttördelt pihenőpadokat. (Fotó: Perl Márton) i Nem soroltuk, hogy például az Eger-patak medrében ócska díványpámától rozsdás fémlemezekig, kátránypapír- kötegtől szakadt autógumiig mi minden található. Ezeket „csak úgy” bedobálták. De ki tudná megmondani, hogyan és miért éktelenkedik a tűzoltó téri híd mellett, — egy építkezés szomszédságában — a patak medrében több tonnás betonelem és egy daru vasváza. A Bródy Sándor utca mellett termetes víztartóhenger — valami kazán alkatrésze — „simul” a régi városfal tövéhez. Nem szóltunk arról sem, hogy ahol építkezés, felújítás, tatarozás folyik, mi minden marad szétszórva, gazdátlanul ebek harmincadjára, hogy a munkára hivatkozva gyakran mennyire nem törődnek a parkok növényzetével. Pedig kis figyelemmel, törődéssel, különösebb megerőltetés nélkül ei lehetne kerülni az okozott károk nagy részét. Jól tudjuk, nehéz tetten érni a szándékos rongálókat. Akit ilyesmin rajta kapnak, tízezer forintig terjedő pénzbírságot is kiszabhat rá a tanács, de a tettenérés sajnos, ritka. A szándékosan szemetelek, parkpusztítók büntetési -tarifája 3000 forintig terjed. És mégis ott éktelenkednek a játszótereken, utcákon, pihenőparkokban a felelőtlenség és nemtörődömség nyomai. Az itt bemutatott „készlet” összegyűjtése alig egyórányi körsétát igényelt. Horváth István, a köztisztasági üzemegység vezetője, aki a rendhagyó városnézésre hívott bennünket, így búcsúzott: — Egy-két hónap múlva megismételhetjük a szemlét, lesz mit megörökíteni intő példa gyanánt. S ezt á tapasztalat mondatta vele. Rajtunk, városlakókon múlik, hogy legközelebb ne ilyen keserű csodálkozástól maradjon „tátva” a fényképezőgép lencséje. Virágh Tibor Háromszázan a még szebb Egerért Társadalmi munkaakció a Népkertben Az elmúlt hét végén a tisztasági hónap keretében példamutató társadalmi munkaakcióra került sor Egerben, a Népkertben. A mélyépítési és városgondozási üzemnek a Technolux Ipari Szövetkezet két szocialista brigádjának, a városi párt- bizottság, a megyei és városi tanácsnak, a városi KISZ- és a népfrontbizottságnak dolgozói, valamint az 5. számú Általános Iskola felső- tagozatos tanulói közül mintegy háromszázan gereblyéztek, ültettek fát, terítettek szét kavicsot: egyszóval rendezték a parkot. A munkaakció résztvevői a Népkertben öszesen mintegy 25 ezer négyzetméternyi terület nagytakarítását végezték el. Emellett a Gép- és Műszeripari Szakközépiskola tanulói vállalták a megye- székhely utcáin, terein levő padok festését, a csinosításban ugyancsak részt vesznek a mezőgazdasági szakiskola hallgatói, valamint a Pálya- választási Tanácsadó Intézet dolgozói. Azért, hogy a fel- szabadulás újabb évfordulója tiszteletére Eger megszépülve várja az idelátogatókat. Hét végi baleseti krónika Az elmúlt hét végén, vasárnap három közlekedési balesetről érkezett hír a megyéből. Gyöngyösön Turcsányi György hatvani lakos személygépkocsijával nem tartotta be a követési távolságot, s nekiütközött az előtte haladó, szabályosan közlekedő személyautónak, s annak utasa könnyű sérülést szenvedett. Eger és Noszvaj között Kucserák József bükkzsérci lakos autójával rosszul vette az egyik kanyart, először letért az útpadkára, majd áthaladt a meretirány szerinti bal oldalra, s végül felborult. A jármű vezetője és utasa, Kovács Imre könnyebben sérült meg, míg másik utasa, Kiss Gabriella súlyos, élet- veszélyes sérülésekkel került a kórházba. Szarvaskő és Mónosbél között az ózdi Berki Dénes ittasan és gyorsan hajtotta személygépkocsiját, az úttesten megcsúszott és felborult. Ö, valamint utasai közül Balázs Rita és Takács József súlyos, míg Orbán Károly könnyű sérülést szenvedett. A balesetek ügyében a rendőrség folytatja a vizsgálatot. Legyen vagy ne legyen? A hamleti kérdés módosított változata Gyöngyösön hangzott el az áfész küldöttgyűlésén szombaton, március 13-án. Dr. Kovács Sándor, az országos szövetség titkára fogalmazta meg ezt a hangsúlyos mondatot. A szokásos „kívánság- listák” összeállítóinak akart így válaszolni. Legyen új ABC, bisztró, iparcikküzlet és minden egyéb ott, ahol erre valóban szükség van. De ne legyen olyan községben, a városnak olyan részén, ahol csupán az „itt még nincs" kijelentés lenne ehhez az egyetlen indok. — Lehet, hogy a helyi szervek szorgalmazzák az ilyen beruházást, de az csak a szövetkezet pénztárcáját terheli fölöslegesen és gazdaságtalanul. Ezért nem jogos az ilyen kívánság előteremtése és a teljesítése — állapította meg a szövetség titkára. Gazdálkodni okosan és haszonnal, ez az alapkövetelmény, ez jutott kifejezésre a küldöttgyűlésen, amelyen a vezetőség arról is számot adhatott, hogy az elmúlt évben több mint 42 milliós eredményt értek el, ami kilenc százalékkal haladta meg az előző évit. Tulajdonképpen semmi szenzációs újdonság nincs abban a választást sugalló kérdésben: legyen vagy ne legyen, amit nagy tetszéssel fogadtak a küldöttek. Olyan magától értetődő, hogy legföljebb azon csodálkozhatunk, miért nem vettük ezt eddig komolyan minden esetben. Sőt: miért nem vesszük komolyan még most sem — általában? Természetes az is, hogy az áfész alapvető feladata marad továbbra is a lakosság ellátásáért való tevékenység, amelyet érzékeltet az idei több mint egymilliárdos áruforgalmi és termelési tervük is. Március 23-án temetik Bernáth Aurélt 1982. március 13-án, életének 87. évében hosszú betegség után elhunyt Bernáth Aurél festőművész, kétszeres Kossuth-dijas, a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendjének kitüntetettje. Temetése 1982. március 23-án, kedden fél 1-kor lesz a Farkasréti temetőben. Valutaárfolyamok Vételi Eladási ári. 100 egys. Ft-ban Angol font 50 6 084,14 6 460,48 Auszt. dollár 50 3 592,04 3 814,22 Belga frank 5000 76,81 81,57 Dán korona 1000 423,97 450,19 Finn márka 100 740,43 786,23 Francia frank 500 555,20 589,54 Görög drachma 500 54,48 57,86 Hollandi Ft 1000 1 299,37 1 379,75 Japán yen (1000) 10000 141,68 150,44 Jug. dinár 100 67,86 72,06 Kanadai dollár 100 2 758,43 2 929,05 Kuwaiti dinár 10 11 771,87 12 500,03 Norvég kor. 1000 562,08 596,84 NSZK márka 1000 1 424,08 1 512,16 Olasz líra (1000) 50000 26,35 27,99 Osztrák schilling 1000 202,94 215,50 Port. escudo 5000 48,45 51,45 Spanyol peseta 5000 32,50 34,52 Svájci frank 1000 1 783,71 1 894,05 Svéd korona 100 580,84 616,76 Török líra 1000 23,20 24,64 USA dollár 100 3 357,84 3 565,54 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI—LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-350. Telefon:. 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger,Beloiannisz u. 3. sz„ 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656; 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ. — HU ISSN 0133-0705. Fanyűvők, bádogtépők, betongörgetők nyomán Városkép feketében )