Népújság, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-03 / 52. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. március 3., szerda 3. — Meg kell mondanom, hogy intézeteink a legkevésbé szervezettek, ha ugyan nem éppen rosszul szervezettek — panaszolta egy szervező intézet vezetője. Fontos a beosztása: oktat. Gyári vezetőket, közöttük igazgatókat, sokórás tanfolyamokon ismerteti velük a vezetéselmélet titkait, s hívja fel figyelmüket a szervezés fontosságára, jól bevált módszereire. A vezetők általában kiváló előmenetelről tesznek tanúbizonyságot ezeken a tanfolyamokon, fújják a szervezésről szóló elméleteket, majd hazamennek, hogy a tanultakat hasznosítsák. Hogy aztán jópofa történetek születhessenek a szervezők dolgairól, s arról, hogy kit neveznek ki manapság szervezőnek. Egy példa: legutóbb azért jött létre egyik vállalatunknál szervezési csoport, mert egy fiatalembert beiskoláztak, az iskolát elvégezvén pedig muszáj volt Vezetői állásba helyezni; így szólt a szerződés. Szerencsére a fiatalember tele van energiával, s ha nem kap munkát, ő maga keres, és talál is — háromtagú csoportjának. Álmunkák soráról is hallani, amikor a szervező intézetek tanult munkatársai készítenek használhatatlan szervezési terveket vállalatok megrendelésére — nemegyszer milliókért. Egy igazgató mesélte, hogy került sor egy ilyen intézeti szerződéskötésre. A felettes szervtől szóltak neki, hogy „öregem, adjál munkát az intézetnek, mert befuccsolnak.” S az is igaz, hogy a vállalatnál mindezt úgy könyvelték el: ők sokat áldoznak a szervezésre! De hát szervezni a szervezésért? Azért túlzás volna azt állítani, hogy nincs kedvező változás. Nemrégiben egy hírügynökségi összeállítás számolt be arról a több milliós haszonról, amely a szervezők munkája nyomán született, új, korszerűbb, takarékosabb és beruházást nem igénylő módszerek bevezetésével. Igaz ugyan, hogy az egyik egyetemünkön oktató szervezési szaktekintély mondta hallgatóinak: sajnos nálunk a szervezések többsége már eleve rosszul indul. A vállalatvezető hívja a szervezőt és azt kéri tőle, hogy mérje fel a cég lehetőségeit, s aztán majd mondja meg, mit érdemes tenni. Holott felmérni önmagában , de mit? és általában nem lehet, előbb a célt kell kijelölni, s csak aztán az elképzelésből levezetni a feladatokat, többi között azt, hogy mit érdemes elemezni, felmérni. Azaz mindenekelőtt eldönteni, hogy mát is akarunk. S ez az a pont, ami miatt még szélsőséges példák emlegetésétől sem óvakodtam. Á szervezés kritikus pontjának érzem azt a kérdést, hogy tisztázott-e mit keli szervezni és miért? Ha ugyan egyáltalán lehet szervezési kérdésről önmagában beszélni. Mert a „majd' szervezéssel megoldjuk,” a jobban oda kell figyelni a szervezésre” semmit se mond, hangoztatása idegen tájakra vezet Mélyebb összefüggések rejlenek a szervezési kérdés mögött. A tapasztalat is azt mutatja, hogy azoknál a vállalatoknál jó a szervező munka, ahol helyesen jelölték ki a feladatokat, tisztában voltak azzal, hogy mit akarnak és mit nem akarnak csinálni. Persze a cél megjelölése is azon múlik, hogy miben és milyen mértékben érdekelt a vállalat, s annak vezetése. Mostanság új korszak reggeléről beszélünk a magyar gazdaságban. Ügy tűnik lezárul a magyarázkodás, a hivatkozás, de főként az elnéző hátbaveregetés, a bűnbocsánat korszaka. A jövőben zsebre megy a játék; ha pedig így van, a vállalkozónak pontosan ismernie kell a műhelyfalon belüli és kívüli összefüggéseket, rákényszerül, hogy felismerje az ér. dekviszonyokat. Egészséges folyamat veheti kezdetét, belső törvény diktálja majd a szervezést gyárban, nagyüzemben, ágazatban egyaránt. Persze ez ma még csak lehetőség. De talán belátható időn belül időszerűtlenné válik az a megállapítás, amelyet egy nemrégiben készített OMFB- tanulmányban olvastam: „A hazai termelőrendszerek többsége mind a termelőfolyamatok előkészítő, szervező, irányító és ellenőrző tevékenységében, mind felfogásában és a korszerűsítésre vonatkozó készségében elmaradott a nemzetközi szinthez képest. Ennek megfelelően a termelőrendszerek rendszerszemléletű felfogásáról beszélni hazai vonatkozásban — az egyre gyarapodó számú, de még mindig kevés kivételtől eltekintve — általánosságban alig lehet.” Megyesi Gusztáv Kendőzetlen arc, nyílt szellem Hatvani pártcsoporttagokkal az asztal két oldalán Pártcsoportok. Egy test sejtjei. Minőségük, tartalmuk határozza meg a nagy egészet, belőlük áll össze a társadalomformáló energia. Ugyanakkor bennük tükröződik az irányító eszme,. valamennyi .erényével, netán vadhajtásával. Most egy ilyen kis csoport közepén ülök a Hatvan—Salgótarján pálya-’ fenntartási főnökségen, és aki tagjaival összebarátkoz- tatott: Szelei László, a vasúti pártbizotság titkára. Először méricskéljük egymást, és a köztünk feszülő távolságot, a kettős asztalsort, hanem amint túlestünk a bemutatkozás formaságain, rögtön a pártélet legérzékenyebb pontjára tapint Baráti Attilánál a főnökségen korábban három alapszervezet működött, sok-sok vitalitással, az összevonás ennek a kárára ment. Mire vezeti vissza? Szakma dolgában heterogénné vált a tagság, nincs összetartó téma, nincs olyan érdeklődés egymás dolga-gondja vagy éppen a szervezeti élet iránt. Tükröződik ez a taggyűlések gyérülő hozzászólásaiban is. Inkább a főnökség problémái kapnak hangot. Rapi József, aki társadalmi munkában a vasutaslapot tudósítja Hatvanból, megközelítően azonos véleményen van e kérdésben. De hozzáteszi, hogy pártmegbízatása talán az egészséges jövendőt munkálja. Hiszen beküldött cikkei, amelyek például a brigádmozgalom, az oktatás, a szociálpolitika időszerű kérdéseit feszegették, a főnökség minden rendű-rangú párttagjának nézetét tükrözik. Krasznai József szintén bízik abban, hogy mihamar helyrerázódik a pártalapszervezet élete. A fegyelmezettség több vonása között említi, hogy nem emlékszik, mikor vitt volna vissza tagsági bélyeget, vagy el-elmaradoznának az emberek a taggyűlésekről. Kofán Pál? Megint aggályosabb. Igaz, hogy a beszámoló taggyűlés anyaga felölelte az egész tavalyi munkát, volt is mivel dicsekedni, csak éppen a hozzászólók, azok fogytak meg. Juhász Imre alapszervezeti titkár és a bizalmiak (Fotó: Szabó Sándor) Kisvártatva közénk telepszik Fehér János pártcsoport- bizalmi, aki néhány keményen fogalmazott mondattal más ' medret ás beszélgetésünknek. Valójában szélesre tárja a tagcsoporti munka jellemzőinek skáláját, mégpedig úgy, hogy a miértre rögtön a hogyannal válaszol. Jó például, amikor egy-egy taggyűlés előtt a csoportok kötetlenül eldiskurálgatnak a napirendről. Ez a stilus mindenkit bátrabbá, nyíltabbá tesz, feloldja lelkének, nyelvének kötelékeit. Miről folyt utóbb termékeny eszmecsere? Címszavak: árrendezés, munkafegyelem, jutalmazás, őszinteség. És ami belőlük fakad. Szabó Gyula még meg sem szólal, csak felénk néz, amikor Szelei László fülemhez hajol: Vitakész, kritikus ember. Szó ami szó, a gépügyi előadó nem sokat szépítgeti a dolgokat, de a bírálat fegyverét kicsit vissza is fordítja. Az alapszervezetre, a négy pártcsoportra, amelyek közül most kettőnek a tagjaival beszélgetünk. Szerinte hiba, hogy a pályamunkást nem érdekli a többi dolga- gondja, vagy éppen fordítva. A mérnök, a személyzeti vezető, a műszaki előadó áll értetlenül a szakasziak problémáival szemben. Holott a kölcsönös érdeklődés a megértés alapja, úgy tárulkoznak fel mindazon hiányosságok, amelyek hátráltatják az intenzívebb, a tökéletesebb, a biztonságosabb munkát. Aztán sürgősen meg kellene vizsgálni azt is; mi okból sorvad a brigádmozgalom? Illetve kimondja: hiányzik az igazi megbecsülés. Azoké, akik húzzák-vonják a szekeret. Igen, ott van aztán még a pártbizalmik státusa, amely rangját tekintve a szakszervezetieké mögé szorul. Akárcsak konzultatív jelleggel véleményt nyilváníthatnak jutalmazás, intelem dolgában? Juhász Imre alapszervezeti titkár, aki hosszabb betegség után vette kézbe ismét a pártépítés dolgait, mindeddig hallgatott. Nem akadt talán észrevétele? Nem lelkesítette, netán ingerelte a két pártcsoport tagjainak „kerekasztal-konferenciá ja” ? Ahogyan később átszűröm magamon összegező szavait, azt kell mondjam: ésszel hallgatott. Tudván, hogy a titkári beavatkozás, az elhir- telenkedett vélemény gátat vethet a vita nyílt kibontakozásának. Most már azonban asztalra teheti a maga érveit. Van, akivel egyetért, van, akinek ellenszegül. Persze logikával! Az alapszervezeten belüli, pillanatnyi szakadásról például nyíltan vallja: a bizalmiakon múlik, hogy a fizikai munkások és szellemiek emberközelbe, cselekvésközeibe, érdekazonosságuk felismerésének melegébe kerüljenek. Aztán nem elhanyagolandó a példa, amellyel a párttagnak kell elöl járnia munka, erkölcs tekintetében egyaránt. És a pártcsoport- bizalmi küldetését ne a szak- szervezeti mozgalomban dolgozókéhoz mérje, hanem a szervezeti szabályzatból adódó feladatrendszerbe építse be. Más itt, más ott a társadalmi funkció, épüljön bár a marxizmus—leninizmus alapelveire. Végezetül pedig a megbecsülés gondolata! E kérdésen nem múlhat a nagy múltú szocialista brigádmozgalom jelene, jövendője. Ha valóban kritikus a helyzet, kendőzetlenül kell róla beszélni. De nem a mindenáron dramatizálás, temetés aspektusából, hanem a kivezető út irányát mutatva fel. A pátrcsoportok is e szellemet képviselve segíthetik az alapszervezet célkitűzéseit, a belső fegyelem szilárdságát, építő jellegét. Moldvay Győző Segít a termelési rendszer és az egyetem Együttműködéssel új árpafajták A korszerű fajta, a jó'mi- nőségű vetőmag nélkülözhetetlen része a nagy hozamok elérésének. A biológiai alapok javítását, új árpafajták előállítását országos feladatként kapta a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem kompolti kutatóintézete. Az V. ötéves tercben államilag elismerték a kompolti korai őszi árpát, amely kimagasló terméseredményeivel beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Az intézetnek az újabb fajták nemesítéséhez segítséget nyújt a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tangazdasága által irányított búza- és borsótermelési rendszer, Ezenkívül a termeléshez olyan technológiát dolgoznak ki, amely a növény igényeihez, illetve a helyi adottságokhoz igazodik. Az elmúlt öt évben például a kompol- tiak 322 tonna elit és elsőfokú vetőmagot biztosítottak az üzemeknek. Mint dr. Szalai György, az intézet igazgatója elmondta, a gödöllői termelési rendszer a 70-es évek második felében az első volt, amely az árpatermelés fejlesztését felvette programjába. így született meg az együttműködés, amely arra is kiterjed, hogy az- intézet fajta jelöltjeit üzemekben vizsgálják és olyan tapasztalatokat szereznek, melyek elősegítik, hogy állalmi elismerésük után a gazdaságokban gyorsan elterjedjenek. A termelési rendszer mellett az intézet jó együttműködési kapcsolatot alakított ki a Gödöllői Agrártudományi Egyetem növénynemesí- tési, növényélettani, növény- védelmi és agrotechnikai, továbbá földművetéstani és növénytermesztési vízgazdálkodási és meliorációs tanszékeivel is. Egyebek között búza és árpa vízellátási kísérleteket folytatnak közösen, valamint energiatakarékos talajművelés kialakítására végeznek vizsgálatokat. Rekultivációs kutatásokat folytatnak Visontán és Ecséden, a külszíni bányaművelésről visszamaradt területek mezőgazdasági hasznosítására. TIZENKÉT ÉVESEN MÁR SZŐLŐT OLTOTT... Mit jelent ma mezőgazdásznak lenni...? GyöngySstarjánban, az ország legnagyobb szövetkezeti borászati üzemének gazdája és irányítója Balázs Ábel. A fiatal szakember gyorsan otthonra talált a faluban, a Gyöngyöspatát, Tarjánt és Szűcsit magába foglaló Mátrai Egyesült Termelőszövetkezetben. A közeli Nagyrédéről indult, ahol a paraszti családban mindig becsülték a szőlőt, az oltványt és a bort. — Nagyapám tanított kapálni, édesanyám pedig oltani — mondja elégedetten. Alig voltam 12 éves, amikor az első szőlőoltványt készítettem. Kicsit féltem a késtől, mert megvágtam a kezem, de hogy megtanultam a kezelését, annak ma is hasznát veszem! A gyöngyösi főiskolán végeztem szőlészborász szakon és 16 éve lesz augusztusban, hogy itt dolgozom a közösben. Friss diplomásán, az akkori oltványtelepet vezettem, mert a hatvanas évek második felében még másfél milliót készítettünk ezekből. Később munkaerőgondok miatt megszüntettük. A szőlő- és a gyümölcstermelés, az öntözés, a melioráció azonban megmaradt. 1975-ben, amikor egyesült a három szövetkezet, közös erővel nagyobb lehetőségünk nyílt a szőlészet és a borászat továbbfejlesztésére. Gazdaságunk megerősödéséhez nagyban hozzájárult, hogy folyamatosan telepítettünk szőlőt, amely a háztájival együtt ma már megközelíti az ezer hektárat. A növekvő szőlőmennyiség feldolgozására korszerű üzemet és tárolót létesítettünk. Közben kineveztek főborásznak. Büszke vagyok arra, hogy az irányításommal épült az új tárolórendszer, azok a tartályok, melyek 500- tól ötezer hektós nagyságúak és a mai követelményeknek megfelelnek. Nagy és felelősségteljes feladatot kaptam, hiszen termelőszövetkezetünk éves árbevételének csaknem a felét, 110—120 millió forintot a borászat adja. Ennek sikere, vagy kudarca sok mindent meghatároz. A patai kékfrankos, a tramini és a muskotály .ma világhírű borok, melyeket a nyugatnémet vevők is elismernek. — Amellett, hogy főborász lettem — jegyzi meg Balázs Abel —, kereskedőnek, közgazdásznak és mezőgazdásznak is kell lennem egy személyben. Szinte univerzális embert követel ez a beosztás. A bor a szőlőn keresztül évről évre szorosan kapcsolódik a természethez és az időjárás változása befolyásolja a termést. Nem úgy, mint egy építészmérnök munkáját, aki megtervez egy házat, vagy egy gépészét, aki a kész alkatrészeket, a csavarokat összerakja. Sokkal nehezebb tehát itt tervezni, mert gyakran nem is lehet kiszámítani a várható termést. Ott volt például a múlt esztendő, amikor kilencszer jég verte a szőlőt, és hiába reménykedtek! Aztán, amikor jó a termés, azért drukkolunk, hogy a fajtának megfelelő bort készítsünk minél kisebb ráfordítással, költséggel. Nincsenek tehát leírt dolgok, mert rossz termés esetén is hoznunk kell ezt a minőséget, amelyet elvárnak tőlünk. A szakmán keresztül kereskedő is lettem, hiszen naponta tárgyalok a felvásárlókkal és nem mindegy, mennyire tekintenek partnernek. Ebben szerencsém van, mert szüleim üzleti emberek voltak, így ebből is hoztam otthonról. 1977-ben háromezer hektóval indult az első nyugatnémet exportunk, 1981-ben már ennek négyszeresét vásárolták tőlünk! Emellett ismernem kell a közgazdasági szabályozókat, mert anélkül nem tudnék tervezni. Hogy sikereket értünk el, ahhoz jó munkatársak is kellettek, nélkülük ma nem itt tartanánk. Itt a tarjáni pincészetben szerveztünk egy laboratóriumot, amely alapja a korszerű borászatnak. Olyanok itt a munkafeltételek, mint S városban, hiszen van éttermünk, öltözőnk, amelyek a legkényesebb igényeket is kielégítik. Megszerettem ezt a falut. Amikor 1966-ban végeztem, úgy volt, hogy a Német Demokratikus Köztársaságba megyek dolgozni, Drezda mellé egy borgazdasági kombinátba. Mégsem mentem, hanem ide jöttem és azóta is itt maradtam I Nem vágyódom városba, mert a falunak is van vonzása, különösen akkor, ha a termelőszövetkezet jól gazdálkodik, mert az kisugárzódik az egész településre. Gyöngyös- tarjánban érdemes végigmenni az utcákon, a sok új ház, az autó mind a szövetkezeti jövedelmekből származik. A családommal társasházban lakunk, amelyhez a telket a közös gazdaság biztosította. Magamfajta fiatal szakemberekkel élünk ott. Ma mezőgazdásznak lenni nehéz feladat, ugyanakkor szép hivatás is, mert az ember nap mint nap látja munkájának eredményét, lemérheti sikereit és sikertelenségeit is. Itt, a Mátra alján ideális környezetben dolgozunk. Ebben a szövetkezetben megkövetelik a munkát, de el is ismerik, az új törekvéseket, a vállalkozó szellemet megbecsülik. Én tavaly Kiváló munkáért kitüntetést kaptam, ami megtisztelő érzés volt. A mi kékfrankos borunk hírneves a jó minőségéről és versenyképes a piacon. Ezért a vörösbor-készítést tökéletesítjük tovább. Ez nehéz feladat, hiszen elég magas színvonalra jutottunk el, továbblépni pedig még többet jelent. Az olasz Dieme-cég Európában elismert vörösbor-készítési módszereit magyar gépekkel valósítottuk meg, ami tizedrészére csökkentette a költségeket. Olcsó és tökéletes eljárás ez, ugyanakkor természetesen színt ad a kékfrankosnak. A borászatban tehát mindig van új és én soha nem szégyelltem a máshol látott jó módszereket itthon nálunk is meghonosítani, mert másoktól tanulni mindig érdemes! Ehhez pedig • elengedhetetlen a szak- irodalom állandó nyomon kísérése. A VI. ötéves tervben a 70 ezer hektós tárolót is tovább bővítjük. Ennek irányítását én végzem, ami megint csak ~ büszkeséggel tölt el. Az itt eltöltött 16 esztendő nem volt eredménytelen, hiszen amellett, hogy önmagámra találtam, családot alapítottam és a feleségem is itt talált munkát. Elégedett vagyok, mert abban a szakmában dolgozom, amelyre kisgyerek korom óta folyamatosan készültem. Ennél többet, azt hiszem, nem is kívánhat az ember. Mentusz Károly (Fotó: Szabó Sándor)
