Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-11 / 35. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. február 11., csütörtök Megkezdte munkáját a szakszervezeti világkongresszus Szerdán délelőtt a havannai Kongresszusi Palotában megkezdte munkáját a X. szakszervezeti világkongresszus. A szakszervezeti fórumon a világ 153 országából csaknem 400 szakszervezeti tömörülés vesz részt, s a jelenlevő mintegy ezer küldött 206 millió dolgozót képvisel a világ legkülönbözőbb tájairól. Púja Frigyes Lengyelországba utazik Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Jozef Czyreknek, a Lengyel Népköztársaság külügyminiszterének meghívására február 11-én hivatalos, baráti látogatásra Lengyelországba utazik. MADRID A kialakult gyakorlatnak megfelelően és a decemberben elkezdődött szünet előtt, elfogadott ügyrend és időrend szerint szerdán nem hivatalos tanácskozást tartottak a madridi találkozón részt vevő küldöttségek vezetői. VARSÓ Kedden teljes ülést tartott a LEMP katowicei városi bizottsága. A plénumon bejelentették, hogy a város 14 üzemében már működnek a Nemzeti Megmentés városi bizottságai. TOKIO Szakuraucsi Josio, japán külügyminiszter a parlamentben szovjetellenes gazdasági lépéseket helyezett kilátásba Lengyelország belső problémáinak ürügyén. Azt mondotta, hogy a tokiói kabinet egyelőre „le akarja venni a napirendről” a szibériai földgázvezeték építésében való szigetországi közreműködés és a fejlett ipari technológia átadásának kérdését. NAIROBI Az Afrikai Egységszervezet Nyugat-Szaharával foglalkozó kétnapos „minicsúcstalálkozóján”, a kenyai fővárosban jóváhagyták az észak-afrikai terület függetlenné válását előkészítő lépések menetrendjét. Ebben szerepel a volt spanyol gyarmat jelentős részét megszállva tartó Marokkó és a Nyugat-Szaha- ra függetlenségéért küzdő Polisario felszabadítási szervezet közötti tűzszünet és a feltehetőleg döntő jelentőségű népszavazás. MUSCAT Caspar Weinberger, amerikai hadügyminiszter szerdán befejezte látogatását Ománban és továbbutazott Jordániába. A latin-amerikai földrészen megrendezett első ilyen jellegű tanácskozás a kubai himnusz, majd a nemzetközi munkásmozgalom himnuszának hangjaival vetté kezdetét. A küldöttek szerdán megválasztották a X. szakszervezeti világkongresszus elnökségét, és Gáspár Sán. dórnak, a Szakszervezeti Világszövetség elnökének személyében a megnyitó ülés elnökét. A X. szakszervezeti világ- kongresszust megnyitó beszédében Gáspár Sándor többek között ezeket mondotta: „A kongresszus munkája iránt mutatkozó igen széleskörű érdeklődés és a jelenlevő küldöttségek nagy száma egyaránt azt bizonyítja, hogy a világ dolgozóiban mélyen él az összefogás igénye, az a vágy, hogy közös gondjainkra közös megoldást találjunk. Ez így természetes.” „A szakszervezeti világmozgalom kötelességének tartja a fejlődő világ sajátságos problémáinak tanulmányozását és az azok feloldására való törekvést — hiszen korunkat mindinkább a termelőerők nemzetközivé válása jellemzi. Mint kongresszusunk ősz- szetétele is mutatja, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom rendkívül sokrétű. De minden különbözőség ellenére találhatunk azonos problémákat és feladatokat, közös vonásokat a szakszervezeti munkában.” Gáspár Sándor a továbbiakban a szakszervezeti mozgalom egységének kérdésére tért ki: „A szakszervezeti mozgalom akcióegységének alapja a munkásszolidaritás. Egymás céljainak és törekvéseinek kölcsönös támogatása, valamint a konkrét bírálat jogának fenntartása nincs ellentmondásban, sőt, feltételezi egymást. Az elmúlt négy esztendő tapasztalatai bizonyítják, hogy van mód rálépni a közeledés, sőt az együttműködés útjára. Különösen a kétoldalú kapcsolatok fejlődésében születtek biztató eredmények; míg a nemzetközi központok között, sajnos, kevesebb az említésre méltó siker. Elsősorban a tőkés és a fejlődő országokban, de áttételesen a szocialista országokban is szembetaláljuk magunkat azokkal az új problémákkal, amelyek a multinacionális konszernek kialakulásának és növekvő szerepének következményei. Ez megváltoztatja a szakszervezeti harc egész stratégiáját. Manapság egyre nyilvánvalóbban mutatkozik meg az úgynevezett globális világproblémáknak az emberiség sorsára, életére gyakorolt hatása. Az ilyen világproblémák között első helyen áll a világbéke megőrzéséért, a nemzetközi feszültség enyhülésért, a fegyverkezési hajsza megfékezéséért vívott küzdelem. Szakszervezeti világszövetségünk megalakulásától kezdve hű maradt a béke jelszavához és ma is kész együttműködni mindazokkal, akik tenni akarnak ezért az emberiség számára létfontosságú ügyért. A világ dolgozóit foglalkoztató alapvető problémák között kell említenünk a gazdasági fejlődés és az új gazdasági világrend kérdését is. A szakszervezeteknek a fejlesztés és a világgazdasági kapcsolatok új rendjének kialakulására kell törekedniük, amely ténylegesen elősegíti a fejlett és a fejlődésben elmaradt országok közötti távolság csökkentését. „Ezek a kérdések ma a szakszervezetek gondjainak középpontjában állnak” — mondotta. Gáspár Sándor beszédét így fejezte be: „Kívánjuk, hogy a plenáris üléseken és a munkabizottságokban szakszervezeti mozgalmunkhoz méltó nyílt, demokratikus alkotószellemben bontakozzék ki a vita. Közös ügyet szolgálunk és nincs egymás előtt titkunk. Kongresszusunk nyitottsága, vitáink őszintesége a biztosíték arra, hogy szakszervezeti világszövetségünk számára ez a havannai (X). világkongresszus is új erők forrásává váljék”. Gáspár Sándor megnyitó beszéde után Roberto Veiga, a kubai dolgozók központjának főtitkára szólalt fel, köszöntötte az egybegyűlteket, kiemelte annak jelentőségét, hogy a X. szakszervezeti világkongresszus La- tin-Amerika első szocialista országában ül össze. Ezután Fidel Castro kubai állam- és kormányfő mondott beszédet. A kubai Carmen Gonzalez (jobbról) az egyesült államokbeli kikötő-, acél. és szállítómunkások képviselőivel a kongresz- szus szünetében (Népújság telefotó — ADN/ZB—MTI—KS) Az első magyar miniszterelnök Batthyány Lajos * NÉHÁNY EVE NÁLUNK IS divatba jött a „deheroi- zálás”, ami jó esetben a múlt hőseit csupán leszállította a szobortalpazatról, emberközelbe próbálta hozni, gyakrabban azonban a köz- tiszteletben álló nagyok hibáinak, gyöngéinek előtérbe állításával, sőt fölnagyításával valójában nagyságukat vonta kétségbe. Ez az irányzat talán önkéntelenül is azt sugallta, hogy kortársaink és önmagunk fogyatékosságai, megingásai, esetleg vétkei nem is olyan súlyosak, hiszen történelmi hőseink sem voltak makulátlanok. Napjainkban azután bekövetkezett a törvényszerű visszahatás, a társadalom és az egyén ismét igényli, keresi a hősöket, a fölemelő példá. kát, a tiszta emberek és nagy jellemek fölidézését. Ilyen ember volt Battyhány Lajos, az első felelős magyar kormány mártírhalált halt elnöke is, akinek ma születése 175. évfordulóját ünnepeljük. Az újabb kutatások szerint 1807. február 11-én, született államférfi az ország egyik legrégibb főnemesi, nagybirtokos családjából származott, amely ugyan hagyományosan hűséges volt a Habsburg-házhoz, de ez a lojalitás sosem vezetett elv- telenséghez, a magyar érdekek tudatos mellőzéséhez. A rangja mellett műveltségénél és egyéniségével fogva is vezető szerepre hivatott Batthyány Lajos külföldi utazásai és hazai tapasztalatai hatására vált a liberális és nemzeti eszmék hívévé. 1839-től a reformországgyűléseken ő volt a főrendi ellenzék elismert vezére, elvállalta az ország gazdasági fejlődését előmozdítani hivatott Iparegyesület elnöki tisztségét, a legtöbb kérdésben Kossuth nézetei osztotta, őt támogatta és követte. A bécsi és a pesti forradalom után felelős kormányt követelő pozsonyi országgyűlés óhajának megfelelően 1848. március 17-én, István főherceg nádor végül őt, az Ellenzéki Párt elnökét nevezte ki az első parlamentáris magyar kormány elnökévé. Batthyány az V. Ferdinánd király által is szentesített áprilisi törvények talaján állva igyekezett kiépíteni a modern kormányzati rendszert, biztosítva az ország minél teljesebb önállóságát, de a Habsburg-dinasztia, mint alkotmányos uralkodó- ház iránti hűség megtartá- tásával. Azt is remélte, hogy az osztrák tartományokat is magában foglaló egységes Németország létrejöttével Magyarország lesz a Habsburg-monarchia legnagyobb állama, súlypontja. Rajta volt, hogy a küldföld fogadja el a törvényes (tehát nem forradalmi) keretek között lezajlott magyarországi politikai változásokat, lépjen politikai és kereskedelmi kapcsolatba Magyarországgal, ennek érdekében több diplomáciai lépést is kezdeményezett. A belpolitikában a középút emberének mutatkozott, minthogy sem szükségesnek, sem megvalósíthatónak nem vélte, hogy a forradalmi vívmányok után a közeli jövőben további jelentős változások történjenek az ország politikai és társadalmi' viszonyaiban. AZ 1848 NYARÁN, az itáliai forradalmi mozgalmakkal szemben elért katonai sikerek után az udvari körök nekifogtak a Magyarországnak tett „engedmények” fokozatos visszavonásának, s ehhez Jellasics horvát serege és a nem magyar népek mesterségesen is szított mozgalmai adtak nagyobb nyo- matékot. Battyhány komoly erőfeszítéseket tett a vitás kérdések kompromisszumos rendezése érdekében, több ízben is fölkereste az uralkodót, kész volt tárgyalni bárkivel, de a belső önállóság alapfeltételeihez, az áprilisi törvények szelleméhez ragaszkodott. Mint búcsúlevelében joggal írta: „A törvény és a király eskü volt zsinórmértékem; sem jobbra, sem balra nem hagytam magamat elragadtatni”. A nyílt szakítást, a harcot ugyan el akarta kerülni, de az országot nem hagyta védtelenül, ő indította meg a honvédség megszervezését. Szeptember végén az udvar levetette az álarcot, Lam- berg tábornok személyében alkotmányellenesen új katonai főparancsnokot állított az ország élére, és elrendelte az országgyűlés feloszlatását, de a nép és a politikusok többsége az ellen- forradalmi támadással szembeni fegyveres ellenállás útját választotta. Battyhány ekkor lemondott tisztségéről — amit a történtek után a király nevében nem is gyakorolhatott, de továbbra is részt vett az együtt maradó országgyűlés munkájában, attól a szándéktól vezérelve, hogy keresse a megegyezést. WINDISCHGRÁTZ OSZTRÁK FŐVEZÉR januári pesti bevonulása után rC Külpolitikai kommentárunk ^)—■i Válaszunk „A NÉPEK AGGODNAK A VILÁG SORSÁÉRT” — állapítja meg Leonyid Brezsnyev a szakszervezeti világkongresszushoz intézett üzenetében. A szovjet államfő, az SZKP főtitkára ugyanebben az üzenetben kijelenti: „a legfontosabb jog: a jog a békés élethez”. Azok, akik az óceán túlpartján manapság oly szívesen szónokolnak emberi jogokról, az emberiség jövőjének ezt az alaptézisét a jelek szerint egyszerűen figyelmen kívül hagyják. A jelenlegi amerikai vezetés politikája minden vonatkozásban és minden fórumon frontális támadás az enyhülés vívmányai és ami ezzel egyet jelent, a világbéke ellen. Mit tehetnek, mit tesznek a szocialista országok ebben a helyzetben? Elég szinte bármelyik napon egy pillantást vetnünk a hírügynökségek jelentéseire ahhoz, hogy megkapjuk a választ. A Szovjetunió és a szocialista országok ebben a veszélyesen kiélezett helyzetben az egyetlen dolgot teszik, amit tehetnek, és amit nyilvánvalóan tenniük kell: a hisztérikus hangnemmel szembe állítják a higgadt fogalmazást, a hidegháborús adatokkal pedig az enyhülés vívmányainak következetes, de az ügy érdekében ésszerű kompromisszumokra is kész védelmezését. . MIND A DÜHÖDT TÁMADÁSOKRA, mind a szocialista országak reagálására az. egyik iskolapélda éppen a most újrakezdődött, de a washingtoni politika által komolyan veszélyeztetett madridi találkozó. Az amerikai delegáció — a tábornok-külügyminiszterrel az élen — úgy érkezett a spanyol fővárosba, hogy minden előzetes napirend mellőzésével (hogy azt ne mondjuk: felrúgásával) a találkozót kizárólag a Lengyelország ürügyén elhangzó hidegháborús kirohanások színterévé tegye. Iljicsov szovjet külügyminiszter-helyettes kénytelen volt emlékeztetni a tengerentúli résztvevőket arra, hogy ezen a konferencián az európai biztonságról tárgyalnak, és ez a tárgyalóterem összeurópai és nem valami NATO-fórum. „A jelenlegi feltételek között — hangsúlyozta Esztergályos Ferenc magyar fődelegátus — megnövekedett a találkozó konstruktív befejezésének jelentősége”. „Nem engedhetjük meg, hogy a találkozót a konfrontáció és a lengyel belügyekbe való beavatkozás színterévé tegyék” — jelentette ki Jozef Wiejacz lengyel külügyminiszter-helyettes. A higgadtan határozott és konstruktív reagálás más fórumokon is a szocialista országok alapvető magatartása. A kétféle magatartás egyik döntő különbsége jól . érzékelhető ezúttal is: a szovjet terv alapja a kölcsönösség, miközben az amerikai indítványoké — a most beterjesztett Reagan-tervé is — az egyoldalú szovjet csökkentés illuzórikus követelése. KÉTFÉLE MAGATARTÁS — ez ma a világpolitika legfőbb ténye Madridtól Genfig valamennyi fórumon. Van okunk hinni, hogy minden mostani nehézség ellenére a higgadtság győz a hisztéria, a jószándék az agresszivitás, és a kölcsönösség az egyoldalúság felett. Harmat Endre kezdődött meg Battyhány kálváriája. Demonstrált királyhűsége és az országgyűlés tárgyalási ajánlatának kifejezése ellenére Windisch- grätz elfogatta a volt miniszterelnököt, rövidesen hadbíróság elé állították (a magyar király kormányfőiéként folytatott tevékenységéért!), majd a világosi fegyverletétel után — minden jel szerint a felsőbb körök intencióit képviselő Schwarzenberg herceg osztrák miniszterelnök személyes utasítására — felségárulás vádjával halálra ítélték. A főbb vádpontok teljességgel megalapozatlanok voltak, magában az eljárásban is számos szabálytalanság történt, és maga a bíróság is tisztában volt az üélet igazságtalanságával (maguk a bírák mellékeltek gyöngén indokolt verdiktjükhöz alaposan megindokolt kegyelmi előterjesztést), de Haynau tudta, mit kívánnak tőle, és az aradi kivégzések napjára elrendelte a kötél általi halálra szóló ítélet végrehajtását. A pesti Újépületben (a mai Szabadság téren) őrzött fogoly a kivégzése előtti éjszakán a becsempészett tőrrel irtózatos sebeket ejtet saját nyakán, mellén és csuklóján, hogy a szégyennek érzett bitófát elkerülje, s eközben egy szisszenéssel sem árulta el magát őrei figyelő tekintete előtt. Csak reggel vették észre, hogy a magát pokrócába beburkolt rab már majdnem elvérzett. Október 6-án este így mégis csak á császári vadászok golyója oltotta ki az utolsó szavával a hazát éltető nagy államférfi életét a kaszárnya falánál, ott, ahol ma az örökmécsecs lángja világít, emlékeztetve a mártírhalált halt első magyar miniszter- elnökre. JOGGAL ÁLLAPÍTOTTA MEG 1932-ben „Gróf Bat- tyány Lajos főbenjáró pö- ré”-ről írott nagy munkájában neves történetírónk, Károlyi Árpád, hogy az elrettentő céllal és föltehető- leg részben személyes bosz- szúból hozott ítélet páratlan justizmord, előre megfontolt „politikai gyilkosság” volt. S valóban, világszerte (még a cári udvarban is) fölháborodást és undort keltett a nemzet és a dinasztia iránti hűségben egyaránt állhatatos Batthyány Lajos kivégzése. Első miniszterelnökünk a szélsőségek közötti méltányos kompromisszumra törekvő alkatából és meggyőződéséből fakadt az is, hogy sem 1848-ban, sem a magyar alkotmányosság 1867-i helyreállítása után nem tekintette őt igazán magáénak egyetlen politikai tábor sem, az említett tisztelet emellett is a» középutat követők magányossága kísérte. Az utókor azonban képes és köteles is megadni a méltó megbecsülést a jó politikusnak és a hősként helytálló nemzeti mártírnak. Jeszenszky Géza
