Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

2. m NÉPÚJSÁG, 1982. február 9., kedd BONN Az NSZK és Egyiptom kormányának egyaránt az az álláspontja, hogy a kö­zel-keleti válság rendezése csak akkor lehetséges, ha elismerik mind a palesztinok önrendelkezési jogát, mind pedig Izrael állami létét — jelentette ki Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár és Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hétfőn közös bonni sajtóértekezletén. Kétnapos bonni tárgyalá­sait befejezve, Hoszni Mu­barak hétfőn délután Bécs- be utazott, ahonnan még a nap folyamán visszatért Kairóba. WASHINGTON A Szovjetunió teljes elszi­getelésére, gyakorlatilag a Szovjetunió elleni általános embargóra szólít fel Caspar Weinberger amerikai had­ügyminiszter a kongresszus elé terjesztett évi jelentésé­ben, amelyet vasárnap hoz­tak nyilvánosságra. TEHERÁN Hétfőn reggel eddig is­meretlen tettesek Teherán­ban merényletet követtek el Jens Petersen, az NSZK iráni nagykövete ellen. A nyugatnémet diplomata — a bonni külügyminisztérium hivatalos közleménye szerint — könnyű sérülést szenve­dett a lövöldözés során a kocsijában felcsapódó üveg­szilánkoktól. BONN Az NSZK katonai kiadásai 1981-ben névértékben 7,6, reálértékben pedig 3,4 szá­zalékkal emelkedtek — je­lentette be hétfőn Kurt Becker nyugatnémet kor­mányszóvivő. CULVER CITY Hétfőn mégis folytatják annak a „Brainstrom” cí­mű, tudományos—fantaszti­kus filmnek a felvételeit, melyet Natalie Wood tavaly novemberi rejtélyes vízbe- fulladása után a Metro- Goldvin-Mayer filmcég igaz­gatója „halálra sebzettnek” minősített és ezért leállítat­ta a további forgatást. Rakéta az istállóban Amerikai tűzszerészek egy hete dolgoznak azon, hogy «gy nyugatnémet paraszt is- tjHlójának betonpadlójából kiszabadítsanak egy oda be­lefúródott Sidewinder típu­sú levegő-levegő rakétát, de Aem biztosak benne, hogy hétfőn sikerül befejezni a munkát. A rakétát még a múlt hét­főn lőtte ki — állítólag vé­letlenül és eddig még föl nem derített „műszaki okok” miatt — gyakorlatozás köz­ben az amerikai légierő egyik F—15-ös vadászgépe a Stuttgarttól száz kilométerre levő Schram berg falu fö­lött. A 70 kilós, több mint 3 méteres rakéta átfúrta Eugen Seckinger gazdálkodó istálló­jának tetejét, majd a hat mé­ter magas takarmányhalmon áthatolva két méter mélyen behatolt az istálló betonpa­dozatába. A parasztcsalád csak né­hány nap múlva fedezte föl a belövést. Azonnal kiköltöz­tették őket, de hosszabb ide­ig tartott az is, amíg a tűz­szerészek végeztek a kazal elhordásának számukra szo­katlan feladatával. Egyelőre légkalapáccsal próbálják la­zítani a betont a rakéta kö­rül. A hírügynökségi jelen­tések nem szólnak arról, hogy vajon emiatt nem fe- nyeget-e minden pillanatban robbanásveszély ? Minden alap megvan... tiltakozás MadrMban Lengyel Csaknem kéthónapos szü­net után kedden délelőtt Jó­zef Wiejacz, lengyel külügy­miniszter-helyettes elnökle. tével teljes ülésen folytatja tanácskozásait az európai biztonság és együttműködés kérdéseivel foglalkozó mad­ridi találkozó. A találkozón részt vevő 35 küldöttség többsége az elmúlt hét vé­gén megérkezett a spanyol fővárosba, közöttük van Esz. tergályos Ferenc nagykövet­tel, külügyminisztériumi fő­osztályvezetővel az élen a magyar delegáció. Vasárnap érkezett Mad­ridba a szovjet, a lengyel és az amerikai küldöttség. Alexander Haig, amerikai külügyminiszter vasárnap este azt állította, hogy a len­gyelországi események „alap­vető és halálos fenyegetést” jelentenek a helsinki európai biztonsági és együttműködé­si megállapodásokra. A kül­ügyminiszter csak ebből a szempontból hangsúlyozta a madridi értekezlet fontossá­gát. Az amerikai küldöttségtől származó értesülés szerint az Egyesült Államok immár nem szorgalmazza az értekezlet elnapolását. Megfigyelők szerint ez azt jelenti, hogy az amerikai fél „engedményt tett” a nyugatnémet állás­pontnak. Az NSZK küldött­sége szerint a találkozót min­denképpen folytatni kell. Ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államoknak tekintettel kell lennie nyugat-európai szö­vetségeseire, akiknek több­sége szavakban ugyan egy­értelműen az amerikai állás­pontot támogatja, a gyakor­latban azonban óvatosabb magatartást tanúsít — ami­nek az a magyarázata, hogy az amerikai obstrukciós po­litika jórészt az ő bőrükre megy. Józef Wiejacz, lengyel kül­ügyminiszter-helyettes ez­zel szemben hangsúlyozta: a lengyelek aggodalommal és felháborodással szemlélik, hogy egyes államok az ő bel- ügyeiket akarják vitára bo­csátani a találkozón. Ez el­lentétes a helsinki záróok­mány ajánlásaival — muta­tott rá. Leonyid Iljicsov szovjet kül­ügyminiszter-helyettes hang­súlyozottan kijelentette, a szovjet küldöttség azzal az ■ elhatározott szándékkal jött vissza Madridba, hogy elérje a madridi találkozó sikeres befejezését jelentő érdemi, kiegyensúlyozott záródoku­mentum elfogadását. Erre minden alap megvan a sem­leges és el nem kötelezett országok által decemberben kidolgozott tervezet alapján — mondta. Véget ért az FKP kongresszusa Ismét Marchais Vasárnap délben a párt vezető szerveinek és főtitká­rának megválasztásával vé­get ért az FKP XXIV. kong. resszusa. Az új Központi Bi­zottság ismét Georges Marchais.t választotta a párt főtitkárává. Georges Marchais záróbe­szédében hangsúlyozta: a kongresszus olyan stratégiát dolgozott ki, amely megfe­lel a mai kor követelmé­nyeinek Franciaországban. Az FK^P, mint ahogy tavaly május 10-én, hozzájárult a baloldal győzelméhez, to. Vasárnap, két nappal a pénteki bizalmi szavazás utá^ Helmut Schmidt kan* cellár egységre szólítását fi­gyelmen kívül hagyva a Nyugatnémet Szociáldemok­rata Párt több területi szer­vezete határozatban foglalt állást az új típusú amerikai nukleáris rakéták nyugat-né­metországi telepítése ellen. Essenben 70 ezer szociál­demokrata párttag képvise­lői tartottak találkozót. A küldöttek határozatban köve­telték, hogy a szovjet—ame­rikai genfi tárgyalások ide­jére rendeljenek el morató­vábbra is minden erejével kiveszi a részét a franciák által kívánt új politika meg­valósításában. A kommunis­ták, felelősségük tudatában, határozottan küzdenek azért, hogy legyőzzék a nagytőke ellenállását, s kezdeményező módon támogassák és meg­valósulásra segítsék az új politikát. Ez az akciójuk hosszúlejáratú. „Nem lehet előre határt szabni annak az útnak, amely népünket a haladás felé vezeti” — hangsúlyozta Marchais. riumot az amerikai rakéták nyugat-németországi telepí­tésére. Egyben felszólították a bonni kormányt, hogy szün­tessen be mindenféle előké­születet a 108 Pershing—#, típusú nukleáris rakéta és a 96 manőverező robotrepülő­gép 1983. végétől tervezett telepítésére. A szociáldemokraták kisebb csoportja Pirmasensben ha­sonló moratóriumot támo­gatott. Egy bajorországi párt­csoport a NATO rakétatele­pítési döntése, az amerikai nukleáris rakéták nyugat­németországi telepítése ellen foglalt állást. AZ IL Messaggerót hívták A 6. számú közlemény Vasárnap napvilágot látott a „Vörös Brigádok” terror- szervezet 6. számú közlemé­nye a december 17-én elra­bolt és január 28-án kisza­badított James Lee Dozier amerikai dandártábornok, a NATO dél-európai szárazföl­di erőinek főparancsnok­helyettese ügyében. A febru­ár 5-i dátummal keltezett 6. számú közleményt Rómáiban találták meg, miután egy is­meretlen telefonáló vasárnap dálután értesítette az II Messaggero római lap egyik újságíróját a dokumentum hollétéről. A tábornok kiszabadítása után több mint egy héttel íródott közleményében a Vö­rös Brigádok felmagasztalja önmagát, azt állítva, hogy Dozier elrablása az eddigi legnagyobb támadás volt az Észak-atlanti Szervezet el­len. Ugyanakkor „az impe­rialista burzsoázia győzelmé­nek” nevezte a NATO-tábor- nok kiszabadítását. Az irat viszont alapos gondolkodásra” szólít fel Dozier 42 napos fogságát il­letően, és leszögezi, hogy az amerikai tábornok elrablása csupán a kezdetét jelentette egy nagyobb kampánynak, a Dozier-ügyben elszenvedett kudarc csak epizód volt. .. .a Pershingekről Schmidt ellenében is KI S BE... r Uj román vámtörvények Romániában új vámtör­vényt adtak ki, amely mó­dosítja és nagyrészt hatá­lyon kívül helyezi a koráb­bi rendelkezéseket. A vám­ügyi szabályzat jóváhagyá­sáról szóló államtanácsi ren­deletet a hivatalos közlöny­ben tették közzé, s az új sza­bályozások már életbe lép­tek. Külföldiek részére megtil­tották a következő élelmi­szer-termékek kivitelét az országból: hús, étolaj, búza- és kukoricaliszt, cukor, rizs, kávé, kakaó, méz, olajbogyó, tiszta szesz, zöldség, gyü­mölcs, bors és egyéb im­portfűszerek. Százszázalékos vámilleték valutában való megfizetésével a következő mennyiségben vihetők ki élelmiszer-termékek: 15 deka húskészítmény és konzerv, 15 deka cukorka, csokoládé, 5 deka importtea, 1 liter 22 fokot meghaladó tömény szeszes ital, 2 liter bor, sör, Ezektől eltérő élelmiszer­termékek csak 50 lejig ter­jedő értékhatáron belül vi­hetők ki az országból, ugyan­csak vámilleték megfizetésé­vel. Kishatárforgalomban, va­lamint azok részére, akik havonta többször lépnek be, vagy 24 óránál rövidebb időn át turistáskodnak Romániá­ban, a rendelet megtiltja élelmiszer-termékek kivite­lét. Külföldi lakhelyű szemé­lyek csak a szükséges meny. nyiségű élelmiszer-terméke­ket vihetik magukkal a be­utazáskor, beleértve 2 liter tömény szeszes italt, 4 liter bort vagy sört és 200 ciga­rettát. Szükségesnél na­gyobb mennyiségű élelmiszer- termékek bevitelét csak bi­zonyos mennyiségig engedé­lyezik, de ezek után valutá­ban vámilletéket kell fizet­ni. Turisták ideiglenes tartóz­kodásuk céljára bevihetik személyes cikkeiket, többek között két fényképezőgépet és mindegyikhez 24 kazettát, illetve 10 filmtekercset, to. vábbá egy keskenyfilm- f el vevőgépet és 10 filmteker­cset, távcsövet, hordozható rádiót és televíziót, hang­szert, sátrat és más táboro­zási felszerelést. Ezenkívül használatos sportcikkek, ví­zi járművek, kerékpár, két vadászfegyver, mindegyikhez 100 töltény, táskaírógép, va­lamint 2000 lej összértékű ajándékok tartozékai lehet­nek az útipoggyásznak. Kiutazáskor a turisták vámilletékmentesen vihetik ki behozott javaikat, továb­bá a valutáért vásárolt tár­gyaikat és 1000 lejig ajándé­kaikat. Vámilleték megfize­tésével ugyancsak kivihetik az 500 lej összértékig vásá­rolt javakat, továbbá száz százalékkal emelt vámmal az 5000 lej összértéket nem meghaladó javakat. Az új vámtörvény a ro­mán állampolgárok részére szintén erőteljesen szabályoz­za a kivihető élelmiszer­mennyiségeket, továbbá meg­szigorításokat tartalmaz a behozatalra. Intézkedik a rendelet arról is, hogy ro­mán állampolgárok bizonyos műszaki cikkeket — hűtő- szekrények, rádiók, televízi­ók, mosógépek, porszívók, kerékpárok, mopedek, bojle­rek, magnetofonok, számító­gépek stb. — csak a vámil­letéknek valutában történő kifizetésével vihetnek be. Hű­tőszekrényre, rádióra, televí. zióra és más termékekre a tarifa szerinti vámilletéket 300 százalékkal növelték. rC Külpolitikai kommentárunk J—i „Alice csodaországban“ „A FEHÉR HÁZ ELŐTERJESZTÉSÉT — jelentette ki újságírók edőtt az amerikai képviselőház költségvetési bizottságának elnöke, Jim Jones — afféle „Alice csoda­országban” szemlélet jellemzi.” „Reagan költségvetése az arányérzék kudarca” — írja a Washington Post. E két vélemény is jelzi, hogy komoly belpolitikai csatározás kezdődik az Egyesült Államokban a jövő évi költségvetés körül, s igencsak megszaporodtak a Reagan-konmány bí­rálói odahaza. A Jim Jones által említett „Alice csodaországban” ép­pen százötven esztendeje jelent meg. Már a címe is el­árulja, hogy ez a klasszikus mesekönyv-bestseller mesés;, más szóval irreális elemekre épül. A kongresszus költség- vetési bizottságának elnöke nyilvánvalóan a Reagan- tervezetben előforduló irreális elemek miatt élt ezzel — az elnök számára nem éppen hízelgő — hasonlattal. Ami pedig az ország egyik legtekintélyesebb lapját, a Washing­ton Postot illeti, annak a vezércikknek, amiből fentebb idéztünk, ezt a címet adták: „Miért jelent hajt ez a költ­ségvetés és miért olyan nagy a baj?” Valóban, miért? KÖLTSÉGVETÉSRŐL LÉVÉN SZÓ, próbáljunk vála­szolni a számok nyelvén. Az elnöki tervezet az új (októ­berben kezdődő) pénzügyi esztendőre 91,5 milliárdost!) hiánnyal számol. Pontosabban: ennyit tervez be hivata­losan, de érzékelteti, hogy valószínűleg ennél is több lesz a deficit. Nos, attól az elnöktől, aki annyiszor támadta a Carter-kabinetet „a költségvetés kiegyensúlyozatlansága” miatt, ez a tervezett hiány-nagyságrend — legalábbis fel­tűnő. Elég arra gondolnunk, hogy a demokratapárti előd utolsó esztendejében a költségvetési deficit „csak” 58 milliárd dollár volt. Még furcsább a helyzet, ha meggon­doljuk: a Washington Post a százmilliárd dolláros hiány­ról szóló prognózist is optimistának tartja. A lap profi felmérői szerint az új költségvetési évben „gazdasági csoda helyett 135 milliárdos rekordhiány várható”. Ráadásul úgy, hogy Reaganék folytatják a katonai kiadá­sok emelését és a szociális kiadások brutális lefaragását. MINDEZ, SAJNOS, NEMCSAK AMERIKAI BELSŐ DILEMMA — ezek a számok nyilvánvalóan kisugároznak a nemzetközi helyzetre is. Ahhoz ugyanis, hogy ezek az arányok — vagy inkább aránytalanságok — megvalósul­janak, a kormánynak fenn kell tartania a háborús pszichózist. Hogy mindez nagyon sokba kerül Amerikáinak és a világnak? És nem is csak pénzben kifejezve... ? nem számít. Miközben egyre kevesebb jut szociális cé­lokra, népélelmezésre, oktatásra, egészségügyre, nyugdíj­ra, stb., az elnöki tervezet 257,5 milliárd dollárt szán a katonai kiadásokra az új anyahajókra, MX-rakétákra, cirkálórakétákra, neutronbombákra, új típusú harckocsik és repülőgépek egéísz sorára. Ha ehhez hozzávesszük még, hogy júliustól ismét csökkentik a leggazdagabbak adóját^ máris szónokinak tűnik a kérdés: Kik fizetik meg a fegy­verkezés újabb mammut-terheit az USA-ban? ... Harmat Endre Ki a barát, ki a szövetséges? Egy interjú cáfolata „Az iráni sah hatalmának megdöntését követően Izrael maradt az Egyesült Államok egyetlen megbízható szövet­ségese a Közel-Keleten” — jelentette ki Reagan a Welt am Sonntagnak adott nyi­latkozatában. Az amerikai elnök a nyu­gatnémet hetilapnak eL mondta: Izrael Washington számára „valóságos straté­giai kincs”. „A térség más nyugatbarát országaival el­lentétben — fejtegette Rea­gan — erős állam; léte nem egy autokratikus uralkodótól függ, mivel demokratikus, s a nemzeti egység által ve­zérelt ország; megfelelő technológiai és katonai fel- készültséggel bír ahhoz, hogy Amerika hű szövetségese le­gyen. A Fehér Ház tegnap két­ségbe vonta a Welt am Sonntag című nyugatnémet lapban megjelent Reagan in­terjú hitelességét. Larry Speakes helyettes sajtótitkár azt hangoztatta, hogy az újság Reagannak tu­lajdonított idézetek távol áll­nak az igazságtól. A nyu­gatnémet újságban megje­lentek, sem az elnök, sze­mélyes álláspontját, sem az amerikai kormány vélemé­nyét nem tükrözik. A fehér házi szóvivő sze­rint Washingtonnak számos barátja van a térségben, olyanok akik osztják az amerikaiak szovjetellenes álláspontját is. Gáspár Sándor is megérkezett Havannában az SZVSZ vezetősége Gáspár Sándor, a Szak- szervezetek Országos Taná­csának főtitkára, a Szakszer­vezeti Világszövetség elnöke szombaton Havannába érke­zett, ahol a X. szakszerve­zeti világkongresszuson a magyar küldöttséget vezeti. Az SZVSZ elnökletével együtt érkezett a kubai fő­városba Karel Hoffmann, a Csehszlovák Szakszervezetek Központi Tanácsának elnö­ke, az SZVSZ alelnöke és Ibrahim Zakaria, az SZVSZ megbízott főtitkára. Mégis nagy zsákmány? A korábbi hírügynökségi jelentésekkel ellentétben óriási zsák­mányuk volt a svájci vonatrablóknak. Most megtalálták az eloro­zott kincs javát — és az egyik vonatrabló holttestét. Kezdetben az hirlett, hogy a rablóknak február elsején csak né­hány ezer svájci frankot sikerült zsákmányolniok. Mint jelentettük, a rablást a múlt hétfőn öt, vagy hat fegyveres hajtotta végre, meg­állásra kényszerítve a Lugano—Zürich postavonatot. Tettük végre­hajtása közben megsebesítették a vonatvezetőt és a posta alkalma­zottját is. Az ügyben most különös fordulat történt: a svájci rendőrség vasárnap este Lugano környékén egy folyóparton rábukkant a rab­lás egyik résztvevőjének holttestére. Nem messze tőle meglelték a zsákmány kétharmadát Is: 34 kiló aranyat és 800 000 svájci frankot.

Next

/
Thumbnails
Contents