Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-05 / 30. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. február 5., péntek Nem elítélni, elemezni kell... Mozog a munkaerő OLVASOM A NAGY PÉL- DÁNYSZÁMÜ képeslapban a sajnálkozó hangvételű jegyzetet V. Gyula esetéről. Munkahelycserére kényszerült a derék ember, nem kevesebb, mint két forinttal magasabb órabérért. Plusz a túlóradíj, összesen tehát 6—800 forinttal keres többet havonta az új munkahelyen. Amikor kikérte a munkakönyvét, szemérmesen csak annyit mondott: családi okok miatt döntött így, meg aztán az új vállalat közelebb van a lakóhelyéhez. V. Gyula ugyanis — a jegyzetíró szerint — szégyellte, hogy pénzért cserél munkahelyet. Az effajta szégyenkezés társadalmi méretű konfliktust jelez, a többség ugyanis helyteleníti hogy az egyik munkahelyről a másikra vándorolgató munkás jobban járjon azoknál, akik hűségesek régi munkahelyükhöz. Valóban! Kinek jó az, ha újra feltámad a nagy nehezen lecsillapított fluktuációs láz? Vizsgálódjunk kissé pontosabban. Fluktuáció: a statisztikusok közmegegyezése szerint minden fél éven belüli — és bármi okból bekövetkező — munkahelyváltoztatás. Korábban ez keményen elítélendő volt, harcoltunk is ellene minden lehető és lehetetlen módon, majd megszületett a felismerés, hogy a fluktuáció mégiscsak differenciáltan kezelendő. Hasznos, mert eszköze, módszere a munkaerőforrás újraelosztásának. Különösen manapság, amikor jóformán lépésnyit sem jutunk előbbre a szervezett és a tervszerű munkaerő-átcsoportosítással. S csak annyiban káros, amennyiben akadályozza a létszámszerkezet kívánatos átalakítását A fluktuáció okozta esetleges társadalmi és gazdasági károk pontos felméréséhez viszont tétovázás nélkül kellene meghatározni — gazdaságfejlesztési céljainkhoz igazodva — a hosszabb időtávon is kívánatos mozgásirányokat. Csakis ezek ismeretében vállalkozhatunk — s még ekkor is csak viszonylagos megbízhatósággal _ annak eldöntésére, hogy mit nevezünk káros, és mit hasznos fluktuációnak? S mert e kritériumok pontos megfogalmazása a mai napig is várat magára, fogadjuk el a nem is olyan rég_ még tarthatatlannak minősített álláspontot: a fluktuáció nem minden eszközzel, és nem feltétlenül üldözendő társadalmi jelenség. Különösen akkor nem, ha meggondoljuk, hogy fölfogható bizonyos feszültségek jelzéseként is. S ha lehetőségeit nem korlátozzuk — főleg nem adminisztratív intézkedésekkel —, akkor máris tettünk valamit e társadalmi feszültségek enyhítése érdekében. Ráadásul: ha felfedeznénk a fluktuáció tudatos kezelésének, irányításának módszereit, akkor az egész folyamatot — még ha ezt jórészt egyéni indítékok vezérlik is — a korábbinál sokkal inkább állíthatnánk gazdaságfejlesztési céljaink szolgálatába. V. GYULÁNAK tehat semmi szégyenkeznivalója nincs, a lehető legésszerűbben döntött akkor, amikor a magasabb bér ígérete miatt munkahelyet változtatott, s döntése, valószínűleg, egybeesett a társadalmi méretekben is kívánatos ésszerűséggel. Am tágítsuk a kört, s nézzük V. Gyula sok-sok, hasonlóképpen gondolkodó kollégáinak döntését, a legfrissebb statisztikai adatok tükrében. Nincsenek kevesen, akik elhagyják a nagyipari munkahelyeket, még akkor sem, ha évek óta egyre lanyhább a fluktuáció; tavaly a fizikai dolgozóknak mindössze 13—15 százalékát érintette. Hová mennek ezek az emberek? 1976 előtt a népgazdasági ágakon belüli mozgás volt a jellemzőbb, illetve a mező- gazdaságból a nagyiparba történő áramlás. Napjainkra fordult a helyzet. A „belső” mozgás jóval kisebb arányú, mint korábban. Nyilván azért is, mert csak 1976 után léptek érvénybe a munkahely-változtatásokat adminisztratív eszközökkel korlátozó intézkedések, amelyek egyébként azóta érvényüket vesztették. S feltehetően azért is, mert a rendelkezések olyan bémivellá- lódási tendenciákkal párosultak, hogy például a nagyipari munkások számára voltaképpen tökéletesen mindegy volt, hogy melyik vállalatnál dolgoznak. A többség kényszerű beletörődéssel fogadta ezt. Am voltak, akik nem maradtak nyugton. NEM VÉLETLEN, hogy a tsz-melléküzemek elleni támadások éppen ez idő tájt indultak meg; hogy az iparvállalatok, nagyjából 1977- től kezdve, egyre többet panaszkodtak e melléküzemek ,»munkaerőelszívó hatása” miatt; hogy másfél-két évvel később már a szakirodalomban is megjelentek a mezőgazdaság munkaerőkibocsátó képességével kapcsolatos kérdőjelek; hogy az elmúlt ötéves tervidőszak munkaerőmérlege drasztikus ipari és építőipari létszám- csökkenést mutatott; s hogy egyre többen és egyre hangosabban ismételgették a kérdést: „de hát hova lesznek azok, akik elhagyják a nagyipari munkahelyeket?” A KSH ezzel kapcsolatos adatgyűjtése pontos választ ad a kérdésre, s e válasz nem mindenben egyezik a korábbi sejtésekkel. Igaz: az ipar létszámveszteségeket szenvedett a munkaerőhullámzásban, a mezőgazdaság pedig létszámgyarapodást könyvelhet el. Viszont — s ez a valószínűleg meglepő —, a létszámmozgás másik nyertese a ' kereskedelem :N több mint 10 ezer új mun-' kavállaló. A statisztikusok azt is kimutatták, hogy pl. 1980-ban, a fluktuáció miatti, mintegy 24 ezres ipari létszámveszteség alig egyhar- madával bővült csak a mezőgazdasági dolgozók száma. Vegyük ehhez még hozzá, hogy ez az átcsoportosulás enyhítette az ingázással kapcsolatos gondokat; hogy az efféle fluktuációnak jótékony hatása volt a „vidéki” lakosság ellátására, a „vidéki” szolgáltatóipar munka- feltételeire és teljesítőképességére, sőt: bővítette a mezőgazdasági — részben exportálható — árualapokat is, éppen olyan időszakban, amikor a piac egyre inkább stratégiai nyersanyagként kezeli az élelmiszereket. S NE FELEDKEZZÜNK MEG arról sem, hogy az ipari létszám csökkenését regisztráló statisztikai elemzések mellett, más vizsgálatok változatlan, és többnyire kihasználatlan ipari létszámtartalékokról beszélnek, minden esetben visszavezetve e tényt a nagyipari munka általános szervezetlenségére és az iparvállalatok együttműködési zavaraira. Vértes Csaba Hogyan kerül a néhai boci az útszélre? Mivel szórakoznak egyes üdülők a Mátra útjain? Szereti-e a diny- nyés az aszfaltot? Hol és mikor nem szégyelosek a hölgyek? Mi gyógyítható inkább: az ót, vagy a lélek sebei? Fenti kérdésekre keres — többek között — választ fényképes riportunk. Mutasd meg ... Gyöngyösi pillanatkép: szorgos, nehéz munkával tüntetik el a télen keletkezett repedéseket és kátyúkat Halk, egyenletes motor zúgással, simán és csak igenigen ritka döccenőkkel robog gépkocsink a 3_as számú főútvonalon Gyöngyös felé. Nem telik sok időbe, már meg is érkeztünk úticélunkhoz, a KPM Egri Közúti Igazgatósága Gyöngyösi Üzemmérnökségére. Mindössze arról szeretnénk érdeklődni, hogy a szokatlanul hideg tél milyen gondokat okozott az itt dolgozóknak. Később aztán — ahogyan ez már lenni szokott — egyéb dolgokról is szó esett, amelyekből kiderült: nem biztos, hogy a tél a legnagyobb ellensége az utaknak. — Nem bizony — mondta Kiss István, az üzemmérnökség vezetője. — Senkit sem szeretnék megbántani, de sajnos, az az igazság, hogy a tél megközelítőleg sem tud olyan károkat okozni, mint az ember. Ez így meglehetősen súlyos vádtak tűnik, bármennyire is szomorú azonban — ez a helyzet. Maradjunk viszont egyelőre a fagynál. Utaltunk már rá, hogy a szokatlanul hideg téltől szeretnénk mielőbbi búcsút venni. Sokan állítják — és nem alaptalanul —, hogy az utóbbi 15 év legszigorúbb tele volt ez. — A mi szempontunkból — folytatta megkezdett gondolatait Kiss István — az 1979-es télhez lehetne hasonlítani a mostanit. Akkor is igen nagyarányú volt az elkátyúsodás: egyik nap fagy, aztán olvadás, majd újra a fagy... A tél okozta „sebeket” 14 ezer tonna aszfalttal kellett akkor begyógyítani. A jelenlegi károkról még természetesen nincs végleges felmérésünk, hiszen sajnos, csak februárban járunk, ennek is az elején, tart még a tél, és még rosz- szabbat is hozhat, mint eddig. Akárhogyan is történjen azonban, egy bizonyos: legkésőbb május 31-re kátyúmentesek lesznek az útjaink. Ez pedig nem csekélység, a gyöngyösieknek ugyanis 380 kilométer hosszússágú útszakaszról kell gondoskodniuk, és ebből száz kilométer főút, igen nagy forgalommal: naponta 30—40 ezer gépjármű halad át ezen a szakaszon. Ezt és a jelenlegi időjárási viszonyokat figyelembe véve nem csodálkozhatunk azon, hogy a kátyúk eltüntetésére már most eddig több aszfaltot használnának fel, mint az említett 1979-es télen. Jelenti pedig ez, hogy decemberben és januárban sem tétlenkedtek — más területeken dolgozó kollégáikhoz hasonlóan — az üzemmérnökség dolgozói. Hogy erről személyesen is meggyőződjünk, rövid „felfedező” útra indultunk a Mátra városában, és hamarosan rátaláltunk Dajkó Mihály aszfaltozó brigádjára. « — Eddig a 3-ason dolgoztunk — mondta a brigádvezető —, de ott kellett hagyni, mert olyan nagy szél volt, hogy majd’ elfújt bennünket. Szusszanyásnyi időre, rövid beszélgetésre abbahagyta nehéz munkáját a brigád egyik tagja, a keménykötésű Maksa Ferenc. — Nem irigylésre méltó ez az elfoglaltság, biztosan nem jókedvében lesz aszfaltozó az ember. — Az én esetemben pedig majdnem ez a helyzet — mosolyodott el a fiatalember. — Az igazi foglalkozásomra nézve ugyanis diny- nyés vagyok, Debrecen környékén dolgozom. Télen viszont odakint áll az élet, így hát erre az időre eljöttem ide. Igaz, a pénz nem valami sok, csak 3200 forint, de mit csináljak, még mindig jobb így, mint csavarogni. — A dinnye bizonyára jobban fizetett... — Valamivel ... Tavaly olyan közepes év volt, kétszázezret kerestünk, úgyhogy: márciusban újra nekivágunk, addig viszont itt maradok az aszfaltozókkal. Gyógyítgatják tehát az egymást követő fagyok és olvadások okozta sebekét, hogy erre panasz nem lehet. Szinte tehetetlenek azonban egy másféle kárral és annak okozóival szemben. Egy kis -cirkálás, és némi szóbeli kiegészítés útján .meggyőződhettünk arról, hogy az emberi találékonyság szinte végtelen, ha környezetünk szennyezéséről és rongálásáról van szó. Atkár külterületén és sok más helyen tiltott területeken alakítottak ki szeméttelepet, közvetlenül az út közelében, és hiába a tiltó tábla: a sok és sokféle szemét, jókora területet elfoglalva ott éktelenkedik az út mentén. Egyelőre csak látványnak csúnya, de ha kimelegszik az idő, bizonnyal meglehetősen „ferde” illatok forrása is lesz, egészségtelen voltáról nem is beszélve. — Ez még csak istenes — mondta Kiss István —, mert akik idehordják a szemetet, azok legalább nem dobálják el az úton. Jó né- hányan akadnak viszont — sajnos! — olyanok, akik az egész úttestet szemétdombnak tekintik. A különböző járművekből az almacsutkától kezdve a legelképesztőbb dolgokat dobálják ki. Az ételhulladékokat már szinte természetesnek tartjuk, de nemrég még mi is megdöbbentünk: egy reggel borjútetemre bukkantunk az út mentén ... Aztán persze, egyebektől is megszabadulnak itt — véletlenül vagy készakarva — az emberek. Táskák, ruhaneműk, szerszámok, női szépítkezősze- rek, ha pedig már itt tartunk, a hölgyeknél, hadd mondjam meg, hogy néhá- nyan a „sZabbik nem” képviselői közül az ismeretlenség leple alatt meglehetősen csúnya bizonyítványt állítanak ki magukról: a szó szoros értelmében „bensőséges” használati eszközeiket is kidobálják, és azok ott virítaGondban az üzemmérnökség vezetője: nagyon sok kárt okoz a szemetelés, a hanyagság és a jelzőoszlopok kitör- delése, a közúti táblák megrongálása (Fotó: Perl Márton) nak, nem éppen felemelő látványt nyújtva, az úton. Megint mások igen nagy károkat okoznak azzal, hogy szinte sportszerűen kitördelik az útmenti optikai vezetőoszlopokat, amiket azért helyeznek ki, hogy rossz látási viszonyok között segítsék az autósokat a vezetésben. Egyegy ilyen oszlop csaknem 200 forintba kerül, és ezek közül — csak a gyöngyösi üzemmérnökség területén — háromezret rongálnak meg! Hasonló a helyzet az irányjelző táblákkal is. Ezek megrongálása már keményebb feladat, egyesek bizonyára jó edzési lehetőségnek vélik, s ezekben próbálgatják levezetni fölös energiájukat, mit sem törődve azzal, hogy szórakozásuk eredménye évi 300 ezer forint kárt okoz. íme, ezeket tapasztaltuk, nem nagy örömünkre — szépséges hegyünk, a Mátra környezetében... B. Kun Tibor Új lucernafajta Sok éven át nagy hozamot ad EGERBEN ÉPÜL Együttműködés terménytárolásra Az Egri Csillagok Termelőszövetkezetben eddig gondot jelentett a szántóföldön termelt gabona, napraforgó, repce szárítása és tárolása. Mivel helyben nem tudták megoldani, máshová vitték, s ez növelte a költségeket. Ebben segít most a Szolnoki Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszere, amelynek irányításával és szakmai tanácsaival termelik ezeket a növényeket. Az egriek együttműködési szerződést írtak alá a termények biztonságos elhelyezésére és későbbi helybeni szárítására is. Mint Tóth István elnöktől megtudtuk, az Egri Csillagok Termelőszövetkezet Attila utcában levő gépjavító műhelye melletti területen építene egy szárítót, valamint fokozatosan hatszáz vagon termény befogadására alkalmas tárolót is. A tervezésben a szolnoki rendszer munkatársai működnek közre, ezenkívül 400 ezer forinttal támogatják a tárolótér kialakítását. Ebben az évben várhatóan már őszre 1500 tonna termény elhelyezését biztosító raktárát alakítanak ki. A leendő szárítót pedig nem tüzelőolajjal, .hanem olcsóbb városi gázzal működtetik majd. Az új létesítmények elkészítésével lehetőség nyílik arra, hogy az Eger környékén gazdálkodó és a termelési rendszerhez tartozó nagyüzemek is társuljanak. Így azok terményszárítási és tárolási gondjai megoldódnának. A Szarvasi öntözési Kútár- tó Intézet munkatársai új lucernafajtát nemesítettek ki, s az a kísérleti termesztés tapasztalatai szerint a legtöbb tulajdonságában felülmúlja az eddig termesztett hazai és külföldi fajtákat. A Szarvasi—4. elnevezésű növény a géppel szűkösen ellátott gazdaságok számára különösen előnyös. A hazánkban termesztett fajták viszonylag lassan fejlődnek és emiatt a betakarítás ideje túlságosan rövid, mégpedig a késedelem nagy hátrányt jelent. A magas fehérjetartalmú növényt ugyanis a lehető legfrissebb állapotban kell lehozni a földekről, ellenkező esetben az értékes tápanyagok átalakulnak és az állatok sokkal rosszabb hatásfokkal hasznosítják azokat. A mezőgazdasági nagyüzemek gépparkja a legtöbb helyen nem elegendő^ ahhoz, hogy szinte egy- időben levágják és betakarítsák a lucernát. A Szarvasi—4 fajta betakarítási szezonja min őség rom'ás nélkül lényegesen tovább tarthat és így aránylag kevés géppel is elvégezhetik a munkát a gazdaságok. A kutatóintézet tábláin az új lucerna mellett több francia, olasz és más külföldi fajta is nevelkedett; az összehasonlító adatok arról tanúskodnak, hogy a magyar kutatóknak ezúttal is sikerült a hazai körülmények között minden tekintetben kiemelkedő képességű növényfajtát adniuk. A Szarvasi—4 sok éven át nagy hozamot ad, s további előnye, hogy vetőmagtermesztésre is felhasználható, így exportnövényként is számításba jöhet. (MTI)
