Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-28 / 50. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1982. február 28., vasárnap Külpolitikai összefoglalónk Varsóban tanácskozott a Lengyel Egyesült Munkáspárt VII. plenáris ülése. Képünkön: Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára mond beszédet A HÉT 3 KÉRDÉSE O Hogyan alakul a legújabb lengyelországi események nyomán a kelet—nyugati helyzet? Herbert Wehner, a Nyugatnémet Szociáldemokrata Párt parlamenti csoportjának elnöke, ez a 76 esztendős, tapasztalt és tekintélyes politikus, az NSZK jobboldali ellenzékének viharos tiltakozása ellenére, az elmúlt héten Varsóban járt és fontos megbeszéléseket folytatott a lengyel vezetőkkel. Üt járói nyilvános nyilatkozatot alig tett, mindenekelőtt Schmidt kancellárt tájékoztatta varsói tapasztalatairól. Aki pedig nyomban Párizsban termett, az immár hagyományos francia—nyugatnémet csúcstalálkozón. (Még De Gauelle és Adenauer tette rendszeressé a két szomszéd ország, vezetőinek eszmecseréit, a mostani találkozó már a 39. a sorban.) Talán nem távoli az ösz- szefüggés a Bonnba és Párizsba érkező varsói hírek hatása és aközött, ahogyan a nyugatnémet kancellár és francia vendéglátója egysé- héten például a japánok is hoztak olyan döntést — noha kénytelen-kelletlen és szerényebb hatással —, amely szovjet- és lengyelellenes intézkedésekhez vezet. Varsóban ezalatt összeült a LEMP Központi Bizottsága. Ezen a plénumon elhatározták, hogy a párton belül vitára bocsátják a LEMP programjának tervezetét. A dokumentum címe: „Miért harcolunk, mire törekszünk?” A parlament, a szejm is ösz- szeült, hogy megvitassa a gazdasági reform számos gesen foglalt állást az amerikai politika negatív elemeivel szemben. A washingtoni dörgedelmek ellenére, a nyugatnémet tőke továbbra is kész a Szovjetunióval való üzletek folytatására, s a francia gazdaság sem cselekszik másként. A lengyel adósságok átütemezésére láthatóan megvan a hajlandóság például a nyugatnémet bankok vezetőiben is. Innen már egy lépés — igaz, nagy és döntő lépés! —, hogy a későbbiek folyamán újból nyújtsanak hitelt a nyugati bankok a lengyel népgazdaságnak, amelyet talpra segíteni nekik is érdekükben áll. Persze, korai lenne azt állítani, hogy az USA egyedül maradna embargós, szankciós politikájával: a fontos részletét: a banktörvénytől az árak kérdéséig. O Növekszik-e a feszültség a Közel-Keleten? Két hónap van már csak hátra, hogy Izrael kiürítse a Sinai-félszigetet, s visszaadja a még 1967-ben Egyiptomtól elragadott terület egészét. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen fontos határkő lenne (vagy lesz) ez az esemény a közel-keleti történelem alakulásában. Amíg ez végbe nem megy, például Egyiptom keze meg van kötve: nem tehet semmit Izrael ellen, cselekedjék bármit a jeruzsálemi kormány. Mert ha magára haragítaná, akkor nem kapná vissza a Sinai-félsziget még izraeli megszállás alatt álló részeit. Számos politikai megfigyelő állítja Washingtontól Tel Avivig, hogy a Begin-kor(Fotó: CAF — MTI — KS) mány ezekben a hetekben szinte bármit tehet, tetszése szerinti akciókat kezdhet az arabok ellen, akár Dél-Li- banonban, akár a Golan- fennsíkon. Begin vajon miért ajánlotta fel a ' munkáspárti ellenzéknek, hogy alakítsák meg a „nemzeti egység” kormányát? Ilyen egyezséget háborús időkben szoktak igényelni izraeli vezetők ... Az ENSZ aligha lenne képes visszatartani az esetleges támadókat: pedig éppen most szavazta meg a béke- fenntartó erők eddigi 6000 főnyi létszámának egy további ezres kontingenssel való növelését. A Golan-fennsík megszállt részén, ott, ahol érvénybe lépett az izraeli bekebelezési határozat, az arab lakosság általános sztrájkkal tiltakozott a jeruzsálemi döntés végrehajtása ellen. A közel-keleti térségben, ha nem is főszereplő, de érdekes „epizodista” a jordán uralkodó, Husszein. Izraeli ellenvetések nyomán az amerikai kormány elállt attól, hogy Jordániának modernebb fegyvereket adjon el. Ez a döntés Husszeint megint az Izraellel szemben állók táborába sodorhatja. Hogy a nyugatiak sem tudják, mitévők legyenek, azt jól mutatja a francia diplomácia ingadozása: Mitterrand elnök március elején Izraelbe látogat, de ezt ellensúlyozandó, külügyminisztere, Cheysson, mind több alkalommal bizonygatja, hogy Párizs jogosnak tartja egy palesztin állam létrehozását. O Mi is az a „Dél—Dél konferencia”? Kezdetben volt Kelet és Nyugat ellentéte vagy éppen viszonyuknak rendezési kísérlete. Aztán jött egy új szembenállás: Észak és Dél, a gazdag és szegény államok megjelölésére szolgált. (Ez persze, tulajdonképpen csak a világ tényleges ellentéteinek elkenésére jó: az a bizonyos szegény Dél jobbára a Nyugathoz tartozik, szegénysége épp onnan adódik, hogy a nyugati gyarmatosítók zsákmányolták ki évszázadokon át. Ha általában Észak gazdag voltát emlegetik, akkor tulajdonképpen még a szocialista országokra is kiterjesztik Nyugat felelősségét ...) A mexikói Cancunban emlékezetes módon nem is vettek részt a szocialista országok képviselői az „Észak—Dél konferencián”. Valóra is váltak aggodalmaik, a gazdag tőkés országok nem voltak hajlandók lényegi engedményekre, igazi segítség nyújtására. Most az indiai fővárosban, „Dél—Dél konferencia” ült össze, ez alkalommal csak a fejlődő országok képviselői találkoztak. Indira Gandhi a 44 ország küldöttei előtt sürgette, hogy a fejlett országok nyújtsanak jelentősebb segítséget a fejlődő országoknak, a harmadik világ államai pedig bővítsék ki együttműködésüket. Afrika, Ázsia, Latin-Amerika szegény országaiban fokozni kell az élelmiszer-termelést. Az új-delhi „Dél—Dél konferencia” hangot adott nyugtalanságának, amiért a fejlett országok egyre csökkentik a harmadik világnak nyújtott támogatást. A jelenlegi tőkés gazdasági válság sajnos arra ösztönzi a légtöbb államot, hogy leeressze a vámsorompókat a fejlődő országokból érkező áruk előtt, s a világkereskedelem harmonikus fejlesztése helyett a protekcionizmus válik a legtöbb állam gazdaságpolitikájának gyakorlati céljává. Pálfy József Tárgyalások - alternatívák A „kilences stúdióban" TRIDENT D—5? Brit (közi- vélemény... A britek többsége ellenzi a korszerű és felettébb költséges, Trident nukleáris rakéták vásárlását az Egyesült Államoktól. A megkérdezetteknek több mint a fele azon a véleményen van, hogy Nagy-Britanniának nincs szüksége nukleáris fegyveres erőre. Erről tanúskodik az a közvéleménykutatás, amelynek eredményeit szombaton hozták nyilvánosságra Londonban. A felmérést azt követően végezték, hogy Nagy-Britan- niában nyilvános vitát váltott ki a Thatcher-kabinet elhatározása: elszánja magát a brit nukleáris-fegyverkezés eddigi legköltségesebb vállalkozására, a Trident D —5 rakéták megvásárlására. Az amerikai kormány lengyelellenes kampányának céljairól, a tárgyalások fontosságáról és más nemzetközi kérdésekről beszélt Leo- nyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője a szovjet televízióban. Zamjatyin a „Kilences stúdió” programjában élesen elítélte az Egyesült Államok által indított lengyelellenes kampányt, s rámutatott annak igazi céljaira: Washington szét akarja zúzni a jelenleg fennálló államközi kapcsolatok rendszerét, alá akarja ásni ezek alapjait: a jaltai, a potsdami megállapodásokat, a Helsinkiben aláírt záróokmányt. Rámutatott: az amerikai kezdeményezésre hozott, megkülönböztető jellegű lengyel- és szovjetellenes intézkedések az Egyesült Államok nyugat-európai partnereit is sújtják, mert ezek az országok érdekeltek abban, hogy fejlesszék kereskedelmi és gazdasági kapcsolataikat a szocialista országokkal. Lengyelországban Washington vissza akarja fordítani az események menetét, vissza akarja juttatni az országot abba a szakaszba, amikor a belső reakció külső imperialista segítséggel a fennálló társadalmi rend, a kormány megdöntését tűzte ki közvetlen célul. Leonyid Zamjatyin elmondotta, hogy a közepes ható- távolságú európai nukleáris eszközökről megindult tárgyalás az Egyesült Államok hibájából nem mozdult előre az elmúlt két és fél hónapban. Washington ugyanis a tárgyalásokkal arra törekszik, hogy egyoldalú fölényre tegyen szert a közepes hatótávolságú eszközök terén. Az amerikai javaslatok elfogadása esetén megbomlana az e téren kialakult viszonylagos egyensúly Európában. „A tárgyalásoknak nincs reális alternatívája — hangoztatta Leonyid Zamjatyin. — A Szovjetunió amellett foglal állást, hogy kezdődjék meg a párbeszéd, kezdjék meg a kölcsönösen elfogadható megoldás együttes keresését. A Genfben előterjesztett, szovjet javaslatok ezt a célt szolgálják. Zamjatyin megállapította: a nyolcvanas évek elején, különösen a Reagan-kormány hatalomra kerülésével az Egyesült Államok olyan politika megvalósítását kezdte el, 'amely -valóban fenyegeti az emberiséget. A Szovjetunió szerint fokozatosan kell haladni a legfontosabb cél, a nukleáris háború veszélyének kiküszöbölése, az emberiséget legjobban veszélyeztető fegyverkészletek korlátozása, a nukleáris fegyverek teljes kiküszöbölése felé — mondotta a szovjet tv-ben Leonyid Zamjatyin. A Finomszerelvénygyár felvesz gépipari gyakorlatú, lehetőleg középfokú végzettségű munkavállalókat műszaki rajzolói munkakörbe. Továbbképzés biztosított! Bérezés kollektív szerződés szerint. JELENTKEZNI lehet a vállalat személyzeti és oktatási főosztályán bármely munkanapon 6.45—15.30 óráig. Telefon: 11-911 108. Az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat megrendeléseket felvesz az NDK gyártmányú, BASTEI típusú, fűtéses (ára: 92 100 Ft) és fűtés nélküli (ára: 86 800 Ft) lakókocsikra! Szállítás 1982-ben és 1983-ban. Megrendelhető: az AUTÓKER vevőszolgálatánál: Budapest VI., Népköztársaság útja 14. Személyi változások, törvénytervezetek A szejm előtt A lengyel parlament szombati ülésén első olvasásban meghallgatta és a megfelelő törvényhozói bizottságok elé utalta az állambíróságról és az alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslat-tervezetet. A legfelső állami tisztségviselők felelősségét és felelősségre vonásuk módját meghatározó tervezet értelmében módosítani kell majd az alkotmány ide vonatkozó részét. A javaslat szerint az állambíróságnak tartozna felelősséggel a miniszterelnök, helyettesei, valamennyi miniszter, továbbá az államtanács elnöke, az államtanács valamennyi vezető tisztségviselője, valamint a legfelsőbb ellenőrző kamara elnöke és a népköztársaság legfőbb ügyésze. A tervezet szerint a pártvezetők saját pártjaiknak tartoznak felelősséggel, rájuk tehát nem terjed ki az állambíróság hatásköre. A tervezet értelmében állambíróság elé csak a szejm állíthat bárkit. Ezután — ugyancsak első olvasásban — a képviselők több, a kormány által benyújtott törvénytervezetet hallgattak meg, köztük a dolgozók nyugdíjellátásáról, valamint a bányászok nyugdíjazásáról szóló törvény módosításáról. Törvénybe iktatta a szejm, hogy állami atomenergia-ügynökséget hoznak létre. Következő napirendi pontként a parlament — Wojciech Jaruzelski miniszterelnök előterjesztésére — visz- szahívta tisztségéből Jan Knapik vegyipari és köny- nyűipari minisztert és helyébe Edward Grzywát nevezte ki. A 49 éves új miniszter a LEMP tagja. Zdislaw Krasinskit, aki eddig miniszteri rangban az állami árbizottság elnöke volt, miniszterré nevezték ki. Ezt a tisztséget a gazdasági reformmal kapcsolatos, pénteken elfogadott törvény értelmében hozták létre. A szejm elfogadta a parlamenti bizottságok személyi összetételében javasolt változtatásokat. A kormány képviselői választ ’adtak a képviselők írásban benyújtott interpellációira, majd a lengyel parlament befejezte kétnapos ülésszakát. Ocean Venture ’82 Az Egyesült Államok áprilisban Ocean Venture ’82 névvel nagyszabású hadgyakorlatot tart a Karib-tenger térségében. Várható, hogy a gyakorlat keretében a többi között 1500 fős, megerősített tengerészgyalogos zászlóalj is partra száll a Kuba területébe beékelődött guanta- namoi támaszponton — közölték hadügyminisztériumi források pénteken Washingtonban. Az amerikai hadgyakorlat hasonló lesz a múlt év nyarán tartott elődjéhez. Tavaly hatalmas erők: 120 ezer fő, 250 hajó és 1000 repülőgép manőverezett ugyanebben a térségben. Az Ocean Venture ’82-őt megelőzi a NATO márciusban tartandó haditengerészeti gyakorlata. A tisztán amerikai Ocean Venture-rel szemben a NATO-hadgya- korlat kisebb, „mindössze" 10 ezer fő, 30 hadihajó és 80 repülőgép vesz rajta részt. PÁRIZS Maxime Gremetz-nek, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjának, a központi bizottság titkárának vezetésével március 3-án pártküldöttség indul Pekingbe. ROMA Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága meghívására február 24—26 között látogatást tett Rómában Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője. A találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet, különösen az európai helyzet legújabb fejleményeiről, valamint a két párt kapcsolataival összefüggő kérdésekről. Tollhegyen A nyugati országokon mintha valamilyen tisztogatási hullám söpörne végig: itt is, ott is visszaéléseket lepleznek le, megvesztegetési botrányok pattannak ki. Meglepőnek persze, ez a jelenség nem mondható: egyrészt azért, mert a tőkés világban a politika és az üzlet összefonódása egészen természetes, másrészt pedig azért, mert a nyugati országokban papíron (vagy szavakban) a közéleti tisztaság meglétét mindenkor -bizonygatni akarják. Csak az a bökkenő mostanában, hogy gyanús politikai éle van a tisztogatási szándéknak! fme, a nyugatnémet példa. Korrupciós botrányt kavar a sajtó egy lakásépítő vállalatnál, amely — és ez a fontos — a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt neves személyiségeinek ellenőrzése alatt áll. A sár tehát az. SPD-re, Schmidt kancellár pártjára hull... Üjabb visz- szaéléseket emlegetnek: a Fliek-konszern úgy jutott volna adómentes bevételekhez, hogy tisztes summákat fizetett volna a kormánykoalíció két pártjának, az SPD-nek és az FDP-nek a kasszájába, pártcélokra, például a .választási propagandaköltségekre. Emiatt aztán a kormány pénzügyminiszterét (aki szociáldemokrata) és gazdaságügyi miniszterét (aki szabaddemokrata) lehet meghurcolni... Nincs módunkban a vádak igaz vagy hamis voltát kutatni. Csak az a nagyon-nagyon feltűnő, már-már gyanús „mellékkörülmény” ragadja meg a figyelmünket. hogy akkor támadják jobbról (!) A nyugatnémet kormánykoalíció pártjait és ismert személyiségeit, amikor azok teljesen egyértelműen állanak ki az amerikai szankeiópolitika ellen! <P. J.) ATHEN Leszállt az athéni repülőtéren az eltérített tanzániai Boeing 737-es, miután a géprablók engedélyt kértek és kaptak a leszállásra az irányítótoronytól. A géprablók úticélja állítólag Róma és Athénban csak üzemanyagot akarnak felvenni. ISLAMABAD A pakisztáni katonai hatóságok több ezer személyt tartóztattak le péntek óta Punjab és Sind tartományokban — jelentették szombaton jól értesült islamabadi forrásból.