Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-25 / 47. szám
4.: 211 NÉPÚJSÁG, 1982. február 25., csütörtök Gazdátlanság ma is fl viaszhenger üzenete I _______ -_______'■______-_________________________ Alv óváros. Mondjuk a nagy talóktelepekre, melyeknek egyik legfőbb tulajdonsága, hogy néhány ABC-n, iskolán kívül semmi olyan létesítmény nincs, ahová a lakás négy falát megunva elmehetne az ember. Hogy a hatalmas épülettömbökhöz kapcsolódó mozi, könyvtár, kulturált vendéglátó, művelődési ház, netán uszoda mennyire hiányzik, arra persze régen rájöttek a lakók s a szakemberek. Az ötnapos munkahét bevezetésével azonban a korábbinál is égetőbb feladat: meg kell teremteni a lehetőséget a lakótelepekhez közei is, o kikapcsolódásra, szórakozásra, önművelésre. Ami volt Egerben, a Megyei Művelődési Központ már jó ideje kísérletezik a programkínálattal. Csebokszáriban, á 6. számú iskolával szövetkezve szerveztek Játszóházat a kisdiákok számára. Vasárnap délelőttönként például a madzagszövéssel, batikolással, kerámiaformázással ismerkedhettek meg a gyerekek, szakemberek segítségével. A játszóház sikere váltakozó, hol csak húszán, hol viszont ötvenen gyűlnek ösz- sze az érdeklődők. Lajosvárosban a tizenévesek részére a kereskedelmi Szakközépiskolások rendeztek vetítéseket, műsorokat. A Hajdúhegyen lakók pedig a 6. számú pártkörzet otthonában berendezett kiállításokra látogathattak. Nyaranta az egri szimfonikusok szabadtéri muzsikáját is hallgathatták a telepeken élők. A felnémeti fiatalok pedig rockmatinéra járhattak. „Oly forrón szerettem hazámat, Hogy mivel egyebet érte nem tehettem. Megfúttam ügyében Arany Trombitámat.” H elyét, szerepét, irodalmi és politikai jelentőségét Sárosi Gyula a fenti sorokban saját maga fogalmazta meg. A szabadságharcig nem tartozik a magyar költészet első vonalába, Arany Trombitája miatt a magyar irodalomtörténetből szinte egy teljes évszázadra kiszorul. Az 1950-eá években viszont jelentőségét aránytalanul túlhangsúlyozzák, s azóta megint csönd, hallgatás van körülötte. Ez az írás nem lehet perújrafelvétel. Az életút, a sors, a megpróbáltatások azonban történelmi és költői példaként sok mindent üzennek a mai embereknek is. Tizenkét lehelet Történelmi — s igazi irodalmi — szerepe is 1848-ban kezdődik. Kossuth bizalmasa lesz, toborzóverseket ír, s „tizenkét leheletben” az Arany Trombitát, amelyben a szabadságharc történetét mondja el epikus konkrétsággal, költői hevülettel, politikai indulatokkal, elfogultan a forradalom mellett. A mű Debrecenben jelenik meg először, ahová követi a korHát ez bizony nem sok — vélheti az olvasó. Még akkor sem, ha az eddigiekhez hozzászámítjuk a művelődési ház három „kihelyezett” klubjának, s három szakkörének tevékenységét. Nos, ha a tíz- és húszezrek, kicsik, nagyok avagy közepesek szórakoztatására valóban csekély is e kínálat, ahhoz elegendő volt, hogy a művelődési központ elnyerje az Országos Közművelődési Tanács 50 ezer forintját, melyre azok az intézmények pályázhattak, amelyek a lakótelepi kulturálódás fellendítésén fáradoznak. Ami van Pontosabban, aminek lennie kelllene, de nincs... Mondjuk bármiféle fölmérésnek, tájékozódásnak arról, milyen az egri lakótelepeken élők korösszetétele, vagy például milyenek 3z igényeik? A hétköznap-estékkel is lehetne-e valamit kezdeni, vagy összpontosítsák erőiket a hét végére? S ha igen, mindkét napra-e vagy csak szombatra, vagy csak vasárnapra? Vajon hogy foglalkoznak más városokban a kultúra házhozszállításával? Mik a tapasztalatok? Mi az, amit megyeszékhelyen rögtön jobban lehetne csinálni? Bizony az elképzelések egyelőre alig körvonalazottak! Pedig sürget az idő. A legjelesebb ötletek közé tartozik talán, a klubhálózat kiépítésének terve. Arról van , szó, hogy ameny- nyiben valamelyik lakóközösség felajánlaná fölösleges helyiségét, a Megyei Művelődési Központ segítene berendezésében, programjának kialakításában, gazdagításában. Tervezik az irodalmi presszósorozat mányt, s közéletig szerepet is vállal: képviselő lesz Bodrogközben, s 1849 júliusában a pesti váltótörvényszék elnöke. Sárosi Gyula későbbi életútját, sorsát, szenvedéseit politikai röpiratnak is izgalmas műve határozza meg. Mert a néphez, a nép nyelvén írta, hatása is óriási volt. Ezzel magyarázható, hogy Világos után minden fellelhető példányt elkoboztak, megsemmisítettek, a könyvet rejtegetőket súlyosan megbüntették. Nemcsak a költőt, az olvasókat is üldözték. Világos után Sárosi Gyula bujdosni kényszerül. Kalandos vándorlások, szökés, szénásszekérben bujkálás után jutott el 1850 őszén Gyöngyösre, ahol hosszabb időt töltött Pájer Antal költő és Sorsich Júlia volt szabadságharcos tiszt segítségével, Sorsich Albert okmányaival. Volt nyelvtanító, tanár, kertészkedett, szótárt szerkesztett, kuruzsolt, sertést hizlalt, ünnepeken verseket mondott. Bujdosása közben 1851. szeptember 22-én Pesten a haditörvényszék harmincöt társával együtt halálra ítéli, mert „a magas dynastia és más magas rangú személyek ellen irányzott, s az 1849. április 14-i felségsértő végzés előmozdítására célzó gúnyiratot költött „Arany Trombita” cím alatt...” meghonosítását a „külkerüle- tekben” is, valamint — például Csebokszáriban — a gyermekműsorkínálat bővítését. De mi lesz a kamaszokkal és a felnőttekkel? Vagy — mivel az északi és a Hadnagy úti telepeken van klubjuk — mi lesz a la- josvárosi nyugdíjasokkal? Ami lehetne Az újságírónak, persze könnyű, hisz csak kérdeznie kell — vélhetik a népművelők, akikre ez idő tájt két oldalról nehezedik a nyomás. Sokkal többet kellene produkálniuk — az innen-onnan- amonnan összeszedett támogatásokkal együtt is — sokkal kevesebb pénzből. Ám az effajta célszerű érdeklődés valószínűleg azok számára is meghozná a hasznot, akiknek napi gondja kell, hogy legyen a lakótelepi közművelődés. Nehéz lenne megjósolni persze, hogy mondjuk egy nyilvános ötletvásáron mennyien vennének részt az érintettek közül, és főleg milyen eredménnyel. De abbán bizonyos vagyok, az olyan kézenfekvő dolgok, — mint például, hogy a helyszínen levő vendéglátóipari egységekkel is érdemes volna szövetkezni — sokaknak eszébe jutna. Talán az is, itt lenne az ideje, más megyékhez hasonlóan, hét végére kitárni az iskolák kapuit. Egyszóval, lennének tippek arra — amit sem az újságíró, sem a népművelő nem találna ki csak úgy az asztal mellől — hogyan lehetne a leghatékonyabban ébresztgetni a betonalvó városokat. .. Németi Zsuzsa A szeptember 23-án Pesten kifüggesztett — s jelképesen végre is hajtott — ítélet után keserű versikét ír Halhatatlanság címen: „Ha áll az elv, s nem puszta áltatás, / Hogy halhatatlannak lenni semmi más: / Mint élni síron túl — akkor derék. / Én halhatatlan költővé le- vék! / Mert — út figura, dacét — felkötének, / S ím ajkaimról most is zeng az ének”. S álnevet is választ: Bitó Lajos lesz... Életfogytiglan A nyugodtabb gyöngyösi idő vigyázatlanná teszi, s Majori-Mayerffy Sándor és egy gróf Kornis néven szereplő Sallay nevű álbujdosó feljelentik. 1852. november 7-én Schwartzer egri rendőrparancsnok és Burik Zsig- mond gyöngyösi polgármester elfogják, s a pesti Űj- épületbe viszik. Pár havi vizsgálat után a törvényszék újra kimondja rá az Amikor néhány évvel ezelőtt előkerült egy lappangó viaszhenger, amely Kossuth Lajos hangját örökítette meg, szenzációszámba ment a felfedezés. A rádióban elhangzott beszédrészletet hallgatva senkinek sem az jutott az eszébe, hogy milyen gyönge minőségű a felvétel, a henger értékét a 1 adta meg, hogy fönnmaradt Kossuth hangja. A Kodály és Bartók népzenei, néprajzi gyűjtéseit őrző viaszhengerek felbecsülhetetlen muzeális és kultúrtörténeti értéke sem vitás. A film elterjedésének hőskorában, a ma már primitívnek számító eszközökkel történő hangrögzítésnek köszönhetjük, hogy kiemelkedő személyiségek — közöttük például Lenin — hangját, beszédét hallhatjuk. Egy- egy híradó, riport vagy játékfilm kópiája a hangosfilm megszületését követő időkből — nagy érték! A harmincas és negyvenes évek sistergő, sercegő gramafon- lemezei, vagy a rádió archívumában őrzött lakklemezek között pótolhatatlan értékek egész sora található: politikusok, írók, költők, művészek hangjai. A magnetofon megjelenése hazánkban az ötvenes évek idejére esik. Üj szakasz kezdődött el a hangrögzítésben. Lehetővé vált, hogy a korszerű technika mindmáig használatos — állandóan tökéletesedő — hangrögzítő eszközeivel és módszereivel kiváló minőségű és nagy időtartamú fölvételek készülhessenek. Ahogyan terjedt hazánkban a magnózás, ahogyan egyre több készülék jutott iskolák, intézmények, és magánosok tulajdonába, olyan mértékben gyarapodott a korabeli, sokszor nagy ér-, tékű fölvételek száma. Visz- szatérő feladattá, jó szokássá vált például, hogy a KISZ-fiatalok, valamint az úttörők szalagra vették á munkásmozgalmi veteránok, a téesz-alapítók, a kiemel1851-ben már kimondott halálos ítéletet. Kegyelemből csakhamar életfogytiglani börtönbüntetésre változtatják, s 1853 májusában vagy júniusában Königgrätzbe szállítják. A börtönben szenvedései között sem igen ad fel semmit nézeteiből. Verhör című versében például ezt írja: „Mi a neve? Kérdik: Semmi nevem nincsen; / Kos- suthéval együtt rég felakasztották! — / Vallása?... Hiszem és vallom, hogy hazámat / Hosszan bitorolni nem fogja az osztrák”. Az életfogytiglani fogház nem tartott élete végéig. 1855-ben, Zsófia főhercegnő első gyermekének születésekor Sárosi is amnesztiában részesült, hazajöhetett Pestre, bár rendőrfelügyelet alá helyezték. Bujdosása és börtöne alatt felesége elhagyta, családja szétesett, a szenvedések az alkoholhoz vezették, s az 1850-es években igen nehéz volt Pesten irodalomból egzisztenciát tekedő egyéniségek, közéleti személyiségek, művészek, népművészek emlékeit. Föltártak egy-egy életutat, s egyben tükrözték az adott kort is, történelmünk köznapi valóságát, vagy éppen sorsfordító eseményeit. Azt hiszem, eddig még soha, senki nem szedte szerbe-számba azt a hatalmas szellemi értéket, amely az elmúlt évek, évtizedek során összegyűlt es — sajnos — részben meg is semmisült, mert nem volt — és ma sincsen — összefogó központja, vagy szervezete a hangfelvételek nyilvántartásának és megőrzésének. A kampányfeladatok elmúltával rendszerint letörölték még az archív értékű, pótolhatatlan emlékezéseket, társadalmi, politikai, szellemi eseményeket is. Ez a gazdátlanság máig tartó probléma. Igaz, a. technikai lehetőség kitágulásával növekedett az arra hivatott intézmények, szervek gyűjtőmunkája. A Munkásmozgalmi Intézet, a Hadtörténeti Múzeum, a megyei pártbizottságok — így a Heves megyei — irányítása alatt működő pártarchívumok, a különféle tudományos intézetek, egyetemek, iskolák, de különösen a rádió és a televízió, a szaktárcák, valamint az országos hatáskörű intézmények hangstúdiói már gazdag és nagy értékű gyűjteményekkel rendelkeznek. A baj csupán az, hogy a gyűjtemények hozzáférhetősége meg sem közelíti a levéltárak, a múzeumok, a kiállító csarnokok, a könyvtárak közreadó tevékenységét. A gyűjtést végző intézmények nem mindig törekednek a közkinccsé tételre, megelégszenek azzal, ha fölhasználják az anyagot saját tudományos munkájukhoz. Másrészt kétségkívül megnehezíti a közreadó jószándékot is a hangdokumentumok tárolásának, szakszerű kezelésének, szerkesztésének, leíratá- sának stb. nem kevés időt és szakszerűséget kívánó munkája, és ami ezzel együtt jár: költsége. remteni.. Különösen, ha valakit nem tört meg a börtön. 1859-ben országos körútra indult, hogy új versei felolvasásával segítse elő megélhetését. A solferinói csata napján (június 24.), amikor az olaszok francia segítséggel jószerint kikergették az osztrákokat Itáliából, Sárosi verset írt Kfinolin-vers címen. Íme egy szakasz: „Meddig fog még uralkodni / A fekete-sárga szín? / Ütő nélkül beharangoz / Annak majd a Krinolin”. Versét felolvasta, feljelentették, s ő azzal védekezett: éppen a franciákat, az új divatot, a krinolint gúnyolta... De hát ettől függetlenül megindult ellene újra a felségsértési per, s egy aradi bíróság kétévi börtönre ítéli. Sárosi fellebbez, s 1860. február 7-én szabadon is bocsátják. Március 7-én eltávozhat Miskolcra addig, amíg ügye véglegesen eldől. A nagyváradi főtörvényszék és a bécsi semmítőszék Sárosit felmenti, de hogy ne legyen alkalma hazafias verseket szavalgatni, néhány hónapra Budweisba (Budejovice) száműzik havi huszonöt forintos élelmezési költséggel. A költő 1860 márciusától november 19-ig nyomorog a csehországi városban. Igaz, itt sem tétlenkedik. Lefordítja cseh nyelvre a Szózatot (közben át is írja a csehek igényei szerint). Ezért Mindezek tudatában sem maradhatunk közömbösek a hangdokumentumok további sorsát illetően. Nem egy esetben kifejezetten nemzeti értékekről van szó, amelyek a múlt és a jelen valóságát, legújabbkori történelmünk fordulatait, népünk alkotó munkájának, új rendszert építő közösségi erőfeszítéseinek, küzdelmeinek krónikáját örökítik meg a hangdokumentálás sajátos eszközeivel, azaz: az emberek lelkében, gondolkodásában, tudatában végbemenő folyamatok kitapintásával. Ezek közreadása, széles körű megismertetése a nemzeti Önismeret elmélyítését is jól szolgálhatná. Nem is beszélve arról, amit jelentenek az utókor számára. Az elmondottak után adódik a kérdés: hol és ki tartsa nyilván az országszerte gyűlő hangdokumentumokat? Milyen szervezeti formát lehetne adni a már összegyűjtött anyag tartalmi és technikai minősítésének, szelektálásának, rendszerezésének, védetté nyilvánításának, másolásának s végül: közreadásának. Hogyan lehetne a gyűjtést módszeresebbé tenni, vagyis a szakszerűségét is állandóan tökéletesíteni? Ezer és egy kérdés, amelyre valamilyen választ kell adnunk. Mindenütt vannak ma már művelődési házak, központok, és igen sok helyen működnek magnósklubok. Jó lenne — első lépésként — legalább ezeket valamiképpen összefogni, tartalmilag és szakmailag irányítani. S innen lehetne majd továbblépni. Lehetséges, hogy az itt elmondott probléma sokak számára periférikusnak, ti- zedrangúnak tűnik. A valóság viszont az, hogy a hang- dokumentumok is éppúgy társadalmunk közösségének immanens értékei, mint a tárgyi javak. Ezt üzenik nekünk, ma élőknek a viaszhengerek... (T. F.) állítólag szigorítást kapott, sőt Talán be is csukták egy cseh szobrásszal együtt. Végül csak megbocsátottak neki, s hazatérhetett. Pör nélkül azonban azután sem maradt. 1861-ben Trombita című lapját, amelyben — hűséggel a régi Arany Trombitához — verseit kö- zölgette, beszüntették. A július 7-i számban rövidke közlemény' olvasható: „Lapunk 36. száma július 4-től a cs. rendőrség által teljesen lefoglaltatott,. s elkoboz- tatott”. Ugyanebben a számban olvasható: „Sárosy Gyulának lapunkban folytatólagosan megjelent Egy fa története című költeményét be nem fejezhetjük, miután annak végét az alkotmányos császári rendőrség maga számára tartotta fenn”. Az inkriminált vers e részében Sárosi egy kivégzést írt le, egy hadbírósági áldozat utolsó perceit. Az esetleges későbbi porokét a lassan alkoholistává lazuló költő korai halála akadályozta meg. Súlyos és kegyetlen utóirat: halála után Sarkady István és Rákosi Tóth László felújította Sárosi Gyula összes versei kiadásának tervét. A haditörvényszék fülébe jutott, a kiadókat megfenyegette, a kötet kiadásáról le kellett mondani. Az aranytrombita még sokáig néma maradt... « (Folytatjuk) Bényei József
