Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-25 / 47. szám

Sok kampány — kampánysokk NÉPÚJSÁG, 1982. február 25., csütörtök AZ IDŐSEBBEK MEG bizonyára emlékeznek rá. hogyan vettük fel a harcot a kolorádóbogár ellen. Ná­lunk, a nyugati határszélen fekvő szülővárosomban a elő­ször is arról értesültünk mi, kisiskolások, hogy az Ameri­kából származó kártevőt el­lenségeink csempészik át hozzánk. De hiába mester­kednek, mi összeszedjük a csíkos bogarakat, megvédjük a burgonyákat. Buzgalmunkat fokozta, hogy úgy hírlett, ju­talmat is kapunk a begyűj­tőt^ bogarak után. Sűrűn hajladoztunk és keyeset ta- láltünk. Ha úgy tetszik, ösz- szészedtük mindet. A dolog­nak két apró szépséghibája volt — az átcsempészésről szóló mesét nem számítva. Először is elmaradt a juta­lom, másodszor: a bogarak tovább terjedtek. Ha gyerek­ként lett volna érzékünk az általánosításra, kimondjuk, hogy némely dolgainkat nem oldhatjuk meg a még oly jól szervezett kampánnyal sem. A példa több évtizedes, már-már anekdota számba vehetjük, ám az alapkérdés, nevezetesen, hogy mi oldha­tó meg kampánnyal és mi nem, korántsem a múlté. Szeretjük á kampányt, a kampányfeladatot. Magyará­zata egyszerű: a kampány meghatározott ideig tart, amikor is egyesíteni lehet erőinket és aztán befejező­dik. Helyénvaló is — hogy a mezőgazdaságnál maradjunk — példának okáért a beta­karítás idején. Mondjuk is, írjuk is eleget, hogy elkez­dődött vagy éppen befejező­dött a cukorrépakampány. (Legfeljebb azon akadhat fenn a kényesebb ízlésű sti­liszta, hogy miért éppen kampánynak tituláljuk azt, ami így is, úgy is azt jelenti, hogy a répát ki kell szedni a földből, elszállítani, feldol­gozni, és ez már akkor is így volt, mikor nem kam­pánynak nevezték.) Minden ironizálás nélkül: vannak időszaki tennivalóink, éven­ként ismétlődőek, avagy rit­kábban adódóak mint példá­ul a népszámlálás. Ilyenkor valóban valamiféle kampány cselekvő, vagy passzív része­sei vagyunk. De csak ezeket szervezzük kampánnyá? HADD SOROLJAK né­hány példát. Az energiahor­dozók, nyersanyagárak drasz­tikus emelkedése után kez­dődött a „takarékossági kam­pány”. Emlékezetem szerint szerencsére senki nem ne­vezte így, de sorra értesül­hettünk róla, hogy X válla­latnál a tehergépkocsik má­ról holnapra öt-tíz százalék­kal kevesebbet kezdtek fo­gyasztani. Józan ésszel arra következtethet az ember, hogy ezeknél a vállalatoknál a takarékossági intézkedés kiadása előtt pazaroltak, és ennek sikerült gátat vetni. A takarékosság anyaggal, ener­giával, szellemiekkel ennél azért bonyolultabb ügy, ma sem jutottunk a végére, és vélhetőleg nincs is vége. Eb­ben is van és lesz fejlődés, következésképpen, ami ma még ésszerű felhasználás, az holnap pazarlás lehet. Az Egyesült Villamosgép­gyár más magyar, ezenkívül svájci és NSZK vállalatok részvételével SPHERO-EVIG KFT néven vegyes vállalatot alapított szférikus fűtővíz- keringtető szivattyúk gyár­tására. A vegyes vállalat terméke, az ipari és háztartási célok­ra egyaránt felhasználható fűtővíz-keringtető szivattyú konstrukciójában teljes egé­szében eltér a hagyományos típusoktól. Olyan a kialakí- tása, hogy a képződő vízkő nem «okozhat üzemzavart. Ennek is köszönhető, hogy Avagy: volt már gyerekév, nők éve, s tavaly a mozgás- sérültek éve. Mindegyik kö­zös célja, hogy felhívja a világ figyelmét egy-egy ré­teg megoldatlan gondjaira. Sikerült nálunk is közüggyé tenni a róluk való gondos­kodást. Közüggyé abban az értelemben, hogy nagyobb nyilvánosságot kaptak a prob­lémák és az eredmények, hogy szerveződött néhány igen hasznos akció. De ezek­ből is az derült ki, hogy e rétegek helyzetét nem az az egyetlen esztendő határozta meg. Hanem az évtizedes­évszázados előzmények. Gyö­keres változásra vagy csu­pán a folyamatos fejlődésre úgyszintén nem az az egy év az elégséges idő. Ennek el­lenére azért, mondjuk a gye­rekév után, érezhetően csök­kent az érdeklődés, lanyhul­tak az akciók, ami nem vál­toztat ugyan a lényegen — a társadalmi gondoskodáson, a szülői felelősségen —, de a közfigyelemben mégis csak volt valami kampányszerű. ERESZKEDJÜNK „alsóbb szintre”. Mondjuk párt- alapszervezeti szintre. Időről időre taggyűlési téma a KISZ-szervezetek munkája, az oktatás, a nőpolitikái ha­tározat végrehajtása, stb. Na­gyon helyesen, hiszen így nyílik lehetőség egy-egy idő­szak értékelésére, az újabb teendők megfogalmazására. Csakhogy a gyakorlatban — tisztelet a számos kivételnek — a taggyűlés előkészítése­ként erőteljes gyűjtőmunkába fognak. Nem elemzésbe. Elő kell keresni annak a koráb­bi taggyűlésnek a jegyző­könyvét, mert nemigen em­lékeznek rá, hogy mit is ha­tároztak : Kinek javasoltak és milyen oktatást; mi volt a dolgozó nők sérelme, meg­oldódott-e már; mit is csi­nálnak azóta jobban-rosszab- bul a KISZ-tagok. Mindez azt bizonyítja, hogy a taggyűlés környékén volt valami fel­buzdulás — kampány —, majd a következő témára koncentráltak, aztán megint a következőre, és így tovább. Holott mindenki egyetértett vele, azon a taggyűlésen is kimondták, hogy ez nem le­het kampányfeladat. Mint ahogy nem is lehet. De va­lahogy mégis a „letudott” dolgok közé került az, amit soha nem lehet „letudni”. Ettől persze még nem állt meg az élet. Tanultak is, leg­feljebb kevesebbet, vagy má­sok, mint akiknek feltétle­nül kellett volna; a nőpoliti­ka sem maradt abba, legfel­jebb néhányan érzik úgy, hogy velük nem törődnek... Ezzel a logikával viszont — eltúlozva persze — odáig juthatunk, hogy a célokat úgyis kitűzi az élet, és amit meg kell oldanunk, úgyis megoldjuk, mert arra meg rákényszerít az élet. TÜLZÄS NÉLKÜL viszont úgy igaz, hogy a kampányok mindig látványosabbak, a folyamatosan megoldandó feladatokból viszont több van. És bármennyire szeret­nénk is olykor, nem cserél­hetjük fel őket. (M. D.) élettartama többszöröse a korábbinak, 30 év felett is kifogástalanul üzemelhet. Az új konstrukciójú szivattyút a világ ipari országaiban szabadalom védú. Gyártásukra az ÉVIG ceg­lédi telephelyén alakítottak 4ri külön üzemrészt, ahová a gépeket a svájci és az NSZK-beli tagvállalatok szállították. A szivattyúk li- cencét és gyártási technoló­giáját az ÉVIG vásárolta meg. A szabadalom kidolgo­zója, egy NSZK-beli üzlet­ember, a vegyes vállalatban is érdekeltséget vállalt. Olcsó... Nem szívesen veszek le­értékelt élelmiszert, akár konzerv, akár tésztaféleség. Így a kolléganőm. Szavait mindjárt meg is toldja a másik: — citromport vettem olcsóbban, de alig nyitot­tam fel, megbámult az egész. Rossz vásárt csinál­tam. Olcsó húsnak híg a leve, tartja a mondás. Igaz lenne? Valóban óvakodnunk kell a leárazott élelmiszerektől? — ön megenné ezeket a befőtteket? — szegezem a kérdést az egri Belvárosi ABC-áruház vezetőjének. Béta Ferenc rám csodálko­zik. — Megenném-e? Meg­eszem, mert veszem — vág­ja rá, s mutatja sorba a 30— 50 százalékkal olcsóbb bor­só, cseresznye, karfiol, sa­vanyú uborka címkéjét. S valóban egyetlen áruféleség sincs a polcon, aminek lejárt volna a szavatossági ideje. A szemes kukorica konzerv­dobozai ugyan küllemre nem megnyerőek, horpadtak — ezért kaphatók féláron —, de tartalmuk minősége ga­rantált. — Viszik is, mint a cukrot — folytatja a boltve­zető. — Nagy a keletje még az ilyen konzervnek is. De jóval népszerűbb például a cseresznye, tegnap 5—600 üveggel ment el. Akad olyan tészta is a leértékeltek kö­Semmi rendkívüli nincs benne. Jó erőben levő idő­sebb ember, aki szívesen mo­solyog, mert élete eddig olyan volt, hogy oka nincs a bán- kódásra. Kezdte egy kis da­rabka szőlővel és most be­fejezi egy jókora „birtokkal”. Akkor úgy mondta, az enyém, most: a miénk. Így mondja ezután is, amikor már nem a minden­napi teendői kötik a terme­lőszövetkezethez, hanem csak a ragaszkodása. Csak...? Ennél jóval többről van szó. Valiskó Andor, az abasári Rákóczi Tsz elnökhelyettese húszévi szolgálat után nyug­díjazását kérte. Három hétig gondolkodott — önszántából megy nyug­díjba? — Igen. Kérték, hogy ma­radjak még, hiszen bírom erővel is, de nem. Ha pihen­ni szeretnék, kezdjem akkor, amikor még nem a kényszer szorít rá. De a családom is nagyon csúnyán nézne rám, ha nem ezt tenném. A tsz- től azonban nem szakadok el végleg. A földrendezési ügyeket vállaltam el. — Annak idején, amikor az átszervezés folyt, gondol­ta volna, hogy idáig jutnak el, ahol ma tartanak a gaz­dálkodásban? — Dehogy gondoltam. Azt erősen hittem, hogy jobbnak kell lennie mindennek, mint addig volt. — Ez azt is jelenti, hogy könnyen aláírta a belépési nyilatkozatot? — Három hétig gondolkod­tam rajta. Addig jártak hoz­zám a szervezők. Én ugyan nem bújtam el előlük, de nem is adtam rá a fejem könnyen az aláírásra. Azt mondta a feleségem, majd ő egyedül írja alá. Azt már nem. Én meg bújjak a szok­nyád mögé? — Mit féltett? A földet? — Azt a legkevésbé. Volt egy kis szőlőnk meg szán­zött, ami azért van itt, mert a vásárlók még nem ismer­ték meg, s megtörténhetne, hogy a szavatosság lejártáig nem viszik el. így nagyobb az esélye, hogy kedvet kap­nak rá. Ha valaminek lejárt az eltarthatósága, azt a KERMI minőségellenőrző vizsgálata után, az általa meghatározott időig árusít­hatjuk leértékelve. Ilyen volt a Bip almaié, márciusig le­hetett volna a polcon, de mint látja, már elfogyott. S aztán az is előfordul, hogy a gyártó eleve csökkentett tónk, de nem az fájt ne­kem, hogy be kell vinni a közösbe, hanem a..., az ön­állóság. Azt féltettem. így volt, no, mit szépítsek rajta?' Hej, te elnökhelyettes! A tényékhez tartozik, hogy Valiskó Andor annak idején már egy szakcsoportban dol­gozott, annak is a vezetősé­gében. Mindenki úgy ismer­te, hogy tud bánni az em­berekkel, jól szervez és áll­ja az adott szavát. — Mit szólt, amikor azon. nal elnökhelyettesnek válasz­tották? — örülni örültem, ha egy­szer így bíztak bennem, de arra gondoltam, nehezebb lesz a dolgom, mintha csak egy tag lennék a sok közül. Mert én azt . tartom, hogy amit elvállalok, annak min­denben meg kell felelnem. — Nem is bánta meg so­ha a húsz év alatt, hogy ezt a posztot elvállalta? — Hazudnék, ha azt mon­danám, hogy nem. Négy el­nök, ennél több főagronómus és főkönyvelő váltotta magát eddig az én elnökhelyettes­kedésem alatt. Ez sem sem­mi. Volt olyan időszak is, a mostani elnök előtt, hogy azt mondtam, én pedig nem csi­- nálom tovább. Nem is csi­náltam egy évig. Teljesen ki voltam idegileg. Aztán jött a mostani elnök, és..., régóta ismertük egymást, mert ő a tanácsnál dolgozott azelőtt, az ő szavára megint ráad­tam a fejem. Azóta nincs is semmi bajom. — A tsz-tagokkal milyenek a kapcsolatai? ^ — Volt két fogatos, hogy egy esetet elmondjak. Ezek estére mindig kapatosak let­tek. Napközben soha. Még csak hangosabb szóváltás sem volt közöttünk. De este ott mentek el együtt az ab­lakunk előtt. És kiabálták, hogy „Hej, te elnökhelyet­tes, megállj csak...! Majd egyszer...!” Soha nem fél­tem tőlük, már szinte hiá­áron forgalmazza termékét, ebbői most székelykáposzta van a készletünkben. Az állami gazdaságok egri Ráckapu-boltjában hasonló tapasztalatokat szerezhettünk. Nyilas József boltvezető most készít elő egy nagyobb üve­ges zöldség- és gyümölcs­vásárt. Mintegy 300 ezer fo­rintnyi áruhoz jutottak ked­vezményekkel a vevők. Gyöngyösön az Április 4. téri ABC-ben Bódi Jánosné arról tájékoztatott bennün­ket, hogy náluk hamar gaz­dára talált a leárazott lecsó, nyoztak, ha egyszer nem hal­lottam őket. Ha később men­tem haza, megkérdeztem a feleségem mindig: Voltak-e már? Voltak, - persze, hogy voltak, válaszolta, ök nem nótáztak az úton jókedvük­ben, hanem nekem mondták a magukét. De azt hiszem, ők sem vették komolyan. Előkerült még egy törté­net. A választás estéjén, ahogy korábban mindig, a darálnivalóval telt zsákot ráfektette a bicikli vázára és elindult. Sötét volt már. Mi tagadás, kapkodta a fejét, nem lép-e elő valaki a ho­mályból egy szőlőkaróval, bogy „számon kérje” tőle, miért vállalta el az elnök- helyettesi beosztást? Elégedett ember — Én ide való vagyok, eb­be a faluba. Nekem ezek kö­zött az emberek között kel­lett élnem. Próféta a saját hazájában...? No, azt mond­tam, meg kell érteni az em­bereket is, nagyon oda kell figyelni arra, amit monda­nak. És ha jogos, akkor...! Nem is volt nekem harago­som. Pedig eleinte ugyan­csak szükség volt az erélye­sebb szóra is. Nem értitek? Ezt meg kell csinálni, mert mindannyiunknak az érdeke. Nem az én kedvemért csi­náljátok. Ma már...? Azt mondom, nem igen van sok olyan tsz, ahol annyira együtt lennének az emberek, mint nálunk. — Gazdag ember? Azt mondják, az abasáriaknak még a bőrük alatt is pénz van. — Ki az, aki nem szereti a pénzt? Én is kihasználtam minden törvényes lehetősé­get, ha nem is hajtottam agyon magam. A feleségem is a tsz-ben dolgozott. Fel­neveltük a gyerekeket, mindegyik „sínen van”, a három unokám nagyon ara­nyos, a legkisebbnek min­dene a nagymami, de engem is szeret valamennyi. Még van egy félig-meddig kész tervünk is. Ha úgy alakul­(Fotó: Szabó Sándor) fagylaltpor és savanyúság, a Bip almaié viszont még így sem kelendő. Anélkül, hogy fogadatlan prókátorai akarnánk lenni az ‘ élelmiszer-kereskedelem­nek, pénztárcánk és tapasz­talatunk azt mondatja, nem jár rosszul, aki az üzletek leértékelt élelmiszereiből is bizalommal válogat. Egy jó tanácsot azért hadd tűzzünk az elmondottakhoz :• vásárlás­kor mindig érdemes megnéz­ni az árucikkek gyártási és eltarthatósági idejét. (virágh) na, szívesen építtetnék egy kis pihenőházat Bükkszéken. A feleségem még húzódozik. Mert hátha a kisebbik lá- nyomék is haza akarnak jön­ni majd Abasárra, és akkor őket is segíteni kell. — Sok pecsétes papírral nem dicsekedhetek, bár el­végeztem a zsámbéki veze­tőképzőt is, de... Negyvenöt éves kora után már nem hajtják az embert. Mondja már, meg lehetett volna ma­radnom úgy, hogy ne olvas­sak el minden szükséges könyvet és szakirodalmat? Magam miatt is rá voltam erre kényszerítve. ★ Valiskó Andor mindig egy­szerű ember volt, az maradt elnökhelyettesnek is. Ma is kiegyensúlyozott, derűs, mert megtanult valamit, amit so­kan nem tudnak a mai veze­tők közül: figyelni másokra, soha sem hinni azt, hogy mindenben csak annak lehet igaza, aki annál a bizonyos íróasztalnál ül. Azzal váltunk el egymás­tól, hogy húsz év múlva megint hajlandó elmondani, mi történt vele. Addig...? Addig nem igen ér rá, mert ugyan nyugdíjba megy, de a földrendezés, a család, a gye­rekek, az unokák, a háztáji, a nyaralás, a könyvek... Szó­val: mikor lenne ideje arra, hogy egy minden csacska- ságra kíváncsi újságíró fura kérdéseire válaszoljon? Persze ez a feltételezés már csak az én rosszmájú­ságomat bizonyítja. Azért..., mintha valami hasonlót lehetett volna ki­olvasni köpés tekintetéből. G. Molnár Ferenc SPHERO-EVIG Szabadalom alapján Amíg jó erőben van Húsz évig ugyanott.. ...híg a leve? ____*___ _ . iM i «S * * 1""[IIITII III—Mill mill I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents