Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
A Kacsapart nem is olyan egykor Knézich Károly utcai részlet „Belvárosi” részlet Perl Márton képriportja (volt) Csebokszári (városrész) Air*agyar utca Bontás és építés: néha elválaszthatatlanok egymástól. Bontásból született és születik újjá Eger is. Képösszeáilításunk első részében a bontást mutatjuk be. Ki emlékszik már arra, hol, mikor történt mindez? Napjaink Eger-járója már csak azt látja, ami és amivé lett. S amit majd ugyanezen a helyen, a jövő heti számunkban mutatunk be. /U /zt A költő még így inti a költőcs- kéket: „... költő, hazudj, csak rajt ne kapjanak...” A prózai lelkű emberek egyike-másika manapság meg valahogy így a csalókat... „csalj nyugodtan, ha értünk csaltál, az sem baj, ha rajtakapnak ... Hiszen néha még magadért is megteheted gond nélkül...” E bevezető két idézetből az elsőért vállalom a felelősséget, miszerint az így vagyon leírva, bárki ellenőrizheti is. A másikért már kevésbé, mert ugyan mind elhangzottak, sőt még mások is — azokból is idézek, ám az az idézet szülőjének neve nélkül —, de hát ezek négyszemközt, vagy csaik úgy, az orr alatt dúnnyögve fogalmazódtak meg. De majd, mint a továbbiakban kiderül, nem a nevek a lényegesek, sokkal inkább az a szemlélet, amely vígan uralja magát, szerte e kis hazában, amely szerint kétfajta csalás van. Numero 1: a közösségi csalás és a közösségért végzett; Numero 2: csaló saját zsebére sikeredett, ami ugyan elítélendő az előbbivel szemben, ám a csalás lebonyolításában tanúsított ügyesség ténye mégiscsak elismerésre méltó. Szóljunk azonban világosabban. Nem ineveket, hanem az esettényeket említve. Vállalati túlszámlázás, jogtalan haszonszerzés, kártérítési kötelezettség, szabálysértések, melyeknek haszna a szövetkezeteknél, kára a másik szövetkezetnél, vagy egy állami vállalatnál csapódik le. Harnari munka a prémiumért, utána kártérítés megfizetése — más vállalati keretről persze kölcsönfelvétel fiktív kapacitásra és sok más efféle kisebb-nagyobb néha csak (?) tízezres, de néha bizony milliós nagyságrendben. És a kivételes elítélés talán még igen, de a társadalmi megítélés mikéntje!? A közelmúltban az egyik termelőszövetkezetünk vezető tisztségviselőjét azért nem lehetett az elkövetett és sorozatos szabálytalanságai miatt felelősségre vonni, mert úgymond: ,,... a szabálytalanság a szövetkezet érdekében történt.. .., azaz a tagság érdekében. Jelentették ki ezt jó néhányan, nem is gondolva arra, hogy ezzel voltaképpen, ha nem is tettestársak, de bűnpártolók lettek. Hogy ma nekik, de holnap talán éppen nékik, a tagoknak a zsebére, az életére üthet vissza a jogtalan* ság általuk így megtűrt és eltört jogara. És az ilyen tört szerszám nagyot tud ám ütni. ......az elnök személyes érdeme n agyobb, mint az elkövetett sza- balytalanság ...” hangzik ez a falusi piaci mázsán dekára mért áligazság egy másik helyen, ahol — vitán felül a tagság is részesült a jogtalan előnyökből. Ezeknek az előnyöknek megszerzését egyébként előre dehogy is hagyta volna jóvá, mint ahogyan most és utólag valamiféle betyárbecsületből megtette ezt. Illetőleg dehogy is a tagság tette, csak néhány kevésbé bölcs hangadója. „... jó, jó, a vállalati vezető komoly hibákat követett el. Alkalmatlan lett a posztjára, így igaz. Váltsuk is le, nem bánom. De kit tegyünk a helyére? Nincs most olyan emberünk," — így a felsőbb szerv képviselőjének egyetértőén nem egyetértő vélemény nélküli véleménye, és a hang mögött a tehetetlenül széttárt karokat is látni. Per folyik egy jogtanácsos ellen és miatt. A „koordináló” intézmény jogtanácsosa építkezett, aztán sokallotta az érte járó számlát, hát egyszerűen nem fizetett. Most az építő és az építtető egymással pereskedik, a bíróság majd dönt, és a vesztes természetesen fizet. Majd. Ez eddig rendben lenne — persze, dehogy is van eddig is ez rendben — a baj csak ott és abban van, hogy ama „koordináló” intézményben senkinek sem jutott az eszébe: felelősségre kellene vonni ezt a jogtanácsost. Ha egy orvos nem törődik a betegséggel, ha egy jogász a joggal, akkor nem a betegséget, meg a jogot kell a pulpitusra citálni, hanem azt, aki — példánkban — méltatlannak mutatkozott az „-ász" képzőre. A példák sajnos sem nem önkényesek, sem nem kitaláltak: egyfajta szemléletet tükröznek. Jelesen;- más dolog a közösségért vétkezni és megint más (?), ha valaki csak a saját zsebére teszi azt. És különben is, ott a bíróság, az vonja felelősségre, akit arra valónak tart. Azért bíróság! Ennek okán arról most ne is töp- —niiiníc hogy az olyan igazság-- — ” i_ szolgáltatás, amely elszakad a äu- zösségtői, a néptől, amelyért, s akik nevében osztja az igazságot — ha ezt egyáltalán osztásnak tituláljuk — hiába törvényes, az ítélkezései nem formálják a jogérzéket. Márpedig nemcsak büntet az igazságszolgáltatás, nemcsak elrettent, de közvéleményt is formál, jogérzéket is teljesít, hozzájárul a helyes jogszabályok kialakításához. Ám ez fordítva is igaz. Ha valaki egyéni, vagy kisebb közösségi ügyiben hajlandó téglát bontani az igazság falán, ne csodálkozzék, ha esetleg az egész fal rúdől, éppen akkor, amikor pedig nekitámaszkodni szeretne. A törvénynek nincsenek kiskapui. Még akkor sincsenek, ha egyesek úgy vélik, hogy igenis vannak és még csak nem is kicsi kapuk azok. Avagy úgy vélik, hogy vannak, akiknek nincs, de vannak, akiknek igenis megnyílnak azok a kiskapuk? Merthogy ha meg is nyílnak, tiltakozó csikorgásukat a törvénytelenség avas zsírjával kenik be, és el. A dolgok nyilvánvalóak: az érdemekért elismerés jár, az érdemtelenségért arányosan felelősségre- vonás. S e kettő között a leghatározottabb az antagonisztíkus ellentmondás. Semmiféle érdem nem igazolhat és nem adhat felmentést semmiféle érdemtelenséget illetően. A dolgok lényegében tehát ilyen nyilvánvalóan egyszerűek, olyany- nyira, hogy látni is vélem, amint erre helyeslőéin bólint rá mindenki. De hát az élet más — hallani vélem ezt is — kedves újságíró barátom, aki csak úgy ülsz ott az írógép előtt és gyártod, avagy másolod ezeket a „nagy” igazságokat. Az élet fütyül az effajta nagy igazságokra. Az élet a kis igazságok mozaikjaiból áll össze és az a fura módon érdekes benne, hogy a kis igazságokból nem mindig lesz az egész mozaikra érvényes nagy és teljes igazság. Úgy bizony? Nem bizony. Csakhogy nem azért, mert azoknak az úgynevezett kis és részigazságoknak nem mindenkor van kedvük az alapvető nagy általános igazsággá összeállni, hanem sokkal inkább azért, mert azok a „részek” soha nem is voltak igazságok. Igazak se. Csak ferdítések és belemagyarázások, ön- és más felmentések. Egy igazságos társadalomban nem lehetnek részigaz- rágtalanságok, mert akkor nem lehetne a társadalom egészére vonatkozóan általános igazságról: a törvényes rendről beszélni. A nagy lopásokhoz a kis lopásokon keresztül vezet a csalfa út, mint ahogyan a súlyos törvénysértésekhez a kis és fölényes legyintéseken keresztül lehet eljutni. De ki akar? Mimdez nem egy jogtanácsos, vagy egy szövetkezeti elnök, avagy valamely vállalati, intézményi vezető kis ügye. Ez így és mind együtt a társadalom nagy ügye. Annak kell lennie! fyt ui
