Népújság, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-18 / 41. szám
4. NÉPÚJSÁG, 1982. február 18., csütörtök • • Ötletek sorával gazdagodott Egy népművelő Belgiumban ELTŰNT ORVOSSÁGOK - ZÁRVA TARTOTT PATIKÁK A gyógyszerrel látás gondjai, lehetőségei Gajdóczki Zsuzsanna főelőadót, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központ munkatársát, kollégái és főnökei alaposan felkészült, hivatás- érzettől vezérelt szakembernek tartják. Ez nem véletlen, hiszen 1977-ben szerzett magyar—népművelés szakos középiskolai tanári oklevelet a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Tájékozottságához ötletgazdagsága, tettvágya társult, így aztán hamar feltalálta magát a gyakorlati munkában. o — Társadalmi ösztöndíjasként kerültem ide, azaz nem kis részben kötelezettségből. Mégsem tekintettem annak, mert már korábban igen sok jót hallottam erről az intézményről, és szerencsére lehetőségem volt arra is, hogy minderről személyesen meggyőződjek. Ezért aztán nem csalódtam, ugyanis valóban kellemes, az alkotó tevékenységnek kedvező légkör fogadott. Az igazgató megértette azt, hogy a pályakezdők — ha adnak valamit magukra — bizonyítani akarnak, és szenvedélyesen izgatja őket az az ezerarcú valóság, amit ők is formálni óhajtanak. Előlegezte a bizalmat nekem is — akárcsak másnak — nem gátolt az önálló cselekvésben, azaz szabadon mozoghattam a hozzám tartozó területen. Először — két esztendeig — az amatőr művészeti mozgalommal foglalkoztam, majd az oktatás és az ismeretterjesztés gazdája lettem. Nem zavart ez a váltás, mert vonzott a témakör, s arra törekedtem, hogy megbirkózzam az olykor tornyosuló bajokkal. e Annak különösképpen örült, hogy tapasztalatait elméleti szinten is összegezhette, tanulmányokat írhatott, publikációkkal jelentkezhetett. — Kevés az a hely, ahol a vezetés nem akadályozza az ilyesfajta igények valóra váltását. Mi a kivételek közé tartozunk. Direktorom még Március 19. és 28. között második alkalommal rendezik meg a budapesti tavaszi fesztivált, melynek zenei eseményei Kodály Zoltán munkássága köré fonódnak. A nagy magyar zeneszerbiztatott is, hogy dolgozzam a Népművelési Intézetnek, illetve a Népművelési Propagandairodának. Így —többek között — a dolgozók gimnáziumában használt, a második és a harmadik osztályok számára írt Művészeti ismeretek című tankönyvekhez állítottam össze módszertani útmutatót, remélve azt, hogy megkönnyíteni nemcsak a felnőtt diákok, hanem a velük foglalkozó pedagógusok munkáját is. Közben igyekeztem az egyetemen elért szintnél jobban elmélyedni a francia nyelvben. Mindez nem volt hiába, az önművelés meghozta a maga gyümölcsét. Ügy vélte — teljesen joggal —, hogy megpályázhatja a Művelédési Minisztérium és a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala által meghirdetett külföldi ösztöndíjat. — Jólesett, hogy megkaptam és három hetet tölthettem Belgiumban. Utam célja a tapasztalatcsere és a kapcsolatkiépítés volt. Jártam Brüsszelben, Charleroi- ban, Liege-ben, Löwenben, Antverpenben, Gentben és Brugge-ben. Olyan közoktatási intézményeket, — köztük egyetemeket — látogattam, ahol a művészeti nevelés központi kérdés volt. A szívélyes fogadtatás föloldotta az ismeretlen által keltett feszélyezettséget, s maradandó élmények regimentjével gyarapodtam. A megbecsülés jele volt az is, hogy — például Liege-ben — előadást tarthattam a magyar közművelődési rendszer felépítéséről. Ez rendkívül tetszett a hallgatóságnak, annál is inkább, mert e téren ők tanulhatnának tőlünk, ugyanis náluk elég nagy a káosz. Igénylik is az ötleteket, ezért érdeklődtek minden apró részletről. o Persze a magyar népművelő sem járt rosszul, mert életképesnek ígérkező módszerek sorát gyűjthette tarsolyába. — Tetszett az, hogy az iskolákban szinte főszerepet ző születésének századik évfordulóját — mint ismeretes —, idén ünnepli a zenei világ. Kórusműveit hallhatjuk majd nagyszabású hangversenyen, március 23—26—27adnak a kulturális ismeret- szerzésnek. Ez a szemlélet érvényesül minden oktatási formában: a magán-, az állami, az egyházi, a francia, (a vallon), a német (a fla- mand) területeken lévő intézetekben. Minden héten egyszer közművelődési napot szánnak erre a célra. Elgondolkodtató tény. Nem másolni kellene, csak okulni belőle, talán egy délutánt mi is biztosíthatnánk ilyenre. — Igen színvonalas az ismeretterjesztő tevékenység. Ennek igazolására csak egy esetet említek. A meglepően gazdag szemléltetőeszköz-tár elbűvölt. Még inkább az, hogy a lényegében középiskolai jellegű szabad- egyetemek előadói az országos, sőt a nemzetközi hírű egyetemek professzorai, akik nemcsak készséggel vállalják ezt a megbízatást, hanem arra is képesek, hogy az egyes témákat színesen, mindenki számára érthetően, izgalmasan taglalják. így hát nem csoda, hogy hallgatóságban sincs hiány, s a nagy száimú közönség fiatalokból és idős korúakból, értelmiségiekből és kétkezi munkásokból egyaránt toborzódik. Azt hiszem, ezen is eltöprenghetünk, ugyanis hazai gondjaink felszámolásához számos ottani tippet kamatoztathatnánk. Én összegző jelentésemben mindenesetre utaltam erre. S hadd idézzek még egy kellemes epizódot! Az egyik múzeumban meglepődve fedeztem fel Rubens mester remek Mátyás király-portréját. Addig nem is tudtam; hogy létezik ilyen. Ez viszont meggyőzött arról, hogy a művészet nem ismer országhatárokat, összeköti az egymástól sok ezer kilométerre élő népeket, embereket, jobbó, szebbé, nemesebbé hangolva őket __ é n, a Mátyás-templomban. A Magyar Állami Népi Együttes hét alkalommal lép fel új műsorral a budai Vigadóban. Megfiatalított tánckaruk, Kodály Zoltán emléke előtt tisztelgő kórusok, sok sikert aratott nagyzenekaruk az egész magyar etnikum táncait, zenéit, kórusműveit, dalait, szokásait tárja majd a közönség elé. Szakemberek a megmondhatói, hogy a gyógyszerfogyasztásban is fellelhetők nálunk a divatáramlatok. Nekem úgy rémlik, a Karil- lal, meg a cillinekkel kezdődött, aztán jött az Antine- uralgica, követte a Gammaglobulin. A hetvenes évek elején ismertem olyan hivatali titkárnőt, aki az igazgató előszobájában várakozókat úgy kínálgatta Graci- din-tablettával és Amolett- keksszel, mintha cukorkát osztogatott volna. Később jött a Maripen, szedtük, ha kellett, ha nem, mostanában pedig a Bisolvonra vadászunk. ) Gyógyszerhez illő betegség \ — A gyógyszerek iránti érdeklődés napjainkban sem csökkent, de abban már nem vagyok biztos, hogy — például — a hypertóniában szenvedők be is szedik a kiváltott vérnyomás-csökkentőket — mondja dr. Harangi György, az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerészeti önálló osztályának vezetője. — Vannak hipochonderek (nekik az a betegségük, hogy betegnek hiszik magukat), akik minden új gyógyszerhez felfedezik magukon a hozzáillő betegségek tüneteit; vannak, akik azért igyekeznek minden új gyógyszert beszerezni, mert hátha szükség lesz rá, és vannak, akiket rossz tapasztalatik késztetnek a „spájzolásra”. Mármint a beszerzési nehézségek tapasztalatai. Mert noha a magyar gyógyszeripart jegyzik a nemzetközi piacon, a termelés mennyiségét tekintve hazánk a 16. helyen áll a világban, az egy főre jutó exportban pedig Svájc után miénk a második hely, azért az ellátás nem mindig és nem mindenből zavartalan. Itt vannak például a koszorúérgörcs megelőzését szolgáló gyógyszerek. Illetve, nincsenek. Amióta ugyanis a Kőbányai Gyógy- szerárugyár beszüntette a Rigedal-tabletták gyártását, s a minisztérium többszöri kérésére sem gondoskodott importról —, azóta bizony gondok vannak az effajta készítmények beszerzésével. Az Egészségügyi Minisztérium saját devizakeretéből igyekszik ugyan a hiányt pótolni, de szocialista partnereink sem Nitroszorbidból, sem Sorbonitból nem képesek az igényeinket hiánytalanul kielégíteni. Hiány mutatkozik időnként más alapvető gyógyszerekből is. A kórházaknak oly fontos Ampicillin injekciókból a bolgár cégek, az epilepsziásoknak szükséges Stazepine-ből a lengyelek nem tudnak eleget szállítani. Nincs elég Oxycort- spray — ami egyebek között az égési sérültek ellátásához nélkülözhetetlen —, és akadozik az ellátás a penicillin-érzékenyek kiváló antibiotikumából, az Erythran- szirupból, amely pedig csecsemőknek is adható. Bízni a gyógyszerben — Az esetek nagy részében rendelkezésre állnak hasonló hatású gyógyszerek — jegyzi meg dr. Harangi György. — Az NDK-ból importált Corinfar, a magyar Sensit sok betegnél alkalmazható, a Nitropenton pedig a coronária-tágító Nitro- szorbiddal és a Sorbonittal gyakorlatilag egyenértékű'. Ám — a szívbetegek esetében — kétszeresen fontos, hogy a beteg bízzék a kapott gyógyszerekben, de ez csak akkor várható el, ha a legfontosabb tudnivalókat ismeri, ám ezeket az említett készítményeknél általában ma még nem ismeri. — A magyar gyógyszerkutatás és -gyártás az utóbbi években bizonyos nemzetközi hírnévre tett szert. Mostanában van-e, ami e hírnevet tovább öregbíti? — Több nagy európai gyógyszergyártó cég nemrég vette meg tőlünk a Cavin- tont és a Halidort. Nagy az érdeklődés a legújabb világszínvonalú gyógyszerünk, a prosztaglandin-készítmé- nyünk iránt is, amelyet itthon már sikerrel alkalmaznak kórházainkban a szülés megindítására, illetve — bizonyos esetekben — terhesség-megszakításra. Kevés az ügyeletes patika — Az orvosságok beszerzését nemcsak időleges hiányuk nehezíti, hanem a lakosságnak gondot okoz a gyógyszertárak nyitva, illetve zárva tartása is. Mostanában egyre több patika ajtajára kiírják, hogy szabadság miatt ettől eddig zárva. Sok a panasz az ügyeletes patikák gyér hálózatára is... — Ismerjük a gondokat, bár a nyitva tartás szabályozása nem a minisztérium, hanem a felügyeleti szervek — mindenekelőtt a tanács hatáskörébe tartozik. A betegség vagy szabadság miatt lehúzott redőnnyel inkább Budapesten és a nagyobb városokban találkozni, mint a falvakban, községekben. Oka: a gyógyszerészhiány. Magyarországon mindössze két helyen, a fővárosban és a szegedi egyetemen képeznek gyógyszerészeket. Évente 200—210 patikus szerez diplomát, holott legalább 250-re lenne szükség ahhoz, hogy a legégetőbb létszámgondok megoldódjanak. Mivel azonban az egyetemi gyógyszerészkarok létszáma nem bővíthető, a pálya elnőiesedése miatt pedig a nyugdíjkorhatár öt évvel lecsökkent, egyre több gondot okoz a patikák zavar tálán üzemeltetése. Ráadásul a pálya társadalmi presztízse is csökkent és vele az egyetemre jelentkezők száma is. A megoldás? — Vannak ennek anyagi okai is? — Feltétlenül. Bár a gyógyszerészek fizetése nem marad el az értelmiségiek átlagfizetésétől, a jövedelmük viszont jóval szerényebb, mint az orvosoké. A gyógyszerész nem folytathat magánprakszist — tiltja a törvény. Korrepetálást, felvételi vizsgára való felkészítést esetleg vállalhatna, de erre nem igen van példa. — Mi hát akkor a megoldás? — Vidéken, ahol a gyógyszerészi állásokat általában a szolgálati lakással együtt hirdetik meg, nincsenek nagy bajok. A fővárosban és a megyeszékhelyeken viszont szükség lesz az erők átcsoportosítására. A kis forgalmú patikákat fel kell számolni, hogy a frekventált gyógyszertárak létszámigényét kielégíthesség. Csak így lehet csökkenteni a sorbán- állás, a kapkodás miatti hibákat. (Ny. É.) Pécsi István Fesztiválelőzetes Budapesti tavasz BofSAvy/ íreM ■ — Miért olyan nehézkes maga, meg élhetetlen... Pszt! Itt vannak. És dugja el azt az átkozott botját, még azt hiszik, ápolni is kell magát... Erre, erre, ide tessék! — integetett Jeneiné a házaspár felé. ö szemügyre vette őket. Először a férfit. Szemüveges, negyven körüli. Zakóját lezseren kigombolta, mielőtt leült. — Doktor Ágoston — fogta meg Feketémé durva nagy kezét. — A feleségem — mutatott a mellette álló nőre, aki úgy látszik, nem is akar leülni. — Ágostonná — biccentett a nő, de nem nyújtott kezet. Tengerészkék rakott szoknyát viselt és kissé kopott ingblúzt. — Hát ők azok — mosoJy- gott Jeneiné —, ők azok. — Maga orvos? — fordult Feketéné a férfi felé. — Nem kérem. Könyvelő vagyok. — Az aranykeretes szemüveg villant egyet. „Azt hiszem, ezek nem az én embereim. Keszeg-házaspár. Ezektől még magányosabb leszek”. — És a felesége? — fag- gatózott tovább. A kis keszeg, hegyes orrú nő, mintha csak ezt a kérdést várta volna, leült, rakott szoknyáját fellebbentve. Két kezét összetette az álla alatt. — Én az orvosi egyetem kísérleti laboratóriumában dolgozom. — Béka? — kérdezte olyan hangsúllyal, amiből rögtön kiderül, tudja ő, mit kísérleteznek a békákkal. — Egér — mondta Ágostonná, és Feketémét enyhe rosszulJét környékezte. „A keszeg kísérletezik az egérrel, és erről esténként könyvelést csinálnak. Nem, ezek nem az én embereim”. — Ne kíváncsiskodjon most, édesem, ne fontoskodjon — súgta Jeneiné. És Feketémé már tapasztalatból tudja, ha barátnője mindent kétszer mond, nála aiz idegesség jele. — Térjünk inkább a tárgyra. Persze, Jeneiné izgatott a pénz miatt, ötszáz forintot ígért neki, ha sikerül az üzlet. És ahogy ismeri, ezektől is kicsikart valami készpénzt. Feketéné kínosan feszeng a széken, nem ért ő az ilyen tárgyalásokhoz. Hogyan illik megmondani, hogy nem kellenek. El sem tudja képzelni, hogy ezeket várni lehet esténként. Pedig a főztjével még meg is hizlalná őket. Az Ágoston házaspár egymást nézi, a nő furcsán járatja szemét férjén, aki zavartan lehajtotta fejét. — Szóval? — Jeneiné izgatottan dobolt csontos ujjaival az asztalon. — Mikor nézik meg a lakást? A férfi a karórájára néz. — Azt hiszem, mennünk kell — nézett feleségére. Jeneiné kétségbeesve legyezi magát kesztyűjével, — Nem vagyok szimpatikus maguknak? — kérdezi Feketéné kicsit csalódottan, mert végül is neki több joga van hozzá, hogy válogasson. Elvégre őhozzá egy lakás is tartozik, ezekhez meg csak az ellenszenvük. Ezekre rnondja ez a vén boszorka, hogy csupaszív emberek?! — A néni nagyon szimpatikus, de nem elég öreg nekünk — mondta Ágostonná, és hidegkék szemével mereven ki bámult az ablakon. — Mi sem vagyunk már túl fiatalok — veszi át a szót a férfi. — Nekünk egykét éven belül lakáshoz kell jutnunk, önálló lakáshoz. Ugye, nem haragszik a nyíltságunkért? Ágostonná hóna alá kapta retiküljét, és felállt, ezzel jelezve, hogy vége a tárgyalásnak. Feketéné előtt elsötétült a világ. Azt mondta magáiban: most fog meghalni. Ennyi embertelenségre nem számított. Otromba kezével egy pohár víz után kapott, Jeneiné segít neki tartami. Mire magához tért, a hái- zaspár nem volt ott, és barátnője már a kalapját illesztette a fejére. — Jöjjön, Márta, menjünk haza. Feketéné a szívét dörzsöi- gette. — Inkább maradnék egy kicsit. — Akkor igyon egy konyakot, aranyom. Attól jobban lesz. Én fizetem. — A kis madárcsontú öregasszony maga ment az italért. Feketénének jólesett, egy hajtásra kiitta. Jeneiné magának is kért egyet. — Ne búsuljon, kedves Márta. Nem sikerülhet azon- nalra. Ne izgassa magát, ennyit nem ér az egész. Feketéné elmosolyodott: — Nagyon aggódhat értem, ha már másodszor szólít a keresztnevemen. Jenemé sajnálkozva meg- paskolja barátnője kezét. — Kérem szépen — próbált szólni Feketéné a pincérnőhöz. — Fizetni akarnak? — Nem. Hozzon nekünk még két konyakot. Feketéné kezében elvész a pohár. Jeneiné kesztyűs kezével nyúl az italért. — Egészségére, Márta. ■ — A magáéra is. És nem volt igaza abban, hogy ezek csupaszív emberek ... Rögtön felmérték a helyzetet, hogy én talán még harminc évig is elsántikálnék az életükben ... Érti már? Nincs szívük kicsinálni engem. A két öregasszony hangos nevetésben tört ki, a felszolgálónő értetlenül nézett ■ rájuk. (Vége)
