Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-15 / 12. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 15., péntek J. Vállalkozni kell Közismert és nagy hagyományú mondása megannyi tengerésznemzetnek — például briteknek, norvégoknak |—, hogy hajózni kell, élni nem feltétlenül. Ez a roppant kemény követelmény első hangzásra még embertelen is. Továbbgondolva, s hozzáadva korábbi századok megélhetési viszonyainak a történelemből ismert kérlel- hetetlenségét, s természetesen nem utolsósorban gályák és vitorlások törékenységét a világtengerek hullámverésében, viszont mégiscsak bölcs intelem. Mert az emberiség felhalmozott tapasztalatai nyomán réges-rég • ösztönünkké vált, hogy elsorvadni, a lét határán 'támolyogva várni a pusztulást, sokkal kevésbé kívánatos, mint — netán — áldozatául esni bármilyen küzdelemnek. Maga a mondás azért jut manapság az ember eszébe, tengerészhagyományokkal csak roppant csekély mértékben rendelkező hazánk gazdasági valóságát vizsgál- gatva, mert fejlődésünknek olyan szakaszába érkeztünk, amikor minden túlzás nélkül kimondhatjuk, hogy vállalkoznunk kell. Vállalkozni, mert ellenkező esetben nem éljük túl maradandó károsodás nélkül azokat a ma tapasztalható, részben heveny, részben krónikus gazdasági bántalmainkat, melyek nyomán fejlődésünk máris drasztikusan lelassult. A vállalkozás szó — tapasztalataim szerint —, az emberek túlnyomó többségének csakis egyéni, legfeljebb csoportos kezdeményezéssel összefüggésben jut az eszébe. Majdnem odáig mennék személyes élményeim alapján, hogy sokan a szocialista gazdálkodás lényegétől idegen megközelítési módnak tartják a Vállalkozói magatartást, mondván: mi tervezünk, nem pedig kockáztatunk. Senkinek sem illik senkit sem pellengérre állítani mi- nálunk ennek a teljesen hamis felfogásnak a hangoztatásáért,' mert hosszú évtizedeken át komolyan vett, meggyőződéssel hirdetett, egyedül lehetségesnek vélt tantétele és gyakorlati politikája volt ez mindannyiunknak. Jártuk azt az objektíve nem létező utat, amelyen a gazdálkodás olyan szabályozókkal folyt, amelyek nemhogy az árutermelés és a piaci értékesítés köz- gazdasági alaptörvényeire épültek volna, hanem a legfőbb törekvés éppen e kategóriák kiiktatása volt a szemléletünkből. Nálunk Magyarországon — nem kis szerencsére —, gondolkodásunkat és magatartásunkat a példa erejével befolyásoló téfcyező mezőgazdaságunk. Melyben ugyan nem minden nap használtuk (1960 a kollektív gazdálkodás győzelme óta sem), a vállalkozás és a kockázat kifejezést, de valójában termelőszövetkezeteink és a háztájit művelő gazdáink egyaránt, esztendőről esztendőre nagyobb mértékben — s nem kevés kockázatot vállalva —, orientálódtak és készítették terveiket a piac elvárásaira figyelve. A közelmúltban, a magyar országgyűlés költségvetési vitájában az egyik illetékes miniszterelnök-helyettes, Marjai József korábban nem éppen magától értetődő keménységgel mondta ki, hogy a gazdaságunkban tapasztalható bajok nagyobbik fele a vezetői kultúra hiányának következménye. A legnagyobb szorgalommal és áldozattal gyártott korszerűtlen termék sem értékesíthető, mert mi és külföldi vásárlóink a piacon nem jó szándékot akarunk venni, hanem használati értékkel bíró termékeket. A vezetői kultúra természetesen nagyon sok mindent jelent. De talán aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy itt és most mindenekelőtt a vállalkozószellem fe- lülkerekedése jelenthetné a vezetői kultúra eredményekben mérhető elmélyülését. A magyar népgazdaságnak erre, a legnagyobb mértékben, e pillanatban az állami iparban van szüksége. S ismét világosan ki kell mondani, hogy nem elsősorban azért, mert az állami iparban tömörültek volna a legkevésbé tehetséges vezetők, hanem azért, mert gazdaságunknak ebben a szektorában éltek és élnek részben még mindig a legszívósab- ban a merev tervmutatós irányítási és vezetési módszerek. Olyankor is vállalkozó módjára kell viselkednünk, amikor ennek az előfeltételei még korántsem teljes mértékben adottak. Hadd kockáztassuk meg a jóslatot: már rég a piac lesz a legszigorúbb, a perdöntő minősítője egy-egy vállalatunknak, amikor az még mindig a hiánygazdálkodás béklyóit cipelve indul a versenypályán. A vállalkozásnak megannyi új lehetősége nyílik 1982. január elsejével. Remélhetőleg legalább két, hamarosan érzékelhető hatással. Az egyik, a közvetlen, a piacon érzékelhető változás az lesz, hogy bővül jó néhány olyan termék és szolgáltatás választéka és kínálata, ami gazdasági infrastruktúránkat éppúgy javítja, mint életünk minőségét. A közvetett hatásnak abban kell jelentkeznie, amit a legrövidebben úgy fejezhetünk ki, hogy kihívás lesz, olykor talán drasztikus nyomás. Milyen módon? Nos, egy ezer apró cikket sikeresen előállító társulás természetesen a jövőben sem gyakorol konkurrencianyo- mást a termékek piacán a turbinagyártó óriásra! De a munkaerőpiacon remélhetőleg annál inkább. Magyarán: nem káros, hanem kívánatos, hogy a vállalkozók' csábító hatást gyakoroljanak a legértékesebb munkavállalókra; akiknek érthetően nem kívánatos távozását a szocialista nagyiparból viszont nem adminisztratív röghözkötéssel kell megakadályozni, hanem energiáik felszabadításával ott, ahol jelenlétük a leginkább szükséges. Ez viszont csak jövedelmező vállalkozások révén érhető el. A szocialista nagyiparban is! S legkésőbb ezén a ponton a napi politikai döntéseket hozó, nem kifejezetten gazdasági poszton tevékenykedő vezetők vállalkozói magatartásának a kialakítása is napirendre kerül. Pártbizottságoknak és minisztériumoknak, ipart irányító tanácsi funkcionáriusoknak és a szakszervezeteknek egyaránt komolyan kell venniök azt, hogy a gyengék gyámolítását többé nem engedhetjük meg magunknak a sikeresek kezének lefogásával. Konkrétan : nem az szolgálja az össznépgazdasági érdeket, aki égy tehetséges embert hatalmi szóval egy sikertelen közösséghez láncol, hanem az, aki a sikerteleneket rákényszeríti arra, hogy nézzenek szembe kudarcaikkal és azok következményeivel. Ez a szembesítés egyetlen napot sem késhet. Nem, mert az országgyűlés színe előtt tisztességes nyíltsággal mondta el a kormány, hogy kudarcok finanszírozására nem telik. Vállalkozóvá válni nem sikerült nekünk, magyaroknak sem, néhány fájdalmas műtét nélkül. De nem néhány sikerhajhász kalandor, hanem a történelem szemet- szúróan aktuális tanulságai kényszerítik ránk az áldozatokat. A viszonylag csekélyeket azért, hogy a nagyokat, a tragikusakat nálunk' • soha meg se ismerjék a ma élő generációk. Hajdú János A forgácsoló gépeken nagy termelékenységű keményfém-lapkás megmunkáló szerszámokat alkalmaznak Ugyanannyit - de jobban Váltón a Kitérőgyár A hétköznapokat is állhatják a minőségjavítási feladatok —, így foglalhatnánk össze a gyöngyösi Kitérőgyár ez évi tennivalóit. Nincsenek „szenzációs” újdonságok —, de van napi meg- újuláss fejlődő ’ technológia, javuló m u nkakö rüllmények. A tavalyi évet 35 milliós eredménnyel zárta — 556 milliós termelési érték mellett — a MÁV üzeme. Ez egyben azt is jelenti, hogy néhány ezer forint híján csaknem elérte az egymillió forintot egy-egy munkás évi termelési értéke. Hasonlóak az id’el feladatok:. lelassult a MÁV építkezéseinek, felújításainak üteme. A 870 kitérőből az idén 670-re tart igényt a MÁV, a többi a vállalati, illetve a nagyberuházások ipartelepeire kerül: Paksra, a Metró építkezéseire. Különféle kapcsolószerekből, alkatrészekből több millió készül emellett. A feladat azonban az idén jobb, hatékonyabb műszaki módszerekkel párosul. Befejeződitek a tárgyalások és a szerződéskötésre is sor k^- riil a napokban — egy licencvásárlásról. A Vasúti technikában élenjáró frani- ciáktól olyan sínragasztásS eljárást vesznek, amellyel az eddigi 300 ezer helyett 2,5 —4 millió kerékáth átadásit bír el a sín. Gyakorlatilag a ragasztás ezután tovább tart majd, mint a vágány maga — kevesebbszer keÜ cserélni *a felépítményt. A szűk forgácsolókapacitést egyhöirtnadávai bővíti, hogy szereltlapkás, keményfém- betétes szerszámokat alkalmaznak a marógépeken Könnyebb, olcsóbb megoldást választottak a szerszámgépek minőségi cseréje Az NSZK-ban felújított hidraulikus gyalu már ismét termel helyett is. Az 1951-ben gyártott, és már kiszolgált négy hidraulikus hosszgyalu már régen megérett a selejtezésre — ámv helyettük újat, csak 12 millió forintért kapnának. Ügyes fogással az eredeti gyártót, a nyugatné- mer Waldbrich gyárat kérték fel a hossegyaiuk teljes felújítására. A most beérkezett utolsó gép is jobb mutatókkal rendelkezik, mint vadonatúj koréban, és a felújítás csak nyolcmillióba került így. Ezzel az utolsó évek mintegy 50 milr láó forintos rekonstrukciója befejeződött, pontosabb, megbízhatóbb és zajtalanabb is lett a munka. Mindehhez a munkakörülmények javulása is társult. Tavaly tértek át a konténeres anyagmozgatásra — a segédmunkáshiány- kényszere hatott. Az idén megoldódik az eddig hideg hegesztőműhely fűtése is. A nagycsarnok tetőszerkezetének cseréjével világosabb lesz . a fqrgácsolóműhely, és gondoskodnak a forgácseltá- volítás gépesítéséről isi Kőhidi Imre Ha nincs rendőr Őrjárat a köztisztaságért Valljuk be, túl sok gondot nem fordítunk arra, vajon tiszták-e a járdák, a közterületek nálunk. Szemetelünk. Mindig és mindenütt. Az autóbuszjegyet elegáns mozdulattal ejtjük a járdára, egy lépéssel a szemétgyűjtő láda előtt. „Köszönöm, hogy észrevett”. Olvassuk el ezt követően a ládán lévő írást- Köpködjük a szotyola héját, szórjuk szanaszét a csikket, hajítjuk el a banán vagy a narancs héját, és minden mást, amire már nincs szükségünk. Legutóbb, szilveszterkor a gyöngyösiek közül többen az üres üvegeket kidobták az ablakon, az utcára. Az év első napján „bokáig jártunk” üvegcserépben. Havasak, piszkosak a járdák. Száraz leveleket görget maga előtt á szél. Meg minden egyebet. Nálunk ez már így szokás. Eddig is volt Miért nem hoz a tanács olyan rendeletet, amely megszabná, hogy kinek mi a kötelessége — a köztisztaság ügyében? Aki véletlenül ezt kérdezné, közölhetjük vele: ilyen rendeletet nem kell hoznia a tanácsnak. Ilyen rendelet — van. Miért nem bünteti meg a rendőr a ház tulajdonosát, ha nem tisztítja meg a járdát a hótól és a jégtől, illetve a piszoktól? Mint tették ezt hajdanán, a „régi világban”. Mert nincs rendőr? Mert „leszoktunk” arról, hogy az egyenruhás férfiú rendszeresen ott járjon a körletében? Akiről mindenki tudta, hogyan hívják, hány gyereke van, mi a kedvenc étele. A kicsik rendőr bácsinak szólították, a felnőttek közül pedig sokan a keresztnevén. Ma már van URH-s járőr, ök azdnban nem a járdáit figyelik, hogy tiszta-e. Szinte évente visszatér a téma Gyöngyösön a városi tanács vagy annak végrehajtó bizottsága ülésén. Itt derül1 ki, hogy az emberek rendet és tisztaságot akarnak. Idegesíti őket a . piszok. Aztán... ? Aztán sokáig semmi, amíg egyszercsak,.. ! Éles fordulat Történt valami: Mintha az illetékesek megunták volna az eredménytelen mutogatást, a már érvényes rendelet egyes pontjainak az idézgetését. Talán azt is, hogy a „békés egymás mellett élés” ürügyéni ne abaj- gassák úgy- istenigazában ezt a dolgot. Váirjanak arra, amíg a lakosok öntudatból jobb belátásra jutnak és hirtelen mindenki büszkén seprűt ragad a kezébe: Irány a járda! — jelszóval „kirohan” a kapun. — Köztisztasági őrjáratot szerveztünk a városban — közölte dr. Jakab István, a városi tanács végrehajtó bizottságának titkára. — A cél az, hogy biztosítsuk az utak, parkok, a közigazgatásilag hozzánk tartozó kiránduló- helyek tisztaságát. — Felvilágosító, szép szóval? — I®. De ha másként nem lehet, a helyszíni bírságolás eszközével. — Eldőlt a vita, kinek van joga a helyszínen bírságolni? — Vita eddig sem volt ebben. Vannak tanácsi dolgozók, akiknek joguk van ehhez. — Kikből áll az őrjárat? — A már említett tanácsi dolgozó mellett a KÖJÁL, a városi -tanácsi vállalat és a rendőrkapitányság egy-egy képviselője alkotja az őrjáratot. — És ők akkor „őrjárnak”, amikor éppen... ? — Nem. Kéthetenként indulnak ki a meghatározott területre. Mindebből tehát kitetszik, hogy az ügyben éles fordulat következett be. Ne legyünk tamálsikodók, higy- gyük, hogy a folytatás sem marad el — évek múlva sem. Kétszer négy csoport Mint kiderült, decemberben már két alkalommal is nekivágott az útvonalnak négy-négy csoport. Hol is kezdték volna, mint a két legkényesebb ponton: a belvárosban és a Hársfa, illet-, ve Gyöngyvirág utca környékén. Csak úgy mellesleg: ez (a két virág nevű út senkit se tévesszen meg — „illatozó” helyek ezek az ott lakók jóvoltából. Ne tessék gúnyosan mosolyogni, hogy „persze, a cigányok”. Igen, valóban cigányok, de van közöttük ugyanott olyan is. nem is egy, mint akármelyik nem cigány „rendes ember”. Jó, igaz, a szokásaik, meg minden, de őket sem szabad egy kalap alá venni. Mindezzel együtt is. bizonyos meglepetés azért csak érte a köztisztaság őreit. — A Hársfa utca 34. sz. alatti Jakabban, amely az Ingatlankezelő Vállalat gondozásában van, egy negyvenkilós malacot találtak — tudtuk meg Szerdahelyi Jánosáé szabálysértési főelőadótól. — Ugyanabban az utcában, a 6. számú ház előtti, közterületen két lovat tartanak. A környéken trágya és talkarmányhulladék bűzlik mintegy harminc köbméternyi mennyiségben. Ezek tények. És a következmény? — Mindkét személy ellen szabálysértési eljárást indítottunk. Ez rendjén is volna, csak azon lehet eltűnődni, vajon az őrjárat előtt senki nem látta sem a két lovat, sem a tekintélyes mennyiségű trá- gyadombot? Ha már szóltak A tanácstagok maguk is igyekeztek megfelelő tájékoztatást adni, a köztisztaság őreinek. Így tették szóvá, hogy a Fenyő Áruháznak gondja a szemét elszállítása, és hogy a régi TÜZÉP-telep helyén, épült játszótér olyan siralmas állapotban árválkodik, hogy... ! Bizonyára a felsorolást sokan tudnák folytatni még. — A lakosság általában nem vette zaklatásnak a figyelmeztetést és a felszólítást — közölte a főelőadó. — Ezt követően elvégezték a hó eltakarítását. — Minden esetben ilyen „szépen” ment minden? — Egy kivétel akadt. A következmény: helyszíni bírságolás. Tehát mégsem angyal mindenki, aki itt él közöttünk. Mert az is kiderült, hogy — hadd idézzük pontosan — „nem megfelelő magatartás tanúsítására is sor került az állampolgárok részéről az esetben, ha a kmb-rendőr elvtárs éppen nem volt jelen”- Ugye, milyen csodálatosan tudunk mi fogalmazni? Milyen finoman? Mert, azt mégsem lehet „hivatalosan” közölni, ha valakinek hirtelen nagy szája kerekedett, és esetleg ocsmányul káromkodott, vagy olyan felhívást fogalmazott meg az ámuldozó és hüliedező személyek egyikének, másikának, amit... no, ezt hagyjuk! De ha már őrjárat, ne csak a piszok, a szemét ellen lépjenek fel, határoztak az illetékesek: nézzék meg, jó helyre ragasztották-e ki a hirdetéseket és az építkezéseket a rendeletek szerint kezdték-e el, illetve azok szerint folytatják-e? Tehát? ... Tehát rájöttünk, hogy a rendeletek arra valók, hogy azokat végre is hajtsák, végre is 'hajtassák. Ha szép szóval' nem megy... Ez bizony, Kolumbusz-tojás. De végre „felfedezték”. Hiszen jobb későn... G. Molnár Ferenc
