Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-15 / 12. szám
4. 33- NÉPÚJSÁG, 1982. január 15., péntek Ballada (Fotó: Kőhidi) Könyvek, folyóiratok, lemezek Kultúránk üzlete A világ 95 országával áll kapcsolatban a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat, amely a most elkészült mérlege szerint, 1981-ben min,tégy másfél milliárd forintért exportált, importéit könyveket, folyóiratokat, zeneműveket, hanglemezeket, A vállalat áruforgalmi mutatóiból némileg következtethetünk kultúráink, művészetünk, tudományos eredményeink nagyvilágból» megítélésére, fogad tartására isi Tavaly 80 millió forintért szállított külföldbe magyar nyelvű könyveket. Ezek többsége a szocialista arezá- gokbain élő magyar anyanyelvű lakosság igényeinek kielégítését szolgálta. Nem kevés könyv jutott távolabbi vidékekre is hogy az ott élő magyar ajkúakat segítse a nyelvtudás megőrzésében, a kulturális!, a politikái tájékozódásban. Azokkal a szocialista országokkal, amelyekben magyar nyelvű könyvkiadás is van — a Szovjetunió, Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, — régi, jól bevált forma a közös könyvkiadás. Orosz nyelven publikálta 50—50 ezer példányban az Akadémia Kiadó KerpeUYonius Ödön: Pediátria című művét és Hardi István Ápoláslélektanét. Ugyanennyi példányban, ugyancsak orosz nyelven jelentek meg Ady válogatott versei, és Jókai Mór: Fekete gyémántok című regénye Az elmúlt évben 70 millió forint értékű magyar és 20 millió forintnyi idegen nyelvű folyóirat került hazánkból külföldre. A legnépszerűbb lapok közé tartozik a Nők Lapja, a Ludas Matyi, az Élét és Tudomány. Az idegen nyelvű magyar folyóiratok közül a legnagyobb sikerük az Akadémia Kiadó Actainak, amelyek a magyar tudományos élet eredményeit, felfedezéseit közvetítik külföldnél A bánáti országok, ahová a hanghordozók exportjának kétharmada irányul, főleg a klasszikus zenei lemezeket vásárolják, de nem ritkán 50— 60 ezer darab lemez kel el az Omega, az LGT vagy a Pirbmis nagylemezedből is. Egyre több magyar hanglemezt vásárolnak az USA- ban és Franciaországban, valamint az NSZK-bam, Hod- lEndióban, Angiiéiban és Kanadáiban. Az elmúlt-év legnagyobb sikere Goldmark Károly Sába királynője című operájának lemezfelvétele volt, amelyből 24 ezer fogyott el. Téli világ A csupaszra vetkőző fák gaQilyvirglácsain ujjnyi vastag a hó, az erdei utakat inkább sejteni, mint látni lehet. A tél eltüntette az ősz minden emlékét, a régi vadváltókat, a cserkészutakat, a gödröket, dagonyákat. A tél nagy úr! Nem óhajt emlékezni a múltra, nincs tekintetted senkire és semmire. Leheletét alattomos! jéggé der- meszti, amelyen ha nem vigyáz ember és állat, könnyen elcsúszik,. A hó eltakar mindent és csak friss nyomok árulkodnak ideig-óráig, amelyekből az erdőt járó — mint nyitott könyvből — olvasni tud. Hajnal van még, de a kis erdészház kéménye már meleg füstöt pipál a megdermedt világba. Nagy, lusta, ólomszínű felhők gyülekéznek, és mire megvirrad, szálldosni kezd ai hó. Először csak egy-két lepkényi pehely illeg-billeg az ember szeme előtt, aztán mind sűrűbben hullanak alá. — Havazik! — Nem volt rá semmi szükség! A megjegyzésre válasz érkezik: — A hó a tél nyoszoiyólánya! Nincsenek meg egymás- nélkül! Ez így van jól, és így kell lennie... — Megsínylik-e a vadak? Az erdész tesz-vesz a tűz körül, jókora faböhöncökkel megtörni a cserépkályháit, aztán válaszol: — Ahol rossz gazdája van a vadnak, ott szenved az is- , tenadta. Traktordübörgés hallatszik, ajtó csapódik a téli csendben. — Hozták a takarmányt! Széna, kukorica, rothadt alma, gesztenye. Van itt minden, amire szükség van! Hóesésben indul el a traktor az erdei úton, amely most láthatatlanul nyújtózik a hó alatt. — Feltöltjük az etetőket, a szórókat. — Mit szeret legjobban a szarvas? — Az alvó rügyet! Jöjjön csak estefelé a vágásba, mint a kíváncsi gyerek, úgy ácsorognak a favágók közelében, aztán amikor elhallgat a motorfűrész sipító hangja, övék az egész világ, terített az asztal. — És a vaddisznók? — ök már óvatosabbak, de az éhség, a kongó gyomor nagy úr! Szerencsére makk termés is volt tavaly, így aztán olyan a fák alja, mintha felszántotta volna valaki. Egész éjjel turkálnak, makkaznak, élelmet keresnek. özek ugranak át a gép előtt, alig futnak el, kíváncsian les kelődnek. — Nem félnek! — Megszokják a gépkocsit, a traktort, de próbálja csak kinyitni az ajtót! Abban a pillanatban kereket oldanak. Erőlködik a gép, úgyszólván méterről méterre lehet esak előrehaladni. A hópelyhek zizegve keresnek menedéket a tavalyi cserjék között aizért, hogy rájuk tapadjanak és alázatos főhajtásra kényszerítsék őket. A Tél előtt! Megáll a gép, itt az etető. Üres! Csak az éjszakai nyomok, taposások árulkodnak, hogy az elmúlt órákban lakodalmat ült itt az erdők népe. Rügók röppennek, teleszájú mátyások állnak odébb a „morzsáktól”, és hangos lármával kiabálják tele a fagyos, téli reggeli — Itt jár az ember! Esite lész, amire megtelnek a szórók és vadetetők. A vadászok, a vadgazdálk mostanában fáradhatatlanok. Az utolsó etetőnél elmenőben visszapillantunk, ahonnan két szarvasborjú gesztenyeszemekkel bámul felénk. Várják, hogy leszálljon az este, elüljön a zaj, és újra a némaság és a csend vegye árt uralmát a havas erdő felett... Szalay István Sokan vélekednék úgy, hogy a mostani fiatalok, a tíz-húsz évesek jóval fegyelmezetlenebbek, mint a középkorú nemzedék volt annak idején, és ezért mindenekelőtt azt iskola a felelős, nem a család. Manapság mind gyakrabban tapasztalható az oktatási intézmények elmarasztalása az ifjúság viselkedése, munkához való viszonya miatt. Azt hiszem, fölösleges volna felvenni a kesztyűt, harsányan és hosszasan bizonygatni, hogy a mai fiatalok nem rosszabbak, mint apáik voltak ifjúkorukban. Csak mások. De ha igaz is az elmarasztalás: az ifjúság mindig olyan, amilyenné a felnőttek formálják. Izgalmasabb kérdés ennél az, hogy az utóbbi időben helyesen neveljük-e gyermekeinket, állítunk-e eléjük erőfeszítésre késztető követelményeket? Az sem érdektelen társadalmi probléma, hogy végül is ki foglalkozzék a nevelésükkel: kizárólag az iskola? Netán a család? A társadalom? Nem is egyszerű kérdések ezek, mégis hányán rá vágják, szinte gondolkodás nélkül, talán a felelősség áthárításának szándékával: természetesen az iskola neveljen, elvégre ez a dolga, hiszen a jelenlegi hajszolt életvitel mellett a szülőnek nem jut ideje — vagy csak nagyon kevés — a gyerekével bajlódni munka után. Kényelmes álláspont, mely nem számol a nevelés társadalmi jellegével. Mert az iskola.nem egyedül és nem elszigetelten végzi az ifjúság oktatásé t-neveléséb, hanem sajátos társadalmi munkamegosztásban. Réges- rég óta. Példának okáért az utca éppnígy hatással van az iskolai tanulókra, mint a családi környezet, a sportegyesület, a társadalmi szervezetek, illetve később a munkahely. Űjabban egyre többször érezhetjük saját bőrünkön, hogy lám, mire megy az intézményes nevelés, ha a társadalmi tényezők nem azonosulnak az iskola céljaival, elsősorban a közömbösségből fakadó, ez idő tájt terjedőben levő li- berializmus miatt. Mit is jelent a pedagógiai liberializmus valójában? Némelyeknél elvtelen engedékenységet a fiatalság magatartási hibáival és munka- fegyelmének lazulásával kap>- csolatban, a követelmények meglepjen alacsonyra állítását, nemegyszer hangzatos jelszavak kíséretében. Másoknál a személyiség korlátlan kiteljesítésének követelése — amit „maradi szülők és vaskalap>os pjedagógusok* minden rendelkezésükre álló eszközzel megakadályoznak — csap át liberdalizmusba. Pedagógusaink véleménye az iskolai nevelés helyzetéről korántsem egységes, ám azt szinte egyöntetűen kifogásolják, hogy a liberális nézetek s a rájuk épülő magatartásminták nyomán sok iskolában meglazultak a rend eresztékei, mégpedig oly mértékben, ahogy a fegyelmezetlenség bizonyos tünetei a társadalomban is megfigyelhetők, például a munkahelyi lazaságokban, a kultúrálatlan utcai viselkedésben, általában az emberi kapcsolatok minőségének romlásában. Riadalomra persze azért nincs ok, de hiba volna alaptalan riogatásnak tekinteni az iskolákból időnként érkező vészjeleket. A neveléssel szemben tanúsított közöny következményei mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Elsüllyedtek volna a . követelmények az iskolában, a mindennapi életben? Ki mer erre határozott igennel vagy nemmel válaszolni ? Aá biztos, környezetünk számo* példával illusztrálja, hogy rengeteg szülő nem kéri számon gyermekétől a kötelesség elmulasztását. Ki ezért, ki azért. „A követelés: embertelenség” — értelmiségi körökben néha még ez a „fapados” teória is elhangzik a szülői tehetetlenség mentségeként, holott semminemű alapja nincsen. Épp az ellenkezője igaz: a követelés emberi mivoltunkból következik, mert a munkával függ össze, ami tudvalevőleg emberi lényeg. Követelek tőled, mert tisztellek — így hangzik a nagy p>edagógus, Makarenko tanítása. 'A liberális, nevelési nézetek a mái életnek afféle vadhajtásai, melyeket minél előbb le kellene nyesni; talán majd azok is ráébrednek ennek szükségességére, akik most lelkes hívei a túlzó engedékenységnek, akik közömbös szemlélői a fiatalok magatartási zavarainak. A rend, a fegyelem megszilárdításának pártján álló p>edagógusok jó ügyet képviselnek akkor, amikor egy tapodtat sem engednek abból, hogy a tanulóifjúságot kötelességtudatra, követkéz zetes helytállásra neveljék. Rend nélkül a szocialista demokrácia csak buborék, rend nélkül a szabadság is „szélbe írott betű csak”. Annak az értelmes társadalmi együttélésnek a megvalósításán kell fáradoznunk, amely a régi világ kaszárnyafegyelmét, ahogy Lenin mondta, a munkások és a piarasztok öntudatos fegyelmével helyettesíti. P. Kovács Iptre latra emelkedett. — Én adom a pénzt — jelentette ki nagy hangon a park igazgatója, nekem van jogom megrendelni, mit kérek érte. Ragaszkodom hozzá, hogy úszónő legyen ... — De miért ragaszkodik hozzá annyira? — értetlenkedett Guszakov, a szobrász, aki viszont lányj szeretett volna formálni, evezővel a kezében. — Előirányozták számunkra a fürdőmedence építésére való összeget — mondta kényszeredetten az igazgató —, csak éppen nem si, került megkapnunk. Nos hát azt szeretném, hogy a látogatók lássák az úszónő szobra alapján — valamit azért mégiscsak léptünk már ebbe az irányba. — Fusermunkát nem vég- ♦ zek — fortyant fel Guszakov. — Azt csinálom, amihez ihletem van. — Csináljon, amit akar — tárta szét két karját az igazgató. — Csak azt ne felejtse el, hogy lány, evezővel, nem szerepel a tervelőirányzatunkban. — Érdekel is engem az előirányzat — bőszült fel most már Guszakov, aki a művészi szabadsagot többre becsülte holmi merkantilista szerr.pKMitoknál. A részletek rám tartoznak. A művész hazament legénylakására, bement a hálószobába, amely a műterem alatt volt, s leült a márványtömbre. Ez a vita kibillentette folyamatos alkotói hangulatából, és csak olaj volt a tűzre az egész értetlenség. Azért is meg akarta mutatni az igazgatónak, hogy olyan alkotást hoz létre, amely még Rodin kalapácsára is méltó lehetne. (Három teljes napion át dolgozott, és dolgozott, amíg megszületett vésője és a kalapácsa alatt az a szobor, amilyen minden művésznek csak egyszer adatik meg az életben. Különösen jól sikerült az evező. A lányszobor leginkább talán az éppien népszerű táncdalénekesnőre hasonlított, azzal a különbséggel, hogy még nagyobb hatást tett az emberre. Guszakov beleszeretett a szoborba. A legkedvesebb szavakat suttogta neki, s első ízben ereszkedett térde élete folyamán, hogy megváltja szerelmét. Szerette volna belelehelni a lelkét a szoborba. S nini, egyszer csak megmozdult a szobor, meg« nyíltak hideg ajkai, és így suttogott: — Mi ez, mi történik ve«, lem? — Gyönyörűm, szerelmem! — kiáltott Guszakov — te, életem értelme, mindensé- gem! i— Te ki vagy? — ráncolta márványhomlokát a lány, s igyekezett megfejteni, hol és miikor is láthatta Gusza- kovot. ‘— Én alkottalak — mondta komolyan Guszakov. i— Koszi — mondta a lány. Lelépdelt az emelvényről, és odaült Guszakov mellé: I— Látom, nagyon megviselt vagy — mosolygott rá. — Csak ne idegeskedjél... i— Légy a feleségem — tálalt ki egyszerre mindent Guszakov. — Még nem ismerjük egymást eléggé — szabódott a lány. — Bejelentkezünk az anyakönyvi hivatalnál. Mire sorra kerülhet az esküvőnk, addigra alaposan megismerkedhetünk. — Jó. Akkor beleegyezem. — pirult el a lány. — Tudod, azt hiszem, hogy a mi házasságunk nagyon jó lesz. Boldog és hosszú. — A koporsódeszkáig! — hajolt meg mélyen Guszakov, aztán betakarta a szoborlányt a kendővel. Mielőtt még kinyitott volna az anyakönyvi hivatal, Guszakov elővette a szekrény mélyéből a női ruhákat, amelyek a válása óta ott hevertek, s azt mondta a lánynak: — Öltözz fel, kedvesem! 1— Miért? — kérdezte - a lány egy márványszobor gyermekdedségével. — • Mert ez a szokás — és saját kezűleg segített neki, hogy ruhába bújjon. Kézen fogta, elmentek az anyakönyvi hivatalba, onnan átmentek egy vendéglőbe, vettek valami ennivalót, hogy megünnepeljék az eseményt. A nehéz evező mindeközben állandóan bele-bele- akadt a szemközt jövőkbe, s a lány akarata ellenére bizony zavart okozott. Elcsodálkozva a lány kinézetén, a járókelők sértően kezdték méregetni a szobrász különös alkotását. Guszakovot persze ez feszélyezte, és megkérdezte a lánytól: 1— Mindig igy fogod hordani ezt az evezőt? Dobd a csudába! — De ez lehetetlen, édesem —t mondta elhalkuló hangon a lány. — Hiszen te ilyennek alkottál engem. — Vagyis az egyik kezed állandóan foglalt lesz? Ho- gyon fogod akkor a piacról hazacipelni, amit vásárolsz majd? Leszakad a- karod! — Ne nyugtalankodjál, kedvesem — mosolyodott el bizonytalanul a lány. — Majd csak boldogulok egy kézzel is. A szobrász elgondolkodott, és arra a következtetésre jutott, hogy hármójuk szövetsége, ő, a lány meg az evező, nem lesz valami jó dolog. „Hahah, az igazgató mégiscsak jobban ismeri az életet, mint én” — sóhajtott magában. „Mégiscsak úszónőt kellett volna alkotnom.” Fordította: Konczek József Kár érte! Meglépjően rövid idő alatt „sikerült” megkárosítani, elcsúfítani azt a freskót, amely az egészségügyi szakközép- és szakiskola aulájának falfelületét díszítette. Kishonthy Jenő alkotása csak alig több mint egy éve, 1980 szeptemberében készült el. Ezután került sor az iskola épületének tatarozására. Társadalmi munkában történt a festés, mázolás. Jórészt szakipiari tanulók végezték a munkát. Sedon Béla, az iskola igazgatója felhívta a figyelmet a műalkotásra. Sajnos, ennek elleniére mégis megsérült a freskó. Máris restaurálni keltene, de ez nem is olyan egyszerű és olcsó. Tizenkétezer forintba kerülne. A helyreállítás körül még viták folynak. Egy azonban biztos. Újjá kell varázsolná az tailig több mint egy éves műalkotást. Ha mór egysczer ötvenezer forintot fizettek az elkészítéséért. .. Marosi Agnes
