Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-13 / 10. szám
2. Jit Bfj NÉPÚJSÁG, 1982. január 13., szerda Haig Kairóban A Közel-Keletre Indulás előtt Brüsszelben ismét éles hangú beszédet mondott az amerikai külügyminiszter. Képünkön: Alexander Haig, a rendkívüli NATO-tanácsko- zás másnapján újra az amerikai szankciókhoz való csatlakozásra biztatta az USA szövetségeseit (Telefotó — AP—MTI—KS) Az „autonómi&tárgyalások” előrelendítése és a kétoldalú kapcsolatok megvitatása végett, kedden délután Kairóba érkezett Alexander Haig, amerikai külügyminiszter. Haig két napig tárgyal az egyiptomi fővárosiban, a csütörtökön tovább utazik Izraelbe, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, aki szerdán fogadja az amerikai diplomácia vezetőjét, néhány órával annak érkezése előtt munkatársaival részleteiben áttanulmányozta az Izraellel immár 3 éve — számos megszakítással és minden tényleges eredmény nélkül — zajló „autonómiatárgyalások” jelenlegi állását. A kormányfőnek, a külügyi tárca vezetőinek és a hadügyminiszternek jelenlétében folytatott tanácskozás után Ali kijelentette: Egyiptom kész bármilyen új amerikai javaslatot megvizsgálni, amelyik a szóban forgó tárgyalások előrelendítését célozza. TEHERAN — Fegyveres támadók Teherán központjában hétfőn megsebesítették Hosszan Monfared ipari- és bányaügyi miniszterhelyettest — jelentették kedden a tehet róni napilapok; Néhány nap leforgása alatt, másodízben követtek el merényletet iszlám vallási vezető ellen,: vasárnap megsebesítették Mohamed Khameweit, Mashhad iráni város parlamenti képviselő" jét, Ali Khamenei elnök fivérét. NEW YORK — Az ENSZ apartheidellenes bizottsága hétfői ülésén hivatalosan útjára bocsátotta, a Dél-Afrikai Köztársasággal szemben foganatosítandó szankciók nemzetközi évét. A bizottság ülésén felszólaló Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkór rámutatott, hogy a faji megkülönböztetés az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának teljes tagadását jelenti. BOSTON Három napon belül a második földrengés rázta meg hétfő délután az Egyesült Államok északkéleti részét^ Boston térségében. A földrengés középpontja Déikelet- Kanadában volt, erőssége pedig elérte a Richter-skála szerinti 5—5,5 pontot. LONDON — Hétfőn este megszakadták a brit vasutas szakszervezet és a mozdonyvezetők közötti tárgyalások. A sztnájkolók bejelentették, hogy kedd este tíz órától Anglia egész területén nem kozliekednek. a szerelvények péntek reggelig; s a jövő hétre is kétnalpos sztrájkot helyeztek kilátásba. Lengyelország fokozatosan a stabilizáció szakaszába lép Kedden hazautazott Moszk-. vából Józef Czyrek, aLEMP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere. A látogatásról kiadott közös közlemény szerint a külügyminiszter mélyreható ' eszmecserét folytatott szovjet kollégájával, Andrej Gro- mikóval, a Szovjetunió és Lengyelország kapcsolatairól, valamint egyes, nagy fontosságú nemzetközi kérdésekről. Józef Czyrek a lengyel vezetés nevében határozottan elítélte a Lengyel Népköztársaság elleni ellenséges kampányt; amelyet egyes nyugati országok a szükségállapot bevezetése után indítottak. Ennék kapcsán leszögezte, hogy a szükségállapotot a legfelsőbb állami Szerv döntése alapján, az alkotmánnyal összhangban vezették be. Az azóta hozott intézkedések eredményeként biztosították a törvényesség és a társadalmi rend védelmét. Az ország népgazdasága kezd kilábalni válságos helyzetéből, s intézkedések történtek az ország helyzetének normalizálására. A lengyel külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a Lengyelországban történt események, köztük a szükségállapot bevezetése is az ország belső ügyét jelentik, s senkinek sincs joga beavatkozni ezek megoldáséiba. Kormányának megbízásából Józef Czyrek köszönetét mondott a szovjet vezetőknek azért, hogy testvéri támogatást és segítséget nyújtottak országának ezekben a nehéz időkben. Andrej G romika a szovjet vezetők nevében hangsúlyozta, hogy a szocialista Lengyelország továbbra is bízhat a Szovjetunió segítségében az ország előtt álló nehézségek legyőzésére irányuló erőfeszítések során. * Lengyelország fokozatosan a politikai stabilizáció és a gazdasági újjáépítés szakaszába lép, eközben azonban állandóan biztosítani kell a szocializmus torzulásoktól mentes fejlődését — hangsúlyozta a vajdasági pártelilen. őrző bizottságok elnökeinek Varsóban megtartott tanácskozásán Jerzy Urbanski, a Központi Pártellenőrzési Bizottság elnöke. Referátumában a Nemzeti Egyetértési Frontról szólva kijelentette: meg kell határozni, hogy kivel, milyen elvi alapokon, és ki ellen jöhet létre egy ilyen front A LEMP tagjai csakis olyan honfitársaikkal köthetnek szövetséget, akik világnézetüktől, függetlenül a szocialista állam alkotmányos elveinek alapján állnak, élismerik a népi Lengyelországnak a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával való internacionalista kapcsolatainak sérthetetlenségét. Olaszország Vita a terrorizmusról Terrorizmus, infláció, korrupció: három olyan betegség, amelynek közös a gyökere, s amelyek ellen a harcot egyértelmű szándékkal és teljes bátorsággal kell folytatni. Ezt jelentette ki Giovanni Spadolini olasz miniszterelnök a parlament hétfőn kezdődött vitájában, amely az erősödő terrorizmust tűzte napirendre. Spadolini visszautasította azokat a vádakat, amélyek- kel az ügyben érintett minisztereket, illetve a titkos- szolgálat vezetőit támadták az elmúlt hónapok során, kezdve a pápa elleni merénylettől egészen a legutolsó esetig, a Simone rendőrtiszt elleni akcióig. Kijelentette, hogy az olaszországi terroristák és az európai, valamint az Európán kívüli terrorista csoportok között valószínűleg szervezett együttműködés alakult ki. A képviselőknek válaszolva Virginio Rognoni belügyminiszter azokat az intézkedéseket ismertette, melyeket eddig nemzeti és nemzetközi szinten tettek. Ugyanakkor kijelentette, hogy „o felforgatás elleni harc még hosz- szú és nehéz lesz". A Doizier- ügyről azt mondta, hogy a szakértők véleménye szerint az amerikai tábornok elrablásában 12 személy vett részt és tervüket valószínűleg 3 vagy 4 autóval hajtották végre. Közölte, hogy a nyomozásban jelenleg 1690 ember vesz részt, 200 autóval és 4 helikopterrel. Kijelentette: a kormány eltökélt szándéka, hogy semmiféle zsarolásnak nem enged és ebben teljes mértékben osztozik mind a NATO-főpa- rancsnokság, mint az amerikai kormány. Lelio Lagorio hadügyminiszter megismételte, hogy a NATO saját hatáskörében intézkedik ' alkalmazottainak biztonságáról, ezért az olasz hatóságokat semmiféle felelősség nem terheli Dozier biztonságának elhanyagolásáért. A miniszterek beszámolóját követő vita során távolról sem fogadta egyértelmű helyeslés az elhangzottakat. Meggyilkolták az albán kormány elnökét? „A külföldi sajtó, s az albániai helyzet megfigyelői és tekintélyes elemzői meg vannak győződve arról, hogy Mehmet Shehu, a tiranai kormány elnöke az ország legmagasabb szintű vezetői közötti leszámolások áldozata lett: meggyilkolták. Ez megcáfolja a hivatalos közleményt, hogy Enver Hodzsa több évtizedes legiközelebbi munkatársa tavaly december 18-án öngyilkos lett” — mutatott rá hétfői kommentárjában. a Tanjug jugoszláv hírügynökség. Ezzel egyidejűleg azt is jelentik, hogy Shehu feleségét, Figretet — egyébként az Albán, Munkapárt KB tagját, a pártfőiskola igazgatóját — letartóztatták. Információk érkeznek Shehu híveinek, barátainak, rokonainak tömeges őrizetbe vételéről is. Fecor Shenu belügy- és Kad- ri Hazbiu honvédelmi miniszter sorsa (mindkettő Shehu rokona) ismeretlen. Pakisztáni feltételek Feltételekhez kötötte a pakisztáni—szovjet és pakisztáni—afganisztáni kapcsolatok rendezését kedden Agha Sahi, pakisztáni külügyminiszter, aki a 350 tagú szövetségi konzultatív tanács tagjai előtt külpolitikai kérdésekről beszélt. Agha’Sahi ismételten leszögezte: az islamabadi vezetés kizárólag akköír hajlandó tárgyalni a Szovjetunióval, illetve Afganisztánnal, ha az Afganisztániban tartózkodó szovjet csapatok „egy megállapított határidőn belül” elhagyják az országot. A külügyminiszter figyelmen kívül igyekezett hagyni azt a tényt, hogy az Afganisztán körül kialakult helyzetet nagymértékben befolyásolja a pakisztáni vezetés magatartása; Islamabad továbbra sem hagy fel az afgán ellenforradalmárok támogatásával. Agha Sahi kijelentette, hogy Pakisztánnak és Indiának — tekintettel a térségben bekövetkezett „drasztikus és alapvető változásokra” — javítania kell kapcsolatait Ez a két ország vezetőinek „első számú kötelessége” .Felemás" amerikai döntés Kínai tiltakozás Kína határozottan tiltakozik a „felemás és egyoldalú” amerikai döntés ellen, amely szerint az Egyesült Államok elutasítja az F—5 és F—16 típusú korszerű harci gépek megvásárlására irányuló tajvani kérést, de hajlandó azzal majdnem azonos harcértékű F—5E típusokkal felcserélni a tajvani légierő elavuló gépeit. Az Egyesült Államok döntéséről a Pekingben tárgyaló John Holdridge, a Kelet- Azsia és a csendes-óceáni térség ügyeiben illetékes külügyi államtitkár tájékoztatta a kínai kormányt, amely azonnal tiltakozását jelentette be a döntés ellen. A kínai külügyi szóvivő szerint Peking ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy a Tajvanba irányuló amerikai fegyverszállítások Kína biztonságát fenyegetik, ezért erről a kérdésről a kínai és amerikai kormánynak kell tárgyalnia. Ezzel gyakorlatilag kínai belügynek minősítette a tajvani fegyverszállításokat. Kínai hivatalos körökben különösen sérelmesnek találják, hogy az amerikaiak akkor hozták döntésüket, amikor még tartanak a kétoldalú kínai—amerikai tárgyalások. Értesülések szerint az Egyesült Államok ezzel a kompromisszumos döntéssel szeretné kielégíteni a tajvani fegyverigényeket, és rábírni Kínát arra, hogy a kevésbé korszerű gépek közös gyártását ne tekintse az 1979- es megállapodás megszegésének. rC Külpolitikai kommentárunk ")—| Vendégjárás a Közel-Keleten ALEXANDER HAIG AMERIKAI KÜLÜGYMINISZTER Kairóban tárgyal. Jichak Samir izraeli külügyminiszter Rómában járt. Izraelben amerikai parlamenti küldöttség vendégeskedett. Percy, az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke közel- keleti körutat tesz. A szír külügyminisztert Moszkvába várják. Hafez Asszad szíriai elnök, üzenetet küldött Fahd hercegnek, a szaúd-arábiai trónörökös' nek. Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára libanoni államférfiakkal és Jasszer Arafattal folytatott megbe' szélést. Mozgásba lendült tehát a diplomáciai gépezet, mivel a Közel-Kelet eseményei kapcsán szükségesnek látszott az álláspontok tisztázása, az egységes nézőpont kialakítása. Legsürgősebben az egyoldalú izraeli döntést követő arab állásfoglalás várt megfő* galmazásra, azt követően, hogy Tel-Aviv bekebelezte a Golan-fennsíkot. Ettől a témától nem különíthető el teljes mértékben a novemberben félbeszakadt arab csúcsértekezlet ügye: akkor a Fáhd herceg nevével fémjelzett rendezési terv miatt keletkezett nézeteltérés a résztvevők körében. Jellemző, hogy a szaúdi elképzelések még a palesztin mozgalmon belül is élénk vitát váltottak ki. VÉGÜL — KORÁNTSEM TELJES KÉPET ADVA a Közel'Kelet problémáinak eltérő megközelitéséről — a palesztin autonómia-tárgyalások vonják magukra a figyelmet. Haig külügyminiszter — kairói értesülések szerint — sürgeti majd Egyiptom és Izrael megállapodását ez ügyben. Tél'Avivban azonban sokan azt »remélik: április végéig mindenképp elhúzódik az eszmecsere, s ez alkalmas ürügyül szolgálhat a Sinai-félsziget kiürítésének elodázására. Az amerikai külügyminiszter izraeli látogatását megelőzően mindenesetre Tel'Aviv szükségét érezte annak, hogy hivatalosan kinyilvánítsa: közte és az Egyesült Államok között ismét szent a béke, vagyis a G.olan-ügy miatt keletkezett feszültség feloldódott. (Izraelt még az amerikai vezetők is megdorgálták az egyoldalú annektálás kapcsán, de erre az epizódra úgy látszik, Washingtonban is sürgősen fátylat borítottak.) KAIRÓ PERSZE MÁS OKOKBÓL IS készült Haig látogatására, hiszen Mubarak elnöknek ebben a minőségben ez lesz az első alkalma, hogy az amerikai diplomácia irányítójával találkozzék. Az új egyipto" mi elnök azt is fölméri majd, hogy februárban esedékes washingtoni látogatásán meddig mehet el igényeivel anélkül, hogy a távlati lehetőségeket kockáztatná. Gyapay Dénes Haitiben Puccskísérlet Haiti fővárosában, Port au Prince-ben és az ország jelentősebb városaiban Jean-Claude Duvalier diktátor biztonsági szolgálatának egységei járőröznek — jelentik a hírügynökségek. Időközben haiti, hivatalos források is megerősítették, hogy két nappal ezelőtt a Tortuga-szigeten egy fegyveres csoport szállt partra azzal a céllal, hogy megdö nt - se a Duvalier-kormányzatot, Jean Marie Chanoine, haiti tájékoztatási és koordinációsügyi miniszter szerint a fegyvereseket, akiknek létszáma nem haladta meg a negyvenet, megfutamították, és közülük hármat elfogtak. Ugyanakkor az eddig ismeretlen „Haiti Népi Párt” képviselője az egyesült államokbeli Miamiban azt közölte, hogy egy másik, nagyobb létszámú Duvalier- elleries fegyveres csoport száll partra Haiti más pontján. TÖMEGPER! Törökországban ismét politikai tömegper kezdődött. Képünkön: az Adaná- ban folyó tárgyalás 126 vádlottjára a katonai ügyész halálbüntetést kért (Telefotó — AP—MTI—KS)