Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 7. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 9., szombat 5. „Láttad már az Isten hátát? Mert én már mögötte vagyok! Barátom — hosszú hallgatása miatt mentegetőzve — írta ezt egy levelezőlapra, amikor sorkatonaként egy távoli alföldi faluba vezényelték mezőgazdasági munkára. Azt hiszem, hogy én is ezzel a szöveggel kezdhettem volna hozzá a levelezőlap írásához, ha a sons hosszabb időre Zaránkra vet. A látogatás azonban pusztán csak egy napig tartott... Aznap déltől erősen havazott. Ami legelőször feltűnt, hogy friss lábnyomok alig-alig voltak a hóban. Mintha elköltözött volna az egész falu. Autózúgás is csak nagyritkán hallatszott. Olyan volt, mintha valami szent ünnep lenne, amikor is az a fogadalom, hogy senki sem mozdul otthonról. Pedig csak egy egyszerű hétköznap volt. Persze, miért is bóklásznának az emberek a sűrű hóesésben? Mondjuk például azért, hogy a szülők elmenjenek a gyerekek elé, akik ez idő tájt tanulnak az iskolábán. Ezt persze csak" egy errefelé ritkán járó, idegen jelentheti ki. Most már tudom, hogy jó ideje — 1976- tól — nincs gyerekzsivaly, s csínytevés a zaránki iskolában. A tanulókorú, idevalósi gyerekek száma jelenleg ugyanis éppenhogycsak meghaladja a húszat. Az alsótagozatosak mindössze 12-en jelentkezhetnének a névsor- olvasásnál. De a felsősök sem lennének tíznél többen. így aztán azt a kényszerű megoldást kellett választaniuk, hogy a kisebbek Tarna- mérára, a nagyobbak pedig a járásszékhelyre, Hevesre, autóbuszoznak naponta a tudományokért. A volt iskolaigazgató is velük tart mindennap. Amikor be kellett zárni a zaránki iskolát, bizony keményen ellenállt. Míg be nem vallotta, hogy inkább a szíve, mint az esze sugallta ezt számára. Hiszen ilyen létszám mellett nem lehet pedagógust biztosítani, ha meg összevonják az osztályokat, akkor a tanyasi iskolák szintjét sem érhetik el, mivel egytől-nyolcig mindenki számára jutna hely egy osztályteremben. Ez mind rendben is lenne, ha Tama- mérán nem a fordított helyzet uralkodna. Ott ugyanis szükségtantermekbe kényszerülnek a gyerekek. S. hogy a helyzet változik-e? Aligha. 1970 óta ugyanis mindössze 46 újszülöttet jegyezhettek be a tanácsnál zaránki lakosként. Mindezeken kívül miért is hiányoltam a lábnyomokat azon a bizonyos hétköznapi délután? Például azért, hogy miért nem mennek mondjuk a tanácsra? Ügyesbajos dolga csak-csak létezik a 737 lakosnak. A tanács is megszűnt. Mégpedig Mór József, a közös tanács elnöke gyakran körbejárja a falut előbb mint az iskola. így lett Zaránk Tornáméra társközsége 1973-ban. Ekkor úgy határoztak, hogy Zaránkon tanácstagi csoportot hoznak létre. Vezetőjük azóta is Csintalan Imréné. ö a társadalmi elnökhelyettes is. Rendszeres munkát végző, következetes vezetőnek ismerik. Ahogy mondják, a közélet egyik — talán egyedüli — bástyája ő. Kétévente itt tartják a tanácsülést, évente pedig a végrehajtó bizottság tanácskozását November 1-től, március 1-ig felmérést végeznek, hogy mennyi az érdemi ügy, amivel megkeresték a tanácsot. Igaz, Mór József, a közös tanács elnöke nem várja meg míg irodájában felkeresik. Gyakran körbejárja a falut, érdeklődik a munkahelyeken, a családoknál, a háztájiban. Nincs a faluban forgalom többek között azért sem, mert ez év júliusától nem kell a kútról vizet hordani. Elkészült ugyanis az a 8,5 kilométer hosshálózat, ami a község 12 utcájának minden házába eljuttathatja a vizet. A 11,5 millió forintba került beruházás valószínűleg történelemmé tette az olyan eseteket, amikor egyetlen csepp víz sem volt a faluban. A nyári szárazság idején katonák hordták tartálykocsiban. Mondhatnák persze azt is a zaránkiak — ha tréfásan akarnának dicsekedni —, hogy azért nincs a hóban lábAhol 1976-tól nincs gyerek- zsivaj és csínytevés nyom, mert vigyáznak az alatta levő burkolatra. 1980- ig a 11 kilométeres úthálózatból mindössze 2 kilométer volt köves. Még jó, hogy az egyik oldalon már régebben megépültek a járdák, mert egyébként — ahogy mondani szokták —, nyakig ért volna a sár. fjét év alatt viszont — mintha mindent egyszerre pótolni akartak volna —, csaknem a falu felét, vagyis hat utcát szilárd útburkolattal láttak el. Igaz, kellett hozzá a katonák, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a helyi termelőszövetkezet segítsége is. Télen a tsz-lbe sem naigyon járnak, hét persze hogy nincs mozgás. A tárnám érái „Lenin” a megye legnagyobb szövetkezete, öt község: Zaránk, Tamabod, Tamazsa- dány, Tárnáméra, Boconád alkotja a közös gazdaságot. Az a vélemény: talán jó lenne „megfelezni”. „Kisebbet, de jobbat” — mondogatják így aztán nem csoda, hogy a munkaképes lakosság 15—20 százaléka az iparba, például az Egyesült Izzó Gyöngyös Gyárába, a bányaüzembe és a visontai erőműbe jár dolgozni. Tizenhármán a Hevesi Háziipari és Népművészeti Szövetkezet helyben telepített varrodájában hímzik a népi motívumokat. De körülbelül ennyire telhető azoknak a száma is, akik bedolgoznak. Négy idős néni beszélget Mit csinál ezen kívül a hóesésben a zaránki ember? Nem pihen a babérjain. A ház körül mindig akad tennivaló bőven. Bánka István hatvan kilenc , éves. Mégis, még mindig, két hasas üszőt, egy öreg disznót, két hízót, meg több malacot tart a falusi portán mindenütt megtalálható aprójószág mellett. Azt mondja, ma már nem kapkodja el. Fél hétkor kel, és bizony belekerül jó másfél órába, amíg elvégez az állatok körüli. Utána kezdődhet a tüzelőkészítés, a 'takarmánybekészítés, s természetesen, ilyen időben egyre többször, a hódapáto. lás. Valamikor a tsz-ben dolgozott- ö fogta a gyeplőt, kocsis volt. Ma már nyugdíjas. Amikor a demográfiai hullám zaránki csökkenéséről ejtünk szót, büszkén kihúzza magát: — Tősgyökeres zaránki vagyok. Itt él a lányom, s a fiam is. Most már a fiatalokon a sor. Igaz, rájuk sem panaszkodhatom; mivel van már három unokám. Jól élünk. Aki itt panaszkodik, az csak azért teheti, mert nem dolgozik. Ilyent ■ azon. ban nem ismerek. Négy idős néni beszélget a buszmegállóban. Azt magyarázzák a Hevesről hazalátogatott „elvándoroltalak”, hogy nem halott még ez a község alttól, hogy megszűnt az iskola meg a tanács. Büszkélkednek az eredményekkel, a házakkal, a jóléttel. A másik, bennfenteshez méltóan, sorolja a pontos, megcáfolhatatlan tényeket: Az egyik legszebb utca a 12-ből Csintalan Imréné a társadalmi elnök ♦ (Fotó: Perl Márton) — Negyven beépítésre váró telek áll üresen, ám eb. ben az évben egyetlen építési engedélyt sem kértek a tanácstól. Pedig a 30 ezer forintos telket, nincs olyan ember a faluban, aki meg ne vehetné. Több mint tíz üres ház nem talál gazdára, 80—100 ezer forintnál ezeknek sem drágább az áruk. A katolikus községben valamikor régen két zsidó család élt. Mindenki megbámulta az idegeneket, de befogadták őket. Csakúgy, mint most azt az egy román származású családot, melynek tagjai talán az első külföldiek a 200 éves településen. A hevesi járás északnyugati csücskében levő kisközségben 1950 óta tíz tanácsi vezető váltotta egymást. A kommunális ellátottságra 1980-ig ez nyomta rá bélyegét. A cél ma is az alapellátás biztosítása, a nagyobb áruválaszték megteremtése. Nemcsak itt, hanem az egész járásban „egyeduralkodó” az áfész. Az önkiszolgáló vegyesbolton kívül van ,még itt egy presszó, egy kocsma, s egy ZÖLDÉRT.áruda. A közlekedés minden irányban jónak mondható. S még valamit: ezek után bizonyos, hogy csak a hóesés miatt tűnt úgy. mintha Zárónkról mindenki elköltözött volna... Bánka István: .. most már a fiatalokon a sor.” Kis Szabó Ervin A társközség
