Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-05 / 3. szám
NÉPÚJSÁG, Í982. január 5,, kedd 3. Hány félék a gépek? A szakember a betonkeverő kocsi példájával érvel. Az eset még valamikor a hetvenes évek közepén tör. tént. A gyártásszakosodés keretében sikerült végre szocialista országbeli gyártót találni a mixeres autók, ra. Hamar kiderült azonban, hogy a hazai építőipari vállalatoknak jóval több kocsi kellett volna, mint ameny. nyit kaptak. Akkoriban sok volt a beruházás, így aztán kapkodva, öt-hat országból, javarészt dollárért, márkáért, schlüdnlgért vettünk gépeket. Végül is, a még min. dig hiányban szenvedő megrendelők jajszavára; a ha. zai gyártás megkezdése mellett döntött az iparirányítás. A 'mixerkocsi példája nem egyedi eset. Említhettük volna azt is, hogy az építőipari munkagépekhez ma tizennégy féle alváztípus van forgalomban. Az építőiparról hosszú éveken keresztül az a hír járta, hogy a kivitelezők igényei, és az egyre korszerűbb technológiák mellett az ágazat gépellátá. Sa a kézművesség színvonalán mozog. így ment ez 1977-ig, amikor kormányhatározat nyomán négymilld. árd forintot kapott az ágazat gépvásárlásra, A hazai gépiparnak sohasem tartozott dédelgetett tervei közé az ilyen jellegű termelés fejlesztése. A korszerű építőgépek a KGST országaiban is hosszú évtizedeken keresztül hiánycikknek számítottak. Ebből adódhatott, hogy a gépállomány 80 százaléka importból származik. Ami önmagában még nem lenne baj. Am, ha hozzátesszük, hogy a jelenleg 30 milliárd forintot érő gépállomány csaknem 8000 (íjtípust képvisel, már érzékelhető: a mai helyzet tartha- taian. A szakértői vélemények szerint ez a sok szánű- ség azt jelenti, hogy háromszor annyi építőipari géptípus van forgalomban, mint' amennyit az építési feladatok indokolttá tesznek. Iparunknak amúgy is visszatérő gondja, hogy a háttéripar nem ad megfelelő számú, minőségű alkatrészt, és a munkagépek többségének nincs szervízhálózata. A beruházások csökkenésével az utóbbi négy-öt évben fölfuttatott géppark kihasználása is veszélybe került. Bár, nem is elsősorban a mindent elfedő nagy Számokkal van baj. Sokkal inkább azzal, hogy ami van, az nem megfélelő összetételben áll az építők rendel, kezésére. Ismeretes, hogy idén is, sőt: várhatóan! még jó néhány évig a felújítási- karbantartási munkálatok kerülnek előtérbe az építőiparban. Megcsontosodott gyakorlat, hogy a gépek kihasználását pusztán egyetlen mércével mérjük :* hány órát „futottak”. . Azt, hogy esetleg nem arra használtak huzamosan egy méreg drága masinát, amire kellene, egyetlen’ statisztika készítésekor sem veszik számításba. Időszerű lenne végre az építőipari gépeknél a technológiának megfelelő kihasználtságot mérni, és ennék alapján elbírálni, hogy »mekkora szükség van egy- egy gépre. A valósághoz közelebb kerülne az igények fölmérése. A VI, ötéves tervidőszakban egyetlen ésszerű lépést lehet tenni a helyzet javításáért: csökkenteni kell a géptípusok számát. Ez viszont vállalati méretekben elképzelhetetlen. A harminc- nilliárdos értékű gépállományt egységesítve, komplex program szerint kell hasznosítani. Erre törekszik ma mór az ágazat irányítása, és érdekeltségük változása révén ez a vállalatok célja is. Nem várható gyors javulás, öt-hatéves, következetes programról van szó, aminek során selejtezéssel, vezértípusok kialakításával, hazai alkatrészgyártással, \ szervízhálózat megteremtésével, és tudatos gépkezelő képzéssel mindenképpen jobbra fordul az iparág gépesítésének ügye. A gépállomány mobilizálása szempontjából biztató, hogy végre javul a gépkölcsönzés helyzete. Az Építőipari Gépesítő Vállalat a kölcsönzés egységes rendszerével és adatbankkal segít. Jó példák vannak arra is, hogy az örvendetesen szaporodó társulásokon belül fölösleges adminisztratív kötöttségek nélkül „vándorolnak” a gépek. Mindez azonban csak a kezdet. Újabb kapkodásra, „tűzoltó” döntésekre alaposan ráfizetnénk. —Gotzsó— MOST IS A VÉLETLEN Ezerarcú agyagásvány II. A bentonitot, ezt a korábban alig becsült ásványt használták már hazánkban sok mindenre, de még állatok takarmányozásához nem tIlletve: ugyancsak a viszne- kiek kezdték el a bentokarb gyártását, amelynek előállításához kell az „ezerarcú agyagásvány is. De a kettő nem ugyanaz. Bár piacra ke. rülésük időben nem sokban külön,bözik. Szülőhelyük pedig — azonos. Sőt! Most már a gyártócégük is, hiszen létrejött egy társulás, amelynek tagjai pontosan ebben az ügyben találtak egymásra és fogtak össze erejüket, és — pénzüket. Ketten ajánlkoztak Nyolc sertés csak — nyolc sertés. Amit azoknál tapasztaltak a kísérlet első részében, akár a véletlen javára is lenne írható. Hogy a tsz állatállományát „kitegyék” a bizonytalanságnak, azt a tsz- elnök sem engedhette meg. Hová menjenek? — Az Iparszerű Sertés, és Hústermelő Közös Vállalat fejezte ki a készségét —emlékszik vissza Csörgő Tibor, a viszneki Béke Tsz elnöke. — A Biogál is felkarolta az elképzeléseinket. Szükség volt természetesen kontrollra is. — De ezeket a kísérleteket nem lehetett csak úgy, köszönömért elvégezni. — Úgy mondom, ahogy volt, a visznek! tsz-nek egy fillérjébe sem került az egész. Ha nem azt csináljuk, hogy egy-egy részkutatásra kérjük fel a partnerokat, talán még mindig a kezdet kezdetén lennénk. Az előbb említett két intézmény azonban a további kísérletek finanszírozását is magára vállalta. Ami azt is mutatja, hogy ugyancsak tetszhetett nekik az ötlet és megsejtették a lehetőséget is, amit a bento- nit kínált abban az esetben, ha sikerül állapotát olyanná formálni, ami az állatok táplálkozását hatékonyabbá teszi. Magyarán: gyorsítja a fejlődésüket Berettyóújfalu - elsőként Tudjuk, más a kísérlet és más a mindennapi gyakorlat. Amikor már nemcsak néhány állat fejlődését mérik, ellenőrzik. — Az első nagyüzemi kísérletre a berettyóújfalui Dózsa Tsz szakosított sertéstelepe vállalkozott. — Érthető, itt van a szomszédban. Az elnök megérti a célzást. Bólint. — Mi csak kérhettünk mindig, mert miből fizettük volna a partnerokat, örültünk annak, ha valahol meg. hallgattak minket. — De Berettyóújfalu...? Oda még csak elautózni is... — Jó, hogy szóba került. Ezek az utak sem a tsz-ünk költségére mentek. Egy pillanat! Itt van a pontos kimutatás: mikor, hová mentünk, hány kilométert tettünk meg. Bárki ellenőrizheti. Erre nagyon kényesen vigyáztam. Egyszóval: Berettyóújfalu. A lényeg az, hogy egyáltalán van. Hogy vállalkozott. — És a minisztérium? — Korábban már szó volt róla, hogy a minisztériumban annak idején, hogy úgy mondjam: kissé kétkedve hallgatták meg az előterjesztésem. Visszautasítani nem akartak, őszintén szólva, de nem is kaptak két kézzel rajtam. Azt viszont hangsúlyoznom kell, hogy amikor a kísérletek igazolták a feltevésem, azonnal az ügy mellé álltak. Ugyanazok, akik először olyan furcsán néztek rám. Akárha hepiend is lehetne ez a kép. Import helyett Eddig csak a bentonitrol szóltunk, de nem is csoda, ha a tsz-élnökre gondolunk. — Még azt is érdemes megemlíteni, hogy a bentonit révén néhány nyugati importanyagot tudunk megtakarítani az állatok takarmányozásánál. Ilyen áz Anémia, vagy a Hemogén, de a Chi- nofer is. — Azonos értékű- lenne a bentonit ezekkel? — Olyannyira, hogy nem elképzelhetetlen az sem, valamikor, esetleg nem is a nagyon távoli jövőben, mi adunk el a külföldnek magyar gyártmányú tápadalékot. Mert bentonitunk van. Istenmezeje győzi. A technológiai eljárás székhelye Visznek. Az alap az a bizonyos angol gyártmányú gép. — Más beruházásra nincs is szükség? — De van. A gyártó üzemet ki kell fejleszteni. Tulajdonképpen nem is építkezési kérdés az egész. — Szakemberek honnan lesznek? — Ez sem gond. Már ma sem gond. Természetesen nem a tsz, hanem a társulás fizeti majd őket. Ügy látszik, minden „sínen van” már. Akik tehetik Eddig már jó néhány intézmény neve szerepelt a történet egyes részeinek felelevenítése során. Az a bizonyos társulás pontosan rájuk épült. És még... — Tulajdonképpen az Országos Érc. és 'Ásványbányák sem „új” tagunk, hiszen az egri részlege a kísérleteket már segítette. Istenmezeje a bányavállalathoz tartozik. Az alapanyag tehát soha nem lehet gond. A társulásban a gazda a viszneki tsz. — Hadd mondjam, hogy mindenben állandóan a segítőtársam volt Posevitz Vilmos, a tsz főágazatvezetője, aki a társulás igazgató főmérnöki tisztét tölti be. — Van még olyan személy, aki az évek során sokat tett az ügyért? — Sokan vannak ilyenek, az ország legkülönbözőbb részén. — Az ezerarcú ásvány megreked az állattartásnál? — Nem. Néhány további lehetőséget úgy érzékeltetek, hogy a cégek nevét sorolom. A Szeszipari Tröszt például. Műszaki igazgatója, Vidéki Imre már megkeresett. De érdeklődik Bábolna is, ahogyan az étolajipar és a húsipar is. — Éspedig? — Minden részletezés nélkül. Az élelmiszeriparban a gyártás során olyan szeny- •nyezett folyadék keletkezik, aminek ülepítése, . tisztítása rengeteg pénzt igényel. A bentonit pedig...! — Megint egy újabb arca sejlik fel? — így is lehet mondani. Azt már csak sejteni lehet, hogy az ipari moslék nemcsak „megszelídül” majd, hanem talán még hasznosítha- tóvá is válik. Takarmányozásra talán? Egyelőre nincs válaszként sem igen, sem nem. Sokat sejtető hallgatás csupán. De ha már a bentonit...! No, jó: ne bocsátkozzunk jóslásokba. Végül is — miért? Mit szeménmeteskedjek? Én ugyan kerek perec megkérdem : — Mennyi haszna van mindebből a tsz-elnöknek? — Egyelőre még semmi. Eddig még sehonnan nem vettem fel egyetlen fillért sem. A találmányi díj... ? Majd meglátjuk. A tsz-ünk pedig úgy részesül majd a nyereségből, mint a társulás tagja. — Elképzelhető, hogy idővel esetleg nem is a növény- termesztés, vagy az állattenyésztés köti le a visznekie~ két, hanem a bentonit? — Egyáltalán nem. Más a bentonit, a bentokarb és más a mezőgazdasági nagyüzem. Az esetleg megtörténhet, hogy a társulás idővel önálló vállalkozássá fejlődik. De csak ez lehetséges. Ide kellene a pont. Azért valamit még szeretnék mondani. A tsz elnöke nagyon régóta törte a fejét, mit lehetne még hasznosabbá tenni, mint eddig. Az a bizonyos csontliszt „kipergett” az ujjai között — nem ő tehet róla. De a bentonit...! Most óvatosabb volt. A véletlen által „tálalt” bentonitot már keményen megfogta. És...? Az ezerarcú agyagásvány jó néhány vonását már felfedte ja kutató ember előtt. De hát — mit rejtegethet még? G. Molnár Ferenc FEGYELMEZETLEN KÖZLEKEDŐK, ELALVÓ DUHAJOK Szabálysértések a mérlegen Az elmúlt esztendő „termésében”, tekintélyes jegy- zőköny halmazban válogatunk Kása József rendőr főhadnaggyal, az egri városi - járási remriőkapitánysóg közlekedési, szabálysértési előadójával. Nem keli sokáig kutatnunk, hogy típuspéldákra bukkanjunk. Az egri G. J. hivatásos gépkocsivezető a város együk építőipari vállalatánál. Azon a júliusi napon is —, mint máskor mindenkor — teherautóját! szállította a különféle építőipari anyagokat. Nem volt szerencséje, az általános közúti ellenőrzés elől nem térhetett ki. A Spiratest elnevezésű alkoholszonda azonnal „árulkodott”. A tagadásnak már nem is lett volna értelme, ezt G. J. is belátta, s elmondta, hpgy való igaz: néhány perccel a fuvarba indulás előtt bizony megivott egy üveg sört. Az egyik munkatársa lányának eljegyzéséről volt szó, s azt nem beszélhették meg szárazon. A rakodókkal ellentétben az esetet a sofőr nem úszta meg „szárazon”. Háromezer forint pénzbírságot kellett lerónia, és három hónapra a vezetői engedélyét is bevonta a hatóság. — Bizony ilyen sokba kerülhet az egy üveg sör — mondja Kása József —, különösen, ha nem először fordul elő az iiUetőveL Az 1981- es mérleg tanúsága szerint egyébként a megyeszékhelyen és az egri járásban ittas vezetés miatt kell leggyakrabban felelősségre vonnunk a járművezetőket. Nyolcszáznyolcvanöt szabálysértésből 129 esetben indult eljáírás azért, mert nem tudták megállná, hogy igyanak. Hatvanháromszor kellett ideiglenesen visszavonnunk a gépjárművezetői engedélyt, s több mint 270 ezer forint bírságot fizettek ki a szabályok megszegői, A másik gyakori vétség a jogosítvány nélküli járművezetés volt. Üjabb aktacsomó kerül elő: B. G. huszonhárom éves bélapátfalvi lakost csak ebben az évben — sőt, egy héten belül — kétszer „fülelték le” az ellenőrző rendőrök. Mindkétszer azért, mert vezetői engedély nélkül motorozott. A fiatalembernek 10 ezer forintja bánja összesen a két eset miatt, s a hatóság javasolta, hogy vonják vissza Pannóniájának rendszámát is. — Ez utóbbira azért volt szükség — magyarázza a főhadnagy —, mert ez a fajta szabálysértés egy éven belül negyedszer fordult elő B, G.-vel. De nem ő az, egyedüli engedetlen. A fel- németi K. J. például 1980— 81-ben több mint 15 ezer forintot rótt le hasonló ok miatt. A kiemelt szabálysértések közül a harmadi k legdivatosabb az, hogy túl gyorsan hajtanak a gépjárművezetők. Emiatt nyolcvanhárom feljelentés érkezett hozzánk, s összesen 113 ezer forintot fizettek ki a vétkesek. Mellesleg azt is elárulhatom, hogy a közlekedési szabályok megszegői összességében több mint egymillió forinttal ’’szegényedtek” 1981- ben. ★ rendőrkapitányságon csupán egy ajtóval kell tovább menni, hogy beszélgethessünk Kökény László rendőr századossal. Azok a cselekmény^ — a közrend és köz- biztonsági szabálysértések — viszont, amelyeket ő vizsgál meg, alapjukban, jellegükben .különböznek az előzőektől. A módszer ugyanaz, mint az előző szobában: iratokat, jegyzőkönyveket nézünk át, természetesen itt is a tipikus példákat keresve. Még az év elején történt 1981- ben: az jegri K. J. és testvére a megyszékhely Eged büféjében szórakozott. Az idősebbik fivér odalépett a játékautomatához, ám ott szóváltásba keveredett az egyik vendéggel. Az indulatos szavakat tett követte, s rövidesen nagy verekedés robbant ki, persze, az ökölcsatában a két testvér járt elől. — Először garázdaság vétségét állapítottuk meg — mondja Kökény László —, később szabálysértésre kellett ezt váfljtoztátni. Amikor kiszabtuk a 3 ezer forintos pénzbírságot, az egyik, illetve a harminc napi elzárást a másak testvérre, nem hagyhattuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy mindketten erőszakos, garázda elemek. Arról nem is beszélve, hogy bíróságon is elítélték már korábban őket verekedésért. Egy másik tipikus példa: a parádi N. J. szeptember egyik napján úgy tért be a helybeli Kakukk vendéglőbe, hogy előzőleg már alaposan felönött a garatra. Leült, kávét és konyakot kért, ám amikor a felszolgáló letette ezeket az asztalára, se szó se beszéd, lesöpörte őket onnan. A pincér tiltakozálsára kést rántott elő, s kiabálni kezdett, hogy innen senki sem távozik élve. Vehemenssége azonban nem tartott sokáig, mert miután többen riadtan kimenekültek a helyiségből, visszaült az asztalához és békésen szunyókálni kezdett. Ám, garázda magatartása miatt nem értékelhettük ezt a békés befejezést, 3800 forintjába került a ,kaland”. Ugyancsak garázdaság miatt vontuk felelősségre azt az egenszőláti férfit, aki részegen mindenáron meg akarta késelni a falubeli futballmeccs játékvezetőjét. Pedig az ő csapata állt nyerésre... Tovább kutatva az iratok között, kiderült, hogy igen gyakran előforduló közrend és Közbiztonság elemi szabálysértés — a verekedés. Különösen Verpeléten és Egerszóláton „kedvenc szórakozása” ez a többnyire ittas embereknek. — Az sem ritka dolog, hogy veszélyes fenyegetők ellen indul eljárás — folytatja a sort Kökény László — ennek legjellemzőbb példája Pétervásárám volt K. A. feleségével a hajnali órákban lakodalomból ment haza, persze, nem józanul. Otthon veszekedni kezdtek, s a férfi majdnem megfojtotta az asszonyt. Ez a fenyegető magatartás. 2500 forintot „ért”. Egerben leginkább a botrányos részegek adnak munkát a rend őreinek. Egyébként 1981-ben kilenc- száznál valamivel több volt a közrend és közbiztonsági szabálysértések száma, az előző évihez képest mintegy kétszázzal kevesebb. Persze, ez még mindig nem jelenti azt, hogy nyugodtan ülhetnének a babérjaikon a bűnüldözők, bűnmegelőzők. Hiszen, mint láthatjuk, a szabálysértések mindkét csoportjában a hosz- szú évek óta tipikus esetek fordultak elő tavaly is. Hogy ez a gyakorlat megváltozzék, az nemcsak rajtunk, hanem valamennyiünkön is múlik... Szalay Zoltán
