Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

Az első győzelem...

A cselgáncsedzés furcsa csendben folyik: csak a testek puffanása hallik számunkra a tatamin. Hosszú Kálmán testnevelő tanár nem mondja, — mutatja vezényszavait. A Siketek Egri Általános Iskolájának kétéves dzsiu- dzsicu csoportja egyre fegyelmezettebben, egyre eredményesebben győzi le — önmagát.

(Kőhidi Imre képriportja)

Csak azért, mert; nők?

Mert azt talán elhiszem, hogy valakiből azért lett titkárnő — vagy azért lehet még —, hogy nő. Sót: jó nő. Csinos, vonzó, formás, minden kellékkel rendelkező. De azt már kötve hiszem, hogy valakiből azért lett osztályvezető, vagy lesz főosztályvezető, telepvezető, avagy szövetkezeti elnök, mert nő. Pontosabban, mert nemének igencsak szemrevaló példánya. Az effajta beosztásokban sem árt per. sze, ha valaki szép — hol ártana, én uram isteneim hol? —, de sokkal hasznosabb ha okos; megfordítva a dolgot: szép hiába lehet, ha nem okos. Vélem, sértés is lenne az általam oly annyira nagyra tartott női nemmel szemben, ha vezetővé válásuk kritériuma a kül- csíntől függene és nem a belbecstől, ha értelmes, rátermett emberi értéküket és mivoltukat minduntalan összekevernénk, mi, férfiak, nemük vonzó jellegével, vezetői készségüket és formájukat... hm... egyéb készségeikkel és formáikkal.

A női egyenjogúság lerágott

csont. Kivesézefct téma. Politikai kétszerkettő. Am, hogy ez a kétszer kettő néha bizony három, hogy eme ierágott témacsont korántsem az, aminek ma oly szívesen aposztrofálják egyesek, az különösen akkor tűnik ki, ha az egyenjogúságot nem általánosságban szajkózzuk, hanem — mondjuk — csak art vizsgáljuk: mennyi a vezető a nők közül?

Mert még mindig kevés, nagyon kevés. Országosan is, helyileg is kevés. Azért „még”, mert azt azért oktalanság lenne tagadni, dicsérni inkább kell, hogy az elmúlt néhány esztendő alatt e tekintetben, biztató az előrelépés, hogy a társadalom számos területén' — a politikai, a társadalmi életben sokkal inkább' — ott találjuk már vezető tisztségviselőként, magasabb beosztásban is nőtársainkat. Csakhogy e folyamat tempója és mértéke nem áll egyenes arányban sem a szükségletekkel gazdasági- lag, sem az elvárhatóval politikailag.

Heves megyében például az aktív keresőknek majdnem a fele nő, és a munkaképes korú nőknek kereken háromnegyede dolgozik is. Közülük öt év alatt több mint 1300 került úgynevezett vezetői beosztásba. Sok is, kevés is ez. Furcsa módon és fordítottan akkor sok ez a szám, ha a vezetésbe kerültek egy része azért került oda, ahová beosztották, mert nő, s azóta beigazolódott róla, hogy nem alkalmas a beosztására. Nem azért, mert nő, hanem azért, mert mint embert választották ki rosszul egy szűk statisztikai szemlélet alapján. És kevés ez a szám, ha a zömük bevált — mert bevált! —, mintegy igazolandó, hogy nő létükre „férfimunkára” képesek, hogy emberként is megállják a helyüket még akkor is, ha csinosak, vonzóak.

Való igaz, a vezetővé válásba is belejátszanak objektív „teherként” —, ha egyáltalán lehet ezt tehernek nevezni — a nők biológiai adottságai. Aligha veszik ízetlen szellemeskedésnek kedves nőolvasóim, ha megemlítem art a tényt, hogy a nőből lesz az anya, az szüli meg a gyermekét, az anyához kötődik legjobban az újszülött, aki szoptatja, gondozza, és szó szerint is az első lépteit vezeti. Ez a biológiai tény lehet nagyszerű, mint ahogyan csodálatos élmény is az anya számára, de mindenképpen fékező erőt, édes bilincset, de mégiscsak egyfajta bilincset is jelent a nő számára. Nem az egyenjogúság, hanem ezen belül sokkal Inkább a vezetővé válás útján. Nem osztozom egynémely tisztelt nőtársam már-már aszketikus (?) szigorával, amellyel elutasítja ' a más anyasággal járó gondjait, illetőleg másodrangúvá degradálja azt, mondván: „... én is szültem, gyereket neveltem mégsem nyavalyogtam., itt vagyok...”

... férfi vagyok, úgy látszik, megértőbb a néha bizony egymással szemben e téren könyörtelennek is tűnő nőtársaimnál... Én nagyon is valós ténynek fogadom el a család létét és gondját, amely biológiai, de társadalomtörténeti okok miatt is a gyengéd — bár nem is olyan gyenge ám az mindig — női vállalóra nehezedik. Sőt

e tekintetben is megértőbb, de legalábbis kételkedőbb vagyok, hogy elfogadják-e a nők saját nem- béliüket vezetőnek, vagy sem. Mert oly szívesen és nem is a férfiaktól hallatott kifogás, hogy maguk a nők nem szeretik, ha társuk vezeti őket politikában, gazdaságban, vagy a társadalmi életben. Legfeljebb art hiszem el, hogy ahol tradicionálisan nem juthatott szóhoz a nő, mint vezető, merthogy nő, ott maguk a lányok, az asszonyok el is hitték és el is hitették magukkal — no, néminemű férfisegédlettel ebben is —, hogy már- pediglen vezető az csak férfi lehet

Nem minden tradíció való megőrzésre. Az effajta a legkevésbé sem. Elismerem,, szerelmes szonettet írni a kedveshez a férfiúknak kissé szokatlan, ha a szerelme tárgya és célja mondjuk főkönyvelő, s nem egyszerű általános adminisztrátor. De tisztelt költő barátaim, meg kellene mégis egyszer próbálni ódát, de legalább sanzont írni Manciihoz, aki nem kis pesti lány, hanem osztályvezető egy vidéki gyárban és ott egyébként is Mária kartársnőnek hívják. Hátha sikerülne.

Nem tudom, észrevették-e, hogyha a vezető fogalmát használtam, a beosztás jelzőjeként még véletlenül sem került oda, hogy igazgató, vezérigazgató — még a miniszter sem! —, minthogy szőkébb és tágabb környezetemben odáig már eljutottunk, hogy a középvezetésben ott találjuk, ha még szűkös számban is, a nőket. A felső vezetésben azonban már alig. Vagy egyáltalán nem. Kézen, sőt tálcán kínálkozik a kaján megjegyzés: no, lám... Igen: no, lám, ez is art igazolja, hogyha szűk a piramis talpa, még szúkebb a csúcsa. Ha kevés nő vállalja, ha kevés nőnek segít a lehetőségek (!) kihasználásában a férfitárs és a férfitársadalom, akkor az egyszerű matematika és a formális logika szabályai szerint még kevesebb kerülhet fel a csúcsra. Ahol már a vezetőket is vezetik. Mert a lehetőségek megteremtésében, s e lehetőségek kihasználásában kell segítenünk egymásnak, mint élet- és munkatársaknak: hogy aki rátermett, az megszerezze a tudást, s az megkaphassa a bizonyítás lehetőségét is.

Nem azért mert nő.

Hanem azért, mert rátermett.

Amit most írok, talán meghökkentően frivolnak tűnhet, de egy nőt vezetőnek megtenni azért, mert nő és nem azért mert értékes, arra termett ember, nos, az bizony egyfajta prostitúció. Ha ezt a statisztikával, a „politikával” takargatni is akarjuk. Társunk, embertársunk, munkatársunk, feleségünk, anyánk, szeretőnk, vagy lányunk nem ezt érdemli. Ezt meg nem érdemli!

Mindez onnan és akkor jutott az eszembe amikor egy felelős közösségben, felelős módon vitatták a nők helyzetét, különös tekintettel a vezetésben elfoglalt helyükre. Am amikor körülnéztem a népes és elkötelezett férfiseregben, ott egyetlen nőt láttam csak. Igen: a piramis. Az alapokat kell továbbépíteni.