Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-17 / 14. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. január 17., vasárnap 3. Emberek és automaták Nem „elvárás”; lehetőség! Az erősebb segítse a gyengét ELROMLIK AZ AUTOMATA mosógép a fürdőszobában. Nedvességet kap, elkopik valamelyik érintkezője, a gép megzavarodik, leáll, vagy ha tovább is dolgozik, összekeveri a műveleteket, előbb öblít, s csak aztán adagol forró vizet. Bizony ez bosszantó eset. Ennél már csak akkor lehet nagyobb baj, ha a gazdája akarja/megjavítani a gépet. Mert ez a javítás az esetek többségében nem áll másból, mint szentségelésből, ököl- lel-veréstoőil1, vógki fejletként pedig rugdosásból. Az elromlott gép ingerli a tulajdonost, a beidegződések ökölbe szorítják a finom munkához szokott kezeket is — ó, szegény gépek. Érdemes lenne egyszer megfigyelni — mondja mérnök ismerősöm —, hogy mit művelnek az emberek otthon a háztartási gépeikkel, készülékeikkel, ha azok elromlanák és nem jön azonnal a szerelő. Mert a legkorszerűbb, legmegbízhatóbb tévé is felmondhatja a szolgálatot, mondjuk szaladni kezd ernyőjén a kép, és semmi pénzért se hajlandó megállni. Mit tesz a tulajdonos? Odamegy a készülékhez, és rá ver kettőt az oldalára. Gondoljam csak el, ma már egy háztartásban 5—10 gép is található, közülük több fél- vagy teljesen automata, mindenesetre gombnyomásra működik, és eléggé igényli a korszerűségéhez illő bánásmódot. De épp ez az: háztartásunk automata, vagy nem automata gépei egyelőre hiába várnak okos működtetésükhöz szükséges megfelelő műszaki kultúrára. Nem is csoda. Egy mai nyugdíjas esetleg akkor volt gyerek, amikor még az egyszerű hangszórós rádió is ritka volt, nemhogy az automatikusan működő hűtő- szekrény. Hogyan is válhatott volna beidegződéssé, kultúrája részévé az auto- matikák értésének, kezelésének ismerete. Nemrégiben egy automatizálási-oktatási konferencián hallottam a következő történetet. Az egyik mosoda vezető) külföldön jártak és megvásároltak egy drága, de teljesen automatizált mosógépsort. A gépsor termelékeny, kézi erőt nem is igényel, az egyik végén beadagolják a szennyesruhát, a másik végén pedig szalagra keriy a centrifugált tisztaruha: öltönyben, nyakkendőben is lehetne a gépet kezelni. A gép meg is érkezett a hazai mosodába, jöttek a külföldi szerelők, két napig próbálgatták a különféle technológiákat, tanították az itthoni személyzetet. A szerelésnél persze jelen volt a mosoda műszaki vezetése is, élén a harmincegyné- hány éves, és kiváló szakember hírében álló mérnökkel. Nos, egy reggel, megakadt valami hiba folytán a gép programkártyája, villogni kezdett a hibajelző lámpa. Mit tett erre a mosoda műszaki vezetője? Odalépett a géphez és amúgy istenesen ököllel oldalba verte. A külföldi szerelők meg bámultak, egyrészt a műszaki vezető munkamódszerén, másrészt meg azon, hogy a gép megjavult. A csodák országa — gondolhatták. A LÉNYEG PERSZE AZ, hogy ugyanaz játszódott le az üzemben, mint otthon a háztartásban. S éppen mert üzemi történet, más megítélés alá esik. Nem mintha elmarasztalnám a mérnököt, ő sem tett mást, mint amit a legtöbben tennének — a beidegződéseket nem lehet vezényszóra átalakítani. Hanem ez az ököllel-verés jelzi, hogy milyen is a viszonyunk hétköznapi munkánk során az automatizáláshoz. Azon a konferencián úgy fogalmaztak szakembereink, hogy a mai napig nem sikerült beépíteni műszaki kultúránkba, oktatási rendszerünkbe az automatizálás fontosságát. Nem alakult ki az a reflex, ami korunk követelményei szerint képes számításba venni ai automatizálással szemben támasztható igényeket. Az oktatás terén például az eddig tapasztalt kezdeményezések, reformintézkedések az automatizálás tanításában nem vezettek áttöréshez, sőt, kifejezetten hatástalannak bizonyultak. Elég csak a gépészmérnökök automatizálási oktatására gondolni. Pedig éppen ők azok, akiknek munkája nyomán testet ölt az automata berendezés. HÁNY ÉS HÁNY PÉLDÁT ismerünk, amikor drága gépet vettünk, s csak itthon derült ki, hogy hiányoznak működtetésükhöz a műszaki feltételek. De megvettük, mert automatika, mert külföldön is automatizálnak. De hát miért is volna másképp? A kampány nem pótolja a belső kényszert, s nem is feledtetheti azt, hogy az automatizálás nem egyedül pénzkérdés. Fogadókészség is, amelyet éppúgy jellemez az ököllel-verés, mint az a tény, hogy automata berendezéseink kihasználásában, korszerűségük pénzzel mérhető hasznosításában jóval alatta maradunk az elvárható színvonalnak. (m. g.) Beszélgetés dr. Vendégh Ferenc mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettessel Állandó téma a differenciáltság és a differenciálódás. Ez a jelenség, mint a gazdálkodás természetes kísérője, a mezőgazdaságban összetettebb, nagyobb mértékű és sok tekintetben más természetű, mint a népgazdaság egyéb területein. A termelés objektív feltételeinek különbözősége — közöttük is elsősorban a földminőség, az éghajlati és domborzati viszonyok, az ismétlődő természeti csapások — miatt azonos munka mellett is jelentős eltérés van a termelési eredményekben. Az ezzel kapcsolatos gondokról, nehézségekről beszélgetett megbízásunkból Bonyhádi Péter dr. Vendégh Ferenc mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettessel. — A „kedvezőtlen adottságok között gazdálkodó üzem” címszó alatt nem néhány eldugott hegyi falu vagy alföldi tanya húzódik meg csupán, hanem a termelő- szövetkezetek egyhar- madáról, a mezőgazda- sági termelés egynegyedéről van szó. A szabályozók módosítása során figyelembe vették-e ezt a körülményt? — A gazdálkodás eltérő feltételeit az ágazat szabályozó rendszerének kialakításánál és továbbfejlesztésénél mindig számításba vettük. A kedvezőtlen adottságú nagyüzemek már az elmúlt évtizedben is megkülönböztetett állami támogatásban részesültek. Szeretném azonban azt is leszögezni, hogy a megkülönböztetett támogatás egy hektárra jutó összege így sem érte el a többi szövetkezet átlagát. Ez természetes is, hiszen hiba lett volna, ha például a beruházások támogatása nem oda áramlik, ahol a leggyorsabban térül meg. — Milyen eredményt hoztak az eddigi intézkedések? — A kedvezőtlen adottságú területeken gazdálkodó üzemek egy része nemcsak megerősödött, hanem képessé ' vált megkülönböztetett támogatás nélkül is eredményes gazdálkodásra. Mintegy 100 szövetkezet azonban sajnos ma is ismétlődően veszteséges, 70—80 gazdaság pedig igen alacsony jövedelmezőséggel termel. Hozzá kell aaonban tennem, hogy a nehezedő külgazdasági viszonyokhoz igazodó gazdaságpolitika a mezőgazdasági üzemek szabályozó rendszerében is kifejeződött. Az utóbbi két évben a már említett 170, kedvezőtlen adottságú üzemen kívül további, mintegy 200 termelőszövetA pétervásári Gárdonyi Termelőszövetkezet erdőktől övezve két faüzemet is működtet. Közülük a váraszóit nemrégiben nagy teljesítményű elszívóberendezésekkel szerelték fel — javultak a munkakörülmények — itt önmagát segíti a valamikori „gyenge”. (Fotó: Kőhidi) kezet is csaknem elvesztette a korábban is gyenge versenyképességét. — A „gyengébb” tehát nem egyszerűen pénzügyi okokra vezethető visz- sza, hanem ezek szerint számos más tényező is közrejátszott? — Nem volnánk tárgyilagosak, ha egyoldalúan csak a támogatás mértékében keresnénk a gyenge eredmények okát, az ugyanis szinte minden esetben több, egymást erősítő tényező együttes hatása. E gazdaságokra jellemző az átlagosnál gyengébb földminőség és sok esetben az ismétlődő ár- és belvízkár. Mintegy száz szövetkezetnél a vezetés, az üzem- és munkaszervezés színvonala, az adottságoknak nem megfelelő termelési szerkezet, a munka- és technológiai fegyelem lazasága stb. is részes a tartósan gyenge eredményű gazdálkodásban. Kiemelem, hogy a szövetkezeteknek ebben a körében a vezetés és a szakemberellátás hiányosságai hatványozottan jelentkeznek. — Mi tette indokolttá, hogy éppen most nyúljanak határozott kézzel ehhez az üzemcsoporthoz; most, amikor meglehetősen híján vagyunk a fejlesztési lehetőségeknek? — A mezőgazdaság előtt álló feladatok szükségessé teszik, hogy a jelenleg alacsony jövedelmű termelőszövetkezetek is. nagyobb részt vállaljanak a termelés gazdaságos növeléséből. Enélkül ugyanis a gabonatermesztés és a hústermelés tervezett növekedési üteme nem érhető el. A jövedelmező termelés feltételeinek megteremtése tehát nemcsak e szövetkezetek és az itt élő népesség jövője, hanem az ágazat termelési, ellátási és exportfeladatainak teljesítése szempontjából is rendkívül fontos. A komplex meliorációs programok gyorsítása, a termőföld jelenleginél teljesebb körű és észszerűbb hasznosítása, a gépellátottság javítása mellett, az érintett területeken a foglalkoztatottságot az eltartóképességhez kell igazítani. A mezőgazdasági termelésben ésszerűen nem foglalkoztatható munkaerőt ipari és egyéb tevékenységekben kell lekötni. Ez utóbbit szolgálja például az a rendelkezés, ami szerint a kedvezőtlen adottságú üzemek az alaptevékenységen kívüli tevékenységük bővítéséhez igénybe vehetik a termelési adóból visszafizethető fejlesztési hozzájárulást. Megszűnik emellett a mezőgazdasági-ipari és az ipari-mezőgazdasági termelőszövetkezeti kategória, és az ezzel együtt járó termelési adó, valamint — a budapesti agglomeráció kivételével — a megyei városokban gazdálkodó nagyüzemek többlettermelési adója. — Végső soron a mező- gazdasági termelés fejlesztéséről van szó, konkrétan mit tesznek ennek érdekében? — A termelési szerkezet ésszerű, hatékony átalakításának ösztönzése érdekében a kedvezőtlen adottságúnak minősített, valamint az átlag 17 aranykoronát meg nem haladó szántóterületű mezőgazdasági nagyüzemek.több fontos termékre külön árkiegészítést kapnak. Ennek mértéke differenciált, néhány terméknél elérheti az árbevételnek akár a 25 százalékát is. De például a leggyengébb földeken gazdálkodók 39 százalékos árkiegészítést kapnak a kalászos gabona értékesítése után. Ez nemcsak a 15 millió tonnás gabonatermelési cél elérését szolgálja, hanem azt is, hogy azokban a gazdaságokban is többet törődjenek az alaptevékenységgel, ezen belül a növénytermelés most már gazdaságossá váló hozamnövelésével, ahol eddig erre pénzügyi okok — a mellék- tevékenységből származó jövedelem — nem késztették a gazdaságokat. És ami nagyon fontos: az árkiegészítés akkor is jár, ha a nagyüzem például a saját termelésű takarmányt a kistermelőknek adja el. A vásárolt takarj mány értékével azonban az árkiegészítés alapját csökkenteni kell. Mivel a 17 aranykoronánál kisebb értékű földdel gazdálkodó tsz- ekben elsősorban a tömegtakarmányra alapozott állat- tenyésztési ágazatokat indokolt fejleszteni, ezért a juh- és szarvasmarha-állomány forgóeszközigényét nem a fejlesztési, hanem az üzem számára gyakorlatilag zárolt, kötelező tartalékalapból lehet majd finanszírozni. Mindemellett, hogy az „erős segítse a gyengét” ne csak elvárás legyen, 1982 januárjától lehetőség nyílik arra is, hogy ha egy erős gazdaság bármilyen jellegű közös vállalkozásba fog egy gyengével, akkor a közös vállalkozás teljes nyeresége: hangsúlyozom: a teljes nyeresége a gyengébb tsz-re érvényes — általában alacsonyabb — adó alá esik. Mindezek alapján úgy gondolom, 1982- től olyan feltételrendszert teremtettünk. hogy ha az üzemek kihasználják lehetőségeiket, akkor a gazdálkodás színvonalának emelésével a személyes jövedelmek alapjait is megteremthetik. Hirtelen így hanyattestem, bizonyság rá — itt a fejem Derecskéi tor , Közeledni érezvén a végső percet, amitől minden közel-, s távoli rokonom visítva reszket, az alábbiakat mondom tollba, savanyúnak a disznótorra. Nevem — szerényen — nemesi lenne: Derecskéi Szőke Dagadék. Éltem, míg éltem kék hegyek tövében, s volt vala egy társam a malackodásban, mígnem egy hideg reggelen, még decemberben, gazdánk, idősb Kiss (Ruby) István adta fejét vad vérengzésre, s az ünnepek előtt Szegény Röfikét megölte. Megsejtettem rögvest, sok jó bizony ebből nekem se lehet, s kezdtem elveszteni régi kedvemet. Ne vegye senki panasznak, de menten moslékíze lett számban a falatnak. Aggódott is az öreg Kiss efelett egy igen nagyot, én meg csak röfögve röhögtem, hisz úgyis elég dagi vagyok. Megbecsültek két mázsára, így ütött a végső óra. Másnap, még sötét hajnalbán gazdámék felkerestek az ólamban. Nem mondom, kicsit megijedterh, ‘ kihűlt a vér az ereimben, s ahogy hirtelen' hanyatltestem, 'látom ám, hogy a sárga csillagok — ijedtükben — ráfagytak a fekete égre... Tudják ők is, hisz tudni való: sok lúd nem egy disznóra való. Végül így hát kiterültem, bizonyság rá, itt a fejem. Lett belőlem hurka, kolbász; gőzfelhőbe sütöttek, főztek, a férfiak koccintottak, vége lett a jó dolgomnak. Legelészve a túlsó parton, disznóság volt, elmondhatom. Mert, hogy leöltek, az rendben volna, de azonba’ — nem hívtak meg a disznótorra. .. 1 Képek: Perl Márton Szöveg: B. Kun. Tibor Abáltak, főztek, sütöttek ... végül kolbásznak töltöttek
