Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-16 / 13. szám
NÉPÜiSÁG, 1982. január 16., szombat MEGYEI iiíillWliiM '. ~ PANORÁMA * Kicsi, a nagy árnyékában? A vármegye legrégibb helységeinek egyike, melynek érdekessége, hogy a palóc telepek főhelye volt. Az a gondoskodás, ami az Árpád-kori egyházi berendezkedést jellemzi, hozta létre a királyság elején román stílusú templomát. A cisztercia atyák a palóc népek megtérítését-végezték egyrészről Innen. Oklevelekben csak 1417-ben fordul elő Zenthmarya név alatt. A Szentmáriai család birtoka volt a falu területe. A község közepén egy elhagyott lakóház üres ablakai ásítoznak az idegenre. József Attila sorait morzsol- gatom: És az országban a törékeny falvak — anyám ott született — az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt a levelek ... Ügy látszik innen is elköltöznek az emberek, akárcsak Magyarországon másfelé. ,A város vonzásának nem lehet ellenállni — motoszkál a fejemben, míg Hunorfi Péterrel felkaptatunk a tanács épületéhez. Újdonsült ismerősöm a falu történetében is hasznos kalauzomnak bizonyul. Évszázadok között lapozgat, sorolja a Szentmá- riai-család tagjait és a település sorsát a történelem bakugrásaiban. Vajon honnan tud ennyit környezetéről? — Én is, őseim is itt születtek. Családfánk gyökerei it a tatárdúlásig sikerült vis&zakutatnom, meg aztán mindig szerettem a történelmet és a földrajzot: ami csak a kezembe került, mindent elolvastam. Most pedig végre tényleg sok időm jut erre a hobbimra; hiszen nyugdíjas vagyok ... Hát meg is érkeztünk. Kovács Miklóssal, a helység ügyes-bajos dolgainak tanácsi intézőjével az ajtóban találkozunk. — Bent ordas hideg van, de mindjárt begyújtok — mondja. Szabadkozunk, így hát látszik a leheletünk míg beszélgetünk. •— „Szentmarinak” — üli csak így hívjuk a falunkat — négyszázhetven lakosa van. Az itt élők eljárnak „munkába” Sírokba, Verpe- létre vagy még messzebbre is. Napközben csak a nyugdíjasok vannak itthon és legfeljebb még azok, akik a délutáni műszakban dolgoznak. Látja milyen csendes az utca ... — Ezelőtt még gazdálkodtak itt az emberek, de ma már nem nagyon tartanak állatokat. Egy-két háznál van malac, de például tehén már mutatóba is alig akad. A téeszünk beolvadt a Verpelétibe. A kaszálók, a rétek elgazosodtak, vagy beültették őket fával. De elsősorban nem ez a legfontosabb oka, hogy üresek erre az ólak. Megöregedett az a korosztály, amelyik ezzel foglalkozott. Az „utazóknak” pedig egyszerűen nem marad ideje... ★ — Nem ilyenkor kellett volna jönniük. Este! — tárja szét a karjait az öregember. — Az az igazi, amikor itt botorkálunk a sötét utcákon. Orrunkig alig' látunk, de hát mit lehet ezektől a lámpáktól várni. Számolja csak meg hány oszlopon van égő, persze még az sem jelent semmit, mert nem biztos, hogy jó is. Azért mondom, miért nem este jöttek... ★ Verebélyi István tanácstag: Én elmondtam a tanácsülésen, hogy baj van a közvilágítással. Azt válaszolták, erre most nincs pénz. De kérdem én, akkor mire van? Ez nyomja minden idevalósi begyét! Hatvanas izzó van minden második póznán és csodálkozunk, hogy nem világít? A neon olcsóbb is lenne, meg világítana is... Lehurrogtak. Menjen csak végig Verpeléten! Ott persze nincs ilyen gond! Pedig itt is adófizetők laknak. Amióta 1970-ben Verpelé- hez kapcsoltak minket, nem megyünk ötről a hatra. Gazdátlan a falu... Az úthálózat olyan, amilyen. A vizet egyetlen kútból hordja a lakosság, messze a központtól, az állomásról. — Az orvos kijár Verpe- létről, egy héten egyszer — toldja meg a felesége. — Az még jó is lenne, de már áz injekciós betegeknek be kell utazniok. Télben, hóban, lázasan — buszra, vonatra várni. Szerencsére elég jó a közlekedés, de akkor is, szinte oda az egész napjuk, pedig nekik pihenniük kellene. — Valahogy ' elvesztettük az emberek bizalmát. Csak legyintenek. „Így is Verpe- lét, úgy is Verpelét” mondják, ha valamire be akarjuk szervezni őket — veszi át a szót a férj. — A fiatalok, én legalábbis úgy veszem észre, szíve* sen maradnának, de nem tudnak hol szórakozni, hol beszélgetni. Amikor presszót akartunk itt csinálni, Verpeléten azt vágták a szemünkbe: minek? A szentmáriai fiatalok úgyis csak a kocsmában kötnek ki. De hát másutt hol találkozhatnak, kérdem én. Mozink sincs, azt mondták menjenek be oda. De, hogy utazzanak vissza este? Legalább egykét vetítés lenne minden héten. Az iskolát körzetesí- tették. Gondoltuk csinálunk belőle ifjúsági klubot. Tudja mi lett belőle? Nem találja ki! Imaház — a templom helyett, mert azt időközben tönkretették. ★ Kívülről nem látni semmit a feltárás munkálataiból, a látvány csak akkor tárul szemünk elé, amikor kinyílik az ajtó. Mintha bomba robbant volna az ódon falak között. i— Mi nagyon örültünk annak, hogy végre rendbehoz- zák ezt a műemlék épületet — hallom. — A falu mindig büszke volt erre a kis remekműre, különösen amióta kiderült, hogy párját ritkítja az országban, hiszen mindene kőből van, még a tornya is. — Nyáron alig telik el hét, hogy két-három busz meg ne állna itt a kiváncsi turistákkal. De hát mit mutassunk nekik? Ezt a pusztítást? Megértette mindenki, hogy a helyreállítás bontással jár, de a régészek négy évvel ezelőtt voltak itt utoljára. Akkor jöttek diákokkal és munkásokkal, ástak, kutattak, kihordták innen a talált csontokat, leverték a vakolatot — majd távoztak. Azóta se hírük, se hamvuk. A templomba járók kiszorultak innen, muszáj volt nekik berendezni az iskolát. Ki tudja meddig marad még ez a tarthatatlan állapot? — Ha egy kicsit is tekintettel lettek volna arra, hogy milyen következménnyel járhat tevékenységük, akkor talán máshogy alakul itt sok minden. Talán lehetett volna ezt is megfontoltabban is csinálni. Intézkedtek és döntöttek a fejünk felett. Ezért is kérdezik felénk oly sokszor: mi lesz veled „Szent- mari"? Szilágyi Andor Még az istent is elvették tőlünk (Fotó: Kőhidi Imre) Tranzitváros? Gyöngyös és az idegenforgalom Gyöngyöst — hogy csupán „kapásból” emlékezzünk néhányra —, legalább három nevezetessége miatt ismerik az emberek még külhonban is. Egyrészt — s talán mindenekelőtt — a közeli Mátra, másrészt jó borai, nem utolsósorban pedig katasztrofális tűzvészei és rom j ai - ból való bámulatos fölemelkedései tették híressé a várost. Ezekről beszélnek mindjárt, amikor csak előkerül a telpülés neve, s többnyire ezek ébresztenek kíváncsiságot is a turistában a személyes találkozásra. A helység, különös módon mégsem büszkélkedhet mindmáig nagyobb idegenforgalommal. Mert számos érdeklődő végül is mindössze futó pillantásra méltatja, megelégszik az átsühanás röpke élményével, s — valószínűleg azért, hogy a szomját az ország más helyén is kedvére olthatja — jóformán meg sem áll a hegyekig. Minek is, hiszen a gépkocsi ablakából alig-alig lát egyebet, mint máshol, a „kapuban”, még egy szives köszöntő tábla sem juttatja eszébe, hogy ha már . jó szóval fogadják, akár időzhetne is a falak között. Ha meg mégis megteszi, bizony nem sokat talál. Korántsem vendégmarasztaló a pályaudvarok eléggé elhanyagolt környéke, éppen a nagy pusztítások miatt kevés a műemlék, a hangulatos, régi utca, lakónegyed. Jószerével csak a páratlan Mátra Múzeum, vagy — újabban — a Herman Lipót hagyatékából rendezett állandó , képkiállítás. illetve a Gyöngyösi Galériá. ban megtekinthető tárlat, no meg az Országos Széchenyi Könyvtár igazi kuriózumokat őrző fiókintézménye fizet maradandóbb emlékkel a jámbor látogató fáradozásaiért. Ha ugyan beszerezte, elolvasta a legfrissebb prospektusokat is, vagy éppenséggel ráakad a nemrégiben felállított térképes tájékoztatóra, netalán útbaigazítást kér valamelyik idevalósitól. Mivel például a rádió reggeli programajánlatából a legizgalmasabb látnivaló is kimarad... Ha tetszik,’ha nem: ilyenformán Gyöngyös inkább amolyan tranzitváros, a maga meglehetős szürkeségével. Ahol hiába, például a Mátra Szálló 110, az állami építők turistáknak felkínált 90, s a fizetővendég-szolgáiat összesen kétszáznál is több férőhelye — a könnyedebb mozgást akadályozó, szinte falusias belső tömegközlekedés, az ötletekkel kevésbé sziporkázó, a hangulatterem - tésre csak elvétve vállalkozó vendéglátás, „szórakoztató ipar” nem igen képes hosszasabban tartóztatni az idegent Pedig ez a helység is ugyancsak profitálhatna a vendégjárásból. Viszonylag egyszerű ötletekkel, szerény összefogással, ráfordítással is sokkal többet nyújthatna az érdeklődőknek, jobban öregbíthetné a nevét, hírét! A füstölgéssel, a vágyakozással — nagyjából egyetértenek a tanácsházán is. S szerencsére már — legalábbis, mint Berecz Andrásné elnökhelyettessel, Dala László üdülőhelyi előadóval, illetve Legény Imrével, a műszaki osztály szakemberével nemrégiben folytatott beszélgetésünk alkalmával kiderült —, terhnészetesen tenni is szeretnének a helyzet megváltoztatásáért. Kétségtelenül, nemes buzgalom a város 650. évfordulójára való készülődés, amely során Gyöngyös iránt az eddiginél élértkebb érdeklődést próbálnak kelteni. S azon vannak, hogy a települést 1984 után sem feledjék, az ünnepségekre látogatók visszatérő ismerősökké váljanak. Többi között műemléki felújításokat terveznek, megfelelőbb körül, ményeket kívánnák teremteni, jó néhány közművelődési intézmény élvezetére. Jubileumi díszpark, emlékmű, szobor, várostörténeti sétány létesítésével növelik a látnivalókat. Hagyományőrző és hagyományteremtő kulturális rendezvényeken törik a fejüket Szóba került, hogy a már sokfelé divatozó szüreti felvonulások, játékok mellett — vagy helyett —, esetleg valamiféle egyedülálló vadászfesztivált, látványos Nimród-ünnepet tartanak időről időre ismétlődő, gazdag programmal. ’Fölkarolják a város még szunnyadó értékeinek tudományos kutatását — már megtörténtek az első lépések a Csath ó-kertben tönkrement, elfelejtett, egykor híres timsós-vasas fürdő vizének megkeresésére — csinosítják az autóbusz-pályaud- var környezetét, szebbé teszik a vasútállomásról bevezető útszakaszt, korszerűsí. tik az úttörővonat megállóját. Tanulmányterv készül a növényritkaságokat őrző Orczykert és a szomszédos Könyves Kálmán téri liget összehangolt fejlesztésére. Hasznosítani igyekszenek a háború óta sérülten, romosán csúfolgó Erzsébet templomot. Nemcsak köszöntő, vendégmarasztaló táblákat állítanak a város „kapuiba”, hanem a déli bejáró előtt olyan nívós, komplex szabadidő-központot is iparkodnak teremteni, amely sokszínűségével különösebb feliratok, útbaigazító táblák nélkül is időzésre csábítja az idegent. Gazdasági társulás megalakításával lovas- és agárpálya építésére gondoltak, hogy a közönség például a világbajnok-fogathajtó. Bárdos György művészetében is rendszeresen gyönyörködhessen. Lovaglóiskola nyílna, kocsikázásra teremtenének módot, hátasturákat indítanának innen a hegyekbe. Aztán a közeli mesterséges tavat is bekapcsolnák a szórakozásba. S persze még sok mással tehetnék érdekesebbé a várost. így felvetődött annak a gondolata is, hogy legalább egy emlékszobát kialakítanak a Vahot-házban, hozzáférhetőbbé teszik a gazdag egyházi kincseket, a városban székelő megyei vállalatokat pedig esetleg további sajátos bemutatók, például állandó kereskedelemtörténeti, hús- vagy malomipari kiállítások, mini. múzeumok nyitására serkentik. Az ellátás további javítására folyamatban van, már az idegének körében is népszerű ' a városi piac rekonstrukciója, a vendéglátóipart üzleteinek színesítésére, változatosabbá tételére akarják rávenni, a Török Ignác utcát a legjobb iparos mesteremberek műhelyeivel népesítik be. A városrendezés munkájában megkezdődik az értékesebb belső tömbök, udvarok feltárása. Az úgynevezett zsellérközös terület „felújításéra” országos tervpályázatot írtak ki, hogy valóban a legsikeresebben teremthessenek olyan múltidéző modem lakónegyedet Gyöngyös központjában, amely látványként is maradandó élményt jelent. S ha már a rendezésről szólunk: feltétlenül említést érdemel a HNF helyi munkaibizottságának törekvése is, amely a város határában levő, egykoron oly híres kirándulóhely, Farkasmély rendbetételét, a hangulatának, környezetének megfelelő idegenforgalmi fejlesztését szorgalmazza számos ötlettel. A Hungar Hotels, a borkomblnát, a GYÖNGY- SZÖV által a kirándulók szóméira ismét „felfedezett” kedves völgy a patakparton a XVIII—XIX. században sziklába vájt rendkívül; érdekes és szép pincék, illetve az elébük épített kerti lakszerű, díszes présházak kulturáltabb, kényelmesebb megközelítésére új megállót kap rövidesen a kisvasút, parkolóhely, gyalogos bejáró épül. S felújításokkal, új létesítményekkel, nem mindennapi szórakozásra teremtenek seregnyi alkalmat;. Ha a tervnek csak egy kisebb része valósul is meg; s ’még a legközelebbi eredményre is jó ideig várni kell — az előbbre lépés vitathatatlan. S a tranzi ivarosnak esélye van arra, hogy hazánk látogatottabb. népszerűbb települései közé tartozzék a jövőben. Amiért magunk is őszintén szurkolunk! Gyóni Gyula Mi lesz veled :*~r ■' -f,- ' *' " Ä ■ 'VV*' * -**" 9». r*- ' W -íf:t < *+■ , 'JkMjX „Szentmar i”? i
