Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-05 / 285. szám
IRODALOM ÉS MŰVÉSZET NÉPÚJSÁG, 1981. december 5, szombat Mai kulturális njellékletünk képei egyetlen műalkotás részletei: a Hevesről elszármazott Kő Pál, több mint húsz négyzetméteres festett fafaragása a most megnyílt budapesti Fórum szálló bécsi kávéházában tekinthető meg. (Fotó: Kőhidi Imre) A 80 éves varázsló — Walt Disney Évekig, évtizedekig 6 volt a mérce. A tökéletességet hagyta maga után, a tökéletességet, amit — minden kísérletek dacára — folytatni képtelenség. Előtte sokféleképpen lehetett mozgást lehelni a rajzba — utána hosszú-hosszú ideig egyenesen képtelenség volt. Furcsa módon a szakma és a közönség egyszerre — és ami ritkaság — ugyanazért szerette: bájos figuráiért, humoráért, gyermeki, tehát őszinte fantáziájáért. Ma bizonyos körökben divatos lenézni, de ez talán éppen annak tulajdonítható, hogy munkásságát megkerülni képtelenség, minden filmje kihívás. A rajzfilmművészet nagymestere varázsos iskolát teremtett, de csak egyetlen igazi tanítványa volt: saját maga. Walt Disney — mert róla van szó — hatalmas és egységes munkássága naggyá tett egy addig nem eléggé, vagy éppen nem elismert kifejezési formát, sőt a gyermekszórakoztatás édes nyűgéből mindenki közkincsévé tette. A Felix-filmek, de még a Popeye-széria is csak fergeteges neveltetések, pergő gagek, ősi sablonok új technikával megfogalmazott csillámai — Disney viszont filozófiával már új dimenziókat és igazságokat ad közre, és persze ehhez illő új nyelven. Bár akadtak tudós kételkedők, mint 1933-ban a Jahrbuch des Deutschen Aireheologisoher Institut egyik írója, aki Mickey egér származását egyenesen a fáraók koráig vezette vissza ... Amikor 1927-ben először megjelent a nyilvánosság előtt ez a temperamentumos figura, a publikum a boldog históriákat élvezte, és valószínűleg egyetlen percre sem jutott eszébe elemezgetni Mickey-t. Dehogyis sejtette benne önmagát, a válságból a vágyak mezejére menekülő kisember nekirugaszkodását. Mickey — ma talán már jobban tudjuk — voltaképpen irrealitásában is egyfajta eszménykép, ami, vagy illendőbben, aki, aztán hosszú évtizedekre biztosítja a maga rendíthetetlen pozícióját, maga után utasítva a népszerűségi listákon politikusokat, filmsztárokat, eleven embereket. Nem félünk a farkastól! «— énekelte Mickey közeli rokonsága, a három kismalac és ez a buta sláger mégis egy egész nemzedék ars-poeticája lett, egy nemzedéké, amely éppen ezzel .indult 'új utakra, lábolt ki az anyagi, erkölcsi csődből. Persze Disney sohasem volt forradalmár, Donald, Mickey, Pluto, Bambi, és többi hőse nem is vágynak ilyesmire. Nekik nincs más feladatuk, mint újszerűén megmutatni az amerikai kispolgárt, aki számára Disney pályafutása éppen egy nagyon is általános amerikai legenda megeleve- nedése. A self made man — aki újságárusból küzdötte fel magát nemcsak világhírességgé, de milliomossá, valóságos filmmágnássá. Hol van már az az idő, amikor az egerektől hemzsegő garázsban nekilátott a munkának! Saját stúdióban forgatott — méghozzá ipari szinten. Ezrek lesték óhaját, és öltöztetik képpé, filmmé rajzait, karcait, és ismétlik egyre ötlettelenebbül kifogyhatatlannak tűnő ötleteit. Disney sem tudta túlélni önmagát, a maga teremtette hatalmas birodalom felfalta; s ami már főleg színészekkel forgatott ifjúsági filmekben jelentkezett a Walt Disney megjelölés alatt — bizony az anyagiakon kívül más szálakkal nemigen kapcsolódott az alkotó művész világához. Inkább egy szemfüles tőkés vállalkozása volt, aki éles szemmel fedezte fel, milyen szüksége is van a legifjabb korosztálynak speciális filmekre, s tüstént megteremtette a családi mozit, ahol papa, mama és gyerek egyenrangú nézővé válhat. Ami leginkább élő belőle, az a pályakezdés pompás ritmusú, sodró humorú, kitűnő zenéjű rövidfilmjeinek sorozata, és persze a Hófehérke, Pinocchio, A száz. egy kiskutya, vagy A dzsungel könyve .. A vasfegyelmet tartó üzletember (stúdióit Donald-Dachau néven emlegették) ma műveiben olykor könnyes, érzelgős szépléleknek tűnik. Minden, esetre jó tudni, hogy miután néhány nemzedék nélküle nőtt fel, most ismét ellátogat közénk — ha nem is mostani 80. születésnapjára, de a következő esztendőre újra a mozikba kerül az 1938-ban forgatott Hófehérke, a világ legelső játékfilm hosszúságú rajzfilmje, sőt még egy összeállítást is kapunk rajzfilmjeiből. Nemlaha György T ermészetesen ő maga sem hitte el. Az ember csak addig hisz a csodákban, amíg meg nem történnek. Az öngyilkosság szakadékának a peremén tántorgott: miben hitt volna? Egyáltalán: miben hihet az, aki éppen a hit hiánya miatt jut kétségbeejtő helyzetbe? De most valaki leemelte róla a rákövesedett albérleti lyuk tetejét, s akarata ellenére csodát tett vele... Furcsa: az öreg létezésére halála után döbbent rá. A papír azonban valóságos volt, aminthogy a lakás is az. „Más hozzátartozóm nem lévén, megboldogult keresztlányom fiára hagyom a lakást.” Egy mondat — és kacagva bámul a szakadékba. Az öreg úgy tűnt el az emlékezetében, ahogyan egy lábtörés — a céltalan dolgok ellen védekezik az agy. Most mégis meglepő élességgel rajzolódik eléje a szürke bozont- tal keretezett akc — még egy mosolyt is rá tud képzelni. Ha van isten, biztosan ilyen, gondolta az értesítést csókolgatva. A kárhányszor végiggondolta az életét — márpedig meg- tette sokszor —, arra a következtetésre jutott, hogy az elbérltetek juttatták ilyen mélyre; ahol már csak a csoda segít. S ím, lön csoda. Megint látta az arcot. Köszönöm, motyogta. A fizetése felét áldozta a koszos lyukra, ahol1 ráadásul még nyugta sem volt: átkutatták a holmiját, figyelték, mikor jár haza, zártak előle mindent — ha egy barátjával akart 'beszélgetni, külön engedélyt kellett kérnie, hogy felvihesse. Ital nincs! — hangzott ilyenkor a válasz: de miből is ihatott volna? Aztán idegei feladták, nekiugrott egyik főbérlőjének. — Fontos telefont várok — mondta. — A kórházból hív édesanyám, kell-e műteni. Jó, természetes, — bólintott megértőén a másik, aztán felemelte a kagylót. Másfél órán át beszélt. Amikor befejezte, rámosolygott: — tessék —, s akkor ugrott neki. A zártosztály, ahova beszállították, szinte üdülést jelentett számára. Persze, ha tudta volna... ... ha tudta volna, hogy a klinikát megjárt ember rosz- szabb, mint a börtönből szabadult! Csak a halott indián jó indián... Nem ütközött ugyan sehoj akadályba — de hogyan is ütközhetett volna, amikor szánakozva kikerülték? Keze remegni kezdett, miagában beszélt — gyűlölete végül ag- ressszióba váltott, s megmart mindenkit. Egy hónapja már állása sem volt, amikor megkapta az értesítést. „Más hozzátartozóm nem lévén... ” Akkör már régóta csak feküdt, báDEÁK MÓR: A folyamat múlva a pókot, amelyik egyre közelebb ereszkedett az arcához.” ... megboldogult keresztlányom fiára hagyom a lakást.” persze, az örömhírt se volt kivel megosztani — a pók * kifejezetten nem örült, a főbérlő közönyös maradt. De a csoda megtörtént, ha rajta kívül nem is vette észre senki. A lakás szép volt — de ha nem lett volna, akkor is az lett volna —, az a néhány penészfolt a falon rózsára emlékeztette, az öreg toeivódott szag® meg arra, hogy végre üldögélhet óráikig majd a vécén, olvasgatva. A bútorok egyenesen gyönyörűek voltak — az albérleti szobák bútorai a vasúti kocsik célszerűségét Idézik: márpedig ezzel az első osztályú kocsival a végállomásig utazom! — gondolta. Végre, sóhajtott, amikor szétrakta a holmijait, és hanyatt dobta magát az ágyon. A feje fölött Jézus feszült az állandóság belenyugvásával — már mozdul a keze, hogy kidobja, de a csoda elfogadtatott. Jézus maradt, I assanként szín költözött az arcába — a lakásnak vol- *- tak ablakai is — és megbékélt az emberekkel. Űj munkahelyén jámbornak ismerték, s még barátai is akadtak, akik néha kölcsönkérték a kulcsot. Ilyenkor .félt egy kicsit: mi lesz, ha valamit összepiszkítanak, vagy odébbraknak — de az aggodalom csillapodott, ahogy hazaért. Egyedüli volt, hát gyakran feljártak hozzá' a barátok borozgatni — s mikor vett egy lemezjátszót, lányok is szállingóztak hozzá. Jutkát is egy ilyen összejövetelen ismerte meg — sokat ivott, hát meg merte szólítani. A töhbiek távozása után a lány maradt, s várakozó tekintete bátorrá tette. A lassú ritmusra előbb hajladozni kezdtek, aztán remegő ujjai becsúsztak a blúz alá. Előbb az egyik, aztán a másik mellbimbó bújt ki parányi kosarából — s hirtelen arra gondolt,
