Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-05 / 285. szám

>4" ^

n. pletyka mindig úgy hazudik, hogy igaza legyen. Hogy igazság magja legyen. A pletyka' sohasem híresztel hihetetlent, a pletyka (mind közönségesen rágalom, mert a jót — híresztelést nem érezzük pletyká-- nak), mint az esőcsepp, vagy mint a gyöngy a kagylóban valami „szilárd” igazságra formálódik. Hogy a hasonlat képzavar, de legalábbis sántít? Miért lenne az esőcsepp maga a tisztaság e szennyezett légkörű világunkban, és miért ne lehetne, minthogy lehet is, formátlan, fénytelen sőt gyöngytelén a gyöngy? Igaz, hogy gyöngy, de mégsem az. Mint a pletyka. Amely igaz, hogy igaz, de mégsem az.

Mert hazudni és pletykálni egyformán tudni kell. A híres nevezetes Rágaloméiig, Verdi Rigolettójában, az operai- és pletykaszeretőknek valóságos receptet, módszertant nyújt át. Mert a pletyka és hű társa a rágalom, olyannyira emberi, hogy méltó a megvetésre a gúnyra, a művészi elítélésre. Nos, igen, a pletykának megvan a maga harasztja, amely zörög, mégha nem is mindig a szél, de inkább- hogy a pletykáló fújja. A haraszt mindig igazi, sohasem ál! Casanováról soha senkinek nem jutott volna eszébe azt híres ztélhie, hogy homoszexuális. Montecuccoliról, hogy megveti a pénzt Madame Sevignéről, hogy analfabéta, Tarzaínról, azazhogy John Weissmüllerről, hogy víziszonyban szenved. Ám, hogy Casanova csókjai már pem a régi tüzesek, hogy Montecuccoli hamis pénzt veretett, hogy Sevigné asszony lopja a levélpapírt és, hogy Tarzaín állandó tüdőgyulladásban szenved a hideg víztől, azt sokan eltűnnék, mert ez valamiféle igazságra, pontosabban igaz tényre épülne.

Ha az alap szilárdnak és valódinak látszik, ki gyanítaná, hogy a felépítmény mint a papír, de arra is csak festve a valóság erezete.

Egyszóval a pletyka ellen védhetetlenek vagyunk. Különösen védhetetlenek akkor, ha a „mag” tekintetében érvet szolgáltatunk a pletykának. Igaz, az effajta „mag”-ot érlelni gyerekjáték, e „magnevelést” kikerülni az igazi férfimunka. A főnök kétszeri mosolya az adminisztráció csinos munkatársnőjére, s

nőnapi jutalom elmaradása ugyanennek az adminisztrációnak kevésbé csinos,' de annál korosabb másik nődolgozója számára, — és már kész is a pletyka. Viszonyuk vah. Mármint a főnöknek, aki férfi, a beosztottjával,' aki a csinos nő. Érdekes, hogy már hallottam ezt megfordítva is, hála a női egyenjogúságnak, amikor a nő vezetőt hozták, hogy finoman fejezzem ki magam, közelebbi nexusba a pletyka nászágyán a már egyébként korántsem ifjú férfi beosztottjával.

De nem ilyfajták manapság az igazi pletykák, amelyeket suttogva, névtelen levélben, telefonbetyárkodón, vagy pohár mellett lelkesülten terjesztenek, vélük és általuk rágalmaznak. Ezek csak amolyan földönjáró pletykák. Rágalmacskák. Mikroorganizmusai a hazugságnak. Bár már egyszerű náthában is haltak meg emberek. Az igazi pletykák azonban társadalmi méretűek. Talajuk a benfentesség,

— látszata; az elkötelezett aggódás az igazság diadaláért, — jelszava; megtrágyázva mindezt, hogy jól növekedjék a pletyka — valóban: ilyen virág is van, szegénykém — az elhihető hihetetlenségek granuláival. Iparágméretű pletykák ezek, kormányszintű, nemzetközi kapcsolat mértékűek, fel- és leváltásokról, kinevezésiekről, szerződésekről szólóak, amely utóbbiak természetesen titkosak és csakis az illető legbizalmasabb köreiből származó még bizalmasabb tájékoztatás tényei.

Vannak — természetesen

— alacsonyabb szintű, de még mindig társadalmi méretű, de legalábbis hatású pletykák, amelyeknek — nem győzöm hangsúlyozni — mindnek van igazság mag- vuk, azazhogy igaz mag- vuk.. Ha nem lenne, nem lenne az pletyka. Mindezékután és miatt egyfajta sajátos, de torzító tükör alakul ki sokak előtt társadalmunk valóságáról, eszméink tisztaságáról, az emberi és hazai becsületről, barátról és emberségről, múltról és jelenről, de még a jövőről is. A pletyka azért veszélyes, mert intim módon, embertől emberig, illetve emberről emberre, majd kisebb közösségekről a nagyobbakra terjed. A pletyka azért veszélyes, mert egyetlen gyógyszer lehetne ellene,

— az ember híréhségének gyengítése. Pedig ezt éppen- hogy erősíteni akarjuk, és jobban is, hitelesebben is szolgálni.,

Lehet, hogy ott hibáztunk

— jómagam is, újságíró létemre is? —, hogy tulságoséget nem mindig és nem jó formában elégítjük ki, hogy késünk az éhségérzet oltásával, hogy néha csak kis falatokat

adunk, amelyből legfeljebb a dolgok ízét érezheti ki bárki, de a laktató lényegét már annál kevésbé?

Ám az is lehet, hogy ez egyfajta önmarcangoló ön- igazságtallansága egy mindent, a szomszédasszony!

szintű és a politikai mértékű pletykát összemosó szemléletnek? Mondjuk: bennem!

Való igaz, verébre oktalanság ágyúval lőni, légyre, mégha oly pimasz is, akár légpuskával, sőt légypuská- val sem érdemes. A főnök beosztott közötti viszony pletyka problémáival inkább a kisebb közösség, meg egy- egy pszichológus foglalkozzék. A társadalmi méretűvel: a tájékoztatás. A jobb, a hitelesebb, a nyíltabb, a gyorsabb, a tájékoztatottat a tájékoztatóvá ! egyenrangúnak tekintő elve és gyakorlata a politikán. ; udván tudom, hogy min ; ég mindenkor lesznek, bármily erőfeszítések ellenéi>: is lesznek olyan álhírei a köz-, és nemzetközi életünknek, amelyeknek egyesek és - többesek jobban hitelt adnak, mint a hivatalos igaznak. Egyfelől benne van ez az emberi jellem nem éppen a szebbik jellegében, másrészt mindig voltak és lesznek, akiknek csak az a jói ami rossz. Mindig lesznek fecsegők, amíg lesznek hallgatóik, s mindig lesznek lelkes hallgatók, amíg lesznek fecsegőik.

Ezt kénytelen-kelletlen, ha tudomásul nem is kell venni, ha belenyugodni nem is szabad, de számolni vele a

politikának, a magánemibertovább kell tennünk, még jobban kell tennünk: erősítve a szocialista demokráciát még szorosabbra vonni a kapcsolatot a vezető és vezetett között a társadalom minden szintjén és minden gondjában. Hogy a torz tükör helyett mindig a valót mutatót tartsuk a társadalom, s benne mi magunk elé. Mert végső soron az egys rűen nem is igaz, hogy az .m berek összessége a torzító képben akar csak gyönyörködni.

De, hogy a plet ;k azért csak van igaz m ,.?

Tévedés ez így: ez a g ugyanis teljesen el torz . hamissá lényegül a pletyka szemet rontó opálos prizmáján.

Mert Casanova mégis csak a nőket szerette, Montecuc- colit mégsem pénzhamisítóként, és Madam Sevigné-t sem analfabétaként őrizte meg a történelem emlékezete. Nem mindig igaz az, ami igaznak látszik.

A pletyka is tévedhet!

san felkeltettük a híréhség és érzékenység készségét az emberekben? Vagy abban inkább, hogy a felkeltett éhnek egyaránt szükségeltetik. De amit meg kell tennünk,