Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-30 / 304. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. december 30., szerda 3. Egyenlő munkáért Nem segíteni kell a nőket Nőpolitika. Nálunk a nőket épp olyan jogok illetik meg, mint amilyen a férfiakat. Hogy a megállapítás magától értetődő, azt senki sem vitatja. De hogy a mindennapi gyakorlatban a tények még nem mindig igazolják a tételt az is bizonyítja, hogy elég sokat foglalkoznak a különböző fórumok a nőpolitika végrehajtásával. Például a gyöngyösi városi tanács is. A testület a legutóbbi ülésén meghallgatta azt a jelentést, amely erre vonatkozó határozatának megvalósításáról szólt. Az említett döntés úgy fogalmazott, hogy a nők gazdasági és szociális helyzetének további javításáért szükséges az előbbre lépés az egyenlő munkáért egyenlő bért elvének következetes érvényesítésében. Fokozni kell a nők szakmai és politikai felkészültségét, valamint az arra alkalmas nőket a különböző vezető posztokra is az eddigieknél jobban kell bevonni. Ha mindezt „fokozni kellett”, akkor a törekvés azt is jelezte, hogy bizonyos mértékű lemaradás tapasz, falható volt eddig a nőpolitika valóra váltásában. összesen huszonnégy gazdálkodó szervnél, üzemnél folytattak vizsgálódást. De körülnéztek az egészségügyi és a művelődési intézményeknél is. Mik voltak a tapasztalatok? Eéldául : az, hogy a férfiak és a nők bérében az addig meglevő különbségek az elmúlt két évben tovább mérséklődtek. A tizenkét ipari üzemben a foglalkoztatottak bére mintegy tizennégy százalékkal nőtt, a nőké viszont 21 százalékkal. A mezőgazdaságban az általános emelkedés nem érte a tíz százalékot, ugyanez a nőknél már majdnem huszonkilenc százalékra ugrott. Amiből megállapítható, hogy a tanácsi határozatot mindenütt komolyan vették. ; A még mindig megmaradt [árkülönbségek egyik oka •«z, hogy a nők között jóval kevesebb a szakképzett dolgozó, mint a férfiaknál. Ebből a tényből azonban az újabb feladat is következik. Következett is. Az eredmény pedig: az iparban is, a mezőgazdaságban is több mint két százalékkal javult az arány a szakképzettséget illetően. A kereskedelemben a különben is elég magas, majdnem hatvannyolc százalékos arány még kedvezőbb lett. Néhány példát. Az Egye. sült Izzó a villamosgép-sze- relő szakmában a betanított munkásoknak szervezett tanfolyamot. Ugyancsak szakmunkásképző tanfolyam kezdődött a félvezető gyártásban dolgozó nők részére. Az Izzóban a nők nagyobbik hányada tanul valamilyen tanfolyamon. A Mátra Ruhaipari Szövetkezetben tizenhárom felnőtt jutott szakmunkás bizonyítványhoz. A parketta- gyárban a gépi famegmunkálók köréből tizenöt nő vált szakképzetté. Ami a vezetői posztra való beállításukat illeti: nem sok történt. Valamicskét javult a helyzet, e korántsem olyan mértékben, ahogy arányuk azt megkövetelné. Az a tény viszont sokat mond, hogy a párt- a KISZ- és a szakszervezet keretében a választott testületek tagjai között arányos mértékben” találhatók a nők. Biztató jelenség, hogy a káderfejlesztési tervekben mindinkább ott szerepelnek a nők és ügyelnek arra is, hogy a „vezetői utánpótlásban” számításba vett nőket a megfelelő színvonalú továbbképzésbe bevonják. Az eddigiekből kitetszik tehát, hogy a gyöngyösi városi tanács egyetértőén fogadta a jelentés megállapításait, de határozatának végrehajtását nem tekinthette befejezettnek. Az derült ki most is, hogy a nőket nem segíteni kell, hanem meg kell teremteni a lehetőséget ahhoz, hogy jogaikkal élni tudjanak. Illetve: a nőknek maguknak is tenniük kell azért, hogy szakmai és politikai végzettségben pontosan ott legyenek, ahol a férfiak. Minden értük történő erőfeszítés csak velük együtt hozhat megfelelő eredményt. Az említett vizsgálódásnak ez is egyik fontos tanulsága. Régi gépek gyűjteménye Sok látogatója van Mezőkövesden a régi mezőgazdasági gépek kiállításának. Az utóbbi időben ismét gyarapodott a gépmatuzsálemeket bemutató múzeum. A működő lokomo- bilok főként az iskoláskorú gyermekek körében arattak nagy sikert (MTI fotó: Kozma István felvétele — KSj Évente öt százalékkal növekszik Mennyi gyógyszerre van szükségünk? A 16. helyen a világban A gyógyszervásárlás hazánkban évente kilenc százalékkal növekszik. Az Ipari Minisztérium számítása szerint egy lakos évi átlagos gyógyszerfogyasztását tekintve a negyedikek vagyunk az európai országok között. Egészségünk védelméhez, gyógykezelésünkhöz vajon kell-e ennyi gyógyszer? Mennyi szükséges? Amint aiz Egészségügyi Minisztériumton elmondták, ezt vizsgálja az ez év elején megalakított központi gyógyszer terápiás bizottság, a miniszter tanácsadó testületé. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet gyógyszerfelhasználást csoportjának közreműködésével elemzi. Értékeli a lakosság gyógyszerfogyasztását, s a hazai, valamint más országok hasonló adatait mérlegelve igyekszik megállapítani: a mi egészségi helyzetünk, a korszerű gyógyászat követelményei szerint > ezer lakosnak évente mennyi nyugtatára, vérnyomáscsökkentőre, antibiotikumra és másféle medicinára lehet szüksége. Ez az érték lesz a fogyasztás mércéje. Ennek ismeretében elbírálhatjuk: megfelelő mennyiségű, vagy a kelleténél több gyógyszert fogyasztunk-e. Jélenleg a fogyasztást az előző évi adatokhoz, illetve más ország hasonló adataihoz viszonyíthatjuk, de így ' nem tudjuk megállapítani: sok-e ez vagy kevés. Az optimális gyógyszerszükségletet ismerve az eddiginél pontosabb tervet készíthetünk: mennyi gyógyszert kell itthon gyártani és mennyit kell külföldről behozni. A bizottság intézkedéseket javasolt a minisztériumnak, illetve a gyógyszergyáraknak és értékesítő vállalatoknak. De már most — egy évi vizsgálataink eredményei alapján is — megállapította: a kelleténél több gyógyszert vásárolunk. Megyénk különbözik az egy lakosra jutó gyógyszerek mennyisége, mert — miként tapasztalták — mások a gyógyszerrendelési és fogyasztási szokások. A gyógyszergyáraknak is részük van abban, hogy .több gyógyszer fogy: technikai okok miatt némelyikből a korábbinál kétszer annyit csomagolnak egy-egy dobozba, üvegbe. Azokból a gyógyszerekből például, amelyekből az eddigi 10 tabletta helyett húszat tesznek egy-egy dobozba, 30 millió, vagyis 50 százalékkal több fogy évente. Feltételezhető, hogy nem fogyasztjuk el a megvásárolt összes gyógyszert. A tartalék zömét egy idő után kidobjuk, helyette frissel veszünk a házi patikába, s esetleg azoktól vonjuk el, akiknek sürgősen szükséges lenne. E tapasztalatokat figyelembe véve a minisztérium már a közeljövőben gondoskodik arról, hogy az orvosok csak indokoltan rendeljék a gyógyszereket, főleg a különféle mellékhatású antibiotikumokat. Gyógyszeriparunk egyébként jelenleg 150-szer annyi gyógyszert termel, mint amennyit 1950-ben gyártott. A termelés mennyisége tekintetében a 16. vagyunk a gyógyszertermelő országok között. Mindemellett számottevő az importunk is. A hazai gyógyszerigény több mint 21 százalékát a szocialista és a tőkés országokból szerezzük be, miközben persze nagy mennyiségű gyógyszert exportálunk is. A külföldre szállított gyógyszerek értéke tekintetében Magyar- ország 6—8. a világ országai között, megelőz olyan fejlett országokat, mint Svédország, Japán és Dánia. A VI. ötéves terv időszakában a gyógyszeripar elsőrendű célja: többféle új gyógyszer előállítása saját kutatások és licencvásárlások révén. A terv szerint 15 új magyar gyógyszerkészítmény kerül forgalomba. (MTI). Sikeresen búcsúzik az 1981-es év Növekedett a húsexport A változatlanul jó belföldi húsellátás biztosítása mellett az idén is — a tavalyihoz hasonlóan — tovább nőtt nem rubel elszámolású exportunk — összegezte a búcsúzó 1981-es esztendőt Vörös Imre, a TERIMPEX Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója az MTI munkatársának. A TERIMPEX rekordforgalmat bonyolított az idén az értékesebb darabolt sertéshúsból : négyezer tonnával többet értékesítettek, a tavalyinál átlagosan 20 százalékkal magasabb áron. Ez azért is lényeges, mert e magasabb egységnyi értéket képviselő áruknál nem sújtja a vállalatot a Közös Piac rendtartása. E terméknél új piacként lépett be az NSZK, igaz, magas minőségi igénnyel, de igen jó fizető vásárlóként. Az 1981-es esztendő eredményei közé tartozik, hogy 40 millió dolláros forgalommal stabilizálódott a nyúl- piac, s az idén először nem volt értékesítési gond a téliszaláminál sem. Ez utóbbi elősorban annak, köszönhető, hogy az ipar gyorsan kielégítette az NSZK új élelmiszerhigiéniai követelményeit, így a tavalyinál tíz százalékkal több árut adtak el. (MTIj arcok az gQ es KÓRTEREMBŐL Orvosaim rámijesztettek, méghozzá olyan hatásosan, hogy kezes „bárányként” utaztam a kitűnően felszerelt, a kiváló szakembereket foglalkoztató fővárosi kórházba. A tömény riadtság szinte letaglózott, olyannyira, hogy a kétkedés periszkópját behúzva hajóztam abba a környezetbe, amelyet soha nem tudtam elviselni még látogatóként sem. Szabadságom zászlaját levontam, megadással kötöttem ki a szigorú előírások birodalmában. o Az ilyenkor szokásos vizs^ gálatok után — cseppet se nyugtattak meg — beléptem az 50-es kórterembe. Idegen arcok taszítottak, meglehetősen bizalmatlanul mértem fel a terepet, a kutató tekinteteket. A vacsora elmaradt, korán villanyt oltottak, így moró- zusan, két Tardyllal mentettem át magam másnapra. Reggel panaszáradatra riadtam fel. i— Egy percet sem aludtam. Ügy horkolt, hogy a folyosó csendjét is felverte. 1— Le sem hunytam a szememet. — Altatót kérek doktornő, ez elviselhetetlen. A tehetetlen düh vissza- csapásra ajzott, de a békítő szó lecsillapított. — Több türelmet egymás iránt... Szinte simogattak a szavak. «Ügy éreztem, mintha a reménytelenség égboltján •felvillant volna az első fénysugár. Ezt a hangulatot persze felváltotta a tömény bizalmatlanság. Indulatosan füstölögtem. „Ez aztán a jó társaság, önző banda. Semmi közöm hozzájuk. Ha én elviselem az állandó köhécselést, az orrfacsaró szagokat, ti meg fogadjátok fizetségként az éjszakai csatazajt.” Némaságuk hasonló, metszőén hűvös, sőt ellenséges érzéseket sejtetett. Ezeket csak fokozhatta a kulturális ínség miatti nyűglődésem. Se rádió, se tévé, se társalgó, se könyvtár nem volt az intézményben. o Üj embert hoztak. Légzési zavarok kínozták a nyugdíjas angyalföldi rakodó- munkást, s a szíve is rendetlenkedett. Humora azonban nem hogyta cserben. Az orvosnő feltette az ilyenkor kötelező kérdéseket. — A szeszes ital? ■— Keveset fogyasztottam mindig — szerénykedett. Folytatódott a tudakozódás. — Mégis, mennyit? — Hát naponta tíz-tize tikét felest pálinkából, öt-hat konyakot, kávét, aztán sört meg bort Erre egyszerre .nevetett fel a szoba, s úgy sejlett, mintha a pillanatnyi azonos hangulatú hullámhossz jócskán csökkenthétté volna a köztünk feszülő több fényévnyi távolságot. J.-nek ágybafekvést parancsoltak, de rá se bederített a kemény rendelkezésre. Az agyvérzéses, majdnem magatehetetlen H. bácsi — így nevezték a meghökkentően fiatal nővérek, pedig alig múlt 59 esztendős — már megint „kioperálta” a katétert és segítségért düny- nyögött. ö rögvest oda ment, aztán felém kacsázott meglobogtatva a béke olajágát. — Éjjel én is zenélek, legalább már ketten leszünk — biztatott. * V. úr a humorból kifogyhatatlan viccgyáros vette a lapot. — Vagyunk azért többen is, kiteszünk egy fúvósötöst. 0 Fokozatosan oszlott a feszültség. Nevetésfakasztó történeteket mesélt, hamisítatlan eredetiséggel. Nemcsak szalonképes, hanem vaskos tréfákat is. Észre se vettük, hogy az érdeklődés sátra alatt találtunk egymásra. Aztán pedikűrös tapasztalataiból idézett. Arról beszélt, hogy rendszeresen járt Hatvány Lajos, Heltai Jenő, Ferenczy Béni lakására. 'Beszállingóztak az ápolónők is, s a borsos sztorikat hasonlókai fűszerezték. Gyula „nővér” — olykor katasztrofálisan magasra szökő vérnyomásának okát kutatták egyelőre nem sok eredménnyel — a törődésből mutatott példát. Hőmérőt hordott, kacsákat vitt ki, s etette a nehezen mozgókat. Lassan úgy számítottak a vasúti technikusra, mintha betegellátás lenne a hivatása. o iZárkózottságom felengedett akárcsak a többiek tartózkodása. Most már együtt „léptünk akcióba”. Az „öreg” Lajost beszélni tanítottuk, s a gyakorlás közben hasznos tanácsokkal •láttuk el Teljes összhangban hábo- rogtunik: i— Ne hagyják magára, vigyék sétálni. Egy frontvonal mögé kerültünk, s már közéleti témák is terítékre kerültek. Aztán kezdődött a nevelés. F. mindig a feleségére panaszkodott: i— Nem jól bánik velem. Főzni sem hajlandó, külön szobákba költöztünk, csak levelezés útján tartjuk a kapcsolatot. Megsajnáltuk, de egy látogatás során kiderült, hogy egészen más a helyzet. A teremtés idős koronája folyton szekálta, sértegette, — méghozzá mindannyiunk előtt — az asszonyt, akinek akaratlanul is könny szökött a szemébe. Zavartan köszönt és szinte futott, menekült a teremből. ,Jött aztán a letolás: i— Hát idefigyeljen maga vén ordas, nem szégyelli ezt? Hogy lehet így bánni valakivel? — Ilyen akadékoskodó, kötekedő mókust még nem láttunk. A tüdőgyulladásos mérgelődve pislogott, de legközelebb már udvariasan feladta a nő kabátját. Legyűrtük morózusságát, mert elhallgatott. Fekélye- sedő betegségére viszont felhívtuk az osztályorvos és a professzor figyelmét. Hálás volt érte, s azt is tűrte, hogy rendszeresen „kiüldözzük” a fürdőszobába. Szenvedtem a koplalástól, szinte szikrázott a szemem az éhségtől. Nyűglődtem, há_ borogtam, de a napi 600 kalóriát nem léphettem át. Korábbi étkezési szokásaimhoz képest ez egy falatnyi adagnak tűnt. Figyelmességből jeleskedtek, sült hússal, almával kínáltak. Ez legalább olyan jólesett, mintha elfogyaszthattam volna. V. úr különösképp biztatott: — Látja én nem tartom szigorúan a diétát, mégis megdicsértek vizitkor, hogy milyen lelkiismeretesen ragaszkodom az előírásokhoz. Hát ez így volt, mindannyian hallottuk, dehát az orvosok is sorstársak, emberek, akik szintén tévedhetnek. o Végre eljött a szabadulás annyira várt napja. •Azt hittem, olyan lendülettel távozom, ahogy valaha Zrínyi rohant ki Szigetvárból. Búcsúztam, s közben belémhasított a tudat, hogy minden válás melankóliával jár. Valamit náluk hagytam magamból. Kevesebb lettem, s mégis több, mert egyéniségük értékeit emlékként őrzöm, hiszen az 50-es szobában együtt gyakoroltuk a járást, az emberséghez vezető lépcsőfokokon ... Pécsi István
