Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-30 / 304. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. december 30., sierda F_| ___ A.A- I A A' I • F elnőttoktatásunk gondjai, lehetőségei Beszélgetés dr. Komoróczki Sándornéval, a Művelődési Minisztérium közoktatási főosztályának vezetőjével Magán, és közérdek egyszerre: a minél magasabb mű. veltség megszerzése. Magánérdek, hiszen mindenkinek — ha nem is mindig forintban mérhető — haszna van abból, ha többet tud, műveltebb lesz, kulturáltabban él- S közér. dek is, mert a technika és a tudomány fejlődésével egyre nagyobb szükség van — és méginkább lesz — a „kiművelt emberfők” sokaságára a munkapadok mellett, a népgazda. Ságnak minden területén. Ugyanakkor még mindig jelen, tűs azoknak a száma, akik nem rendelkeznek általános is. kólái végzettséggel. Hogyan tovább? Erről kérdeztük dr. Komoróczki Sándornét, a Művelődési Minisztérium közok. tatási főosztályának vezetőjét: — Amikor a felnőttoktatás gondjairól, eredményedről beszélünk, feltétlenül szólni kell a középfokú, illetve a dolgozók általános iskoláiról. Ez utóbbi jelentősége azért nagy, mert hozzájárul népünk alapiskolázottságának emeléséhez, a tankötelezettség teljesítéséhez. Hangsúlyozni kívánom, alapvető célunk, hogy a tanulók a nappali iskolákban fejezzék be az általános iskolát, de akiknél ezt nem tudjuk elérni — családi vagy egyéb okok miatt —, azok iskoláztatását is lehetővé kell tennünk. Habár ezeknek a tanulóknak a száma tanévenként csökken — ugyanis a gyógypedagógiai iskolákban, valamint a felnőtt- oktatásban végzőkkel együtt a tankötelezettség teljesítése mintegy 95 százalék, mégis 8—10 ezerre tehető azoknak a száma, akik általános iskolai végzettség nélkül lesznek munkavállalók. Ezért számolnunk kell azzal, hogy továbbra is lesznek olyanok, akik az általános iskola megfelelő osztályát már a dolgozók általános iskoláiban végzik el. Az elmúlt évtizedekben több mint másfél millióan tanultak az iskolarendszerű felnőttoktatásban. Mégsem vagyunk elégedettek az utóbbi évek eredményeivel. Ugyanis az oktatáspolitikai határozat, illetve a közművelődési törvény megjelenését követő két-‘három évben az általános iskolai felnőttoktatás felfelé ívelt, azonban az utóbbi években a lendület alábbhagyott. — Mi ennek az oka? — A felnőttoktatásban mindig tükröződik a gazdasági -politikái helyzet. A gyárak, vállalatok sok kötöttségük, kötelezettségük mellett ma sajnos kevésbé törődnek dolgozóik általános iskolai továbbtanulásával, mint néhány évvel korábban. Pillanatnyi érdekeiket nézik, vagyis azt, hogy segédmunkásokra van szükségük, s az sem baj, ha azok iskolázatlanok. Holott ez a szemlélet társadölompolitd- kaá, oktatáspolitikai céljainkkal nem egyezik meg. Számos helyen elvetették a hagyományos, 320 órás formát, később a 160 órás tanfolyamot is. Nehézségeket okoz, hogy sokkal többen akarnak a rövidebb ideig tartó formákban tanulni, mint amennyiben meg tudnak küzdeni az ebből adódó nehézségekkel. Egyes pedagógusok — talán éppen az említettek miatt — csökkentették a követelményeket, s ezért a színvonal is erősen visszaesett. A liberális vizsgáztatás, illetve az ezt eredményező szemlélet azért is káros, ment az általános iskolákból kikerülő dolgozók hlapműveltségi szintje alacsony, s ha ezt a dolgozók általános iskolája nem emeli megfelelően, gátolja a szakmai képzést, a társadalmi mobilitást. — Melyik a legnépszerűbb az említett középiskolai fór. mák közül? — Ma már azt mondhatjuk. hogy a szakmunkások szakközépiskolája. Ez hároméves. kizárólag vizsgázott szakmunkások végezhetik és csak közismereti anyagot ad. Már a múlt évben 140 ezer 500 elsőéves tanult ebben a formában, míg gimnáziumban 11 ezer. Különböző emberek iratkoznak be ide. Olyanok, akiktől munkahelyükön megkövetelik az érettségit, illetve csak érettségivel léphetnek magasabb munkakörbe. Mások azért akarják megszerezni az érettségi bizonyítványt, mert baráti körükben többnek megvan, vagy már gyermekeik. családtagjaik érettségizettek, s ők sem akarnak lemaradni. Mindenképpen alapkövetelmény, hogy ne csak a bizonyítványt szerezzék meg. hanem a megfelelő tudást is. — Hogyan alakul, illetve mennyiben változik a felnőttek szakközépiskolai kép. zése? — Alkalmazkodik ahhoz, hogy az. ipari és mezőgazda- sági szakmákban a nappali tagozaton szakmunkás-képzettséget adnak a szakközép- iskolák, s az első ilyen osztály az idén végez. Ennek megfelelően a felnőttoktatásban marad egyrészt a gimnázium. másrészt a közgazdasági szakközépiskola — ez ma a legnépszerűbb — továbbá a kereskedelmi, vendéglátó. szolgálta tó és hasonló szakmákat okta tó szak - középiskolák, — Minden iskolatípusban állandóan visszatérő gond a tankönyvhiány. Hasonló a helyzet a felnőttoktatásban is? — Ez év szeptemberében jelenték meg a szakmunkások szakközépiskoláinak első önálló reform-tankönyvei. Mivel a felnőttoktatás többségében levelező tagozaton folyik, különösen nagy jelentőségük van a tankönyveknek, mégpedig az olyanoknak, amelyek kifejezetten felnőttek számára íródtak. A felnőtt tanulóknak többet kell a könyvből tanulniuk, mint a gyerekeknek, hiszen kevesebb időt töltenek az iskolában, tanári irányítás alatt — még a felemelt óraszám, a heti kétszeri foglalkozás mellett is. Kiemelt szerepet kap a felnőttoktatásban az anyaoyelv és a matematika. Az elsőt a gimnáziumban és a szakközép- iskolában ugyanabból a tankönyvből tanulják, a matematikai ismereteket viszont más-más tankönyvből, az iskolatípusnak megfelelően. Azonosak a történelemkönyvek is. — A felnőttoktatásra még hosszú ideig szükség lesz — mondotta befejezésül dr Komoróczki Sándomé főosztályvezető. — Azt szeretnénk, hogy a jövőben ez az iskolatípus tovább erősödjék, színvonala emelkedjék. Nem csak bizonyítványt akarunk adni sokezer olyan ember kezébe, aki korábban valamilyen okból nem folytatta tanulmányait, hanem szeretnénk elérni, hogy mindinkább csökkenjen a műveltségbeli különbség a nappalin és a felnőttoktatásban végzettek között. (V. E.) Aki mindent taníthatott Klári néni nyugdíjba ment Beszélgetésünk nehezen indult. Ügy éreztem magam, mint Karinthy bukott diák-, ja, aki egyre csak azt hajtogatja: Tanár úr kérem, én készültem. Ültünk egymással szemben a könyvespolcok közötti asztalok egyikénél és sokáig hallgattunk. Kollégái tapintatosan magunkra hagytak bennünket, de a másik szobáiból átszűrődő sustorgásból is érződött a feszültség. Aztán váratlanul, amikor már-már majdhogynem „visszavonultam”, nagyot nyelt, letörölte addig sem titkolt könnyeit, s halkan, alig hallhatóan elkezdte: — Nem szerettem soha a színpadot. Érzéseimet mindig magamnak próbáltam megtartani, még ha nem is mindig sikerült. Mit mondhatnék majd arra a kérdésére, hogy most az utolsó héten hogyan érzem magam? Úgy, mint 36 évvel ezelőtt, amikor mér csak égy-két nap volt hátra a képzőből. Valaminek akkor is vége volt, most is. Hát nem furcsa? Olyan vagyok, mint egy ballagás előtt álló diák. Kétszer, 1965-ben és 74- ben a Szocialista kultúráért, 1976-ban Heves megye Művelődéséért kitüntetést kapta, 1981-ben Kiváló Népművelő. Nagyra értékelte viszont azt a kitüntetést is, amit a fiatalon elhunyt volt megyei úttörőelnöktől, Nagy Györgytől, egykori olvasójától vehetett át, ami szerint Halmai Béláné, Klári néni Kiváló úttörővezető. — Szerencsés vagyok, azt csináltam, amit szerettem. Ma már csak jót nevetek azon, ha visszagondolok, mennyire izgultam: forintban kapom-e az első fizetésemet. Anyáimék ugyanis még krumplit meg vöröshagymát fizették a taníttatásomért. Én .viszont 1946-ban az Egercsehi Általános Iskolában az első hónap után 92 forintot vehettem fel. Nagyon nagy dolog volt. Azok az évek, amit Csehiben töltöttem, ma is élénken élnek bennem. Hajdani tanítványom, Kormos József lett ott később az igazgató. Ez idő tájt én már a gyermek- könyvtárban dolgoztam. Felkeresett, s így szólt hozzám: Tanító néni! Akkor, azt mondtam, hogy csak tanítani érdemes. Nagyon szép hét év volt. Talán furcsa amit most mondok, de sajnálom a mai fiatalokat. Azért, mert mindenük megvan. Mi voltunk talán Gárdonyi utolsó lámpásai. Kultúrházat építettünk, vöröskeresztes csomagot osztottunk, meg a jó ég tudja, hogy mi egyébbel foglalkoztunk. Volt időnk mindenre, ami a legfontosabb egymásra... Aztán férjhez mentem, Egerbe kerültem. A Járási Hivatalban dolgoztam. 1958- ban vált külön a felnőtt könyvtártól a gyerek részleg. Nem volt módszer, én újra gyerekek között lehettem, ami sokat jelentett, ráadásul hagytak dolgozni. 1960-ban bevezették a szabadpolcot. Ez volt a csuda. Ettől kezdve az állaim komolyan vette, hogy a gyerekeknek könyv kell. Akkor a Megyei Művelődési Központban kaptunk helyet, A 8 ezer kötetre azt mondtuk, hogy itt a Kánaán: Volt egy gyönyörű cserép- kályhánk, rajta körben ülőkével. 1960-ban eseménynaplót készítettünk. Ezt követte a többi, összesen három ... Bennük az egész életem. Nézze csak ezt a kisfiút itt kezében valami filmmel, ma mór jogász. Itt van Kami- neczkyné, akinek ma már két kislánya is ide jár hozzánk a könyvtárba. Ennek a kislánynak a révén mindig protekcióm van az SZTK- ban. Ott assszisztensnő. Van olyan „fiam”, aki az idén meghívott a katonai esküjére. Gömöri Rita pedig — az a kék nyakkendős kislány — az esküvőjére. — Amikor elkerültem Csehiből, nagyon fájt, hogy nem kaptam katedrát. Ma már örülök neki.. így mindent taníthattam. Évente 1300 gyerekem volt. KözüLük nagyon sokkal ma is szoros a kapcsolat. Bejönnek, beszélgetünk, felidézzük, amikor ötöst kaptak a könyvtáriban gyűjtött anyagért, vagy amikor eredményt értek el a kulturális szemlén. Ez többet jelent mindig, mint a parlamenti kitüntetés. Nézzük tovább a beragasztott fényképeket, s ő emlékezik. Arra, hogy akkor jutalom. volt egy-egy filmvetítés. Hogy az első vetélkedő fődíja egy saját készítésű, elhasználódott diafilmbőí „elővarázsolt” könyvjelző volt. író-olvasó találkozó, újságcikkek a gyermekek által nagy gonddiai elkészített bejegyzések. Névsorolvasás: Tóka Ági, Somody Zsuzsi és a húga Jutka, Ti- haméri Imre vagy az a Vd- nyi Tibi, aki ma Szombathelyen vegyész, de ha hazajön, mindig felkeresi egykori tanítóját. Volt itt cirkusz, pantomim, az első gyermek- könyvhét országos megnyitója, vetélkedő, játék, közben komoly munka. 1972-től a Hámán Kató Megyei Üttörő- ház megnyitásától, hozzájuk, a legméltóbb helyre került a Megyei Gyermekkönyvtár. Ide szólt a meghívó is, amit a munkatársak küldtek el a régi, kedves olvasóknak, Klári néni búcsúztatására. Megtelt az előcsarnok. Ott volt minden korosztály: a szoknyáját gyűrögető óvodás, a zavarában hadaró iskolás, a ma már előadóművész egykori tanítvány, barátok, mumkatársak. Eljött a fél osztály Egercsehiből is, mégpedig az az évfolyam, akiket legelőször tanított. Elhozták a virágot, de ami többet jelentett, az akkori hangulatot is; elmesélték eddig szent eskü alatt őrzött titkaikat, a csínytevéseket. ö már nem haragudott, nem ráncolta a homlokát, csak csendben ült, egyedül az első sorban, könnyei meg- meg eredtek újból, s csak nézett maga elé. „Nézed a múltból, mélyből felmerült embereket: — hát mégis sikerült levenni szívükről az öklüket, dobni nekik szinte mentőövet, fölhozni őket lélegzetnyire az idő -széljárta felszíneire, ha pillanatra, ha annyira csak, míg hunyorogva erős még a Nap! — a mélyből bukó megtörli szemét, fellélegezve: — Igaz ez szép!" b Kis Szabó Ervin a II. rész Arra gondolt, nem bánja a vonatot; ha ezek hárman leszállnak, ő sem megy ki a pályaudvarra. Meg kell ismerkedniük. Szentül hitte, hogy a nő is így akarja. Már csak a kellő alkalomra van szükség. Tímár féltékenyen leste a szürke öltönyös kis alakot, talán csak nem szerelmes ebbe a fiatal teremtésbe? Vajon a felesége tisztában van-e a viszonyukkal, és csak színleli, hogy nem sejt semmit, vagy be tudják csapni? De kell-e ennek a nőnek ez az öregedő ember? Minden megállóban résen volt. hogy leszállhasson velük, de amazok nem is figyelték az állomásokat. Tímár egy ízben kísértést érzett, hogy érintéssel vagy simogatással a nő tudomására hozza, mennyire kívánja, de különös, sejtelmes kapcsolatuk így most olyan harmonikus volt, hogy azon minden mozdulat csak ronthatott volna. Ilyen buja vágyódás talán csak kamasz- korában fogta el. amikor sóvárogva megkívánta a szerelmet. Bizonyára az volt mindebben a legizgatóbb, amit a kölyök is tudhatott annak idején, hogy nemigen történhet semmi. Alig lehet rá esélye, hogy a lányt elszakítsa a társaságtól, és valahol kettesben lehessenek. Képtelenség, hogy ilyen rövid időn belül ez megtörténhessék. Másra pedig nincs idő. sem szükség: hosszadalmas ismerkedésre, együtt, létekre, újbóli találkákra,levelezésekre, szeretgetésre, gondokra — hónapokig vagy évekig. Felneszeit; a busz lassított, és ők hárman felálltak. Kétségbeesve tekintett ki az ablakon, vajon most velük tartson-e? A busz azonban már a város pályaudvara elé kanyarodott. Követni őket most nem ugyanolyan volt, mint lett volna néhány megállóval előbb. Az azonos úti cél sem. legesítette a cselekvés jellegét. Űjra szemerkélt az eső; s bár a kocsi ajtajában ismét közel kerültek egymáshoz, s a lány egy kicsit neki is dőlt a férfi mellének, sőt, a hajával Tímár arcába csapta az édeskés parfüm illatát, mégis: a pályaudvari téren pillanatok alatt elszakadtak egymástól. Az eső miatt a házaspár biztatására futásnak eredt, Tímár hiába leste féltékenyen, hogy bevárja őt; nem így történt. Beszaladtak a váróterembe. Nem loholhatott utánuk. Csak sietett, de mire fedél alá ért, már nem találta őket. Tömeg volt az állomáson. Bömbölt a megafon; ázott emberek, madzaggal átkötött kufferjaikfcal, amikben az egész heti tisizta fehérneműt cipelték magukkal a munkásszállásokra, a hétvégi zsíros étkektől meg a pim- pós boroktól kótyagosan szorongtak a peron ajtajában. Tímár áz állomás órájára nézett — negyed óra múlva indul a vonata. Átvágott a tömegen a restibe, aztán végigkutatta, a várótermeket. Nem találta őket. De, ha megtalálja is a lányt? Mi történhet? Mégis az utolsó percekig kereste, egyre keserűbben, egyre kedvetlenebből. Már a szerelvény mellett járt, a kocsik számozását böngészte, amikor meglátta őket. A szomszédos sínpáron veszteglő ellen vonat mellett álltak, a házaspár búcsúztatta a lányt. Mire Tímár elfoglalta a helyét a vagonban, a nő is ott állta maga fülkéjében az ablaknál. Kísérői éppen sietősen távoztak, mintha egyszer csak eszükbe jutott volna, hogy sürgős dolguk akadt. Tímár átpillantott a nőhöz, nem húzta le az ablakot, csak a maszatos üvegen keresztül nézték egymást. Kitartóan álltak az ablakoknál; a helyzet már kissé feszélyezett volt. s a vonatok még mindig nem indultak. Emberek nyüzsögtek odalenn a peronon, a kocsikban csap. dosták az ajtókat, vasutasok füttyögtek, a büfés kávét kínált, újságos rikoltotta a szenzációs címeket. Egyikük sem mozdult el a helyéről. Tímár állta a lány árnyékos.- sötét szemé, nek a tekintetét. De az a boldog érzés, amit a nő hajának érintésére a buszban érzett, már semmivé fősz. lőtt. Szeretett volna felfedezni maigában valami izgalmat, sóvárgást, de csak szomorúság szállta meg, s nem bánta volna, ha van bátorsága elfordulni az ablaktól. Nem lehetett érezni a vonat indulását. Tímár hamar- -jában azt sem tudta, hogy az ő szerelvényük indult-e el, vagy a másiké? Távolodtak. Fellélegzett, amikor a nő eltűnt. Véget ért az ostoba semmittevés. Megkönnyebbülten ült a helyére, de nemsokára azon kapta magát, hogy felidézi a nő arcát. A szemét. A szája szegletében azokat a keserű-bájos vonásokat. A pillanatot, amikor. .. Amikor? Véletlen is lehetett. Talán semmit sem tudott arról a lány, hogy a haja Tímár kezét éri. És csak óva Hanságból dőlt a mellének. Csak kíváncsiságból viszonozta a tekintetét. De ha nem? Később, mint egy jóvátehetetlen vétségre, riadalom, mai gondolt rá, hogy még csak egy halvány mosollyal nem biztatta. Égy intéssel sem bátorította. Ügy bánt vele, mint egy idegennel. Pedig érezték egymást. Soha nem látom többé, gondolta kétségbeesve.
