Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-20 / 298. szám
2. NÉPÚJSÁG, 1981. december 20., vasárnap Külpolitikai összefoglalónk Wojciech’ Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, miniszterelnök és nemzetvédelmi miniszter rádió- és televíziós beszédben jelentette be a szükségállapot kihirdetését Lengyelországban Kitüntetési ünnepség Mnszkvában A HÉT 3 KÉRDÉSE Hogyan fogalmazható meg a Magyar Népköztársaság külpolitikája? Az országgyűlés ülésszakának külpolitikai vitája jó alkalmat adott arra, hogy ország-világ előtt nyilvánvalóvá váljék a Magyar Népköztársaság külpolitikája. Púja Frigyes külügyminiszter expozéja és az azt követő vita bizonyította, hogy külpolitikai vonalunk változatlan: az enyhülés, eddig elért eredményeit igyekszik megőrizni még akkor is, har egyébként a világban feszültségek vannak. Miközben Magyarország a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal mind a kétoldalú baráti kapcsolatait, mind pedig a Varsói Szerződés tagjaként és a KGST keretében a több oldalú együttműködést fejleszti, a tőkés országokkal ugyancsak bővíteni kívánja a kapcsolatait. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélye adja meg az előfeltételeit annak, hogy éppen a közös szocialista törekvések szolgálatában, ugyanakkor pedig a saját nemzeti céljaink megvalósítása végett aknázzunk ki minden lehetőséget a nemzetközi porondon. Púja Frigyes hangsúlyozta, hogy külpolitikai fellépésünket összehangoljuk szövetségeseinkével. „Van mit mondanunk” — ez a tömör meghatározása annak, hogy Magyarország a világfórumokon hogyan szerepelhet és hogyan is szerepel. Mondanivalónkra oda is figyel a világ. A külügyminiszteri expozé pontos felsorolását adta a szocialista Magyarország külkapcsolatai helyzetének, melyik országgal milyen fokon és milyen eredménnyel működünk együtt. Az országgyűlés diplomáciai páholyaiban szorgalmasan je- gyezgethettek a nagykövetek. Hazaküldött jelentéseikben minden bizonnyal az állhatott, hogy a magyar diplomácia következetes, az ország külpolitikai céljai világosak. Ami pedig a külügyminiszter adta körképnek a Lengyelországgal kapcsolatos részét illeti, abból azt szűrhették le a megfigyelők, hogy a magyar nép szolidaritást vállal a szocializmus védelmére felsorakozó lengyel erőkkel. Hogyan alakult a lengyelországi nagy erőpróba az első héten? Vasárnapra virradóra szükségállapotot hirdettek ki Lengyelországban. A Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa az alkotmánynak az állami végveszély esetére szóló előírása szerint kezébe vette a hatalmat, az ország ügyeinek irányítását. Tette ezt azután, hogy a szoci^izmussal szemben álló erők felforgató tevékenysége a polgárháború szélére sodorta az országot. A Szolidaritás szakszervezet vezetősége már nyíltan felkészült egy reakciós fordulatra, a szocialista rendszer megdöntésére. Ez alkalmat december 17- én a tizenegy évvel ezelőtti gdanski tragikus események évfordulója szolgáltatta volna. A Szolidaritás sztrájkot és tüntetéseket szervezett azzal az ürüggyel, hogy az akkori sortűz áldozatai emlékének áldozzanak, valójában azonban azzal a céllal, hogy az utcára vitt tömegeket a szocialista rendszer ellen sorakoztassák fel. Így is volt itt és ott provokáció, kisebb-nagyobb ülősztrájk, kísérlet tüntetésre, sőt, Katowice egyik bányájában fegyveres összecsapás is. A rendfenntartó erők a hi- valatos jelentés szerint kénytelenek voltak fegyvert használni, s a végén hét ember halt meg. Ezek az áldozatok hiábavalók voltak és elkerülhetők lettek volna, hangoztatták utána a hivatalos kommentárok. A varsói rádió hírmagyarázatában az hangzott el, hogy a vezetés nem hátrál meg, hiszen már nincs hová hátrálni! Jaruzelski miniszterelnök, hadügyminiszter, a párt első titkára és most már a katonai tanács elnöke is kijelentette, hogy a szükségállapot szigorú intézkedései csak ideiglenes jellegűek. A cél változatlanul a szocialista megújhodás. Szó sincs arról, hogy az 1980. július 1-e előtti állapotokhoz térnének vissza. Ezt jelezhette, hogy őrizetbe vették a korábbi bukott politikusokat és funkcionáriusokat is a két- frontos küzdelem jegyében. Ugyanakkor keményen sújtottak le a Szolidaritás szélsőséges elemeire és más, ellenforradalmi szervezetek vezetőire és tagjaira. Egyébként elég nehéz áttekinteni a lengyelországi helyzetet, a telex- és telefonösszeköttetés még nem állt helyre Varsó és a külföld között. Mi volt a lengyel események külföldi visszhangja? A szocialista országokban megértéssel fogadták a szocializmus védelmére tett intézkedéseket és kifejezésre juttatták a lengyel néppel való szolidaritást. Ennek kéz(Fotó: CAF — MTI — KSj zelfogható jelei, hogy például szovjet élelmiszer-szállítmányok, az NDK-ból pedig gyógyszerküldemények érkeztek a lengyel fővárosba. Nincs meglepő abban, hogy az imperialista hatalmak vezető köreiben új kommunistaellenes, sőt, szovjetellenes kampány céljaira igyekeznek felhasználni a lengyelországi eseményeket. így különösen Reagan amerikai elnök ragadtatta magát kemény kifejezések használatára csütörtök esti sajtókonferenciáján. De a megfigyelőknek feltűnt, hogy az előre megfogalmazott szövegén egyetlen szóval sem ment túl az elnök, bármennyire is záporoztak rá az újságírók kérdései. Ebből sokan arra következtetnek, hogy az USA várakozó álláspontra helyezkedik. Az európai tőkés országok vezetői a kritikus megnyilatkozások mellett általában azt hangoztatják, hogy végül is minden Lengyelország belügye, s az abba való beavatkozástól tartózkodni kell. Persze, a jobboldali politikusok a maguk pecsenyéjét szeretnék sütögetni a lengyel események lángjánál: jellemző példa erre, ahogyan a francia jobboldal most a kommunista miniszterek kiszorítását követeli a Mauroy- kormányból. A kép teljességéhez tartozik, hogy sokhelyütt a baloldali körökben is értetlenség mutatkozik vagy éppen az egyet nem értés. Végül, ami a lengyel válság fontos nemzetközi tényezője: folynak a tárgyalások az év végéig esedékes lengyel tartozások és törlesztések úgynevezett átütemezéséről, vagyis arról, hogy mekkora összegre mennyi haladékot adnak a nyugati bankok. December 29-ig kell dönteni ebben a kérdésben. Minden bizonnyal ezzel is összefüggött Willy Brandt- nak, az SPD és a Szocialista Internacionálé elnökének az a nyilatkozata, hogy Lengyelország talpraállása nemcsak a lengyel nép érdeke, hanem a szomszédaié is. Pálfy József (Folytatás az 1. oldalról.) tüntetés mindenekelőtt az általunk választott irányvonal helyességének elismerése, azon politika helyességének elismerése, amelyet pártunk legutóbbi kongresszusai pontosan meghatároztak, s amelynek megvalósításáért szenteljük mi, önökkel együtt minden energiánkat. Annak, hogy pártunk sikeresen tevékenykedik egész társadalmunk vezető, irányító erejeként, az egyik legfontosabb feltétele vezető testületéinek, a Központi Bizottságnak, a Politikai Bizottságnak és a titkárságnak egysége, összeforrottsága, együttes munkája. Nagy megelégedéssel mondhatom el, hogy mindez megvan nálunk. Mindenekelőtt, s ez a legfontosabb, a vezetésben megvan az igazi kölcsönös megértés, egységes a vélemény pártunk bel- és külpolitikájának céljairól, az e célokhoz vezető utakról. Valamennyiünket együttvéve, s külön-külön mindegyikünknél a legfőbb cél szocialista hazánk békéje és felvirágzása, a szovjet nép jóléte. Végül őszintén megbecsüljük egymást, valódi elvtársi légkör és igaz emberi barátság van közöttünk. A párt vezető magjában meglevő elvtársi szellem, együtt a magas szintű elviséggel, az alkotó igényességgel, segít abban, hogy jobban ismerjük, jobban vegyük számításba a szovjet emberek millióinak gondolatait, vágyait, kezdeményezéseit. őszintén meg akarom köszönni önöknek, elvtársaimnak, a Politikai Bizottság tagjainak és póttagjainak, a Központi Bizottság titkárainak azt a támogatást, amelyet nekem, a Központi Bizottság főtitkárának nyújtanak, a közös, együttes munkát. Kitüntetésemet őszinte hálával, a párt és az állam előtti nagy felelősségem tudatában fogadom. Leonyid Brezsnyev beszé- megtapsolták. A szovjet pártós állami vezetők, a szocialista országok párt- és állami vezetői, köztük Kádár János, ismételten melegen köszöntötték az SZKP KB főtitkárát 75. születésnapja és magas kitüntetése alkalmából. ★ Szombaton este a moszkvai Kremlben nagyszabású fogadást rendeztek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének 75. születésnapja alkalmából. A fogadás vendégei között voltak az SZIKiP és a szovjet állam vezetői, a szovjet társadalom kiváló képviselői, á szocialista országok párt és állami vezetői, köztük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Ott volt a nemzetközi kommunista- és munkás- mozgalom számos ismert személyisége. A fogadáson sokan köszöntötték Leonyid Brezs- nyevet; üdvözölte az SZKP KB főtitkárát Kádár János is. Mélyen tisztelt Brezsnyev elvtárs! Kedves elvtársak! Örömmel teszek eleget a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya megtisztelő 'megbízatásának, hogy 75. születésnapja alkalmából őszinte nagyrabecsüléssel köszöntsem Leonyid Iljics Brezsnyev elvtársat, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét. Az egész haladó emberiség, így a szocializmust építő magyar nép is jól ismeri és nagyra becsüli Brezsnyev elvtárs sok évtizedes fáradhatatlan, áldozatos és kiemelkedő jelentőségű munkásságát. A magyar közvélemény tudja, hogy Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs szovjet testvérpártunk főtitkáraként és a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökeként felbecsülhetetlen szolgálatot tett és tesz a Szovjetunió Kommunista Pártja elvi politikájának formálásában és annak következetes valóra váltásában, a kommunizmust építő szovjet nép törekvéseinek nemzetközi képviseletében, a társadalmi haladás, az egész emberiség békéjének és biztonságának érdekében. Mi, magyarok e napon Brezsnyev elvtárs személyében szovjet testvérpártunk hűséges fiát, az elvhű és melegszívű internacionalistát, Lenin örökségének méltó képviselőjét és folytatóját tiszteljük. Ma azt az embert, kommunistát, békeharcost köszöntjük, aki mindenkor helyesen él a történelem által biztosított lehetőségekkel. ön, mint a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, szenvedélyes A csepeli dolgozók levele Leonyid Brezsnyevhez Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét 75. születésnapja alkalmából levélben köszöntötték a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói. A levél emlékeztet arra, hogy Leonyid Brezsnyev a Csepel Vas- és Fémművek munkásközösségének tiszteletbeli törzsgárdatagja. s hogy az SZKP KB főtitkára személyesen adta át a csepeli dolgozóknak a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége által adományozott Októberi Forradalom Érdemrendet. A Csepel Vas- és Fémművek kollektívája levelében eredményekben gazdag, hosszú életet, további erőt, egészséget kíván Leonyid Brezsnyevnek i béke, népeink boldogulása érdekében kifejtett felelősségteljes munkájához. ügyszeretettel, mély humanizmusai segíti a világ forradalmi erőinek társadalomalakító harcát, a szocialista közösség országai közötti egység és együttműködés továbbfejlesztését, közös törekvéseink, céljaink megvalósítását. A magyar kommunisták soha nem felejtik el, népünk őszintén nagyra értékeli, tisztelt Leonyid Iljics, hogy mi is mindig magunk mellett tudhattuk önt; megértő támogatására, segítőkészségére bizton építhetünk. A Magyar Szocialista Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja sokoldalú, gyümölcsöző együttműködésének kibontakoztatásában, a magyar és a szovjet nép testvéri barátságának elmélyítésében kimagasló személyes érdemei vannak, amit tisztelettel tartunk számon és internacionalista megbecsüléssel, baráti érzésekkel viszon- zunk. Kedves Leonyid Iljics! Kedves barátunk! Engedje meg, hogy életútjának e nevezetes állomásán, 75. születésnapján, minden magyar tisztelője és a magam nevében azt kívánjam, további jó egészségben még hosszú ideig végezze felelősségteljes munkáját a testvéri szovjet nép, szocialista közösségünk, társadalmi haladás erői, az egész emberiség békéje és biztonsága javára. Az üdvözletekre válaszolva Brezsnyev a többi között a következőket mondotta: — Sok meleg szót szóltak itt ma rólam elvtársaim, a Központi Bizottság vezetőségének tagjai, a szövetséges köztársaságok, a szakszervezetek, a Komszomol, a tudósok, a fegyveres erők képviselői, kedves külföldi vendégeink. Szívből jövő köszönetét mondok ezért. — Minden bizonnyal volt, aki a dicséretekkel túlment a szükséges határokon is. Ritka eset, hogy minálunk történne ez meg. Erről már Lenin is szólt és figyelmeztetett arra, hogy nekünk, kommunistáknak ne szálljon fejünkbe a dicsőség ne feledkezzünk meg ügyünkről. Kövessük hát ezt a lenini útmutatást. — Mindaz, amit az életben eddig megtettem a termelő munkában, a harcokban, a politikai és az állami munkában — mindezt pártunk hívó szavára tettem, annak a pártnak szavára, amelynek hűséges fia vagyok, immár ötven éve, s az is maradok egész életemben. A párt a mi erőnk forrása, az a fényszóró, amely megvilágítja számunkra az előre vezető utat. — A külföldi államférfiakkal folytatott beszélgetéseken néha ilyen kijelentéseket hallani: hiszünk Brezsnyev békeszeretetében, de egyelőre nem tudjuk, hogyan vannak. ezzel a Szovjetunióban a többiek? Szeretném elmondani az így vélekedő uraknak, hogy kevéssé ismerik a Szovjetuniót. Annak, hogy Brezsnyev úgy ragaszkodik a békéhez, az a magyarázata, hogy az egész szovjet nép véleményét, érzését juttatja kifejezésre, az egész szovjet vezetését, pártunk és államunk szilárd és állhatatos külpolitikai irányvonalát. Ezt a politikát Lenin idejétől kezdve napjainkig következetesen valósítjuk meg. Ragaszkodásunkat a békéhez, a más államokkal kialakított békés együttműködéshez maga társadalmunk jellege határozza meg. Ezért nincsenek és nem is lesznek nálunk hívei a háborúnak, az agresz- sziónak, a kalandorpolitikának. Ez így van ma, s így lesz a jövőben is — jelentette ki a többi között Leonyid Brezsnyev. ★ Wojciech Jaruzelski és Henryk Jablonski, a Nemzeti Megmentés Katonai Tanácsa, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága és a lengyel legfelsőbb államhatalmi szervek hevében levélben üdvözölte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét 75. születésnapja alkalmából. MEGNYÍLT EGERBEN A RÁDIÓ-VILLAMOSSÁGI BOLT HELYÉN (Széchenyi u. 4.) AZ Ü J villamossági alkatrész SZAKÜZLET